Nem, nem hagytam abba. Rengeteg gondolatom lenne, amit érdemes volna kifejtenem, deee...

...

...

a fontos dolog mindig a DE után jön.

...de kb. gúzsba köt, hogy nem jön a Cyberpunk Red.

Minden együttérzésem a Tuan kiadóé, de lassan bekattanok.

Ha végre a kezembe veszem, biztos feloldódik a kötelékem. 

Addig is, never fade away!

 //Ez volt az utolsó előtti lejátszott ülésünk. Legalábbis egyelőre. Következzen Vanak/Inyene játékosának beszámolója!//
 
Az előző meglepetésekkel teli megbízás után Dr. Voras a megérdemelt pihenését töltötte a kártyaasztal mellett, amikor csatlakozott hozzá Fritz (a gyűjtő), és egy új megbízást adott a Szarkáknak. A hírneves műkincsgyűjtő és életművész, a Csodálatos Andalúz éppen Doskvolban lévő gyűjteményének legfényesebb darabját, a Császár Szíve gyémántot szerette volna a saját gyűjteményében tudni. Természetesen a megszerzéséért tetemes mennyiségű készpénzt is hajlandó fizetni. A Szarkák szinte gondolkodás nélkül fogadták el Fritz ajánlatát és megkezdték a rablás előkészületeit.

Vanak Vale két alkalommal is alaposan körülnézett a kiállításon délelőtt Holzt Helker a doskvoli katonai ügyész, délután az ügyész felesége, Larose társaságában. A kedélyes társalgás mellett természetesen a férfinak bővel maradt elég kapacitása alaposan megfigyelni a terem közepén álló márvány emelvény tetején, a mágiával biztosított üvegkalitkában csücsülő szív alakú gyémántot is.

Naria Welker szintén a látogatók közt elvegyülve vette szemügyre a gyémántot őrző üvegkalitkát, de a mágikus védelem miatt esélye sem volt alaposabban, szakmai szemmel is megnézni.

Vey Haig a szellemmezőben kukkantott rá a gyémántot körülvevő mágikus védelemre. A kutakodás eredményeként kiderült, hogy minden teremhez testetlen teremőr is tartozik, aki meggátolja az adott teremben a szellemmező manipulálást, továbbá a gyémánt külön termének bejáratát egy hivatalos védelmi gólem őrzi. Valamint az is, hogy a gyémántot elég durván megerősített mágikus üveg védelmezi, amivel már a többiek is szembesültek a gyűjtemény meglátogatáskor.

Artemisia Voras matematikai (és annak az új furcsa tudományágnak, a valószínűségszámításnak) zsenijét állította hadba az információszerzés során. Szívélyesen elbeszélgetett a Csodálatos Andalúz kiállítását biztosító vállalat alkalmazottaival, és szinte mindent megtudott a biztonsági intézkedésekről.

Noe Helvar a Láng Köréhez csatlakozott nővérét kereste fel, de mivel a kiállításon nincsenek varázstárgyak, vagy legalábbis nem túl sok (mint később kiderült azért pár mégis akadt) a Kört nem igazán érdekelte, így Emma nem tudott segíteni a húgának. Annyit tudott csak mondani, hogy Andalúz ugyan nem járatos a mágiában, viszont rengeteg pénze van, ezért a komolyabb mágusok szolgálatai, valamint mágikus csecsebecséket bőségesen tud vásárolni magának.

A Császár Szíve.

Sziasztok kedves olvasók (akik még felnéznek néha).

Eltűntem, mert egyszerűen nem volt energiám leülni bejegyzést írni, bár sok potenciális téma eszembe jutott. De most végre ráleltem egyre, ami talán áttörte az üvegplafont :) 

Szóval, most érdektelen, szerepjáték tematikájú tények következnek Xinafról, így akit érdekel (vagy nem untat nagyon) az megpillanthatja kicsit az embert a Xinaf mögött.

Az érdektelen tényeket számozni fogom, de úgy írom le, ahogy eszembe jut, és nem tudom én sem, mennyi gyűlik össze. Ez most egy spontán bejegyzés.

//Update: 10 lett :D//

Vannak kétségeim az igazságtartalma felől. Kb. az a lényeg, hogy a Beatles tagjai D&D rajongók voltak, de Yoko rábeszélte Johnt, hogy inkább GURPS-el játszanak, és szétment az együttes. 

//Ezt a beszámolót Vey játékosa írta meg, a játék hangfelvétele alapján. Rendkívül alapos munka, és nagyon érdekes látni, milyen ha nem az én megfogalmazásom meséli el ezt az élményt. A következő beszámoló szintén játékos pennája általi lesz!//

Az előző kaland óta eltelt pár nap, míg a Szarkák berendezkedtek újdonsült kaszinójukban: megismerték a helyet, a helyi ügyintézőket és a törzsvendégeket megnyugtatták arról, hogy itt már nem fognak lámpákat oltogatni. //A szójátékért pirospont, a Lámpaoltogatóktól szerezték a kaszinót, ha emlékeztek.//

Épp mindannyian a banda búvóhelyének hátsó szobájában tartózkodtak, amikor Stázia rájuk nyitott:

– Érkezett hozzátok egy vendég, és hozott pár barátot magával.

Hamar kiderült, hogy ez a vendég nem más, mint Ulf a Vasszülött, a hatalmas, rúnatetoválásokkal és rengeteg sebhellyel, hátán pedig tisztességes mennyiségű rúnákkal ékesített csatabárddal rendelkező skovföldi berserker. A berserkereket elméletileg kiirtották a háborúban, de ez láthatóan pontosan annyira sikerült, mint felszámolni a Kékkabátos korrupciót Doskvolban. Vele voltak a korábban a Szarkák által megmentett skovföldi harcosok is, akik eddigre jócskán összeszedték magukat.

A rettegett Vasszülött Ulf

Eltelt egy újabb év, nézzük hát mi történt 2022-ben!

2022 felé kevés elvárásom volt. 

Szerettem volna egy Heimurinn kampányt mesélni, de egy egészséges minimum megtartásával, azaz hogy elvárásaim legyenek a játékosaim fel. Ez a dolog megbukott, a játékosaim zöme nem olvasta el az egy oldalnyi összefoglalómat sem, nem vette komolyan, hogy a játék mennyire veszélyes. Erről volt egy kirohanásom is. 

Szerettem volna lemesélni a Gornate erdeje és a Városisten árnyékában Kard és Mágia duót. Ez ebben a formában nem valósult meg, Dungeon Worldben lemeséltem a Gornate-et. 

El akartam jutni pár rendezvényre, mesélni, játszani. Na, ez viszont megvalósult, kettő Roll Player rendezvényen meséltem (Patkányok a Falbant és Dungeon Worldöt), illetve játékosként MAGUS ETK és az Árnyékszférával közösen szervezett Cyberpunk napon Cybeprunk 2020-at. . 

Reméltem, hogy megjelenik végül a D&D 5E magyarul. Ez a dolog megbukott.

