A D&D 5. kiadása jelenleg a világ (és egyes felmérések szerint kis hazánk) legnépszerűbb szerepjátéka. De mivel érdemelte ezt ki? Tényleg ez a legjobb? Vagy csak a marketing? A hatalmas hype? És miért alakult ki egy markáns ellentábora?
Ráadásul ennek az ellentábornak jelentős része szintén a D&D közösség köréből jött, akik oldschool vagy a 3(.5) kiadás rajongó, a másik nagyobb egysége pedig azokból áll, akik nem is tartják igazán szerepjátéknak a D&D-t, hanem inkább egyfajta interaktívabb figurás játéknak, szerepjátékos elemekkel.

Mióta megszerettem az 5. kiadást (és dacosan fejleszteni kezdtem a tragikus angolomat, hogy tudjak vele játszani és mesélni) figyelemmel kísérem a megítélését, és néha olyan érzésem van, hogy ezt a játékot mindenki utálja, és egyfajta szükséges rossznak tekintik. Szegény mesélők, annyira mást szeretnének játszani, de csak erre van igény... stb. 

Most a teljesség igénye nélkül végigveszem az általam legtöbbet hallott kritikákat, és reagálok rájuk. Szerintem ez természetes, de azért fontosnak érzem leírni: az 5E NEM hibátlan játék, és ennek a bejegyzésnek sem az a célja, hogy ezt a hamis képet erősítsem, viszont a legtöbb neki hibának felrótt dolog szerintem egyszerűen a nem rendeltetésszerű használat eredménye. 

A teljes élvezhetőséghez megértéshez szükség van az 5E alapszintű ismeretére!A soha ki nem adott magyar PHB

Az 5E mindenre is jó! Kétszer!
Bár hivatalosan a Wizard of the Coast sosem mondta ki, hogy a D&D 5E abszolút minden játékstílushoz tökéletes, legyen az horror, akciódús játék, vagy éppen szociális-intrikázós-trónok harcázós, a nem hivatalos marketing erőteljesen sugalmazta ezt a gondolatot, és eléggé be is épült a köztudatba. És beütött a legnagyobb gond, hogy sokan ezt komolyan vették.

Szerintem ebből gyökerezik a legtöbb probléma. 

Mint a Hp alapú rendszerek általában, az 5E nem alkalmas pl. szimulációs harcra, hiszen a Hp alapvetően egy absztrakt erőforrás, amely egyszerre életerő, szerencse, állóképesség, stb. 

Szintén nem jó horror meséléshez. Dark fantasyhoz igen, de olyan igazi horrorhoz, aminek része a kilátástalanság, nem igazán. A D&D karakterei alapvetően elég kemény legények/leányok. Míg egy Chtulhu kalandban megjelenő csápos borzalomra az alapértelmezett reakció a zokogva összeomlás és a sikoltozva menekülés közt helyezkedik el, addig a D&D-ben általában megnézzük, fogja-e az acél. 

Megoldási javaslat
Nem kell mindent 5E-ben játszani. Itt hősök (vagy gazemberek) lesztek, akik inkább diadalmaskodnak a harcokban, mint nem. 

Kedvencem: az 5E-ben nem lehet meghalni!
Ezt megvallom, sem játékosként, sem mesélőként nem tapasztaltam. Ezt főleg a halálosabb rendszerek rajongói szokták hangoztatni (amiket az 5E rajongói "nyomorpornóként" emlegetnek), és az alapja az, hogy 0 Hp-n nem hal meg automatikusan a karakter, hanem lehetőség van halálmentőkre, lehetőség van gyógyítani, így valóban megnő annak az esélye, hogy nem hal meg a 0 Hp-ra vert karakter. 

Mi ment itt félre?
Az 5. kiadásban a karakterek dedikáltan jóval erőssebbek, mint az átlag (nevezik szuperhős fantasynak is). Már 1. szinten is messze felülmúlják, nemhogy az átlagembereket (commoner), de még az elvben képzett városőröket is (Guard). Ez már önmagában azt sugallja, hogy bizony a játékos karakterek egyfajta kiválasztotjai a sorsnak. Ironikus módon az 5E karakter értelmezése áll a legközelebb a MAGUS-ban lefektetett kalandozó képhez... 

Ezt alátámasztja még, hogy a játékosok karakterei más szabályok alapján készülnek, mint a szörnyek és nem játékos karakterek, hogy halál elleni mentő és egy csomó különlegesség (pl. featek) csak számukra elérhető (alapesetben). Ráadáasul a standard sorozat is bőven átlag felettivé teszi a játékos karaktereket a tulajdonságaikat nézve, hiszen egyetlen dologban lesznek átlag alattiak, a többiben vagy átlagosak vagy bőven jobbak annál.
Ami miatt ezt a bírálók hibának érzik (meglátásom szerint), hogy ők átlagos, de elszánt kalandozóknak látják a játékos karaktereket, Márpedig ha a Hp elfogy, ott meg kéne halni. Gyakorlatilag a Kard és Mágia életérzést keresik, egy egész más játékstílust támogató rendszerben (ott mondjuk -5 Hp-n halnak meg, de ez már részlet kérdés).

