Nagyon kevés játék lelkesít be engem annyira, mint a Heimurinn. Már az első megjelenésekor is eléggé belopta magát a szívembe, és később is fontos maradt nekem, bár a játék egy nem túl jól sikerült kampány próbálkozás után kimaradt a szerepjátékos életemből (valahogy nem tudtam jól prezentálni a játékot, nem igazán kaptak rá az ízére az akkori játékosaim). De azt mindig tudtam, hogy egyszer még elő fogom venni újra. És amikor felröppent a hír, hogy a Tuan kiadó megjelenteti, fellángolt bennem a régi láng. Annyira fellángolt, hogy lelkesedésemben felajánlottam a segítségemet Nocturnának (Seress Gábor, a játék szerzője), aki meglepetésemre nem csak megköszönte a gesztust, de valóban megkérdezte egy-egy dologban a véleményemet, és némelyik ötletemet be is emelte a könyvbe (ami NAGYON menő!). Ennek kapcsán elég sokat beszélgettünk az internet végtelen sztyeppéin, és a kevés személyes találkozóink során (elég messze lakunk egymástól).

De visszakanyarodva az első mondathoz: a Kard és Mágia óta nem lelkesített be szerepjáték, pedig akadt néhány ami beindította a fantáziámat. Mi annyira különleges a Heimurinnban?

Szerintem a legtöbb szerepjátékos eljut előbb-utóbb arra a pontra, hogy "milyen jó lenne, ha lenne egy saját szerepjáték rendszerem, amivel mások (tőlem függetlenül) is játszanak". Nekem legalábbis régóta motoszkált ilyesmi a fejemben, és bele is vágtam egy csomó rendszer megírásába, de a legtöbb a tesztig sem jutott el. Szerepjátékot írni nehéz, publikálni saját művet pedig igencsak nagy bátorság kell, mivel az internet könyörtelen, és szétcincálja ami nem üti meg a mércét (néha azt is, ami megüti). E sorok szerzője még a nem reklámozott blogja miatt is izgul :) 

Szóval, sokan belevágunk saját, fantasztikus rendszerünk megírásába, égünk ezer fogok, majd a lelkesedés nagyon gyorsan elhal. 

Nos, Nocturna kitartott. A Heimurinnal játszott a csapatával, tesztelték, finomították, formába öntötte, és publikálta az interneten, majd egy valódi kiadó gondozásában kiadták. A játék keletkezésének történetét itt elolvashatod.  A Heimurinn megjelenése egy olyan álom valóra válása, amiről én is álmodtam, de  nem volt meg bennem a kitartás, az akarat és talán a tehetség sem. És az, hogy Nocturnának ezek mind megvoltak, nem irigységgel, hanem boldogsággal tölt el.

Ez hát az érzelmi hátterem a játékhoz. A Heimurinn kicsit minden szerepjátékos győzelme, aki egyszer is belevágott egy saját játék megírásába.

Vegyétek meg! 

Alapvetően nem gondolom, hogy a politika egy szerepjáték blogra való, de ha egyszer érinti a hobbit, mégsem ördögtől való írni róla.

Nem szeretnék nagyon mélyen belemenni, hogy mi is az a woke. Akit érdekel mélyebben a téma, nézzen utána a neten, ennek a bejegyzésnek a megértéséhez elég annyit tudni, hogy a woke egy szélsőségesen liberális, elfogadást mindenek felett tartó ideológia. Mint a legtöbb eszme, ez is jól indult, aztán kicsit (nagyon) túlzásokba esett. Ha nagyon le akarom egyszerűsíteni, a woke mozgalom elvárja, hogy a diverzitás mindenhol jelenjen meg, azaz minden filmben, könyvben, színpadi műben, az élet minden területén legyen egy független erős nő, több nem fehér, nem hetero szereplő (és nem árt, ha legalább egy-kető nem hajlandó magát nemi és szexuális kategóriákba sorolni), és az se baj, ha a különböző fogyatékosságok is teret kapnak.

Kicsit egy vicc benyomását kelti. Egy fekete nő, egy meleg férfi, egy transz nő, egy transz férfi, egy tolószékes nembináris és egy leszbikus nő bemegy a kocsmába... de nem, most kaptam a hírt, hogy sértőnek találták, hogy pont a tolószékes a nembináris, ráadásul nem szerepeltettem ázsiaiakat a példámban.

Na, ez NAGYON felületes a woke jelenség. Hangsúlyozom, felületesen. A fenti példa szándékosan túlzó, és ezt nem a potenciális woke karaktergyilkosságtól való félelmemben írom, hanem mert nem akarok téves képet festeni. Inkább azt mutatta be a fenti szatírám, milyennek látják a woke mozgalmas azok, akik nem a tagjai.

És miért is írok erről?

Több szerepjáték miatt (legutóbb a D&D 5. kiadásának 2024-es ráncfelvarrása kapcsán) robbant fel az internet, miszerint "a woke beette magát a hobbinkba, hátmindmeghalunkbaszki". Ennek kapcsán megosztom a véleményemet a témában.

A 2024-es Players Handbook egyik képén jól látható, hogy a törpék közt van egy meleg pár. Ettől néhányaknak habzani kezdett a szája.

Nem szeretek háziszabályozni. Régebben nagy háziszabály alkotó voltam, mindent meg akartam javítani, de volt egy pont, amikor szembesülnöm kellett vele, hogy egyszerűen nem értettem meg az eredeti szabályokat és azok okait. A háziszabályok egyébként külön téma is lehetne, talán lesz is, de most egyelőre nem akarok velük behatóan foglalkozni. Egyelőre fogadjuk el alap gondolatként, hogy a háziszabályozás az, amit igyekszem kerülni.

Mint arról én is írtam, 2023. október 15-én  megjelent az egyik kedvenc játékom, a Kard és Mágia második kiadása. Nagy volt az öröm, én magam is gyermeki izgalommal lapozgattam a könyveimet mikor végre megérkeztek, és most is azt mondom: ez egy REMEK játék.

Viszont történtek apróbb változások az első kiadáshoz képest, ami nem meglepő. (Fura is lenne ha minden ugyanúgy maradna, mégis 2. kiadásnak neveznénk.) Ezek egy része tetszett, egy része nem tetszett, egy részének pedig az alapötlete tetszett, de nem vagyok velük maradéktalanul elégedett.

