//Ezt a beszámolót Vey játékosa írta meg, a játék hangfelvétele alapján. Rendkívül alapos munka, és nagyon érdekes látni, milyen ha nem az én megfogalmazásom meséli el ezt az élményt. A következő beszámoló szintén játékos pennája általi lesz!//

Az előző kaland óta eltelt pár nap, míg a Szarkák berendezkedtek újdonsült kaszinójukban: megismerték a helyet, a helyi ügyintézőket és a törzsvendégeket megnyugtatták arról, hogy itt már nem fognak lámpákat oltogatni. //A szójátékért pirospont, a Lámpaoltogatóktól szerezték a kaszinót, ha emlékeztek.//

Épp mindannyian a banda búvóhelyének hátsó szobájában tartózkodtak, amikor Stázia rájuk nyitott:

– Érkezett hozzátok egy vendég, és hozott pár barátot magával.

Hamar kiderült, hogy ez a vendég nem más, mint Ulf a Vasszülött, a hatalmas, rúnatetoválásokkal és rengeteg sebhellyel, hátán pedig tisztességes mennyiségű rúnákkal ékesített csatabárddal rendelkező skovföldi berserker. A berserkereket elméletileg kiirtották a háborúban, de ez láthatóan pontosan annyira sikerült, mint felszámolni a Kékkabátos korrupciót Doskvolban. Vele voltak a korábban a Szarkák által megmentett skovföldi harcosok is, akik eddigre jócskán összeszedték magukat.

A rettegett Vasszülött Ulf

Ulf megbízatást adott nekik, hogy rabolják el neki Patricia Rinbecket, a császár által pár nappal korábban Doskvolba érkezett követét. A küldött hivatalosan azért jött, hogy vendégelőadást tartson az egyetemen a doskvoli háborúról, de gyanús, hogy Morriston tábornok a közelmúltban történt számos balsikerű akcióját is szeretné kivizsgálni.

Ulf egy rettenetes, szellem marta sebet szerzett a legutóbbi nagy háborúban Patricia Rinbecktől, és bosszút akar rajta állni, viszont Fehér Koronára nem tud bemenni, ahol a Welker-kúriában szállásolták el a nőt és apró, tőr-szigeteki Ya-Yan névre hallgató cerkófmajmát.

A csapat először vonakodott elfogadni a megbízatást, lévén az Éjboszorkány néven elhíresült suttogó volt az, aki egyszemélyben a skovföldi háború lezárásának mágikus támogatását végezte, hiába tűnik törékeny öregasszonynak. Azonban Naria mindenképpen meg akarta ragadni az alkalmat, hogy kitolhasson a féltestvéreivel, Leonával és Edrickkel, akik jogi úton kiforgatták őt az örökségéből, és akik miatt utcára került. Ezért a Szarkák elfogadták a megbízatást.

Nariától megtudták, hogy a kúriába rengeteg beépített védelem van – a halott családtagok őrszellemei, bűbájjal megkötött mozgó páncélok többek közt – azonban a legaggasztóbb Vincent, az anorexiás hollóra hajazó inas, aki mindig is gyűlölte Tócsát. Nariát már kisgyermekkorában bevitték a ház belső szentélyébe, ahol megismertették a védelmi rendszerrel, ami így nem tekintett rá behatolóként. Ezért a surranó képes volt könnyedén beszökni egykori lakhelyére, megfigyelni a változásokat, szembesülni azzal, hogy raktárnak használják a gyerekszobáját. Vincent ugyan majdnem észrevette, de Nariának sem ez volt az első rodeója, könnyedén elaltatta a hórihorgas inas gyanúját.

Artemisia professzor megpróbálta megszerezni Rinbeck kisasszony hivatalos programját, de mindenütt zárt ajtókra talált. Közben a csapat többi tagja sem tétlenkedett. Vey ellenőrizte a biztonsági rendszert és meggyőződött róla, hogy bár ha nehezen is, de ki lehet játszani. Vanak kiderítette szeretőjétől, Holtz Helkertől, hogy az Éjboszorka valamiféle rokonságban áll a császárral, és csak akkor küldi, ha valamivel nagyon nem elégedett. Ez azt jelenti, hogy Morriston nagy bajban van. A nő kancellári posztot tölt be, nagyhatalmú, kvázi egyszemélyes hadsereg, képes a nyers mágia alkamazására. Két testőrrel érkezett, üszökőrökkel, akik közvetlen kapcsolatban vannak a császárral.