És most nézzük, mi történt 2022-ben ezeken túl!

A 2022-es év a Szarkák éve volt!

Rengeteg olyan téma jutott eszembe, aminél eszembe jutott, hogy megérne egy bejegyzést, azonban nincs időm és energiám és kedvem egy teljes értékű bejegyzést szentelni nekik. Úgy döntöttem, hogy összeszedek egy kis csokorra valót, és röviden kifejtem, mit gondoltam az adott témáról.

A bérmesélés intézményéről
Ez egy újra és újra előkerülő téma, ami minden alkalommal heves indulatokat vált ki. Alapvetően három csoportra oszthatóak a vélemények:
1. Vannak (ide tartozom én is), akiknek vérben forog a szeme a gondolatra is, hogy valaki pénzt kérjen a mesélésért. Ennek az oka (esetemben biztosan) nem az irigység, amiért valaki "a hobbijából él meg", hanem mert pofátlanságnak tartom, hogy valamiért, ami pont olyan szórakoztató nekem, mint a játékosaimnak, pénzt kérjek. Ráadásul, mivel szerepjátékos szakma nincs, gyakorlatilag mind egyformán vagyunk képzettek, maximum van aki tapasztaltabb, tehetségesebb, lelkesebb.
2. Vannak, akik őszintén kíváncsiak. Na, ebből lesz-e valami? El tud-e ez a kis ország tartani egy mesélőt? 
3. Vannak, akik remélik, hogy meghonosul a gyakorlat, mert ők is szeretnének ebből élni. Ők azt a logikát követik, hogy ha van rá igény, ha valakik játszanának, de nincs mesélőjük (mert nem akar senki mesélni, nem érzik magukat elég jónak hozzá, nincsenek elegen, stb.), akkor miért ne? Miért lenne bűn, hogy egy igényt kielégítsen valaki pénzért? Nem ezt teszi a balett táncos, a szobafestő, a zenész?

Nekem ez nagyon a prostitúcióra hajaz. Nem azért, mert a mesélés intim dolog (van akinek az), hanem mert valamit, amit szeretetből kéne adnod valakinek, aki viszonozza ugyanazt, pénzért adod. 

A nagy kiadók és a határidők
Csókoltatom a Delta Visiont és a Tuant is. 
Az áprilisra ígért termékek közül reális esély van rá, hogy december közepe tájt meg is jelenik valami. Különösen zokon veszem, hogy nem csak hogy a saját maguk által meghatározott határidőt nem tarthák be (nem tartják be? FÉL ÉVET CSÚZTAK MINIMUM!), de ezt nem is kommunikálják tisztességesen. Simán előfordul, hogy napokkal a "megjelenés" előtt (vagy éppen aznap) lett eltolva pár hónapot. És tudom, háború, papírhiány, infláció, stb. Igaz, semmi olyan, ami áprilisban még nem állt fent. 
És közben a kisebb kiadók (EMDT, Kalandhorizont, Rollins Publisher) bejelentenek termékeket, majd a megjelölt időben kiadják. Nem olyan nagy nevű játékokat. Nem olyan csiliviliket. De jókat, és időben. Az én szememben mindhárom kis kiadó professzionálisabb, mint a két nagy.

Az oldschool stílusról pár gondolat
Mostanság sokat foglalkoztam oldschool tartalmakkal, és egyre inkább kétségeim vannak a "játékosi lelemény" működőképességéről. 
Ennek a csapdakeresés az egyik eszenciája. Alapvetően semmi sem indokolja, hogy a játékosok (mondjuk az első csapdába sétálás miatt megtörtént karakterhalál után) ne kutassanak át minden termet és folyosót lépésről lépésre, centiről csentire, másfél méter hosszú botokkal tapogatózva maguk előtt. Ezt hivatottak a véletlen találkozásokra dobás korlátozni, aminek kb. az elve az, hogy nyugodtan kutakodjanak, de X időnként dobunk 1d6-tal, és 1-es dobás esetén jön valami szörny/történik valami esemény..
Itt vélek ellentmondást felfedezni a régi iskola szerelmeseinek ezen módszere és azon nézete között, hogy a halálhoz általában a játékosok rossz döntései kellenek. Ennek egyik érve, hogy először is kell egy szerencsétlen véletlen találkozás dobás, majd egy szerencsétlen reakció dobás. Nos, ez elég sok dobás, ami nekem azt sugallja, hogy konkrétan tényleg jobban megéri atomról atomra haladva felkutatni a csapádákat, kockáztatva az esetleges véletlen találkozást esetlegesen ellenséges lénnyel, mint belegyalogolni egy csapdába, ahol az életünk azon múlik, hogy tudunk-e d20-al 12 fölé dobni (ami kevesebb, mint 50% esély). Viszont ez a kényszeres csapdakeresés minden lesz, csak szórakoztató nem.
Lehet nincs igazam, nincs sok tapasztalatom az oldschool játékokban (ami van, azt meg nem pont úgy szoktam játszani, mint az eredeti szándék), de ez a rész nekem elég homály. Mindezt amellett, hogy nekem pl. a KéK rendszere nagyon tetszik. :) 

A D&D vs igazzy szerepjátékok
Mostanság több helyen találkoztam azzal a nézettel, hogy az emberek addig szeretik a D&D-t, ameddig nem ismernek meg igazzy, minőségi szerepjátékokat, illetve amíg fel nem nőnek hozzájuk/meg nem érnek rájuk.
Ez a gondolat abból táplálkozik, hogy a D&D-t nem tartják jó játéknak vagy szerepjátéknak, ellentétben a... (és itt mindenki beillesztheti a maga kedvenc igazzy szerepjátékait). 
Szerintem hibás az alaptézis. Szerintem ugyanis a D&D jó játék. Az 5. kiadás az, amit igazán szeretek, és engem bizony lenyűgöz az eleganciája. Igen, szerintem elegáns megoldás, hogy a varázshasználók és a fegyverforgatók "harcértéke" ugyanazon az elven épül fel (jártasság bónusz + releváns tulajdonság módosító). És rengeteg hasonlóan egyszerű, de nagyszerű megoldása van. Mellesleg azért, mert mainstream, nem lesz semmi rossz. Jó sem persze. 

A MAGUS, mint érzelmi valami
A RÚNA magazin fonákságait bemutató írásom miatt ezt már régebben is megtapasztaltam, hogy pár ember a MAGUS-t érintő legkisebb kritikára is úgy ugrik, mint ha meggyalázták volna valamely kedves ismerősét. A hasonlat azért is fájdalmasan helytálló, mert sokaknak az A szerepjáték, azzal kezdték kamaszként, és kb. a fiatalságuk szimbóluma. 
Ugyanolyan nevetséges ez is, mint a MAGUS lelkes gyalázása. 
 Ez annak kapcsán jött elő nálam, hogy egy tök pozitív hangvételű cikkben szerepelt egy kritikus félmondat Kornya Zsolt alkotói munkásságáról, amire nagyon heves reakció született egy MAGUS iránt elkötelezett (és egyébként általam is kedvelt) személytől, ami engem személy szerint meglepett. Mondjuk ez még visszafogott reakció volt, hogy a fent említett Rúnás cikkem miatt olyan ember tiltott le a közösségi platformon, akit több, mint tíz éve ismerek :D 

A Kések az Éjben kampány
Nagyon menő, hogy már 7 játékalkalmunk volt a mostani csapatommal a Kések az Éjben rendszerében. A Szarkák krónikája folytatódott, de most nem én, hanem játékosaim írják a beszámolót, hangfelvétel alapján. Lehet, radikálisan rövidítenem kell majd, de tutira pontos lesz. 