Ennek a bejegyzésnek az egyik célja, hogy ha Kard és Mágia játékot hirdetek, elég legyen belinkelni ezt a bejegyzést, ezért nem is szaporítom tovább a szót: nézzük miben játszom én máshogy a Kard és Mágiát, mint ami a nagykönyvben meg van írva!

Fontos: az itt leírtakat senki se vegye úgy, hogy én bármit is megjavítottam volna. A Kard és Mágiát nem kell megjavítani, mert remek játék. Ezek az én személyes preferenciám, a személyes játék-ízlésem következményei.

Kard és Mágia könyvek. Vegyétek meg őket!

Tavaly 4 db ismertetőt írtam, ezeket sajnos a játékok kipróbálása előtt. Ez a rossz gyakorlat azért alakult ki, mert ha megveszek egy játékot, elolvasom és általában nagyon belelkesedem. És ezt a lelkesedést meg akarom osztani másokkal is.

Aztán vagy beváltják az ígéretüket ezeket a játékok, vagy nem. Sokszor jár úgy az ember, hogy ami papíron jól mutat, az a gyakorlatban rettenetesen rosszul sül el. Persze nem mindig, de a tavaly írtak közül nem egynél előfordult, ezért most végigmegyek azokon, amelyeket a gyakorlatban is kipróbáltam.

Spoiler: csak egy játék sül el olyan jól, vagy jobban, mint vártam...

Spoiler 2: ezt a játékot a mai napig nem tudtam még kipróbálni. 

A D&D 5. kiadása jelenleg a világ (és egyes felmérések szerint kis hazánk) legnépszerűbb szerepjátéka. De mivel érdemelte ezt ki? Tényleg ez a legjobb? Vagy csak a marketing? A hatalmas hype? És miért alakult ki egy markáns ellentábora?
Ráadásul ennek az ellentábornak jelentős része szintén a D&D közösség köréből jött, akik oldschool vagy a 3(.5) kiadás rajongó, a másik nagyobb egysége pedig azokból áll, akik nem is tartják igazán szerepjátéknak a D&D-t, hanem inkább egyfajta interaktívabb figurás játéknak, szerepjátékos elemekkel.

Mióta megszerettem az 5. kiadást (és dacosan fejleszteni kezdtem a tragikus angolomat, hogy tudjak vele játszani és mesélni) figyelemmel kísérem a megítélését, és néha olyan érzésem van, hogy ezt a játékot mindenki utálja, és egyfajta szükséges rossznak tekintik. Szegény mesélők, annyira mást szeretnének játszani, de csak erre van igény... stb. 

Most a teljesség igénye nélkül végigveszem az általam legtöbbet hallott kritikákat, és reagálok rájuk. Szerintem ez természetes, de azért fontosnak érzem leírni: az 5E NEM hibátlan játék, és ennek a bejegyzésnek sem az a célja, hogy ezt a hamis képet erősítsem, viszont a legtöbb neki hibának felrótt dolog szerintem egyszerűen a nem rendeltetésszerű használat eredménye. 

A teljes élvezhetőséghez megértéshez szükség van az 5E alapszintű ismeretére!A soha ki nem adott magyar PHB

Bevallom, én a Kalandhorizont bejelentéséig még csak nem is hallottam a Kígyókardról (eredeti cím Swords of the Serpentine). Mostanában annyi szerepjáték honosítást jelentettek be a különböző kiadók, hogy kicsit talán el is vesztem a rengeteg játék között, a lelkesedésem pedig biztosan alábbhagyott. Ha ez nem lenne elég, ért egy két csalódás is (külön bejegyzés várható a témában).

Mostanra eljutottam arra a pontra, hogy egyszerűen nincs elég időm minden új szerzeményt kipróbálni sem (az előző bejegyzésemben ismertetett AlVilág pl. ilyen, pedig nagyon bejött), ezért úgy döntöttem, egy időre szüneteltetem a szerepjátékos kiadványok vásárlását (a feleségem nem bánkódott a döntésem hallatán :D ). 

Ezt kicsit keresztül húzta a Kígyókard, amiről kb. annyit tudtam első körben, hogy ugyanazt a rendszert használja, mint a Chtulhu nyomában, ami az egyik kedvenc játékom (a listára lassan ráférne egy frissítés, de azért nem változott meg minden). 

Akármennyire szerettem is ezt a rendszert, annyira nekem sosem állt kézre. Alapvetően horrort is ritkán mesélek, mivel ahhoz különleges atmoszférára is szükség van, és nekem sincs sokszor hangulatom hozzá, másrészt a klasszikus detektív történetek is elég távol állnak tőlem. 

És ekkor jött a Kígyókard, ami az egész nyomozósdit behelyezte egy fantasy Velence környezetbe. Nemrég vettem észre magamon, hogy D&D 5E-ben is meglepően sokszor írok nyomozós kalandot, és általában csak utólag veszem észre, hogy azt csináltam. 

Tehát van egy nem teljesen tudatos igényem rá, hogy a fantasy kaland építsen rejtélyek vagy bűntények kinyomozására. És jött egy játék, ami pontosan erre való. (Teljesen jól működik 5E-ben is, de érezhetően kevés mechanikai támogatást ad hozzá.)

Végül kivételt tettem, elolvastam, és beleszerettem. A kiadvány nagyon szép, a stílusa szórakoztató, teljesen oda és vissza voltam tőle... de mégsem írtam ismertetőt. Egészen pontosan elkezdtem, de nem mertem publikálni. Féltem, hogy a gyakorlatban pofára esek, és nem is annyira jó, mint aminek éreztem. Spoiler: a Démonúr Árnyékában és a Cyberpunk Red is nagyon belelkesített, de a gyakorlatban sokkal kevésbé működött jól, mint ahogy olvasás alapján képzeltem.

De a napokban végre sikerült lemesélnem a könyvben publikált Elbitangolt Hulla című kalandot (a legjobb példakaland amit valaha alapkönyvben olvastam), és valós (bár csak egyszeri) tapasztalat alapján ugorhatok bele az ismertető írásába!

Ritka a hangulatot ennyire jól közvetítő borító.
(Forrás: Kalandorizont Facebook oldala)

Az AVU emberei kooperáltak egyet a Tuannal, és elhozták nekünk magyar nyelven az UnderWorld szerepjátékot, avagy magyarul az AlVilágot. Ezt nagyon köszönöm nekik, mert sikerült egy nem túl nagy, de mégis kicsit fájó űrt betölteni az rpg álmaimban.

