Ne improvizálj!

Legalábbis ne mindent...

Kildar már csinált egy videót az improvizációról, ezért nem is ennek megfelelő módjáról szeretnék írni, hanem arról, mit nem érdemes rögtönözni. 

Leszögezném az elején: imprózni jó, ráadásul, elkerülhetetlen, hiszen a játékosok minden döntésére felkészülni kb. lehetetlen. Én magam is benne voltam abban a teljesen téves pózban, hogy "a profi mesélőnek nem kell készülnie", sőt, roppant büszke voltam rá, hogy a jegyzeteim gyakran csak pár szám szerepelt (a várható szörnyek statisztikáit tartalmazó oldalszámoké).


Valaha én is így álltam hozzá. Szerencsére kinőttem, de akkoriban nagyon menőnek éreztem magam tőle.  

 Ez persze hülyeség, de főleg lustaság volt, illetve pont egy olyan korszakomban történt, amikor szerepjáték-csömöröm volt. Mióta újra aktívan foglalkozom a hobbival, egészen másképpen készülök fel a játékalkalmakra, erről már részletesebben is írtam.

Nos, ennyi felvezetés bőven elég, nézzük mit ne improvizáljunk! Persze mint minden írásom, ez is személyes vélemény, szóval tessék ennek megfelelően kezelni.

Szóval ne improvizálj: 

Statisztikákat
A D&D 5, vagy a Kard és Mágia is nagyon egyszerű rendszerek, a KéK-ről nem beszélve. Ettől függetlenül, nem tudom ajánlani, hogy bárki fejből kapja elő egy szörny vagy egy NJK értékeit. A szerepjáték rendszerek (normál esetben) alapos tesztelésen estek át, a szörnyek értékei és az NJK gyártás terén is, nem érdemes ezeket hasraütve meghatározni, mert könnyen lesznek az ellenfelek túl erősek vagy túl gyengék. A legtöbb játékban ma már vannak kész ellenfelek, inkább egy kidolgozottat válasszunk, ha pedig nincs megfelelő, akkor vegyük onnan alapul az értékeket.

Neveket
Itt jogosan húzhatod fel a szemöldököd. Miért ne? Mert az előző pont oké, az kb. evidens, de a nevekkel mi a baj?
Alapvetően három féle név jelenik meg a szerepjátékokban: 
1. A mi világunkból származó, modern vagy archaikus név. Lord Esteban és Johnny a vagány is ez a kategória.
2. "Beleveremafejemabillentyűzertbe" név. Grasdamor démonfejedelem pl. ilyen.
3. Beszélő név. Ez lehet kombinálva az előző kettő valamelyikével. Pl. Hatlövetű James, vagy Keserű Ishabar.
Akármelyiket is választjuk, nagyon csúnyán fel lehet sülni. Én jártam úgy, hogy a nem kidolgozott női NJK-tól megkérdezték, mi a neve, én pedig az első női nevet mondtam ami eszembe jutptt: Melanie. Innentől Mrs Trump néven emlegették, mivel Melania Trumpra asszociáltak. Ráadásul ez egy erősen hardfantasy jellegű játék volt. 
Javaslat: írj össze egy nagy csokor, settingbe passzoló nevet, és ha el kell nevezned egy nem kidolgozott szereplőt, csak bökj rá és húzd ki. (És írd fel, hogy ne felejtsd el később.)

Tápokat
Akár varázstárgy, akár lézerpisztoly, mindkettővel könnyű túllőni a célon. Egyrészt, a túl nagy sebzés teljesen szétrúghatja a játék tervezett erőszintjét, de a nem sebző dolgok is tudnak komoly gondot okozni. Egy ismerősöm mesélte, hogy a mesélője kitalálta, hogy mind a négy játékosa egy őselem kvázi avatárja lesz, és uralni tudják az adott őselemeket (MAGUS-ban történt emlékeim szerint). Innentől konkrétan nem volt könnyű kihívást adni nekik, mivel a földből kiemelt, vörös izzásig hevített kődarabokat tartalmazó tornádók viszonylag könnyen lerombolták a várakat is...
A legtöbb rendszerben vannak előre elkészített (és jobb esetben kitesztelt) tápok. Add azokat, vagy nagyon alaposan átgondolva alkoss újat. (Ez az, amit nem tudsz imprózva megtenni.)

Nem ez lesz a leghosszabb írásom, de hasznosnak érzem. Improvizálni jó! Főleg helyszíneket és eseményeket. De a fenti esetek remek példák arra, hogy nagy gondok forrása is lehet. Szóval, csak ésszel.