Inyene Helvar, a Tüske néven híres (hírhedt) tőr-szigeteki kalózkapitány végre megérkezett abba a mocskos, büdös és túlzsúfolt városba, amit Doskvolnak (avagy Szürkületnek) neveznek. Mindenképpen találkozni akart unokatestvérével, Noeval, aki a Szarkák bandájában töltötte be a gyógyító-alkimista-robbantó-szabotőr pozíciót. 

Éles szeme gyorsan felmérte, hogy itt bizony gond lesz: a Kékkabátos járőrök a törvényesség látszatára sem ügyelve tartóztattak le minden tőr-szigetekit, akit csak megláttak, és egy járőrpáros őt is kiszúrta. Az a világ szégyene lenne, ha nem kalóztevékenysége, hanem származása miatt kerülne börtönbe (és végkép nem akarta a rettegett Vashorog börtönt belülről is látni), így megkísérelte lerázni az üldözőit, akik elől egy éjpiaci ruhaüzletbe menekült. Sajnos a Kékkabátosok utána mentek, és nem kínálkozott hátsó kijárat...

A Szarkák szerencsére vártak rá, mivel Inyene idomított vámpírpapagája (hé, itt a vámpírság annyit jelent, hogy egy üreges, tehát lélek nélküli, de élő testbe behelyezzenek egy szellemet) üzent nekik az érkezéséről, szóval elébe mentek. Már messziről kiszúrták, hogy mi a helyzet, így gyors rögtönzés történt. Naria, akinél senki sem ismerte jobban Doskvol sikátorait és utcáit magára vonta a városőrök figyelmét (majd röhögve lerázta őket), Inyene magára öltött egy iruviai kaftánt (ami elég bő hozzá, hogy eltakarja nem csak az alakját, de a burkával kiegészítve az arcát is) és a tényleg irúviai Professzorba karolva, női csacsogást folytatva elsétáltak a helyszínről.

//Most először éltem át, hogy egy kampányban egy pár alkalomig másik karakterrel szállt be egy játékos. Miután Vanak túl jól sikerült kokainozás miatt eltűnt, a játékosa új karakter ötlettel előállva színesítette a kampányt.//

A Tüske

A rejtekhelyen végre kiderült, mi volt a kalózkapitány látogatásának oka. Ráakadt elveszett rokonuk, Emma Helvarnak a védelmező talizmánjára. Ezek a talizmánok a Tőr-szigetek legjelentősebb családjainak (itt ez alatt több száz fős közösségeket értünk, unokatestvérekkel együtt) védelmező ereklyéi. A család őseinek szellemét kötik hozzájuk, akik egyfajta védelmező mezőt generálnak, ami megvédi hordozóját a tőr-szigeteki szellemektől. Okkal tudnak megélni a villámkerítés nélkül is, hiszen minél több ilyen talizmán van egy helyen, a hatékonyságuk is arányosan növekszik. 

A talizmán lenyűgözte Vey Haigot, aki szakmai szempontokból vizsgálta meg, ellenben aggodalommal töltötte el Noet, aki jól tudta, hogy egy Helvar sosem venné le a talizmánját önként. Emmát elrabolták...

A Szarkák azonban nem olyan csapat, aki tétlenül nézné, hogy valamely tagjuk családtagját csak úgy letartóztassák (elég gyorsan összerakták a történtekkel a Kékkabátosok aktivitását), és gyors nyomozásba kezdtek. Egyrészt megtudták, hogy Emma kalandvágyból, Noe által inspirálódva ment Doskvolba, és a Láng köréhez csatlakozott, akik egyébként egészen kedvelték a Szarkákat. Megdöbbentő, hogy mi végre nem fedte fel magát a nővére előtt (spoiler: hatásos belépőt tervezett).

Az is kiderült, hogy Moriston tábornok (aki az elmúlt alkalmak során a kampány fő antagonistájává lépett elő) parancsára gyűjtötték be a tőr-szigetekieket, akiket egy elkeseredett küldetéshez kívánt felhasználni, amellyel ismét kivívhatja a Halhatatlan Császár elismerését. Hála a Szarkák aknamunkájának, a tábornok hírneve csúnyán megkopott, az egykori skovföldi háborús hős alakjából a média nyomán egy akaratos pukkancs képe rajzolódott ki, aki démonokkal üzletel, veszélyezteti Doksvolt és a háza biztonságát sem tudja garantálni. A tábornoknak lépnie kellett, méghozzá nagy eredményt felmutatva.

A már említett papagáj még azt is kiderítette, hogy a foglyokat a Halálföldekre, a kerítésen kívülre szállították, a tengerhez. Akármit is tervez a tábornok, annak köze kell legyen a Tőr-szigetekhez és a tengerhez. 