Hírtelen ezek jutottak eszembe. Ez most egy ilyen ömlesztett, nem illusztrált írás lett, sajnos a munka, magánélet és szerencsére a szerepjáték mellett kevesebb időm van blogolni :) 

A sikeres rokonmentés után Inyene elhatározta, hogy ő most továbbáll Doskvolból, mely az ő ízlésének meglehetősen zsúfolt, koszos és büdös volt. A csapat többi tagja azonban barátságosan tájékoztatta, hogy amíg nem segít nekik megtalálni Vanakot, addig az adósuk, szóval ugyan segítsen már. 
Bár ezzel annyira Tüske nem értett egyet, de Noe-ra való tekintetettel, meg végül is miért ne, úgy döntött, hogy még ebben kisegíti a csapatot. Ennek érdekében utasította is vámpír papagáját, hogy ugyan, próbálja már meg megtalálni az eltűnt társat.

//Inyene és Vanak karakterének ugyanaz a játékosa.//

A tőr-szigeteki vámpírpapagáj később is fontos mozgatója lett az eseményeknek.

Inyene Helvar, a Tüske néven híres (hírhedt) tőr-szigeteki kalózkapitány végre megérkezett abba a mocskos, büdös és túlzsúfolt városba, amit Doskvolnak (avagy Szürkületnek) neveznek. Mindenképpen találkozni akart unokatestvérével, Noeval, aki a Szarkák bandájában töltötte be a gyógyító-alkimista-robbantó-szabotőr pozíciót. 

Éles szeme gyorsan felmérte, hogy itt bizony gond lesz: a Kékkabátos járőrök a törvényesség látszatára sem ügyelve tartóztattak le minden tőr-szigetekit, akit csak megláttak, és egy járőrpáros őt is kiszúrta. Az a világ szégyene lenne, ha nem kalóztevékenysége, hanem származása miatt kerülne börtönbe (és végkép nem akarta a rettegett Vashorog börtönt belülről is látni), így megkísérelte lerázni az üldözőit, akik elől egy éjpiaci ruhaüzletbe menekült. Sajnos a Kékkabátosok utána mentek, és nem kínálkozott hátsó kijárat...

A Szarkák szerencsére vártak rá, mivel Inyene idomított vámpírpapagája (hé, itt a vámpírság annyit jelent, hogy egy üreges, tehát lélek nélküli, de élő testbe behelyezzenek egy szellemet) üzent nekik az érkezéséről, szóval elébe mentek. Már messziről kiszúrták, hogy mi a helyzet, így gyors rögtönzés történt. Naria, akinél senki sem ismerte jobban Doskvol sikátorait és utcáit magára vonta a városőrök figyelmét (majd röhögve lerázta őket), Inyene magára öltött egy iruviai kaftánt (ami elég bő hozzá, hogy eltakarja nem csak az alakját, de a burkával kiegészítve az arcát is) és a tényleg irúviai Professzorba karolva, női csacsogást folytatva elsétáltak a helyszínről.

//Most először éltem át, hogy egy kampányban egy pár alkalomig másik karakterrel szállt be egy játékos. Miután Vanak túl jól sikerült kokainozás miatt eltűnt, a játékosa új karakter ötlettel előállva színesítette a kampányt.//

A Tüske

Kildar tartott egy kérdésekre válaszolós élőzést a Youtubeon (ezúton is gratula az 1500 feliratkozóhoz!), én én is tettem fel neki néhány kérdést, többek között azt, hogy milyen játékok vannak esetleg a bakancslistáján? 

A bakancslista morbid fogalom, a lényege, hogy mit akarsz elérni, mielőtt feldobod a bakancsot, tehát meghalsz. 

Kildar szerencsés, mert ha egy játékot ki akar próbálni, akkor azt ki is próbálja, elég gyorsan. Ellenben nekem sok olyan szerepjátékos tervem van, amit még nem tudtam megvalósítani, idő, körülmény vagy megfelelő csapat hiánya miatt.

Ehhez hozzátartozik, hogy megrögzött boomer vagyok, tehát nálam csak az offline, élő játék "játszik", az online-t próbáltam és gyűlöltem. ez önmagában akadály sajnos, de aki válogatós az így jár.

A másik korlátom a nyelv, így az olyan igényeimet, mint a 7th Sea 2. kiadását vagy Legend of the Five Rings játékokat nem hozom most ide, majd ha a Delta Vision bejelenti, de főleg, ha/mikor meg is jelenik. Ez a bejegyzés csak olyan elemeket fog tartalmazni, aminek a magyar nyelvű megjelenésére legalább ígéretet kaptunk.

Kislányommal kalandtervezés. 

Nektek van példaképetek? Szerencsémre nekem nem is egy, sőt, szerepjátékon belül meglehetősen sok.. Most bemutatom pár szóban azokat az embereket, akik segítettek abban, hogy jobb mesélő legyek. Van akinél játszottam, van akinek csak a videóit nézem, van akinek csak írásait olvastam. Egy a közös bennük: nélkülük rosszabb mesélő lennék. 

Fontosnak gondolom kijelenteni: a felsoroltakon kívül rengeteg jó mesélővel, vagy remek szerepjátékos tartalomgyártóval megismerkedtem, némelyektől el is lestem ezt-azt, de a most következők radikálisan megváltoztatták a szerepjátékhoz való hozzáállásomat.

Az egyszerűség kedvéért abban a sorrendben írom őket, amilyen sorrendben találkoztam a hatásukkal. Nyilván nem is lehet pár szóban teljeskörű ismertetőt írni, személyekről pláne. 

A mesélő kelti életre a világot. (Forrás: Hand of Fate pc játék.)

Necces téma jön, mert ráhúzható az életünk minden területére. Ez azonban szerepjátékos blog, így csak ebből az aspektusból fogom vizsgálni a kérdést. 

Alap állításom: objektíven jó vagy rossz szerepjáték nem létezik.

Gondoljunk csak bele, ki dönti el, mik az "objektív szempontok"? Általában én, méghozzá szubjektív szempontok alapján. Nincs egy egységes "objektivitást felügyelő bizottság", aki megszabta, mik a jó szerepjátékok ismérvei. Nekem van egy objektivitásra törekvő meghatározásom a jó szerepjáték rendszerre. Én magam (roppant szerényen) nagyon elegánsnak tartom a saját definíciómat, de már találkoztam olyan szerepjátékossal, aki nem értett egyet vele. 