Hogy ennek a szerepjátékos életemre gyakorolt hatását megértsük, kicsit bele kell néznünk Xinaf szerepjátékos múltjába, szerencsére kalauzolást vállalok. (Meta-poén: ebben a játékban Kalauznak hívják a mesélőt.)

Amikor még csak ismerkedtem a D&D 5. kiadásával, Alister barátom kitalált egy számomra nagyon szimpatikus környezetet egy D&D 5E one shot játékhoz, ez volt Új London. Egy viktoriánus korszak béli fantasy-Londont kell elképzelni, amelyben az 5E minden faja képviseltette magát ebben a gigászi metropoliszban. Emberek, elfek, minotauruszok, agyszívók... minden. Volt amiből több, volt amiből kevesebb, de mind létezett és semmi sem volt egzotikum. Ez adott egy kellemes multikulti kavalkádot.

Engem magával ragadott a mágikus lánggal világító lámpások utcaképe, amely alatt sétapálcás, cilinderes tiefling úr sétált egy elf hölggyel, az égen sárkány repült, és a minotaurusz városőrség udvariasan köszöntötte az uraságot, akinek rúnapisztolya az öltönye zakójában pihent. 

Ez volt az első találkozásom az urban-fantasyval. A játék amúgy szórakoztató volt, és sajnos nem szereztük meg a Faberge-tojást tojó Faberge-madarat, de számomra nagyon emlékezetes volt. 

Ez a zsáner sajnos nem nagyon tudott betörni a mindennapi játékaimba. Voltak rá kísérletek, de a többieket valahogy nem ragadta annyira magával, mint engem. Ez a fajta, nem hagyományos fantasy környezet szépen lassan igényből emlékké finomodott, és el is halványult.

A változást az AVU embereinek AlVilág szerepjátékot ismertető írása hozta el, melyből az is kiderült, hogy szeretnék megjelentetni magyarul. Mivel egy komplex cikksorozat foglalkozik az oldalukon a játék ismertetésével, kiegészítve játékbeszámolókkal és világleírásokkal, nem fogok belemenni a részletekbe, inkább egy gyors áttekintést adok.

Vegyétek meg, mert jó!

Senki sem kérdezte. Senki sem akarta tudni. Senki sem kért rá.

Ennek ellenére én most közzé teszek 15 db nem különösebben érdekes, de valós tényt magamról, szerepjátékos témában. 

1. A kedvenc kockáim a d20 és a d10. Az előbbi azért, mert rücskös (valamiért a kristályokba és ásványokba is szeretem ezt, még a Dunakavicsból is mindig olyanokat választok ki), a d10 pedig a régi M.A.G.U.S. hagyományokból maradt meg.

2.  Soha sem játszottam M.A.G.U.S.-ban gladiátort.

3. Volt olyan ötletem,  amire kampányt akartam építeni, de annyira kegyetlen volt, hogy szó szerint annyira elszomorodtam tőle, hogy könnyek gyűltek tőle a szemembe. Végül elvetettem. 

4. Nagyon sokszor merítek inspirációt az általam szeretett filmekből és könyvekből. Játékosként és mesélőként is, viszont ezeket annyira megcsavarom, hogy az eredeti alkotók sem ismernének rá soha.

5.Alkottam már teljesen saját mini-szerepjátékot. 

6. Az MKK alapszabályaiból készítettem egy Trónok harca játékfüzetet. 5 oldal az egész és szerintem baromi jó, de a társaságom nem ismeri eléggé a Trónok harcát, hogy kipróbálhassam  a gyakorlatban.

7.  A Cybeprunk az egyik, ha nem A kedvenc zsánerem. 

8. Eddigi életem folyamán több, mint 20 szerepjátékot próbáltam ki (sosem számoltam pontosan össze). Ez soknak tűnik, de a hardcore szerepjátékosok között az alsó ligába se férnék be.

9. Csaltam már mesélőként (a játékos javára) kockadobással, mikor a biztosan halálos csapást "csak" nagyon súlyos sebesítésre változtattam. Ez régen volt, ma már nyíltan dobok és aki meghal, az meghal.

10. Öcsém miatt készítek a kalandokhoz mesélői jegyzeteket. Régebben ez annyira nem volt jellemző rám, hogy volt, mikor az a kalandom egy cetli volt és azon is csak a bestiárium oldalszámai szerepeltek. De volt, hogy ennyit sem készültem előre.

10. Bár általában szeretem a karaktereimet, nem gond, ha valamelyik meghal. 

11. A D&D5E rengeteget javított az angolomon, legalábbis ami az írott szöveg értését illeti. Ironikus, hogy a magyar megjelenés hírére kezdtem el az angollal foglalkozni. 

12. Utálok jegyzetelni, és rosszul is csinálom. 

13. A legnagyobb kampány-vágyam egy heti rendszerességgel játszott Pengék Szövetsége kampány, amiben a feleségem is rendszeres résztvevő.

14. Egyszer nagyon szeretném, ha kiadnák egy önálló kalandomat. Csak szükség lenne egy elég magas színvonalon megírt kalandra. :D

15. Sosem meséltem még be Beholdert, de nagyon szeretnék egyszer. 

Remélem örömmel vettétek ezeket a roppant hasznos tényeket :D 

Nektek vannak ilyen "amit mindig el akartál mondani, de soha senki nem kérdezte meg" dolgaitok? 

A blog szempontjából eseménytelen év volt (így mondjuk szépen, hogy alig írtam valamit is), de szerepjáték fronton nagyon aktívan telt.

Jövőre mindenképpen szeretnék többet írni, a dolgon az sem segít, hogy rengeteg projecten dolgozom. Általánosságban megfigyelhető, hogy ahogy egyre többet játszok, annál kevesebb időm van írni a szerepjátékról.

Amin túl szeretnék esni az elején: a MAGUS ETK exkluzív, gyűjtői, egyszeri újrakiadása.
A negatív tónusa a megfogalmazásnak onnan jön, hogy kicsit kényszernek érzem, hogy írjak róla (mégis csak a legjelentősebb hatású magyar szerepjáték ismételt megjelenéséről beszélünk!), hülyén nézne ki egy 2023-as év szerepjátékos dolgairól szóló bejegyzés úgy, hogy ezt kihagyom.
DE!

Engem nem mozgatott meg különösebben. 

Megérkezett! Még kapható - a készlet erejéig!