Megoldási javaslat
A legegyszerűbb nem 5. kiadással játszani, de ha egyébként azzal szeretnének, hát végül is bármikor ki lehet venni a halálmentő szabályt, és 0 Hp-n azonnal halottnak tekinteni a játékos karaktereket, más kérdés, hogy ezt gyakorlatilag senki, a legnagyobb bírálók sem teszik. És jó eséllyel nem is adna jó élményt. 

Az 5. kiadás egy állatkert!
Nos, valóban temérdek faj és alkaszt áll a játékosok rendelkezésére. Közel sem annyi, mint a 3(.5) kiadásban, de azért 100 felett. Rengeteg panaszt hallok arra vonatkozóan, hogy az elvben leggyakoribb fajok a legritkábbak közé tartoznak, mivel senki sem emberrel, elfekkel, törpékkel játszik, hanem minimum tieflingekkel, teknősemberekkel, githakikkal, stb. Ettől egyfajta freakshowá válik a kalandozó csapat, ahol egy bolyban kalandoznak olyan fajok tagjai, amik egyenként is különleges ritkaságnak számítanak.

Mi ment itt félre?
Leginkább az, hogy figyelmen kívül hagytunk pár szempontot.
1. Ezek az egzotikus fajok kiegészítőkben jelentek meg, tehát alapból opcionálisak. (Nem mint ha nem lenne minden opcionális, mivel a mesélő adja meg a karakteralkotás kereteit.) Ez azt jelenti, hogy nem kötelező engedni egzotikus fajokat, de még nem egzotikusakat sem. 
2. A játékos karakterek a játék szellemisége szerint alapból különlegesek. Azért az ő karakterek vannak a középpontban, és nem a több ezer átlagos lakosé. Miért pont ebbe ne nyilvánulhatna meg a különlegességük?

Megoldási javaslat
Legegyszerűbb az, ha az elején tisztázzuk, mik a választható fajok. Ez függhet a settingtől és a megcélzott hangulattól is. Én magam legitimnek érzem azt is, ha csak 1-2 faj választható (mert a többi nem létezik, nagyon ritka, vagy a mesélőnek történeti célja van azzal, hogy csak ezek közül enged választ5ani), és azt is, ha jöhet minden is (mert a világban alapból sok féle faj megfordul, vagy nem gond, ha a karakterek különlegesek). 

Ez a meme jól ábrázolja, hogy látják sokan ezt a jelenséget. 

Erős félszerzet és okos ork? Mi a fene? 
Az 5. kiadásban a fajok nem kapnak levonást a tulajdonságaikra. Én ráadásul liberális mesélőként engedem azt is, hogy a faji tulajdonság bónuszokat akármelyik tulajdonságra tegyék (ezt az egyik kiegészítő hivatalos opcionális szabállyá emelte). Ezt sokan zokon veszik, mert zavarja őket, hogy egy félszerzetnek Conanhoz mérhető Erő értéke van, vagy egy Ork kenterbe veri Stephen Hawkingot. 

Mi ment itt félre?
Elfelejtettük, hogy az 5E egy absztrakt rendszer. Az Erő bizony nem csak azt fejezi ki, mekkora súlyt tudsz felemelni, de azt is, mennyire vagy jó a legtöbb fegyverrel közelharcban. A magas Intelligencia nem védi meg a karaktert a játékos hülye ötleteitől. Amikor valaki erős félszerzettel akar játszani, akkor tapasztalatom szerint nem egy terminátor módjára kigyúrt 130 centis manó képe jelenik meg, hanem egy olyan félszerzet barbáré, aki két egykezes csatabárddal aprítja az ellent. 
A nem szokványos karakter koncepció nem más, mint annak az ösztönös vágyunknak a megtestesülése, hogy különlegesek legyünk. Ezt tesszük a való életben, és ezt tesszük a dobozon kívüli karakter ötleteinkkel is.

Megoldási javaslat
Elvben simán visszakonvertálhatóak a faji tulajdonság maximumok és negatív módosítók szabályai a 3(.5) kiadásból, de szerintem felesleges vesződség. Ha ez nagyon zavaró, érdemes tisztázni, hogy klasszikusabb fantasy toposzokból szeretnél építkezni. Megint csak nem akarom rögtön azt javasolni, hogy érdemesebb lehet más játékhoz nyúlni, de annyiban itt megemlítem, hogy akinek ez probléma, annak az 5E alap szellemisége is probléma, és ez további "hibák" észleléséhez fog vezetni, ami mindenki élményét rontja.

 Van még sok egyéb kritika is, de talán ezekkel találkoztam legtöbbször. 