Megfigyelésem szerint azt szoktuk jó szerepjátéknak tartani, ami jó játékélményt adott, vagy feltételezzük, hogy jó játékélményt adna, ha kipróbálnánk. Ugyanígy: azt a játékot szoktuk rossznak tartani, amihez rossz játékélményünk kötődik, vagy feltételezzük, hogy kötődne, ha játszanánk. Fontos, hogy ez a rossz, és nem a "nem jó" játékra vonatkozik, mert pl. nekem a MAGUS-hoz főleg jó játékélményeim kötődnek, és mégsem tartom jó rendszernek, ellenben rossznak sem, csak rosszul öregedettnek.

És most egy szélsőséges példa: a F.A.T.A.L. szerepjáték. 

Igazi negatív legenda a F.A.T.A.L. 

//Érdekes játék volt. Egyrészt jobb híján, péntek délután, munka után ültünk össze, többen igen felzaklatott vagy kimerült lelkiállapotban. Másrészt, nem mind voltunk teljesen egészségesek, én utána eléggé le is betegedtem. Szóval nem tudtam teljes értékű mesélést folytatni, de úgy láttam, egészen meg voltak elégedve a játékosaim. Mémek legalábbis tömegével készültek, egy részüket fel is fogom használni illusztráció gyanánt. Sajnos a fentiek miatt elég későn tudtam csak nekiülni a beszámolónak, így annyira nem emlékszem már részleteiben.//

Hőseink (?) nem sokat teketóriáztak. A Professzor előállt egy elmélettel, miszerint "egy ilyen esemény után kizárt, hogy ne erősítsék meg a raktáraik védelmét, viszont ahhoz valahonnan el kell vonni az erőt". A Szarkák, ki-ki a maga módszerével megpróbáltak információt nyerni ezzel kapcsolatban, és érdekes dolgokat találtak. Sok féle utánajárást követően (melyben volt terepfelmérés, szellemmezőre hangolás, szociális kapcsolatok igénybe vétele, és pár hasonló megoldás) arra jutottak, hogy Moriston tábornok a saját Fehér korona béli birtokát is őriztette (nem hivatalosan) egy osztagnyi császári gárdistával. Ezt természetesen sehol nem adminisztrálták, ellenben tudta vele fedezni a raktárainak megerősítését, míg a császári fővárosból megérkeznek a plusz csapatok. Kiváló lehetőségnek tűnt, hogy meglátogassák a kúriáját, főleg mikor megtudták, hogy privát fogadást tart a Hús Extázisának Egyházának pár követének.

Ez egyébként érdekes fejlemény volt. A Hús Egyháza egy félig-meddig legális, Doskvolban leginkább elterjedt, nagyhatalmú szervezet, mely a szellemektől való szabadulást (és a szellemek nélküli lét legtisztább formájának, a démonoknak a csodálatát (imádatát?) hirdeti. A múltkori kaland során megjelent démon szerű lényekre való tekintettel, különösen érdeklődni kezdtek ez iránt a szál iránt. 

//Összesen két környi információszerzést tartottam, amiből két dolgot szűrtem le. 
1. Annyira a legvégére akartam tartogatni a legfontosabb infókat, hogy az első kör pár sikertelen dobásának hála konkrétan nem adtam át azokat :D Tanulság: vissza kell venni a hatásvadászásból.
2. A játékosoknak nincs olyan, hogy elégséges információ. Alapvetően nagyon nehezen állnak át a játékosok arra, hogy gyakorlatilag (hagyományos értelemben) nincs tervezgetés, hogy folyamatosan még több és még több információra vágynak. Tanulság: egy kör elég kell legyen, viszont abból több infót kell tudjanak szerezni, amit már elfogadható mennyiségnek érezhetnek ők i. Látszik, hogy ritkán vagyok játékos, szinte örökös mesélőként elfelejtettem, milyen is éhezni a több adatot.// 

A banda szimbólumának egyik verziója (készült több is).

Hiába mesélek évek óta, hiába számítok tapasztalt szerepjátékosnak (11-12 éves koromban kóstoltam bele a szerepjátékba először, rögtön mesélőként), vannak dolgok, amiket nem tudok leküzdeni. 

Ezt most azért írom le, mert egy mesélő külső szemlélőnek tűnhet (tévesen) valami nagyon nagytudású alaknak, aki minden szabályt fejből nyom, minden döntésünkre csípőből reagálva viszi tovább a történetet, mindenre felkészült (és/vagy profin improvizál), és nem gond neki fél tucat NJK-t megszemélyesíteni, miközben sok játékos napokig-hetekig dolgozik egy karakteren. Hát hogy van ez? 

Nemrég írtam róla, milyen rendszert ajánlanék kezdő mesélőknek. Korábban általánosságban írtam a mesélésről. Most felfedek pár érdekes kulissza titkot magamról, amik lebontják a "profi mesélő mindent tud, én erre sose lennék képes" mítoszát. Remélem, hogy ezzel az írással segíteni tudok, hogy az is bele merjen vágni a mesélésbe, aki eddig "kevésnek" gondolta magát hozzá. 

Még itt az elején tisztáznám: vannak látványosan rosszul sikerült mesélések (még jó mesélő is produkálhat ilyesmit), szóval nem kizárt, hogy amikor ezeket a sorokat olvasod, csak pislogsz, mert benned ez a fajta túldicsőített mítosz fel se merült a mesélőid kapcsán. És ez jól is van így, viszont saját tapasztalataim azt mondják, hogy a legtöbb játékos szívesen kipróbálná magát mesélőként, de nem meri. (Erről pedig Kildar csinált videót.) Ez egyébként abszolút érthető, a mesélőé a legfelelőség teljesebb rész a játékban, és a "én csak kijátszottam a karakterem" mentalitással több órányi felkészülését vághatják tönkre. ettől függetlenül mesélni jó, én mindenkit bíztatnék a kipróbálására.

A csodálatos, az utánozhatatlan, a hatalmas Dungeon Master! Vagyis, pont hogy nagyon is utánozható, sőt! 

A Ködváros ismertetőmben (a filózás mellett) volt egy olyan gondolatom, hogy esetleg érdemes lenne írnom a Dungeon Worldről is, amely szintén egy PBTA (Powered by the Apocalypse) játék, sőt, talán a legismertebb PBTA játék. Azonban nem akartam anélkül okoskodni, hogy valamilyen formában kipróbálnám, viszont azt is tudtam, hogy a Szarkák kampány mellett nem lesz túl sok időm külön mesélésekre. 

A megoldás az volt, hogy a feleségemmel loptunk magunknak pár órát, és két részletbe lejátszottunk egy 1:1 felállású kalandot. Itt jegyezném meg, hogy gyerek mellett játszani nehéz, én magam időnként legózás közben meséltem az aktuális helyszínt, ezen kívül nem mehetsz bele véres részletekbe, így kicsit rajzfilmszerű élményt ad. Ezt semmiképpen nem ajánlom senkinek, mi sem szoktuk, de arra, hogy a játék alapjaiba belekóstoljak, elég jó volt. A kaland maga a Gornate Erdeje Kard és Mágia modul volt egyébként, mivel saját kaland írásra végkép nem volt időm.

