Bevezető

Ki vagyok és miért csinálom?

Üdvözöllek, kedves olvasóm!

Veszelszki-Dunai Bálint vagyok, avagy ahogy a legtöbben ismernek: Xinaf. Általános iskola 5. vagy 6. osztályban próbálkoztam először szerepjátékkal, méghozzá M.A.G.U.S.-al. Azóta persze sok mindent kipróbáltam, a teljesség igénye és időrendiség nélkül: Vampire (Vámpír, a Maszkabál), Cyberpunk 2020, Shadowrun 3. kiadás, Kard és Mágia, Helvéczia, Kések az Éjben, D&D 3.0, D&D 5E, Hét tenger, Scus (Alister barátom saját játéka),  Chtulhu hívása, Chtulhu nyomában, Rettenet, Legend of the Five Rings (Öt gyűrű legendája), Patkányok a Falban, Vörös ködök, Technoir, Star Wars d6 stb.

Ez az írás nem lesz rövid. Ez az írás arról mesél, hogy kerültem kapcsolatba a szerepjátékkal és azon belül a D&D 5. kiadásával, mely hamarosan megjelenik magyar nyelven (elvileg pár napon belül a kezembe lesz a Kezdőkészlet). 

Már kisfiú koromban is sokszor játszottam azt, mikor a családdal strandra mentünk, hogy a nyakamba kötöttem egy törülközőt, majd a napnak háttal néztem az árnyékomat, amit cibált a szél. Elképzeltem, hogy hős vagyok - nem a Marvel vagy a DC féle, hanem fantasy hős.

Mint kiderült, a család birtokában volt egy keményfedeles M.A.G.U.S. alapkönyv. Fogalmam sem volt, hogy kell játszani, de lelkesen olvasgattam a kasztok leírását és persze a képeket csorgó nyállal néztem (főleg a paplovagét).

paplovag.jpg

Igazából itt kezdődött az én szerepjáték iránti rajongásom.

Később barátokra leltem akikkel játszhattam, bevezettem már magam is több embert a hobbiba, többek között öccsémet, a feleségemet, az unokahúgomat és az egyik nagyon régi barátomat is (akivel egyébként már 20 éve ismerjük egymást). Azért emelem ki ezt a négyest, mert reményeim szerint ők adják majd a közeli jövőben indított kampányom játékosait.

Sajnos hamarosan 33 éves családapaként kevesebb időm van játszani (nem volt ritka, hogy egy másik társaságommal minden pénteken 8-10 órákat játszottunk anno éjszakába nyúlóan), de teljesen sosem engedtem el ezt a kedves hobbit.

Sajnos nagy hátrányom, hogy képtelen vagyok akár alapvető szinten is megtanulni idegen nyelveken, így a szerepjátékok jelentős része elérhetetlen számomra (ez napjainkban is így van). Hála Alister barátomnak, pár idegen nyelvű játékban volt szerencsém kipróbálni magam, mivel időt és energiát nem kimélve csinált egyszerű fordításokat pl. karakterlapok, képességek, varázslatok lényegét írva le magyarul. Ha a rendszert nem is, de a saját karakteremet legalább tudtam használni.. Így találkoztam én a D&D 5E-vel.

Kevés 5E tapasztalatommal (bár ezek egyike egy Hősök Hajnala esemény volt) rögtön éreztem, hogy ez a rendszer lenne képes arra, hogy valóra váltsam azt, amiért én anno játszani kezdtem. Elképesztően gyors, egyszerű, pörgős, könnyen alakítható, és NAGYON MENŐ! Szinte láttam magam előtt az orkokat aprító barbárokat, a varázslövedékeket útjára indító sötételfeket, a sárkányokkal végző lovagokat, stb...

Azonban sajnos egy nagy akadály állt reményteli fantáziám útjába: angol nyelvű volt. És akkoriban (2015 körül járunk) semmi esély sem volt rá, hogy megjelenjen magyarul, így (fájó szívvel) lemondtam erről a rendszerről.

Próbálkoztunk még néha kampányokkal és játékokkal, de mivel tényleg csak a saját karakterünket voltunk képesek megtanulni az asszony és én is, ezek (nem Alister vagy a rendszer hibájából) elhaltak. Sajnos az, ami M.A.G.U.S. vagy a Kard&Mágia esetén nem volt gond, mint pl. előre tervezgetni a karakter fejlődését, új kombókat kitalálni, ismerkedni a varázslatokkal és képességekkel, elmélyedni picit a szabályokban, vagy csak átlapozni néha a könyvet, stb. az 5E-ben nem működött. Hiába éreztem, hogy ez LENNE az én rendszerem, elérhetetlen volt.

 2019 október 17-én megszületett a kislányom. Alister, aki az egyik legrégebbi barátom (akárcsak a fent említett, őt is kb. 20 éve ismerem) az elsők között volt, akit áthívtam magamhoz, hogy ünnepelje meg velem (persze szerepjátékkal - Chtulhu nyomában kalandot meséltem) az eseményt. Játék után elmesélte, hogy "jön magyarul a D&D 5. kiadás".

Azt hittem, rosszul hallok. Csak és kizárólag kislányom születése miatt nem ez volt a legjobb hír az életembe hosszú idő óta, de azért a második helyre bőőőőven befért.

Azóta úgy belelkesedtem, hogy bár az angol nyelv továbbra sem a barátom, de kölcsönkért angol nyelvű könyvekből elkezdtem megtanulni a D&D szabályait, megismerkedtem a rendszerrel és belevágtam egy kampányt előkszítésébe. Alkottam egy saját (sok helyről lopott tisztelettel átemelt) világot, mitológiát, történelmet, hangulatot, társadalmakat, szóval ami kb. szükséges lehet, sok szürke zónával, amit a játékosokkal együtt formálhatok. 

Nem kis munkával próbálom a többé-kevésbé lelkes játékosaimat fellelkesíteni erre a számukra ismeretlen rendszer irányába. Ez látatlanba elég nehéz munka, főleg, hogy mind nyelvi dilettánsok vagyunk és csak magyarul beszélünk értékelhetően. 

Eddig főleg M.A.G.U.S.-t játszottunk, mostanság a Rettenet nyerte el a társaság tetszését, de volt pár Kaland-Játék-Kockázat rpg partynk, és jelenleg is haladgatunk egy Kések az éjben alapú Hét tengerrel. A D&D-vel egy szilveszterkor találkozott a legtöbbjük, mikor 3.0-át meséltem ami nem nyerte el a tetszésüket (az enyémet sem). Gyerek mellett minden játék megszervezése igazi kaland önmagában. 

Bízom benne, hogy az éles játék őket is meggyőzi majd, hogy ez a rendszer van olyan jó, amilyennek én gondolom és abban is, hogy nekem sem kell csalódnom. Jelenleg hiszek abban, hogy ez a rendszer a megfelelő hardver, amivel futni tud a fantáziám szoftvere. Legyen igazam. 

Ez a blog egykor egy film és könyvkritika blogként kezdte pályafutását, de mivel túl sok ilyet regisztráltam, muszáj voltam a 2 db bejegyzésemet megfosztani a publicitástól és átalakítani az arculatát a szerepjáték blog érdekében. Ez lesz a szerepjátékos témáimnak, főleg a (reményeim szerint) D&D 5E kampányom tartalmainak helyszíne (hát ez nem jött össze :D). Ha valaki úgy érzi, tetszik neki amit itt lát, annak örülök, de elsődleges célja, hogy magam és a társaságomat szórakoztassam - és ez a cél egyáltalán nem csekély!

Címkék: bevezető