Ennyi nyom már elegendő volt, hogy a csapat rátaláljon a Hódító legendájára. Nem tisztázott mikor, de még a nap kihunyása előtt (Évszázadok? Évezredek? Ki tudhatná...) ő a Tőr-szigetek királya volt, aki le akarta igázni az egész világot. Ebben egyébként elég jól haladt, a szigetek meghódítása után Akoros felé fordult a figyelme, és már a fél kontinenst uralta, mikor a katonai vereségeket megunva a Halhatatlan császár személyesen jelent meg, hogy megütközzön vele, a mai Doksvoltól nem messze. A legendák itt is eltérnek, de egy dologban megegyeztek: a Császár győzedelmeskedett, a Hódítót pedig (mágikus erejü koronájával együtt) elnyelte a végtelen óceán. Azóta sem sikerült rátalálnia senkinek... talán a tábornok a koronát felmutatva szeretné lenyűgözni a Császárt?

Valami ilyesmi alak lehetett a Hódító, kinek legendáját ellentmondások övezték. 

A csapat terve az volt, hogy a tőr-szigetekieket fogolyként viszik el a táborba, míg a csapat többi tagja Kékkabátos egyenruhát ölt. A Halálföldeken megdöbbentően csekély volt a szellem aktivitás (elméletben tele vannak őrült és nagyhatalmú szellemekkel), de nem volt idejük ezen túl sokat gondolkodni, mert egy ősemberi szintre süllyedt, degenerált emberekből álló törzs csapott le rájuk. Némi lövöldözés és alkímiai anyagokkal történő tömegpusztítást követően egy szellemektől védő burokba összeverődve nézték végig, ahogy a degeneráltakból kiemelkedő (aggasztóan gyorsan kiemelkedő!) kísértetek először próbára teszik a védelmüket, majd rárontanak a Kékkabátosok táborára (ezt követően heves lövöldözés hangja  hallatszott). 

A csapat legnagyobb csalódottságára a kísértetek még csak meg sem izzasztották az elit, ezüst csíkokkal ékített egyenruhát viselő Kékkabátosokat, akik speciális lövedékekkel pillanatok alatt elintézték a szellemeket. Szerencsére és a gondos tervezésnek hála a Voras professzorasszony hatékonyan csavarta a szót, és az őrök nem csak nem gyanakodtak rájuk (sőt, mint ha egyenesen várták volna őket), de teljes eligazítást kaptak tőlük (igen, tényleg a koronáért küldték a foglyokat, és búvárfelszereléssel küldték le őket a mélybe ahol elvben a Hódító hajója/városa/szigete (átkozott legendák közti eltérések!!!!) található. Még magukra is hagyták a Szarkákat, sőt, még örültek is neki, hogy ez nem az ő melójuk lesz.

//Kritikus társul próbadobás és jó szerepjáték kombináció :) //

A víz megvizsgálását követően kiderült, hogy a vízben hatalmas a szellemi és a démoni aktivitás, és a víz többek között vértől ennyire tintaszerű. De nem volt mit tenni, Noe saját légzőkészülékével, némi tőr-szigeteki víztaszító olajjal, a talizmánokkal és a Visszhang hangolásával felkészülve, némi mesterséges fénnyel kiegészülve alámerültek a sötétbe.

A hangolással könnyedén rátaláltak az elsülyedt városra, amelyet mágikus védmező óvott meg a víztől, sőt, még fényt is adott. Maga a város egyértelműen Tőr-szigeteki volt, kunyhókkal, nagy terekkel. Vey hangolt, és rá is lelt a várost uraló, rettenetes mágiával átjárt lényre, akinek hatalmát mi sem bizonyította jobban, hogy a szellemmezőn át visszanézett a suttogóra, és kedvesen találkozóra invitálta. 

Nem volt kérdéses, hogy ő maga a Hódító. A leküldött foglyok gyűrűjében (köztük volt a Tőr-szigetek konzulátusának egyik titkára és ami még fontosabb, Emma is, volt is nagy család egymás vállára borulás) érkezett a Szarkák elé, csontjait alig takarták egykori húsának és öltözékének foszlányai. Fején (egészen pontosan a koponyájába csavarozva) ott lüktetett a mágiából a leviatán csontból kovácsolt korona. 

A holt Hódító

Szerencsére a lény nem volt ellenséges, sőt, már-már ijesztően szívélyes volt. Némi vizsgálódás (mágikus, fizikális és beszélgetős kutakodás is volt) az alábbiak derültek ki:
1. A Hódító nem tudta, hogy halott. 
2. Teljesen őrült, de amíg nem emlegetik a Halhatatlan Császárt, kb. veszélytelen. 
3. Ha beszéltetik a régi idők csatáiról és dicsőségéről, kizárólag arra fókuszál, akivel beszélget. A többiek akár mellette állva tervezgethetik a kivégzését, meg se hallja.
4. Nem tervezi elengedni a csapatot. Nagyon örül a vendégeknek, akiket az alattvalóinak, népének tekint. 
5. A korona hatalma tartja életben, de sajnos a védmezőt is, ami egyben tartja ezt a várost és kint tartja a vizet és a vízmélyi borzalmakat. 
6. Van egy kis kedvence, akit Fifinek hívnak. Ez egy leviatán démon, aki valójában nem házikedvenc, hanem börtönőr. A dolga, hogy a király ne hagyhassa el a falut.