Azért a Kard és Mágia moduljai közt kezdtem kaland után nézelődni, mert egyrészt baromi jók. Én sok játék sokféle kalandjával találkoztam már, de a KéM kalandjait szeretem messze a legjobban. Másrészt, a Dungeon World olyan értelemben nagyon mesélő barát (más téren nagyon nem, de erről később), hogy a szörnyek konverziója sosem volt ennyire egyszerű. Potenciálisan minden szörnyet és ellenfelet besorol három alap kategóriába, azaz kis gyenge hordalény (goblinok, rablók, orkok, kentaurok, csontvázak, stb.), ezek sokan vannak, de keveset sebeznek és kevés a HP-juk is és ha van páncéljuk, az se ér sokat. Aztán vannak az erősebb, de még csoportban harcoló ellenfelek (sötételfek, óriások, pegazusok, elit ork harcosok, ogrék, stb.), ők kevesebben vannak általában, de több hp és nagyobb sebzés, használható páncél jellemzi őket. Végül pedig azok jönnek, akik egymagukban is kihívást jelentenek a kalandozóknak (sárkányok, elementálok, goblin sámánok, zselékocka, stb) sok HP-val, óriási sebzéssel és erős páncéllal. Ezt módosítja sok minden persze, de ez az alapváza minden ellenfélnek. (Egyébként a megnevezés kicsit csalóka, hiszen sárkányból is lehet egy pár, és goblin is mászkálhat magányosan, inkább úgy kell érteni, milyen tömegben jelent reális veszélyt egy kalandozó(csapat)ra.)

Nem nagy kaland a KéM kalandok NJK-it akár leimprovizálni sem a DW ellenfél-alapelvei mentén. Igazából bármely rendszer lényei könnyen átültethetők, akár fejben is. Mondom ezt úgy, hogy alapjáraton ellenzem az ellenfelek értékének improvizálását. 

Egy kb. 10 perces karakteralkotást követően Elohiir, a tünde harcoslány készen is állt, hogy felkutassa Lucretia Vinalli villáját a rettegett erdőben...

Az elf harcosnőhöz szerencsére van ideális képanyagom. :) 

A banda pontosan érkezett meg az Éjpiac egyik újonnan felhúzott, rendkívül modern, de közben impozáns épülete elé. Itt várta őket pártfogójuk, az igen rossz hírű Lord Scurlock, aki a kezdetek kezdetén felkarolta Vey Haig-ot. 
Scurlock nagyúrnak érdekes híre van Doskvolban. A csapat gyakorlatilag tényként kezelte, hogy nagyhatalmú vámpír, de előzetesen megállapodtak, hogy erről NEM beszélnek, mert addig jó, míg a nemes szimpatizál velük (a vámpírság itt érzékeny téma, mivel illegálisnak minősülnek a császári törvények értelmében).

Az ajtót Scurlock inasa, Mauricius nyitotta ki a csapat előtt. Ő teljesen néma, ezen kívül egy szőrszál nincs a testén (szemöldöke sincs), és teste minden milliméterét tetoválás fedi (a szemhéjét ás az ajkait is), mosolya pedig láttatni engedi dárdaformára csiszolt ragadozó fogazatát (talán tycherosi?). A hűséges szolga egy festményen dolgozott, ami egy távoli tájképnek tűnt (rendkívül absztrakt módon ábrázolt hegyeket vettek ki belőle). A képet többen is megvizsgálták, sőt, a Visszhang rá is hangolt (a sok durva vonás valójában mágikus szimbólumokká állt össze), így kiderült, hogy egy Ilaine nevű nő könyörög a képből, hogy szabadítsák ki. Ezt egyelőre figyelmen kívül hagyták, mert fő a jóviszony.

A lord a megérkezését követően udvariasan kezet csókolt a hölgyeknek és kezet nyújtott Vanak Vale-nek. Leültette őket egy asztal köré kényelmes fotelekbe, majd Mauricius teát szolgált fel. Egy ideig kedélyesen csevegett velük (a nemesekre jellemző módon rengeteget ad a látszatra, és ő most éppen jó házigazdaként kívánt feltűnni). Pár perc után végre a lényegre tért: egy  újságcikket mutatott a csapatnak (a Doskvoli Harsona legfrirssebb példányából), melyben az Enoch-romok feltárásáról és az ott elrejtett ereklyékről írtak. 

Mint kiderült, Lord Scurlock vágyik az egyik ereklyére, egy gazdagon faragott, nagyméretű (kb. másfélszer másfél méteres) ládára. Sajnos nem tudta, hogy azt már elszállították egy védett erődbe, vagy még a romok közt van, de tekintélyes összeget ajánlott érte. A csapat elfogadta a megbízást, és nyomban elsiettek információt gyűjteni. A kapiban még elkaptak a házból egy velőt rázó sikolyt, de jó vendégekhez illőn nem firtatták vendéglátójuk és pártfogójuk dolgait...

Scurlock kedvesen mosolygott a csapatra, de ha csak a szemük sarkából pillantottak rá, egy prédára leső fenevadnak látták. 

Történt egyszer, hogy alkalmam nyílt mesélni egy one shot D&D egy barátom csapatának, mert kíváncsiak voltak rá, milyen lenne játékosként. Ez olyan jól sikerült, hogy ugyanazoknak a karaktereknek meséltem még egy kalandot, egy eredetileg Kazamaták és Kompániákhoz írt, majd Kard és Mágiába átdolgozott horror (klissé) kastély-dungeont, melynek ez már a harmadik rendszer amiben mesélem (és a negyedik alkalom). 

Elég jól működött ez az "én mesélek nekik" dolog, így felvetettem, hogy van-e kedvük esetleg egy kampányba is belevágni. Elég rég nem próbálkoztam ilyesmivel, mert az utolsó néhány kísérlet nem sikerült túl jól, de itt láttam rá esélyt, hogy talán összejön egy 3-4 alkalomnál hosszabb sorozat is. 

Azonban a D&D-ben közel sem éreztem magam eléggé járatosnak, és egy kampány szintjén nem is kényelmes számomra egy angol nyelvű rendszer. A három magyarul is megjelent Forged in the Dark rendszer egyikét szerettem volna mesélni, így választást kínáltam a játékosaimnak, hogy a Kések az Éjben, a Feltört Bolygó vagy pedig a Pengék Szövetsége legyen a kampányjáték. Mindegyikről írtam pro és kontra érveket, és a végén megszületett a döntés: Kések az Éjben! 

Volt bennem némi aggodalom. Ezzel a rendszerrel már tettem egy próbát, és az akkori játékosaim nem igazán érezték a feelingjét, eléggé félresiklott a dolog (arról a kampányról anno írtam). De optimista voltam, mert magát a rendszert és a világot nagyon szeretem, és a játékosaim is nyitottak. A karakterlapok elkészültek, és kitaláltuk az első játékülés időpontját. 

