2015. jan 05.

Rácz-Stefán Tibor - Fogadj el!

írta: Xinaf
Rácz-Stefán Tibor - Fogadj el!


fogadjel.jpg

Meglehetősen gyorsan, (egy szombat délután kezdtem, és másnap vasárnap este fejeztem be, de közben játszottam a számítógépen, meglátogattam a menyasszonyom családját, templomban voltam, stb.) olvastam ki Rácz-Stefán Tibor első könyvét, a Fogadj el!-t.
Tibivel osztálytársak voltunk az újságíró képzésen, így tudtam róla, hogy nem tehetségtelen az írás terén, de azt is, hogy egy regény egészen más, mint pl. egy cikket megírni. A könyv témája viszont különösen felkeltette a figyelmemet, mert mint ifjúsági (cserkész) vezetőnek, szívügyem a kamaszok élete. Nem egy, a környezete által megnyomorított, lelki sebekkel túlságosan is tarkított gyerek került már hozzám. Másrészt jól ismerem az érzést, amikor nagyon vágyik valaki rá, hogy elfogadják, és közben sérelmek halmozódnak sérelmekre…

Ilyen érzésekkel álltam neki a könyv elolvasásának.

A legelején le kell szögezzek egy dolgot: a könyv jó! Meglehetősen nehéz letenni, nagyon magával ragadó, sodró az egész stílus… De ne kezdjük ennyire a közepén.

A történet
Bár a sztori fiktív, de érződik, hogy van valós alapja. Izgalmas, és tartogat meglepetéseket is, de olyan nagy átütő csavarra ne számítson senki, ha az ember ráérez a regényre, elég jól ki lehet következtetni, mi fog történni. Ez azonban mit sem von le az értékéből: végig izgultam az egész könyvet, és ha egy-egy drámai eseménynél szinte biztosan tudtam is, mi várható, kétségbeesetten szurkoltam, sőt, szabályosan izgultam, hogy tévedjek, hogy ne úgy legyen… ez pedig végig (a könyv elejétől a végéig) fenntartotta az érdeklődésemet. Ez alatt azt is értem, hogy a könyvnek egyáltalán nincs unalmas része. Ezt pedig néha a legjobb regényekbe is bele-belecsúszik. Na, ezt itt felejtsd el!
10/7

A stílus
Na, ez már igen! Gondolkodtam egy ideig, de végül is nálam a stílus nyerte meg a „Tibi legnagyobb erőssége” versenyt.
Ahogy azt fentebb írtam, a regény cselekménye sodor magával, és igen nehéz abbahagyni az olvasását. Gyakorlatilag mindegy, hogy egy homoszexuális srác, vagy egy szegény, vidéki lány gondolatait ismerjük meg, azok hitelesek, és ha mélyen magamba nézek, ismerősek is… pedig nem voltam soha sem meleg, sem lány. Viszont kamasz voltam, és a szereplők érzései nekem nem egyszer visszaköszöntek a múltamból, egy-egy szituációban.
Viszont semmi sem tökéletes: önmagában a nagyon fiatalos (és ettől hiteles) nyelvezet néha nekem kicsit túl szépirodalmi volt. Nem is… inkább úgy fogalmaznám meg, hogy egy-egy olyan szót is felfedeztem, ami valamiért nagyon kitűnt a környezetéből. Az első ilyen rögtön a hátoldalon a tartalom leírásánál az „a lányok nem izgatják” kifejezés. Ezen kívül nekem kicsit zavaró volt, hogy sokszor használta Tibi az „alkohol” szót. Néhány esetben ez kiváltható lett volna a „pia”, és pár más kifejezéssel. A másik, engem kicsit zavaró szó az elején, Petránál hangzik el, aki saját magában így vélekedik: nem akart „konfrontálódni”. Ez kicsit kilógott nekem a nyelvi környezetből.
Igazából ezek egyike sem hiba, de nekem feltűntek, és kicsit (tényleg csak kicsit!) zavartak is. Nem zökkentett ki abból az állapotból, amibe a könyv maga eljuttatott, néha újra kamasznak éreztem magam. És ezt nem sok felnőtt (még ha fiatal felnőtt is) tudja hitelesen produkálni.
10/9 