Értem, hogy ez MAGUS. Én is ezzel kezdtem. DE játszani tutira nem fogok ETK-t. Ha mégis (nemrég volt rá példa) akkor ott a régi, fekete-fehér. Minek nekem új?

Látom, hogy színes, szagos, gazdagon illusztrált. Van róla ezer betekintő. DE nekem annyira egyébként nem tetszett. Gondosan nem hangoztattam erről a véleményemet, mivel rengeteg embernek örömöt hozott ez a kiadvány, és semmiképpen sem akartam senkit megbántani, senki örömét megkeseríteni, de most halkan leírom, hogy ha csak MAGUS kártya képeket használtak volna fel, már akkor is sokkal Ynevesebb kiadvány is összejöhetett volna. A képek kicsit randomoknak érződnek, legalábbis nekem.

Tudom, hogy jótékonysági kiadás. DE annyi ember érdemelne támogatást. Gáspár András lánya is megérdemli. Akárcsak az árvaházban élő gyerekek, a fogyatékos gyereket nevelők, a kis falvak közmunkán tengődő szegényei, stb. Soroljam még? Örülök, hogy jó célra megy az összeg, de önmagában nekem nem volt elég ok, hogy meg akarjam venni.

Tök jó, hogy megjelent, mert boldoggá tett rengeteg embert. Sokan újraélték a gyerek vagy kamaszkorukat. Én magam lelkesen támogattam, hogy megjelent ez a kiadvány, és annak örülnék igazán, ha nem egyszeri kiadvány lenne, hanem állandó, és Gáspár András lánya folyamatosan kapna támogatást miatta.

Szóval az ETK kicsit sem izgatott fel, ellenben ha kiadnák a Bestiárumot, azt jó eséllyel (ha megfelelő az ára) beszerezném. Ha csak MAGUS kártya illusztrációt használnak hozzá, egy olyan szép kiadvány lehetne belőle, amit csak képes albumként és inspirációforrásként megérné megvenni. 

A fentiek miatt nekem nem ez volt a legfontosabb szerepjátékos történés idén, hanem messze a Kard és Mágia 2. kiadásának megjelenése. Nem annyira népszerű, nem annyira ismert, nem annyira csillogó, és nem ezzel kezdtem, de ez az a játék, ami miatt még napjainkban is szerepjátékos vagyok. 

És most belevághatunk a tényleges bejegyzésbe!

Számomra a Kard és Mágia 2. kiadásának megjelenése volt az év legfontosabb szerepjátékos történése.

Napjainkban eljutottunk odáig, hogy sok szerepjátékos nevel gyereket. Felnőttünk, na!

Érezhető igény jelentkezett arra, hogy a szülők bevezessék szeretett hobbinkba a gyerekeiket. Nem is egy (egyébként aranyos) történetet hallottam/olvastam a 10 év körüli gyerek első önálló one shot kalandjáról, szóval érezhetően egy valós igényről beszélünk, és a kísérletek rendre pozitív eredménnyel végződnek. A hobbink örökségül adásának igénye annyira erős, hogy a Delta Vision kiadott kifejezetten gyerekeknek szóló szerepjátékot is, a Csillagrévet. Ez a leírás szerint: "Csillagrév 5-12 éves gyerekeknek készített, történetközpontú, egyedülálló képzeletbeli játék."

A kép a Delta Vision Facebook oldaláról származik.

Én magam is lelkes szerepjátékos, és még annál is lelkesebb szülő vagyok, egy 4 éves kislány büszke apukája, és éppen ezért meglepő lehet, de én kb. az egész gondolatmenettel nem értek egyet, erre utal a "nem leszek népszerű" alcím. 

A MAGUS megkerülhetetlen jelenség a magyar szerepjátékos életben. Írtam már róla sok helyen, pl. itt. A mai napig az egyik legnépszerűbb szerepjáték rendszer itthon, és az ETK újrakiadása valószínűleg nagyot lendít majd rajta (miközben alapból nagyon aktív közösség van mögötte)..

Viszont 30 éves. 

Ellentétben a jó borral, a szerepjátékok a korral nem nemesednek, hanem inkább nehézkessé válnak. Vitathatatlan, hogy vannak elfeledett értékek a régi játékokban is, elég abba belegondolni, hogy az OSR mozgalom is ennek a gondolatnak a mentén alakult meg. 

Ebben a bejegyzésben eredetileg azon akartam elmélkedni, milyen rendszerben játszanék Yneven, de mivel jó eséllyel D&D 5E vagy Fantasy AGE, nem sok értelme lenne ezen pörögni, vagy izzadságos áron beleírni "végül is" elven még 2-3 rendszert. Inkább arról szeretnék elmélkedni, mi a népszerűségének oka, mitől az egyik (ha nem a) legnépszerűbb szerepjáték Magyarországon?

Sosem szabadulok a MAGUS-tól. :) 

A "politikai korrektség", avagy PC az a jelenség/mozgalom, amivel senki sincs kibékülve. Az egyik oldal sokalja, a másik oldal pedig még kevesli. A politikai korrektség jelen állásával senki sem elégedett.

Nem ezen a blogon fogom eldönteni, hogy túl kevés vagy túl sok a színesbőrű és/vagy LMBTQ karakter a popkultúrában, vagy  hogy szabad-e egy meleg karaktert negatív szerepben ábrázolni, amikor nemrég még csak negatív vagy komikus módon jelenhettek meg. 

De miért írok erről egyáltalán? Ez nem szerepjátékos, hanem politikai/közéleti téma. 

Azért, mert a Kalandhorizont kiadó új játéka, a Démonúr Árnyéka (Shadow of the Demonlord) szerintem egyfajta immunválasz a politikai korrektség túltolására. Méghozzá olyan válasz, ami berúgja az ajtót, majd hasba rúgja, falhoz keni, és rávizel. És ha ez nem lenne elég, még csak nem is egyfajta anti-PC ellenforradalomként teszi mindezt, hanem csak egyszerűen nem foglalkozik azzal, hogy szabad-e valaminek szerepelnie szerepjátékban, avagy nem. Azt hinnénk, hogy ebben semmi extra nincs, de valóban kritika érte azért a D&D-t, mert a régebbi kiadványaiban az orkokat és sötételfeket gonosz fajként írta le. Az új kiadványaiban már nincsenek eredendően gonosz fajok, sőt, fajok sincsenek csak származások. Egyébként a Démonúrban is származás van, innen is látszik, hogy nem célja görcsösen anti-PC-nek lenni.