Íme, egy severosi suttogó karakterlapja.

A City of Mist régen felkeltette az érdeklődésemet, de pontosan tudtam, hogy a D&D-hez éppen hogy elegendő angoltudásom édeskevés lenne egy ennyire összetett játékhoz. 

Amikor meghallottam, hogy a Kalandhorizont gondozásában megjelenik magyarul, én elképesztően belelkesedtem, és a bejelentést követően pár hét múlva már a kezemben is volt a Játékosok könyve, majd pár hétre rá a Ceremóniamesterek eszköztára is. 

//Itt egy kis kitérő: Delta Vision, Tuan, mi van veletek? Én abszolút nem vagyok a Kalandhorizont irányába elkötelezve, de a két nagy kiadótól nagyon rég nem kaptunk semmit, csak bíztató bejelentéseket. Ezek tényleg bíztatóak amúgy, de jó lenne már kézbe venni a Fantasy Age-et, vagy a Cyberpunkot... az elmúlt pár évben a a Tuantól kaptunk egy D&D 5E Kezdőkészletet, de ezen kívül csak az Első Magyar D20 Társaság, a Rollins Publisher és a már említett Kalandhorizont adott ki szerepjátékot magyar nyelven (illetve kiadó nélkül megjelent még a Heimurinn, ami van annyira jó, mint ha kiadó állt volna mögötte). A teljességhez hozzátartozik, hogy a Tuan valójában adott ki egy elég komoly szerepjátékot (Castle Falkenstein), de azt tényleg csak kiadta, nem az ő projectjük volt (ettől még kedves gesztus). 
Amit ebből az egészből ki akarok hozni, hogy rengeteg jó játék magyar nyelvű kiadásának ígéretét megkaptuk, de fizikálisan csak magánemberek és kis kiadók munkájának gyümölcsét foghattuk a kezünkbe. Én speciel nem tartozom a szkeptikusok közé, akik szerint "ezek úgy sem fognak megjelenni", lásd D&D 5E kálváriája, de azt én se tudom nem észrevenni, hogy az eredetileg áprilisra ígért kiadványok szeptember elején még nem a polcomon állnak. Persze válság, papírhiány, stb. Értem, de ugyanez a kis kiadókat is érinti, ők mégis hozzák viszonylag rendszeresen a könyveket. Na, de dühöngés vége.//

Sikeresen átrágva magam a kiadványokon és egy teszt mesélést követően késznek érzem magam rá, hogy a saját szubjektív szempontomból írjak erről a játékról.

A két könyv egy egészet alkot.

Volt szerencsém az egyik szerepjáték csoportban egy csapatkereső hirdetéshez. Ami miatt ez nekünk is érdekes lehet, az alábbi mondat, mely a mesélőre vonatkozó igényt tartalmazta:

"Tudja, hogy ő a játék kalauza aki azért van, hogy színvonalas és hiteles módon szórakoztassa a játékosokat nem pedig azért, hogy ő szórakozzon a játékosok kárára."

Már érintettem ezt a témát a "Mi a mesélő dolga?" című írásomban, konkrétan a második pontjában, de ez az elvárás annyira szúrta a szemem, hogy véleményt kívánok formálni a témában, illetve nem is fejtettem ki kellő részletességgel.

Ez a mentalitás abból fakad, hogy egyrészt ő foglalkozik (jobb esetben) a legtöbbet a játékkal. Másrészt, "a nagy hatalom nagy felelőséggel jár", tehát ő dönt mindenben ("a mesélőnek mindig igaza van"), de ezért cserébe "dolgozzon meg". 

Nézzük, mit gondolok én a mesélő szerepéről!

Legalábbis jobb esetben.

A MAGUS egyik nagy bűne a sznobság volt. 

Mielőtt magamra haragítanám a játék rajongóit, mit értek ez alatt? Ipari mennyiségben szerepelt az alapkönyvekben vagy a Rúna magazinokban az "ezt a kasztot csak tapasztalt játékosoknak ajánljuk" vagy a "szigorúan NJK kaszt" (ezek általában a legmenőbbek voltak persze, mint pl. a kráni fejvadászok). Az első mögött az a mentalitás állt, hogy a kaszt szabálymechanikailag vagy morálisan annyira bonyolult, hogy tapasztalatlan játékos nem tudna vele jól játszani, a második esetben pedig az adott kasztok egyszerűen erősebbek voltak mint a szabálykönyvekben megjelentek, ezért nem akarták azt játékosok kezébe adni. Ugye ez az antitápolás és az "aki nem vérpisti, az nem játszik tápos karakterrel, mert nem ettől vagy jó szerepjátékos" szellemiség, ami gyökereiben nem rossz, de a gyakorlatban túltolták és szélsőséges méreteket öltött. 

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem egy embert ismerek, akinek az első karakterei nem ajánlott kasztúak közül kerültek ki. Fejvadászról és boszorkánymesterről konkrétan tudok. Ennek ellenére nem szakadt senkire sem a plafon, és a játék sem szenvedett maradandó kárt, ellentétben velem, amikor felmentem egy MAGUS fórumra, és ott ilyen szövegeket láttam leírva (szándékosan nem szó szerint, ne keressetek rá), hogy:

"Nálam először csak harcossal vagy gladiátorral játszhat, és ha szépen megtanulta, akkor lehet tolvaj, fejvadász és hasonló, majd sok év kemény tanulás után varázshasználó"

Mi van? Szintkövetelményt kell teljesítsen a játékos? Az nem kétséges, hogy sok kaszt összetettebb, mint mások, ezért egy kezdőnek okozhat rossz játékélményt, ha nem tud benne kiteljesedni. Én sem ajánlanék varázslót MAGUS-ban, vagy sorcerert (a 3. kiadás fordításában mágus volt a kaszt neve) D&D-ben. De megkövetelni egy több hónapos-éves tanulási időszakot már nevetséges. 

Erre a fenti jelenségre érdekesen rezonál egy olyan dolog, amibe nemrég szaladtam bele. Szeptemberben Kések az Éjben kampányt fogok mesélni, egy másik csapatnak. Eredendően a három magyarul megjelent Forged in the Dark rendszert, a Feltört Bolygó, a Kések az Éjben és a Pengék Szövetsége közt kínáltam választást, és a Kések mellett döntöttek. Viszont ketten is azt írták nekem a Pengék Szövetsége kapcsán, hogy "kevés lennék hozzá".

Ez megint a "játékosként nem érzem magam elég tapasztalt szerepjátékosnak" gondolata, tehát kevés a játékosi szint. És erről szeretnék pár gondolatot megosztani.

Menő, mi? Na, akkor mondj le róla nagyon gyorsan, mert te ehhez még csirke vagy!