Karakterek
Ez volt a másik trónkövetelő kategória. Egy apróság miatt csúszott le a dobogó tetejéről, amit majd alább kifejtek.
A karakterek NAGYON valóságosak. Annyira, hogy felmerül a kérdés, hogy létező személyekről lettek-e mintázva. Élő, lélegző személyek, akiknek vannak motivációik, céljaik, félelmeik, örömeik, bánataik.
Sajnos ezt a kategóriát már nem tudom SPOILER nélkül megírni, szóval ezúton is jelzem, hogy ilyesmi mostantól előfordulhat.
SPOILER ON!
Külön dicséret Tibinek, amiért a negatív szereplők szemszögéből is belepillanthatunk az eseményekbe. Hasonlót láttam már a Battle Royal-ban, és abban is nagyon tetszett, ahogy az is, hogy itt természetesen a regény saját stílusába illően kerültek bele ezek a kis ablakocskák a nem főbb szereplőkhöz.

Mivel maga a regény is a szereplőkre helyezi a hangsúlyt, most én is ezt teszem:

Petra
Ő az egyetlen, akit E/1-ben ismerünk meg, ismerjük minden belső rezdülését… ami nem teszi törvényszerűen szimpatikussá. És nálam nem is tette, igazából Kovács Petrát én nem kedveltem meg. Nem utáltam, félre ne értse senki. És amikor beindul a cselekmény, vérzett érte a szívem, sajnáltam, és nagyon haragudtam a környezetére, mert hagyták, hogy az történjen vele, ami történt. Szóval, külön elismerésem, mert itt Mary Sue faktorról nem beszélhetünk!
Szóval nem, nem kedveltem meg Petrát, viszont nagyon reméltem, hogy jól jön ki végül ebből az egészből. Kicsit a Trónok harca Sansájára emlékeztetet, ahogy a boldogulásáért, illetve a boldogságért bármire kész lett volna, bármit megtett volna érte, és a világ ragadozói ezt kihasználták. Ehhez hozzá tartozik, hogy Sansát sem kedveltem, de őt is nagyon sajnáltam.
Petra egy jó szívű lány, aki sajnos hibát hibára halmoz, sokszor önző módon viselkedik, de a dolog tragédiáját az adja, hogy végig nem akar rosszat. És egy jó ember rossz döntései olyan fajta drámához vezethetnek, amik igazán húsbavágóak.

Dávid
A regény legszimpatikusabb szereplője, és bármennyire is fura volt nekem, de vele (egy homoszexuális sráccal) tudtam a legjobban azonosulni.
A régi énemre emlékeztetett, amikor még azt hittem, értéktelen vagyok, legalábbis nem elég jó, hogy igaz szerelmet kaphassak, pedig mennyire vágytam rá… és mennyire adni akartam… de hát nekem erre esélyem sincs.
Hát, ezzel Dávid is így van, megfejelve azzal, hogy egy másik srácot szeret. 
Nagyon is tudom, milyen érzés, amikor a másik dróton rángat minket, kínoz, kihasznál, és mégis… egyet füttyent, és a lába előtt heverünk. Hogy ez két férfi között zajlik, vajon mennyire fontos? Semennyire, és nagyon.
Semennyire, mert ez megtörténhet bárkivel. Ahogy velem, hetero kiadásban meg is történt.
Nagyon, mert ez adja a kulcsot a melegek megismeréséhez, ami a könyv egyik fontos eleme.

Dávid az önzetlenségnek és a bátorságnak egy olyan hiteles oldalát mutatja fel, ami bárkinek elnyerhetné a tetszését!

Tibi érezhetően szereti ezt a két figurát, de nem szerelmes beléjük, és ez nagyon fontos. A rózsaszín ködöt ne is keresd itt barátom! Itt olyan emberek lesznek, akik akár az utcán szembejöhetnének veled! Nem tökéletesek, de nem is rosszabbak, mint mások. Dávid egyébként, ha ismerősöm lenne, a jobb emberek közé tartozna.

A szereplők akár 10/10-es pontot is kaphatnának, ha…
Ha nem jelenik meg a regény, számomra legnegatívabb, és legfájóbb pontja.

A regényben szereplő, vallásos karakterek egyik se sem szerethető!