A képek a Kalandhorizont Facebook oldaláról származnak (köszönöm Bakk Laci engedélyét a felhasználásukhoz), és a borító kivételével nem a játékból vannak, hanem MI generált képek.

Itt jelezném, hogy a kritika a Kalandhorizonttól független és abszolút a saját véleményem. Ha valami nem úgy van, vagy utálod a megfogalmazást, azt rajtam lehet számonkérni. Elolvasni csak saját felelőségre, bla, bla. 

Ez itt nem vanília-fantasy, ez itt kérem sötét és darkos és véres!

A mai napon, pontosan 15 évvel az első kiadás megjelenését követően megérkezett a Kard és Mágia 2. kiadása!

Ahol fogékonyak erre a hírre az emberek, ott már órákkal ezelőtt végigsöpört (a napok óta tartó hangolódás posztok után :) ), így én arra gondoltam, hogy ennek az írásnak adok egy nagy nosztalgia faktort, és áttekintem, mit köszönhetek a Kard és Mágiának?

Ez a bejegyzés valahol egyfajta visszatérés is, mivel 07.30 óta nem írtam bejegyzést, szóval majdnem negyed éve hanyagoltam a blogolást, pedig magyar játékmegjelenéseket tekintve ez talán a valaha volt legerősebb szerepjátékos év.

Anno már írtam a személyes OSR-omról, írtam Kard és Mágia ismertetőt (még az első kiadásról persze), bemutattam a 3 szerintem legjobb, nyomtatásban is megjelent Kard és Mágia kalandmodult, és szóba került a KéM annak kapcsán is, hogy ajánlanám kezdő mesélőnek. Most pedig nézzük meg, miért pörgök én ezen a rendszeren ennyit?

A második kiadás első termékeinek képe, az alkotó oldaláról.

Ha valaki annyi éve mesél, mint én, elkerülhetetlenül kialakulnak benne bizonyos mesélői szokások. Ezek egyike nálam az, hogy kihasználva, hogy viszonylag sok rendszert ismerek, ezekből ellopom kölcsön veszem ami tetszik, és ha lehet, beépítem más játékaimba.

Persze közel sem mindent lehet mindenhol alkalmazni. Bármennyire is tetszik a D&D 5E előny-hátrány rendszere, azt semmi szín alatt nem tudnám Kések az Éjben rendszerre adoptálni. De azért akad néhány szabály, ami túlzás nélkül bármilyen szerepjátékba beépíthető és tökéletesen működik. Most ebből adok közre két példát. Többet is ismerek, de ezeket tényleg használom is :)

Nézzük, mit főzött ki Xinaf boszorkánykonyhája

A Delta Vision bejelentései közül az első körben is a Paleomythic érdekelt a legjobban. Igen, a FAGE-nél is jobban.

Ennek az oka az volt, hogy öcsémmel nagyon régóta gondolkodtunk valamilyen ősemberes settingben, mivel mindketten rajongói vagyunk Jean M. Auel: A Barlangi Medve népe című könyvének (a sorozat többé darabja közel sem annyira jó, de ez nagyon, ajánlom).

A történet arról szól, hogy egy cro-magnoni kislány elveszíti a családját, és befogadja őt egy neandervölgyi horda. Ez egy tudományos leleteken nyugvó, de alapvetően fantasy elemekkel fűszerezett történelmi regény nagyon megfogott. Nagyon szerettük volna valahogy ezt szerepjátékba importálni, de valahogy sosem voltunk elégedettek. A legközelebb egy Kard és Mágia hack állt a tökéletességhez (ha 1-es a dobás, eltörik a fegyver, ez fontos alapelv volt :D), de ott is meg-megbicsaklott a feeling. A Kard és Mágiában nagyon farsúlyosak a vértek, amiket ki lehet persze váltani védőtalizmánokkal, de valahogy nem volt tökéletes.

A Paleomythic-kel az egyik Deltás kereksasztal beszélgetésen ismerkedtem meg jobban, mikor Venris beszámolt az akkor négy megjelenés közt (Fantasy AGE, Paleomythic, Csillagrév, Root) erről is. Hangulatra nagyon hasonlított a Barlangi Medve népére, a rendszeréről azonban nagyon sokáig semmit sem tudtam (ezt az ismertetőt is csak pár hete találtam meg, FélszipókásŐsmoly "tollából"). 

De most már megjelent, én pedig kiolvastam, szóval írok is róla pár szót. A fenti ismertető egyébként elég jó, szóval a technikai részleteket érdemes onnan megsimerni, én most is inkább érzésekre, benyomásokra fogok építkezni.

Ez indította el bennem az igényt a kőkori settingre.

Az idei szerepjátékos évbe úgy mentem bele, hogy biztosan tudtam, hogy jön a Kard és Mágia 2. kiadása, ezen kívül valahol lebegett még egy-két játék a távoli "egyszer talán megjenik" képernyőmön. Reménykedve vártam a Cyberpunk Red-et, érdekelt a Heimurinn rebootja, amiről közvetlenül Nocturnától tudok, láttam a Delta Vision tengernyi bejelentése között a Fantasy AGE kiadványok mellett a Vampire 5. kiadását, stb.

De ami ebből lett, az alaposan felülmúlta a várakozásaimat, és most már a fejemet vakarom, mert bőven többe fog kerülni a hobbim, mint szeretném.

Szóval, nézzük, milyen játékok azok, amik várhatóan tényleg kijönnek idén, és engem kifejezetten érdekelnek?

Mivel ez nem verseny, nincs "ezt várom a legjobban" kiemelés, ezért kiadók szerint, ABC sorrendben fogok haladni. Kíváncsi vagyok, mi jelenik meg ezekből ténylegesen idén.

//Ezt a bejegyzést tavaly szilveszterkor megígértem, de most végre lett is rá indittatásom a megírására.//

Vallomás: nem vagyok oldschool mesélő.

Oké, ez annyira azért nem volt nagy coming out.

Nézzük meg először is, mi az a bizonyos "olschool" a szerepjátékokban? 

Nagyon tömören, oldschoolnak tekinthető a régi, 70-es-80-as évek béli játékfelfogás. Akkoriban főleg a különböző föld alatti labirintusok felfedezése volt a játékok központi témája, A karakter és jellemjátékok nem sok teret kaptak, ellenben fontos szerepe volt a felfedezésnek, az akadályok leküzdésének, a megfelelő erőforrás menedzsmentnek és a logisztikának.

