A Xinaf féle Krán

Túl a kánonon és irodalmon

//Mivel a bejegyzés nem a hivatalos kánon szerinti Kránról szól, nem használtam máguskártya képeket. Ez eléggé megnehezítette a dolgom.//

A M.A.G.U.S. világának gonosz birodalma. A gonoszság földje. Mordor Ynevi megfelelője. 

Krán.

kran_cimere.jpg

Krán címere, a lét elkerülhetetlen körforgását ábrázolja

Igen, ez ismét egy M.A.G.U.S. jellegű írás, vagyis, inkább Ynev jellegű, mert nem hiszem, hogy MAGUS-ban játszanék kráni történetet.

Ha létezik olyan hely, olyan fogalom, ami megosztja a M.A.G.U.S. rajongóit, az biztosan ez. Alapvetően irodalmi szinten kétféle Krán létezik: a Nyulászi Zsolt (Dale Avery, a Renegát írója) féle emberléptékűbb Krán és a Kornya Zsolt féle Chtulhuid, nagyon dark, abszolút embertelen Krán.

A két író nagyon más irányba vitte el ezt a birodalmat. A Nyúl féle Krán az idősebb, mivel Dél-Ynev az ő AD&D világa volt :D A Kornya féle krán nemhogy erősebb, de felfoghatatlan léptékben hatalmasabb, pedig már Nyúl Kránja sem volt éppen gyenge.

krani_cimer.jpg

Létezik öt sarlóból álló címer is.

Én anno a Nyúl féle Kránnal találkoztam az alapkönyven (és a Renegátban), később ismerkedtem meg a Summáriumba vázolt Kornya-Krán vonallal. Nem tagadom, ez utóbbiba akkor beleszerettem. Így, több mint 10 évvel később, mikor véletlen események miatt beleláttam Kornya úr eddig nem kiadott háttéranyagaiba, elment a kedvem tőle. Ismét visszakanyarodtam a Nyúl féle Kránhoz, majd még azt is finomítottam, formázgattam, és most eljött az idő, hogy "papírra" vessem a Xinaf féle Kránt.

Ez nem kánon. Nem is irodalmi. Ez szerepjátékos, méghozzá a D&D 5. kiadásában, esetleg kard és Mágiában gondolkodva.

Krán a Xinaf féle Yneven a legerősebb birodalom. Nálam is több tartományból áll, ezek élén Consularok (ejtsd: konzulárok) állnak (a consular szó helytartót, hadurat, esetleg herceget jelent). 

Vallásilag Krán nagyon sokrétű, de Ranagol mindenek felett áll. Sokan nem is közvetlenül hozzá, hanem a Káosz-angyalokhoz imádkoznak, akik elképesztő változatosságot mutatnak fel. Csak pár példa: 

- káosz-Abog: Az egyesülés angyala, hívei kannibálok, akik a világot egy nagy masszában akarják egyesíteni..
- káosz-Buulzaab: A fények kioltója
- káosz-Huvarhg: Jósok és jövőlátók patrónusa. 
- káosz-Metha: A kaotikus élet angyala, mutációt okozó gyógyítók a hívei.
- káosz-Samambrag: A ragály és rothadás angyala, ki mocsárlázzal fertőzi meg híveit, hogy terjesszék a kórt.

Kell több példa? Csak mert összesen 24 ilyen izét tisztelnek Kránban, melyek mind Ranagolt szolgálják (akár akarják, akár nem). 

Rajtuk kívül bármely isten imádható, ha elismerjük, hogy Ranagol felette áll. Mivel ebbe nem szívesen megy bele egy vallásos lény sem, elmondhatjuk, hogy a Ranagol hit teljes dominanciát élvez.

Ranagol legfontosabb tanítása (mely áthatja a mindennapokat) a Kiemelkedés tana. Hogyan lehet kiemelkedni? 

ranagol_szimbolum.jpg

Ranagol félelmetes szimbóluma szinte mindenhol tiltott, itt állandó.

Bárhogy. Mivel Kránban az élet nem sokat ér, evidens lehetőség a többiek fölé emelkedésre az erőszak és a gyilkosság. Azonban gondolkodjunk kicsit logikusan: ha egy társadalom MINDEN EGYES TAGJA, az óvodásoktól a legfőbb vezetőkig az alkalmat lesik, hogy másoknak ártsanak, az nem a világ meghatározó nagyhatalma lesz, hanem pár év anarchia után megsemmisül. Így logikusan nem ez az egyetlen módja a Kiemelkedettségnek.

A Xinaf féle Kránban bármivel kiemelkedhetsz. Ha te vagy a legjobb kertész, a legjobb költő, a legnagyobb harcos, vagy a legbölcsebb tanító, az mind-mind kedves Ranagolnak. A rendet a consulárok igen szigorúan megtartják. Bár elvben Ranagol tanítása szerint való védtelen falusiak szép lányait megerőszakolni (képes vagy megtenni - tehát megteheted), ha a néped nem érezheti magát biztonságban, te magad is gyengének fogsz tűnni. Lehet, hogy a consular él az első (második, harmadik, stb.) éjszaka jogával, de senki másnak nem fogja elnézni. 