Oké, ez születhet rossz tapasztalatból is, és ha nem lennék keresztény, tán észre sem venném. Így viszont nem tudtam nem meglátni, hogy a regényben három vallásos karakter van:
1. Petra falujának a papja. Róla azt tudjuk, hogy Petra azzal igazolja, hogy mennyire a Szép Reményekbe akart járni, hogy „még a paptól is” ajánlást szerzett. Tehát nem egy közvetlen alak.
2. Petra édesanyja. Róla említés szintjén olvashatjuk, hogy VALAHA jó volt Petrával a viszonya, VALAHA boldog család voltak. Persze a kötelességét (a gyereket fel kell nevelni, a család becsületét védeni kell, dolgozni kell tisztességgel, stb.) megteszi. De amikor feltűnik a regényben, EGYETLEN KEDVES SZAVA SINCS. Nem áll Petra mellett a bajban. Nem áll ki mellette, nem támogatja, nem érez vele együtt, nem hallgatja meg. Kritizálja, bántja, durva vele. Ha Istent is megemlíti, azt max. fenyegetésként.
3. Petra osztálytársnője, Anna. Ő a hitét komolyan megéli, ellenben vallási fanatikus, aki senki iránt sem viselkedik szeretettel. Gyakorlatilag egy utálatos, rátarti, magát másoknál jobbnak gondoló, dölyfös, beképzelt ember. Imádkozni egyszer látjuk, akkor is hozzáteszi a haldoklónak, hogy feleslegesen teszi, mert úgyis a pokolba kerül.

A félreértések elkerülése végett: joga van Tibinek így látni a vallásos embereket, és joga van így ábrázolni. Biztos sokan vannak még hasonló véleménnyel a vallásosakról. Viszont az írói felelősség ott van: Egyik kezével leránt egy hamis leplet a melegekről, bemutatván az ő emberi oldalukat, és érzékeltetve, hogy ők is ugyanolyan emberek, mint az összes többi. Közben a másik kezével a keresztény, vallásos emberekre borít rá egy hasonlóan hamis, hasonlóan egyoldalú leplet, amellyel önző, haragos, utálatos módon ábrázolja őket.

Egyébként a műben három olyan szereplő van, aki az én keresztény ismerőseimre emlékeztetnek: Dávid (amikor a maga kárán is segít Petrának), Ákos és Eszter (akik, ha már nem voltak elég bátrak segíteni, legalább bántani nem bántották).

(Meggyőződésem, hogy ha Dávid pl. valós személy lenne, és meghalna, Krisztus maga tárt karokkal fogadná, és annyit mondana:
- Köszönöm Dávid, hogy kiálltál mellettem, és segítettél!
- De hát Uram, én nem hittem benned, ráadásul meleg voltam… nem a pokolban lenne a helyem? És mikor álltam én ki melletted? Csak Petra mellett…
- Én Petráért (is) meghaltam a kereszten, így értem is kiálltál, mikor érte megtetted ezt.
- És mi lesz a pokollal?
- Neked ott semmi keresnivalód. Akinek félnie kell, az Anna. Imádkozz érte, osztálytársad volt…
- De hát ő vallásos volt…
- Igen, de engem nem ismert. Imádkozz, és megmentheted a pokoltól…)

E miatt a dolog miatt én a szereplőkre azt mondom:
10/8

És megértem, ha a legtöbb olvasó 10/11-re értékeli őket!

SPOILER VÉGE

Összesen
30/24

A könyv borzasztóan tetszett, de csak olyannak ajánlom, akit nem zavar (vagy túl tud lépni azon), ha két férfiról olvas intim dolgokat. Bár (a közhiedelemmel ellentétben, ami miatt néhány bolt az „erotikus” szekcióba sorolta) szex nincs benne, de nemiség igen. Szóval a szivárványszínű kört tessék komolyan venni.

Tetszik, hogy van tanulság, hogy érzékletesen van megírva, pl. hogy nem lehet egy életet hazugságokra építeni. Tetszik, hogy végre látok olyan művet, ami (ellentétben a meleg büszkeség napi felvonulással) tényleg azt kommunikálja felém, hogy a melegek elfogadásra vágynak. Tetszik, hogy a szereplők emberiek, hogy a hibák mellett erényeik is vannak, de egyik irányba sem billen el a mérleg túlságosan. Tetszik, hogy látjuk, milyen felelősség van a szülőkön, és a környezeten.

Mivel ismerem az írót, elhatároztam: nem leszek túlságosan engedékeny, nem fogok csak azért szépeket mondani, meg ne bántsam, de erre nincs is szükség. A könyv jó lett, amihez gratulálnom kell. Minden hibájával együtt is a tavalyi évem egyik legjobb könyveként fogom számon tartani!

Szólj hozzá

könyv ifjúsági dráma