A karakterek nem vagy alig bírták személyiséggel, inkább egyfajta eszközök voltak, hogy a játékos interakcióba léphessen a játék világával. Ebből fakadóan nem is voltak képzettségeik, a játékosok kellett helyettük "szakértsenek", Azaz, nem dobhattak csapdakeresésre, hanem leírták, hogy keresnek csapdát és a mesélő elmondta, mire mennek vele.

A játékok halálosak voltak, nagyon kevés Hp, rengeteg a "save or die" hatás (azaz vagy nagyot dobsz, vagy meghalt a karakter) jellemezte őket. 

Ez a játékstílus kikopott, egy idő után sokkal fontosabbá vált a karakterjáték, aminek a túltolása eredméhyezte az OSR mozgalom megjelenését, majd a mozgalom elérte célját, és az oldschool stílus helyet követelt magának a szerepjátékos életbe. Itthon is van erre magyar példa, a nagyon oldschool Kazamaták és Kompániák 2, és a szabályaiban kevésbé mint mentalitásában oldschool Kard és Mágia. És egyszer írtam a saját OSR-omról.

És most visszakanyarodhatunk az alaphelyzethez: nem vagyok oldchool mesélő. Sőt, túl nagy dózisban inkább taszít, mint vonz ez a műfaj. Ellenben kis dózisban szeretem, és ami még fontosabb, egyes elemeit beépítettem  az általános mesélői repertoáromba. Nézzük, mik azok a régi iskolás elemek, amik rendszertőé függetlenül szinte bármely játékomba megjelenhetnek? 

Ahogy én tudom, az ADnD Dragonlance kiadványaival ért véget az eredeti oldschool korszak.

Volt már olyan veletek, hogy NAGYON vártatok valamit, és szinte féltetek attól, hogy megtörténik, mert mekkora pofon lesz, ha mégsem olyan jó, mint hittétek?

Nos, nálam ez volt a Cyberpunk Red. 

Már komolyan izgultam, hogy a magyar nyelvű D&D sorsára jut, mivel több, mint egy évet csúszott. Egy ideig bizony úgy nézet ki, a Turáni átok Tuani átokká válik.

Amikor megkaptam az e-mailt, hogy átvehetem, éppen homeofficeban voltam, és az ebédszünetem rovására szó szerint rohantam (van rá egy erős tippem, hogy én voltam az első, aki átvette a rendelését), és onnantól a szabadidőmben olvastam és olvastam és olvastam és olvastam...

De annyira olvastam, hogy szerdán átvettem és szombatra meg is hirdettem egy tesztjátékot. Ez jól sikerült, olyan játékosom is élvezte, akitől kifejezetten távol áll a cybeprunk játék hangulata (inkább egy jó fantasyt díjazna), de még ő is úgy döntött, hogy beszáll a hamarosan induló kampányomba.

A játékról rengeteg magyar nyelvű ismertetőt írtak már. Például jelent meg az lfg-n, az Ipon.hu-n és Grungi RPG blogján is. Ezeket is mind elolvastam, még jóval a magyar kiadás híre előtt. Nézzük, tudok-e valami újat hozzájuk tenni?

Végül csak megvalósult...

Egy lelkes wannabe pszichológussal folytattam eszmecserét az egyik szerepjátékos csoportba, (egy izgalmas utazáson vettem részt, ami onnan indult, hogy szerintem a bugbear esetében a bagabú jobb fordítás, mint a bogármedve oda jutottunk, hogy kritikátlanul és az objektivitáson túl védem az 5E Kezdőkészlet fordítását, leginkább azért, hogy addig nyaljak a D&D közösség prominenseinek, amíg végül befogadnak a D&D-megmondóemberek klubjába. Pontosabban, ez egy tünete a közéleti szereplésemnek, mely alapján nyitott könyv vagyok az úriember szemében), aminek legalább annyi értelme volt, hogy találtam egy érdekes témát a Cyberpunk Red megjelenéséig.  

Szóval összeszedtem az 5, általam legjobbnak vélt szerepjátékos fordítást, amit volt szerencsém olvasni.

Fontos megemlíteni, hogy nem feltétlen a játék tetszett, itt kifejezetten a fordításra helyezem a hangsúlyt. Vágjunk is bele.

Na srácok, eléggé benyaltam már? Még nem? Oksa, folytatom!

Nem, nem hagytam abba. Rengeteg gondolatom lenne, amit érdemes volna kifejtenem, deee...

...

...

a fontos dolog mindig a DE után jön.

...de kb. gúzsba köt, hogy nem jön a Cyberpunk Red.

Minden együttérzésem a Tuan kiadóé, de lassan bekattanok.

Ha végre a kezembe veszem, biztos feloldódik a kötelékem. 

Addig is, never fade away!

 //Ez volt az utolsó előtti lejátszott ülésünk. Legalábbis egyelőre. Következzen Vanak/Inyene játékosának beszámolója!//
 
Az előző meglepetésekkel teli megbízás után Dr. Voras a megérdemelt pihenését töltötte a kártyaasztal mellett, amikor csatlakozott hozzá Fritz (a gyűjtő), és egy új megbízást adott a Szarkáknak. A hírneves műkincsgyűjtő és életművész, a Csodálatos Andalúz éppen Doskvolban lévő gyűjteményének legfényesebb darabját, a Császár Szíve gyémántot szerette volna a saját gyűjteményében tudni. Természetesen a megszerzéséért tetemes mennyiségű készpénzt is hajlandó fizetni. A Szarkák szinte gondolkodás nélkül fogadták el Fritz ajánlatát és megkezdték a rablás előkészületeit.

Vanak Vale két alkalommal is alaposan körülnézett a kiállításon délelőtt Holzt Helker a doskvoli katonai ügyész, délután az ügyész felesége, Larose társaságában. A kedélyes társalgás mellett természetesen a férfinak bővel maradt elég kapacitása alaposan megfigyelni a terem közepén álló márvány emelvény tetején, a mágiával biztosított üvegkalitkában csücsülő szív alakú gyémántot is.

Naria Welker szintén a látogatók közt elvegyülve vette szemügyre a gyémántot őrző üvegkalitkát, de a mágikus védelem miatt esélye sem volt alaposabban, szakmai szemmel is megnézni.