Visszatérő szempont a Roll Playeren, hogy ajánljanak-e egy rendszer kezdő mesélőnek? A témát érintette Kildar is a Miért nem merünk nekiállni mesélni? című videójában. Én kicsit más szempontból vizsgálva a kérdést, azt próbálom kitalálni, milyen az a rendszer, amivel érdemes elkezdeni mesélni? 

Nagyon fontosnak gondolom leszögezni, hogy valójában bármilyen szerepjátékkal el lehet kezdeni mesélni. Én MAGUS-sal kezdtem, ami ha már szabálynehéz, legalább lore nehéz is, így tökéletesen alkalmatlan kezdő mesélőnek. Ennek ellenére rajtam kívül több EZREN ezzel a játékkal vágtak bele a hobbiba. Most konkrétan azt tekintem kezdő mesélő barát rendszernek, ami ad valamilyen támogatást is a kezdőnek. A legjobb rendszerek ilyen téren azok, amiknél elég elolvasni a könyvet, hogy mesélni tudd, meg se kell nézned hozzá egy játékalkalmat, de ez sokszor inkább a lelkes mesélő eredménye, nem a szabálykönyvé.

A másik tételmondatom: nem létezik egyszerű szerepjáték. Ez egy gyakorlott játékosok által terjesztett mítosz, ami abból fakad, hogy számunkra mi egyszerű. Egy teljesen laikus számára még az egyszerűbb játékok is nehezebbek, mint a bonyolultabb társasok. (A mini rpg-k kivételek)

Mit számított akkor, szabálykönnyű-e egy játék? 

Kildar már csinált egy videót az improvizációról, ezért nem is ennek megfelelő módjáról szeretnék írni, hanem arról, mit nem érdemes rögtönözni. 

Leszögezném az elején: imprózni jó, ráadásul, elkerülhetetlen, hiszen a játékosok minden döntésére felkészülni kb. lehetetlen. Én magam is benne voltam abban a teljesen téves pózban, hogy "a profi mesélőnek nem kell készülnie", sőt, roppant büszke voltam rá, hogy a jegyzeteim gyakran csak pár szám szerepelt (a várható szörnyek statisztikáit tartalmazó oldalszámoké).

Valaha én is így álltam hozzá. Szerencsére kinőttem, de akkoriban nagyon menőnek éreztem magam tőle.  

 Ez persze hülyeség, de főleg lustaság volt, illetve pont egy olyan korszakomban történt, amikor szerepjáték-csömöröm volt. Mióta újra aktívan foglalkozom a hobbival, egészen másképpen készülök fel a játékalkalmakra, erről már részletesebben is írtam.

Nos, ennyi felvezetés bőven elég, nézzük mit ne improvizáljunk! Persze mint minden írásom, ez is személyes vélemény, szóval tessék ennek megfelelően kezelni.

Elkezdtem írni egy másik bejegyzést, talán egyszer majd befejezem, de most egészen más dolog foglalkoztat.

A minap az a megtiszteltetés ért, hogy felkértek mesélőnek egy csapathoz, mivel szerették volna az állandó mesélőjüket játékosként is látni. Amennyire én tudom, általa csatlakoztak be a hobbiba, így náluk nagy eseménynek számított, hogy a mesélőjük most nem az asztal túlvégén, hanem oldalt ül, velük.
Ha már lúd, legyen kövér: a felkérésem D&D5-re szólt. A csapat nem ismerte ezt a rendszert (ezelőtt még sosem játszottak benne), viszont a mesélőjüknek a kedvence, ismeri is nagyon. Én alapvetően szeretem az 5E-t, de nem vagyok benne különösebben gyakorlott, ráadásul, valamilyen steampunk jellegű világot szerettek volna, ami kb. az egyetlen stílus a fantasyn belül, amiről tényleg lövésem sincs, szóval kétszeresen is izgulhattam. Az már csak hab a tortán, hogy ritkán mesélek a saját csapatomon kívül másoknak. 

A fentiek fényében utána olvastam (és kérdeztem) a steampunknak, átnéztem a D&D szabályait, kitaláltam egy világot, és annyit kértem, hogy a játék előtt pár nappal had lássam a karaktereket. 

A játék egyébként jól sikerült, a résztvevők közül többen jelezték, hogy szívesen játszanának még ebben a világban, ezekkel a karakterekkel. Az egyik kreatív tag készített egy mémet, sőt, a játék alapján pár achievementet is (ha valaki nem tudná: ezek a videójátékokban használt kis kitüntetések, amelyek különböző elért célok, teljesített feladatok után járnak. Pl. a legtöbb ellenség megölése, vagy ha nem sérültél a pályán, stb).

A tartalma csak a résztvevők számára vicces, de azt, hogy a játékos milyen kreatív és lelkes volt, nagyon szépen ábrázolja ezt a pár kis érdemrend.

Ami érdekes, hogy ez a mesélés vált számomra az idei év legjobb és egészen más okból a legmegrázóbb szerepjátékos élményévé egyszerre (most ne számoljuk a mesélői workshopot, az külön kategória). 

Egyrészt fantasztikus élmény volt a játék is, a visszajelzések is, de már azelőtt is értek új ingerek, amelyekhez nem vagyok hozzászokva. Csak pár példa: a játékosok átnézték a játék alapvető szabályait. Nem mélyedtek el benne, de tudták, hogy kell támadódobást dobni. Ebből fakadóan átnézték a karakter opciókat, és tudatosan választottak, majd kis segítséggel, de el is készítették a karaktereiket. A végső megdöbbenés akkor ért, amikor szembesültem vele, hogy elolvasták (!) a világról írt rövid, pár oldalas ismertetőmet, és építettek is rá (!!!) a karakterek létrehozásakor. 

Tudom, hogy ennek alapnak kéne lennie, de kicsit olyan élmény volt, mint mikor azt hittem, a valódi szerelem nem létezik, túldimenzionált mítosz, csak hagytam magam becsapni a filmek és könyvek által, aztán megismertem a feleségemet, és rájöttem, hogy de igen, létezik. Csak ritka. Nos, most szembesültem vele, hogy a lelkes játékos, aki utána néz, aki foglalkozik a játékkal, akit tényleg érdekel, az nem csak egy legenda, amivel magukat vigasztalják a mesélők... 

Mátét valamikor a 2000-es évek elején ismertem meg, emlékeim szerint egy MAGUS kártya (röviden: MK) klubnapon. Ezek nem hivatalos alkalmak voltak, csak olyan természetes volt, hogy péntek este a Szellemlovasba megyünk játszani. Játékosként sokszor fogalmaztunk meg kritikát (pozitívat és negatívat egyaránt) a játék akkori kiadójával, a Kétmágus Kft-vel kapcsolatban. Teltek az évek, nekem a kártya hol eltűnt az életemből, hol újra megjelent, Máté pedig tesztelő lett. 
Egyik nap pedig felhívott, akkor már elég rég nem láttuk egymást, és azt mondta nekem: "régen sokat kritizáltuk a kiadót, mert nem volt jó a Ynev hűség. Mit gondolsz, te jobban csinálnád?" Igennel feleltem, és mire kettőt pislogtam, a MAGUS kártya háttér felelősévé váltam. Egy kiegészítő, egy kezdőkészlet és egy alapcsomag elkészítésébe segítettem, amennyire tudtam, én feleltem azért, hogy a lapok megfeleljenek a MAGUS hátterének (kánonjának) és az én dolgom volt (később többedmagammal) a képek leírását eljuttatni a grafikusokhoz. 