Felvetődik a kérdés: ezek az emberek miért mesélnek/játszanak mégis 5E-t, ha ennyi gondjuk van vele?
1. Közel sem biztos, hogy ennyi gondjuk van vele. Mint írtam, nincs hibátlan játék, jó eséllyel minden játékban van legalább egy nemszeretem elem, amit ismernek. Lehet, sok mindent szeretnek az 5E-ben, de van pár dolog, amit nem. 
2. Kipróbálták, összességében nem jött be nekik, de nem akarják félbehagyni az elkezdett kampányt.
3. Erre találnak mesélőt/játékosokat. Ez a legrosszabb, mert ebben az esetben kényszer szülte megoldás, amitől biztos nem fogja jobban megszeretni ezt a D&D-t. 

Saját negatív  kritikám: a skillrendszer nem a legjobb
Végezetül egy saját kritikámra is reagálok, és ezen keresztül bemutatok pár hibát, amit az 5. kiadás bírálói rendre elkövetnek.

Nekem sem tetszik különösebben, hogy a d20 nagy szórása mellett, ha csak a nyers számokat nézzük, akkor meglepően kicsi a különbség, amikor egy 20. szintű, maximális intelligenciával bíró varázsló és egy súlyos fogyatékos, 1. szintű, írástudatlan barbár között, ha mágiaismeretre kell dobni.
A számok: a barbár 1-es Intelligencia mellett (-5 módosító), 1. szinten (nem kap prof. bónuszt értelemszerűen) -5 módosítóval dobja a mágiaismeretet, azaz egy természetes 20-as dobással 15-ös eredményt érhet el. 
A 20-as Intelligenciával bíró varázsló (+5-ös módosító), 20. szinten (+6-os prof bónusz) 11-es alapra dob, azaz 1-2-3 dobás esetén rosszabb eredményt érhet el mint a barbár.
Viszont a fenti példám több dologban is hemzseg a hibáktól:
1. Beleestem (szándékosan) abba a hibába, hogy egy légüres térben, pusztán a számok alapján hasonlítottam össze két karaktert. Ez az 5. kiadás bírálóinak egyik legnagyobb hibája. 
2. Két olyan szélsőséget mutattam be, amik szinte nem léteznek. A barbár biztosan nem, de a varázsló is ritka. Így a nem létező, képzeletbeli karakterekkel 4D-sakkoztam, ami szintén egy hiba a bírálói oldalról. Elméletileg lehetséges, de gyakorlatban nem létező problémákat hánytorgattam fel.
3. Teljes mértékben figyelmen kívül hagytam, hogy még a leírt szabályok szerint is akkor dobhat valaki képzettség próbát, ha arra a mesélő az áldását adja. 

Az alacsony módosítók és alacsony prof bónusz szerintem kifejezetten jó tulajdonsága az 5E-nek, azonban itt számomra is kellemetlen, főleg, hogy életszagúbb példák esetén a különbség tényleg nagyon kicsi. 3. szintű, 8-as Intelligenciájú, képzetlen barbár és 3. szintű, 18-as Intelligenciájú, képzett varázsló esetén a különbség összesen 5, amit a d20 nagy szórása miatt elég könnyű túldobni.

Hogyan kezelem? 
Azt szerintem figyelembe kell venni, hogy az 5E szabályai nagyon rugalmasan értelmezhetőek, inkább megengedő, mint korlátozó elvvel készültek. Több megoldásom is van, hogy a fenti probléma ne legyen valóban probléma, és ezek egyike sem háziszabály, ezek mind az eredeti szabályrendszer által kínált eszközök.
1. A barbár nem dobhat. Nem ért a mágiaismerethez, tehát meg sem próbálkozhat vele. Szerintem egy teljesen logikus megközelítés.
2. A barbár dobhat, de hátránnyal. Elvben ülhetett a sámán lábánál a tábortűznél, és hallgathatta amikor a tanoncának magyaráz, de ettől még nem ért hozzá. 
3. A barbár dobhat (hátránnyal vagy anélkül), de a célszáma jóval magasabb. Míg a varázsló már 15-nél elérte a szükséges küszöböt, neki ez a szám 20. 
Nincs kiemelt megoldásom, bár a 3.-at szoktam a legritkábban alkalmazni, de nagyon helyzet és karakter függő. A képzetlen karakter hátránnyal próbálkozhat viszont gyakori eszközöm, de nem kőbe vésett háziszabályom.

Összegzés
A mindennapi életben és a szerepjátékban is gyakran szül rossz vért, hogy egy hamis elvárással vágunk bele valamibe, akár tudatosan, akár úgy, hogy nem is vesszük észre. Az 5. kiadás, mivel népszerű, sokan találkoztak vele, és értelemszerűen nem nyerte el mindenkinek a tetszését. Egyfajta elvárás is lett egyes körökben a fikázása. 
Nekem mindenesetre sokat adott.
Egy ideje már mesélem az ikonikus Curse of Strahd kampányt, és egyre jobban szeretem az 5. kiadás rendszerét. Persze betörésre építő kalandot akarnék írni, esetleg horrort, vagy ősembereset, jó eséllyel nem ezt a rendszert választanám. De ha egy jól kiegyensúlyozott, gördülékeny szabályokat használó rendszerre van szükségem, amivel fantasyt mesélhetek, örömmel nyúlok érte, és eddig nem okozott csalódást...

Mindig lelkiismeretesen felkészülök. :)