Kránt a kiemelkedés iránti versengés mellett a logika is jellemzi. Ranagol másik fontos tana, hogy az érzelmek rossz döntést szülnek. Nagyon fontos a letisztultság. Ezt mindenki saját képessége szerint éli és valósítja meg: a parasztok és a nemesek között is jellemző az elrendelt, külső és belső tulajdonságok, vagy éppen anyagi vagy politikai hatalom, stb. alapján kötött házasság. 

Ranagol következetes isten. Minél kiemelkedettebb valaki, annál többet vár tőle. Míg egy paraszt már azzal is bizonyíthatja letisztult logikáját, hogy nem is próbál kezet emelni a lányát megkívánó hadúrra, addig egy nemest kifejezetten lenéznek, ha egy sértést azzal torol meg, hogy felégeti riválisa pár faluját.

A krániak célja az, hogy pszichopatává váljanak, amit ők "Ranagol áldásának" neveznek. Ezt nagyon kevesen érik el, annál többen csinálnak úgy, mint ha elérték volna. Ha ezzel lebukik valaki, az nagy szégyen, legyen az utolsó jobbágy, vagy egy tisztes paplovag rend feje.

Krán egy elzárkózó birodalom. Nem sokat tud a külvilágról (kivéve persze azokat, akiknek ez munkakörükből fakad, pl. diplomaták, fejvadászok, hadvezérek, stb.), az átlag kráni kb. úgy gondol a hegységen túlra, mint elvadult föld, dudva, muhar, stb. ahol prémekbe öltözött majomemberek makognak és verik egymást fejbe kőbaltával.  Minél beljebb haladunk a Birodalomban, ez annál dominánsabb nézet a köznép körében, a határon még valamennyire találkoznak is a kráni és külvilági lakosok.

del_ynev.jpg

Krán a kép bal felső sarkában látható.

A birodalom három jól elkülöníthető szektorra bonthat, a Külső, a Középső és a Belső tartományokra. Vegyük ezeket sorra.

Külső tartományok (ideális kalandozói szint 5-10)

A Külső tartományok a legkevésbé idegenszerüek. Sokat főleg emberek laknak, ezen kívül gyakoriak az orkok, ritkábban akadnak itt gyengébb hatalmú félaquirok, kisebb démonok, stb. A külvilágból érkezők nem is feltétlen veszik észre, hogy már kráni földet taposnak, főleg, hogy a határ mindkét oldalán előfordulnak nomád népek. Ezek életüket vándorlással töltik, nem érdekli őket sem politikai, sem államhatár. (Több ilyen törzset is bevetett Krán a Dúlás során, ezeket tisztességesen megfizették.)

Az egyszerű kráni parasztemberek nem sokban különböznek a többitől. Ők is szántanak és vetnek, nekik is vannak ünnepeik, és a vallásuk mélységeivel ritkán vannak tisztában. 

A legtöbb emberlakta Külső tartomány a külvilági városok és országok eltorzult, sötét másának tűnik. Városok, falvak, kastélyok és erődök, klasszikus nemesség, lovagság, papság. A nem emberi tartományok is hordoznak ismerős jegyeket, pl. az orkok földjei nem sokban különböznek a gro-ugoniaktól.

Külső tartományból van a legtöbb, és ezek kiterjedése a legnagyobb.

Középső tartományok (ideális kalandozói szint 10-15)

Ezeken a területeken az emberi jelenlét jelentősen megfogyatkozik. Itt élnek a rettegett kráni elfek (akinél a felnőtté válás egyik próbája nem ritkán az aquir ölés!), közepes és nagyhatalmú aquirok, és más mitikus rémségek (pl. a kráni amundok). És persze itt is vannak orkok.

Itt már jelentősen eltér az általános légkör a külvilágtól. A települések egészen mások, mint a külvilágban. Több a szörny és a rémség. Ritkábban találkozni intelligens lénnyel (és ritkán örömteli ez a találkozás), ellenben több a fenevad. Persze itt is élnek parasztok és más dolgozók, de a termelőket inkább rabszolgák adják. 

Ez a térség hasonlít a legjobban az általános "kráni képre". A gyilkosság, az árulás, az ármánykodás itt tényleg mindennapos, de itt található Krán legnagyobb egyeteme is, mivel nem lehet minden durva és dark.

Belső tartományok (ideális kalandozói szint: 15-20)

Ezekből összesen 13 található, Ranagol 13 félisteni fattya uralma alatt, bár ezek nagyrészt a hírhedt "Kráni Toronyban"  élnek, ahol hatalmuk szinte korlátlan. Ezekben a tartományokban olyan erős a gonosz sugárzás, hogy az egyszerű halandóra nézve halálos méreg. A termelői munkát már kizárólag élőholtak és szolgáló démonok és hasonlók végzik, az itt lakók nagyhatalmú ős, de legalábbis főnemes aquirok, démonok, és más iszonyatok. 