//Amikor összerakták, hogy a Halhatatlan Császár egyfajta elismerés gyanánt nem elpusztította, hanem ebbe a vétgelenségig tartó, de alapvetően nem boldogtalan nemlétbe zárta a Hódítót, megosztotta a csapatot. Volt aki elborzadt, mások egész korrekt eljárásnak tekintették.//

A király koncentrációjának hiányát a Köd alaposan ki is használta. Miután elbeszétlette, hol van a "palotája" (értsd, az egyik nagy, nem annyira borzalmas állapotú kunyhó) elosont, és a koronán kívül kb minden kincsét lenyúlta a Hódítónak, akinek ez ténylegesen nem tűnt fel. 

Jó, pont korona nem volt, de a feelinget lefedi ez a játékosom által készített mém :D

Mivel a tervezésben nem nagyon zavarta őket az őrült élőholt, aki időközben meg is vendégelte őket a tengerből szerzett, még élő halakból álló "lakomával", sikerült minden kitervelni, majd akcióba lendültek. Tökéletes volt az összhang: Vey kikapta egy nagyon kockázatos mágikus módszerrel a testből a Hódító lelkét (ezzel a testet, fején a koronával érintetlenül hagyták, és nem engedték elesni). Ez jobban jött ki, mint gondolták, mert az őrző leviatán ezzel felszabadult a több ezer év alatt meggyengült mágikus köteléktől, és azonnal a mélység felé vette az irányt. A tőr-szigetekiekből (és a talizmánjaikból) álló "kúpot" alkotva kitörtek a városból (amelynek mágikus védelme a koronával együtt tűnt el), és már haladtak is Inyene kalózhajója felé (akinek a papagája ismét teljesítette a feladatát és jelezte érkezésük várható helyét a legénységnek). 

Eredetileg azt tervezték, hogy a koronáról másolatot készítenek, és azt átadva a Kékkabátosoknak, elküldik őket (a jól bevált: "a császári titkosszolgálat ügynöke vagyok" módszerrel). Mindkettőre volt már példa az első játékülésen. A terv egyébként működött. Volna. Ha nem érkeznek meg az Ezüstszögek, a severosi zsoldosok, akik csak azért nem rohanták le a Kékkabátosokat (látva azok képességét, egy legalábbis kétesélyes csatába kezdve ezzel), mert kiszúrták a severosi suttogók maszkját viselő Visszhangot.

Mindkét fél feszülten várakozott, a Professzor és a suttogó előre ment beszélni a zsoldosok parancsnokával és suttogójával. Kiderült, hogy arra kaptak parancsot, hogy öljenek meg mindenkit (Kékkabátosokat, foglyokat, mindenkit), a halottak szellemeit gyűjtsék be, és szerezzék meg a csomagot. A másolat átadásáért cserébe azonban hajlandó volt összefogni a Szarkákkal és csak a Kékkabátosokkal végezni, így rövid csatát követően végeztek a városőrség elit osztagával. A hamis koronát (amiről nem tudták, a severosiak hogy hamis) és a Hódító szellemét rejtő palackot átadták és békésen váltak el. 

//Hogy ennek lesz-e következménye, mikor kiderülnek, hogy a korona egy adag ázott izé, a szellem pedig ennyi idő után elég labilis, az más kérdés.//

Végül is sikeresen teljesítették a küldetést, jó pontot szereztek a tőr-szigeteki konzulátusnál, és némi családi nyomásra még Emmát is sikerült visszazavarni a Láng köréhez (pedig ő eredetileg nagyon szeretett volna boldogan hazamenni, mert elege lett a kalandokból :D) És nem mellékesen, elkészült egy gólem a műhelyükben, amely alkalmas rá, hogy az esetleg elhullott társak lelkét befogadja, ha később valami balul sül el. 

És az eredeti korona?

Arra Scurlock igényt tartott volna. De nem adták át neki sem, jelenleg a raktárukban pihen. Egyébként Scurlock és inasának, Mauriciusnak festészete egyre jobban aggasztja a csapatot. Legutóbb pont a halálföldeknek azt a helyszínét festették meg, ahová a foglyokat vitték. És némi hangolással egy régmúlt béli mozgóképet is megcsodálhatott Vey a festményen. Bár a lord mindig nagyon kedves velük, van benne valami... nyugtalanító. És mi történt a festménybe zárt alakkal? 

//Ez egy nagyon izgalmas, fordulatos játékülés volt. Rengeteg később szerepet kapó szál indult el. A játékosaim egyre jobban átlátják a rendszert, egyre bátrabban használják karaktereik képességeit, és precedenseket állítanak fel. 

Ez egy mesélőnek maga a gyönyör! 

Sajnos minden alkalom annyira mozgalmas, hogy biztosan kimarad pár dolog a beszámolókból. Nézzétek el nekem, nincs még jegyzetelni is kapacitásunk :) //

Az viszont biztos, hogy Moriston tábornok időt és pénzt ölt egy küldetésbe, amely keretében magára haragította a Tőr-szigetek konzulátusát, akiknek a hangja elért Akoros másik felébe, egy városba. A városon belül egy palotába. A palotán belül pedig egy trónterembe...