Vey Haig a szellemmezőben kukkantott rá a gyémántot körülvevő mágikus védelemre. A kutakodás eredményeként kiderült, hogy minden teremhez testetlen teremőr is tartozik, aki meggátolja az adott teremben a szellemmező manipulálást, továbbá a gyémánt külön termének bejáratát egy hivatalos védelmi gólem őrzi. Valamint az is, hogy a gyémántot elég durván megerősített mágikus üveg védelmezi, amivel már a többiek is szembesültek a gyűjtemény meglátogatáskor.

Artemisia Voras matematikai (és annak az új furcsa tudományágnak, a valószínűségszámításnak) zsenijét állította hadba az információszerzés során. Szívélyesen elbeszélgetett a Csodálatos Andalúz kiállítását biztosító vállalat alkalmazottaival, és szinte mindent megtudott a biztonsági intézkedésekről.

Noe Helvar a Láng Köréhez csatlakozott nővérét kereste fel, de mivel a kiállításon nincsenek varázstárgyak, vagy legalábbis nem túl sok (mint később kiderült azért pár mégis akadt) a Kört nem igazán érdekelte, így Emma nem tudott segíteni a húgának. Annyit tudott csak mondani, hogy Andalúz ugyan nem járatos a mágiában, viszont rengeteg pénze van, ezért a komolyabb mágusok szolgálatai, valamint mágikus csecsebecséket bőségesen tud vásárolni magának.

A Császár Szíve.

Sziasztok kedves olvasók (akik még felnéznek néha).

Eltűntem, mert egyszerűen nem volt energiám leülni bejegyzést írni, bár sok potenciális téma eszembe jutott. De most végre ráleltem egyre, ami talán áttörte az üvegplafont :) 

Szóval, most érdektelen, szerepjáték tematikájú tények következnek Xinafról, így akit érdekel (vagy nem untat nagyon) az megpillanthatja kicsit az embert a Xinaf mögött.

Az érdektelen tényeket számozni fogom, de úgy írom le, ahogy eszembe jut, és nem tudom én sem, mennyi gyűlik össze. Ez most egy spontán bejegyzés.

//Update: 10 lett :D//

Vannak kétségeim az igazságtartalma felől. Kb. az a lényeg, hogy a Beatles tagjai D&D rajongók voltak, de Yoko rábeszélte Johnt, hogy inkább GURPS-el játszanak, és szétment az együttes. 

//Ezt a beszámolót Vey játékosa írta meg, a játék hangfelvétele alapján. Rendkívül alapos munka, és nagyon érdekes látni, milyen ha nem az én megfogalmazásom meséli el ezt az élményt. A következő beszámoló szintén játékos pennája általi lesz!//

Az előző kaland óta eltelt pár nap, míg a Szarkák berendezkedtek újdonsült kaszinójukban: megismerték a helyet, a helyi ügyintézőket és a törzsvendégeket megnyugtatták arról, hogy itt már nem fognak lámpákat oltogatni. //A szójátékért pirospont, a Lámpaoltogatóktól szerezték a kaszinót, ha emlékeztek.//

Épp mindannyian a banda búvóhelyének hátsó szobájában tartózkodtak, amikor Stázia rájuk nyitott:

– Érkezett hozzátok egy vendég, és hozott pár barátot magával.

Hamar kiderült, hogy ez a vendég nem más, mint Ulf a Vasszülött, a hatalmas, rúnatetoválásokkal és rengeteg sebhellyel, hátán pedig tisztességes mennyiségű rúnákkal ékesített csatabárddal rendelkező skovföldi berserker. A berserkereket elméletileg kiirtották a háborúban, de ez láthatóan pontosan annyira sikerült, mint felszámolni a Kékkabátos korrupciót Doskvolban. Vele voltak a korábban a Szarkák által megmentett skovföldi harcosok is, akik eddigre jócskán összeszedték magukat.

A rettegett Vasszülött Ulf

Eltelt egy újabb év, nézzük hát mi történt 2022-ben!

2022 felé kevés elvárásom volt. 

Szerettem volna egy Heimurinn kampányt mesélni, de egy egészséges minimum megtartásával, azaz hogy elvárásaim legyenek a játékosaim fel. Ez a dolog megbukott, a játékosaim zöme nem olvasta el az egy oldalnyi összefoglalómat sem, nem vette komolyan, hogy a játék mennyire veszélyes. Erről volt egy kirohanásom is. 

Szerettem volna lemesélni a Gornate erdeje és a Városisten árnyékában Kard és Mágia duót. Ez ebben a formában nem valósult meg, Dungeon Worldben lemeséltem a Gornate-et. 

El akartam jutni pár rendezvényre, mesélni, játszani. Na, ez viszont megvalósult, kettő Roll Player rendezvényen meséltem (Patkányok a Falbant és Dungeon Worldöt), illetve játékosként MAGUS ETK és az Árnyékszférával közösen szervezett Cyberpunk napon Cybeprunk 2020-at. . 

Reméltem, hogy megjelenik végül a D&D 5E magyarul. Ez a dolog megbukott.

És most nézzük, mi történt 2022-ben ezeken túl!

A 2022-es év a Szarkák éve volt!

Rengeteg olyan téma jutott eszembe, aminél eszembe jutott, hogy megérne egy bejegyzést, azonban nincs időm és energiám és kedvem egy teljes értékű bejegyzést szentelni nekik. Úgy döntöttem, hogy összeszedek egy kis csokorra valót, és röviden kifejtem, mit gondoltam az adott témáról.

A bérmesélés intézményéről
Ez egy újra és újra előkerülő téma, ami minden alkalommal heves indulatokat vált ki. Alapvetően három csoportra oszthatóak a vélemények:
1. Vannak (ide tartozom én is), akiknek vérben forog a szeme a gondolatra is, hogy valaki pénzt kérjen a mesélésért. Ennek az oka (esetemben biztosan) nem az irigység, amiért valaki "a hobbijából él meg", hanem mert pofátlanságnak tartom, hogy valamiért, ami pont olyan szórakoztató nekem, mint a játékosaimnak, pénzt kérjek. Ráadásul, mivel szerepjátékos szakma nincs, gyakorlatilag mind egyformán vagyunk képzettek, maximum van aki tapasztaltabb, tehetségesebb, lelkesebb.
2. Vannak, akik őszintén kíváncsiak. Na, ebből lesz-e valami? El tud-e ez a kis ország tartani egy mesélőt? 
3. Vannak, akik remélik, hogy meghonosul a gyakorlat, mert ők is szeretnének ebből élni. Ők azt a logikát követik, hogy ha van rá igény, ha valakik játszanának, de nincs mesélőjük (mert nem akar senki mesélni, nem érzik magukat elég jónak hozzá, nincsenek elegen, stb.), akkor miért ne? Miért lenne bűn, hogy egy igényt kielégítsen valaki pénzért? Nem ezt teszi a balett táncos, a szobafestő, a zenész?