A Kráni Toronyból irányítja a birodalmat a 13 varázslóúr. Ezek nem nagyon szólnak bele a consularok apró-cseprő doglaiba, némi háboruskodás egymás közt simán belefér. Csak akkor avatkoznak be, ha nagy baj történik (pl. egy tartomány letér a Kosfejes útjáról), vagy ha egész Kránt érintő döntésre van szükség (pl. a Dúlás). Ekkor a szavuk törvény.

a_hollo.jpg

Még régen volt egy kráni cnsular NJK-m, a Holló. Gonosz feketemágus volt, aki nagyon élvezte, ha másokat szörnyűségekre vehet rá, így törekedett a kiemelkedettségre. Lehet, egyszer újra előveszem.

Általános igazságok

Minden tartományban él a kedves szokás, hogy három nagy ünnepen (a Hús, a Csont és a Vellő ünnepén is) értelmes lényt áldoznak Ranagolnak. Hivatalosan a tartományok MINDEN lakója és ott tartózkodója közül húznak áldozatot (beleértve a consulart is), a gyakorlat azt mutatja, hogy mivel van lehetőség kiváltani (ha valaki önként az életét adja a másikért), a tehetősebbek megvásárolják az életüket. Helyettük egy szegény, de családos ember vállalkozik a halálra, így annak családja jómódban élhet tovább. 

Amennyiben a külvilágban valaki képességeivel felkelti figyelmüket, alkalmanként consulári rangot ajánlanak neki. Ez nagy megtiszteltetésnek számít, de ennek ellenére ritka, hogy éljenek vele, mivel sok esetben egy más vallás vagy értékrend elkötelezett hívét éri ez a lehetőség.

Krán hadseregének a gerincét a rettegett Birodalmi légiók adják. Minden tartomány köteles fenntartani egy légiót, melynek vezetője a Tersius.  A tersiusok egyrészt katonák, másrészt igazi hősök, magát Kránt jelképezik, ezért a köznép félelemmel vegyes csodálattal tekint rájuk. Állítólag, ha sikerül végezni egy tersiussal, a légiója azonnal visszavonul, de ez annyira ritkán történik meg, hogy nehéz eldönteni, hogy ez igaz vagy sem.

"A Tersius leemelte sisakját; alatta szögletes-baráz­dált férfiarc, parancsoláshoz szokott, megalkuvás nélküli tekintet. Tiszteletet ébresztő ráncok az ónix­szürke szemek körül őszbe hajló, szürkésfekete sörte a koponyán.

A hős.

Rangban elmaradt az emír mögött, ám hatalma meghaladta azét. Arcán dölyfös fensőbbség ült, de az etikett őt kötelezte elsőként szólani.

- Üdv, Fényestekintetű emír! - Hangja, mint a menny­dörgés. - Lord Quator vagyok, a Birodalmi Légiók Tersiusa.

Gyatra kiejtéssel beszélte a dzsadot. Medve-nagy fején rángtak-ernyedtek az izmok, elmélyültek és kisimultak a barázdák minden szónál."

//Dale Avery: A Renegát (részlet)//

A légió mellett a különböző fejvadász klánok, csatamágusok, démonidézők, és a náluk sokkal rémségesebb szörnyek is a birodalom rendelkezésére állnak. Különösen félelmetes a külvilág szemében a Birodalmi fejvadászklán, mely a határon kívül is érvényesíti Ranagol és a tizenhármak akaratát.

mara-sequor.jpg

A kráni fejvadászok rettegett és jellegzetes fegyvere, a mara-sequor. 

A kráni határt a legkülsőbb tartományok határőrei, a khatifok védik. (A khatif szót a krániakra használják a környező embernépek). Az ő feladatuk kettős: senki engedély nélkül ne mehessen be és ne mehessen ki Kránból. Köztük a tehetséges emberektől a kisebb hatalmú aquiron át, a hatalmas, de saját otthonában legyőzött és ezért kimenekült aquirig bármi előfordul.

Milyen tehát Krán? Összegezve bivaly erős, nagyon gonosz. A legtöbb ynevi ember a keresztvetés helyi megfelelőjét végzi el, ha csak meghalja a Krán szót. Almeir, Ellana papnője így beszél róla Kornya Zsolt Acél és Oroszlán című művében:

"A boszorkányurakat (Toron Hatalmasait - Xinaf) mindenki rettegi, mert a lelkük sötét, akár az éjszaka; a kráni tizenhármaknak viszont még lelkük sincsen! A teremtett világon sokféle szín ragyog egymás mellett, ritkán találni tiszta fehéret, tiszta feketét; de ezeknek a színeknek élő, érző, gondolkodó lények a hordozói, nem a pokol által kiokádott förtelmek! A Kosfejes úr gonosz, romlott a velejéig, ő testesít meg mindent, ami megkeseríti Ynev népeinek életét, ha van sátán az alvilágban, csak ő lehet az, más semmiképp. "

Nos, mit szóltok? Lenne kedvetek ezen a vidám helyen kalandozni?