Együttműködésünknek a kislányom születése vetett véget, és bár ritkán találkozunk, továbbra is barátomnak tartom Mátét, és ő is engem. De miért írok erről egy szerepjátékos blogon? 

Nos, 25 éves lett idén a MAGUS kártya, én pedig több, mint 15 éves ismeretségünket (fene se számolja) kihasználva interjút kértem Mátétól, mint a kártya képviselőjétől. Ez nem példátlan, adott már interjút a Találkozzunk Torozonnál! Youtube csatornának, és persze a kártya saját oldalán is jelent már meg írásban ilyen beszélgetés (az elég kártya specifikus). Én igyekeztem úgy feltenni a kérdéseimet, hogy azoknak legyen általános szerepjáték vonatkozása, illetve beszélgettünk a MAGUS-ról általában is, amelyről a viszonyomat korábban már megírtam.  

Figyelmeztetés: Máté szókimondó ember, akinek ami a szívén, az a száján is. Ez csúnya szavakat és kendőzetlen véleményt is jelenthet. Nem véletlen nevezik Aquirnak, azaz a MAGUS világának szavával is ölni képes lényei egyikének. Kérek mindenkit, lehetőleg maradjunk meg a kulturált véleményformálás határain belül. Kemény témák mellett pár exkluzív infó is várható, a MAGUS irodalom rajongóinak :)

Máté nem szeretett volna fényképet küldeni nekem, de kijátszottam egy őt ábrázoló kártya grafikával. Ezt a jogot a játékosok szavazatával nyerte el. 

Életem első mesélése általános iskola 5. vagy 6. osztályában történt meg.
Helyszín: a suli üres tanterme, tanítás után.
Résztvevők: néhány osztálytársam, a legtöbbjüknek fogalma sem volt, mi a fene ez.
Rendszer: MAGUS, Nagy Zöld.
Előzmény: a tesóimnak megvolt a MAGUS alapkönyv, de nem játszottak vele, én pedig kapva kaptam az alkalmon, hogy végre kipróbálhatom valakikkel. Akkor már vagy egy éve lapozgattam, nézegettem a képeket, próbáltam értelmezni a szabályokat. 
A kaland: amazonokat kellett elfogniuk, rabszolgának. (Jah, hát menőnek tűnt csinos nőket rabolni.)
A végeredmény: a takarítónő kivágott minket, mint a macskát...
Emlékezetes jelenet: haverom törpe harcosa 00-át dobott, és csákányával egy csapásból bezúzta az egyik amazon fejét. A fejtetőn ment be a csákány, de az állán ki. Jah igen, már akkor is jó voltam gore harcjelenetek lemesélésében. :D

Az amazon-killer osztálytársammal egy-két Vampire játékot még összehoztunk, de hamar lemorzsolódtak a srácok mellőlem. De azért annyi haszna mindenképpen volt, hogy rátaláltam a hobbira. De miért is mesélek erről?

Kildar 7 üzenet a múltba, avagy milyen tippeket adnék a mesélést kezdő önmagamnak? című videója ihletett meg.  Viszont annak nem látnám értelmét, hogy ugyanezt a formátumot adjam át, csak írásban. Egyrészt, mert van némi átfedés kettőnk között, másrészt, mert jobb szeretem nem szolgaian másolni az ihletőimet. A cél annyi, hogy összegzem a legnagyobb változásaimat a mesélésben. Mit csinálok másképpen? Miért csinálom másképpen? 

Miközben írom ezt a bejegyzést, rájöttem, hogy régebben írtam már egy nagyon hasonló témáról, de az inkább a mentalitásom béli változásra koncentrált, ez pedig a gyakorlatra fog.

Amivel nagyobb az átfedés, az a Három tipp mesélőknek és egy ráadás játékosoknak a Kockák és Sárkányokon, amelyen én voltam a vendég. 

Az örök alfa és omega

A Feltört Bolygó (Hack the Planet) egy Forged in the Dark játék (tehát a Kések az Éjben (Blades in the Dark) rendszerét használja), ezúttal cyberpunk stílusban. Én nagyon szeretem a FitD játékokat, írtam korábban a szintén magyarul megjelent Pengék Szövetségéről (Band of Blades) is. Itt és most meg is ragadom a lehetőséget, és köszönetet mondok a Kalandhorizont Kiadónak, és azon belül Bakk Lászlónak, aki nélkül sosem ismerem meg ezeket a játékokat, márpedig ez a rendszer a kedvencem (de legalábbis az egyik kedvencem) lett.

A Feltört Bolygóról azonban eredetileg nem akartam ismertetőt írni, noha tetszett a játék. De akkor mi a baj?

Maga a szabályrendszer nagyon kis mértékben tér el a Kések az Éjbentől. Aki ezt akarja megismerni, jobban jár, ha elolvassa Eraman ismeretőjét az LFG-n, ami egy nagyon szépen felépített bemutató. Én már a korábbi ismertetőimnél is inkább a világot, a hangulatot akartam megfogni, a rendszer tömör leírása sosem volt erősségem. Másrészt a cyberpunkról már írtam általánosságban itt a blogomon belül is. Felvetődött a kérdés, hogy mégis mit érdemes nekem még leírnom? 

A választ az LFG-n Theszeusz adta meg, aki feltette a kérdést: "Érdeklődnék, hogy a Blades és kiberpunk kistestvére, a Feltört Bolygó világai milyenek? Érdekesek maguk a világok? Vagyis ha lehámozom ezeket a szabályokat, akkor is van róluk annyi leírás, hogy izgalmasan lehessen velük játszani egy másik hozzárakott szabályrendszerrel?"

Később pedig azt a megjegyzést fűzte hozzá: "Az a "baj" a cyberpunk játékokkal, hogy amennyire izgalmasnak tartottam régebben a kibervereket régen így játékszinten, most már még játékszinten is kiráz tőlük a hideg... Viszont a cyberpunk (vagy inkább "neon noir"?) világokat még mindig érdekesnek találom."

Ezek jogos kérdések, és jogos következtetések. Megkísérlek tehát egy olyan, nem hagyományos ismertetőt írni, amely megragadja a hangulatát, segít eldönteni, kinek való vagy nem való a játék, és boncolgatom, mennyire Kések az Éjben és mennyire cyberpunk a Kések az éjbenes cyberpunk?

A borító szépen visszaadja a megcélzott hangulatot. Viszont több kép nem lesz, egyrészt van a játék oldalán legális betekintő a kiadványba (nem kötelező végignézni, de pörgessetek bele bátran),  másrészt vegyétek meg a könyvet.