Nekem ez nagyon a prostitúcióra hajaz. Nem azért, mert a mesélés intim dolog (van akinek az), hanem mert valamit, amit szeretetből kéne adnod valakinek, aki viszonozza ugyanazt, pénzért adod. 

A nagy kiadók és a határidők
Csókoltatom a Delta Visiont és a Tuant is. 
Az áprilisra ígért termékek közül reális esély van rá, hogy december közepe tájt meg is jelenik valami. Különösen zokon veszem, hogy nem csak hogy a saját maguk által meghatározott határidőt nem tarthák be (nem tartják be? FÉL ÉVET CSÚZTAK MINIMUM!), de ezt nem is kommunikálják tisztességesen. Simán előfordul, hogy napokkal a "megjelenés" előtt (vagy éppen aznap) lett eltolva pár hónapot. És tudom, háború, papírhiány, infláció, stb. Igaz, semmi olyan, ami áprilisban még nem állt fent. 
És közben a kisebb kiadók (EMDT, Kalandhorizont, Rollins Publisher) bejelentenek termékeket, majd a megjelölt időben kiadják. Nem olyan nagy nevű játékokat. Nem olyan csiliviliket. De jókat, és időben. Az én szememben mindhárom kis kiadó professzionálisabb, mint a két nagy.

Az oldschool stílusról pár gondolat
Mostanság sokat foglalkoztam oldschool tartalmakkal, és egyre inkább kétségeim vannak a "játékosi lelemény" működőképességéről. 
Ennek a csapdakeresés az egyik eszenciája. Alapvetően semmi sem indokolja, hogy a játékosok (mondjuk az első csapdába sétálás miatt megtörtént karakterhalál után) ne kutassanak át minden termet és folyosót lépésről lépésre, centiről csentire, másfél méter hosszú botokkal tapogatózva maguk előtt. Ezt hivatottak a véletlen találkozásokra dobás korlátozni, aminek kb. az elve az, hogy nyugodtan kutakodjanak, de X időnként dobunk 1d6-tal, és 1-es dobás esetén jön valami szörny/történik valami esemény..
Itt vélek ellentmondást felfedezni a régi iskola szerelmeseinek ezen módszere és azon nézete között, hogy a halálhoz általában a játékosok rossz döntései kellenek. Ennek egyik érve, hogy először is kell egy szerencsétlen véletlen találkozás dobás, majd egy szerencsétlen reakció dobás. Nos, ez elég sok dobás, ami nekem azt sugallja, hogy konkrétan tényleg jobban megéri atomról atomra haladva felkutatni a csapádákat, kockáztatva az esetleges véletlen találkozást esetlegesen ellenséges lénnyel, mint belegyalogolni egy csapdába, ahol az életünk azon múlik, hogy tudunk-e d20-al 12 fölé dobni (ami kevesebb, mint 50% esély). Viszont ez a kényszeres csapdakeresés minden lesz, csak szórakoztató nem.
Lehet nincs igazam, nincs sok tapasztalatom az oldschool játékokban (ami van, azt meg nem pont úgy szoktam játszani, mint az eredeti szándék), de ez a rész nekem elég homály. Mindezt amellett, hogy nekem pl. a KéK rendszere nagyon tetszik. :) 

A D&D vs igazzy szerepjátékok
Mostanság több helyen találkoztam azzal a nézettel, hogy az emberek addig szeretik a D&D-t, ameddig nem ismernek meg igazzy, minőségi szerepjátékokat, illetve amíg fel nem nőnek hozzájuk/meg nem érnek rájuk.
Ez a gondolat abból táplálkozik, hogy a D&D-t nem tartják jó játéknak vagy szerepjátéknak, ellentétben a... (és itt mindenki beillesztheti a maga kedvenc igazzy szerepjátékait). 
Szerintem hibás az alaptézis. Szerintem ugyanis a D&D jó játék. Az 5. kiadás az, amit igazán szeretek, és engem bizony lenyűgöz az eleganciája. Igen, szerintem elegáns megoldás, hogy a varázshasználók és a fegyverforgatók "harcértéke" ugyanazon az elven épül fel (jártasság bónusz + releváns tulajdonság módosító). És rengeteg hasonlóan egyszerű, de nagyszerű megoldása van. Mellesleg azért, mert mainstream, nem lesz semmi rossz. Jó sem persze. 

A MAGUS, mint érzelmi valami
A RÚNA magazin fonákságait bemutató írásom miatt ezt már régebben is megtapasztaltam, hogy pár ember a MAGUS-t érintő legkisebb kritikára is úgy ugrik, mint ha meggyalázták volna valamely kedves ismerősét. A hasonlat azért is fájdalmasan helytálló, mert sokaknak az A szerepjáték, azzal kezdték kamaszként, és kb. a fiatalságuk szimbóluma. 
Ugyanolyan nevetséges ez is, mint a MAGUS lelkes gyalázása. 
 Ez annak kapcsán jött elő nálam, hogy egy tök pozitív hangvételű cikkben szerepelt egy kritikus félmondat Kornya Zsolt alkotói munkásságáról, amire nagyon heves reakció született egy MAGUS iránt elkötelezett (és egyébként általam is kedvelt) személytől, ami engem személy szerint meglepett. Mondjuk ez még visszafogott reakció volt, hogy a fent említett Rúnás cikkem miatt olyan ember tiltott le a közösségi platformon, akit több, mint tíz éve ismerek :D 

A Kések az Éjben kampány
Nagyon menő, hogy már 7 játékalkalmunk volt a mostani csapatommal a Kések az Éjben rendszerében. A Szarkák krónikája folytatódott, de most nem én, hanem játékosaim írják a beszámolót, hangfelvétel alapján. Lehet, radikálisan rövidítenem kell majd, de tutira pontos lesz. 

Hírtelen ezek jutottak eszembe. Ez most egy ilyen ömlesztett, nem illusztrált írás lett, sajnos a munka, magánélet és szerencsére a szerepjáték mellett kevesebb időm van blogolni :)