Üszök őrök. Akármik is azok, ijesztőek.

Noe kiderítette a színházban, hogy a Welkerek régi nemesi família, nagyon sok pénzzel, az apuka pedig híres nőfaló hírében állt. Emellett az egész város tele van a besúgóikkal.

Miután bejutottak egy emeleti ablakon keresztül az épületbe, Naria javaslatára először a pincébe siettek. A Welker család patriarchális működésében, nem mutatták meg Nariának a biztonsági rendszert, nem avatták be, hogyan kell hozzáférni, csak levitték bemutatni.

Ennek ellenére volt rá esély, hogy Nariát a ház jogos utódnak tekintse, és ne behatolónak ennyi év után sem. Ehhez viszont Veynek – aki ugyan a holtak szakavatott értője, de az élőkkel meggyűlik néha a baja – meg kellett erősítenie az egykori vérrituálét. Ez meg is történt. (Visszapörgetés.) 

Artemisia: Tehát akkor ha jól értem, volt valamiféle mágikus szertartás, amivel bemutattak téged a ház mágikus védelmi rendszerének.

Naria: Igen, engem elméletileg nem bántanak a szellemek.

A: Használtak ehhez valami közvetítőt? Egy hajtincset, szempillát, könnycseppeket… esetleg vért?

N: Igen, vért.

A: Ez a vérmágia úgy hangzik, mint ami pont a te szakterületed, Vey.

Vey: Izgi, nem? :D

Vanak: Tényleg, a végakarata megvan az apádnak?

Xinaf: Az már akkor se volt meg, amikor kidobták :DDDD

N: Na ez egy jó kérdés, mert amit én láttam, az lehet, hogy nem a valódi volt.

A: …Na mindegy. Szóval arra gondoltam, hogy Vey, valamivel megpróbálhatnád felerősíteni ezt az egykori végmágikus rituálét, hogy frissebb legyen.

Vey elővesz egy kést: Csináljuk.

Tócsa kiiktatta a mechanikai biztonsági rendszert, és ahogy leértek a lépcsőn, a két díszpáncél – amelyek nyilván annyira voltak díszek, mint amennyire Naria házigazda – gond nélkül beengedte őket a kincstárba.

A kincstár rendezett volt: ládákban pénzt, polcokon értékes könyveket, iratokat tároltak. A beálló csendben meghallották, hogy valaki közeledik a folyosón. Artemisia némi csörgés-zörgéssel elbújt az egyik, a kamra túlfelén álló páncélba. Vanak megállt az ajtó mellett egy páncél takarásában mozdulatlanul. Noe elbújt néhány láda mögött, Naria pedig az ajtó feletti polcot választotta rejtekhelyül. Vey, mivel nem bírt a kíváncsiságával, kilesett a kulcslyukon.

– Vincent és Naria bátyja az – suttogta.

– Maradtam volna agyonverve… – motyogta oldalról Vanak.

Vincent és Edrick beszélgetéséből kiderült, hogy a védelmi rendszer észlelte, hogy Vey letapogatta, és ezért Vincent, feltételezve, hogy Morriston tábornokra nem a véletlen vakszerencsétlenségek sorozata csapott le, arra számít, hogy az eredetileg hozzá küldött személy ellen merényletet próbálnak majd elkövetni.

A kincstárba egy bizonyos könyvért jöttek, így Edrick beengedte az inast és odakint várakozott. Vincent számára gyanús lett a hátul megreccsenő, Artemisiát rejtő páncél. Szerencsére a nő gyorsan kapcsolt és mechanikusan elváltoztatott hangon kiszólt: Azonosítsa magát!

Közben az eddig ajtó mögött megbújó Vey becsukta az ajtót, Vincent pedig azonnal megpördült és ráemelte a fegyverét. Naria felkapott valami apró tárgyat maga mellől a polcról és elhajította, hogy megakadályozza Vey lelövését, de Vincent így az ő irányába lőtt, és a surranó feje mellett csapódott be a golyó. Vanak a következő pillanatban vállon dobta egy altatóval bekent tőrrel, az inas pedig eldőlt, mint a zsák.

Vanak villámgyorsan magára öntötte Vincent alakját, a professzor pedig, hogy megállítsa a lövés miatt felfelé indult Edricket, ismét robothangon kiszólt a kincstárból: Utasítást kérek egy családtagtól!

Tócsa közben megvizsgálta a könyvet, amiért Vincent eredetileg jött, – ami A Welker család leszármazástana, csupa izgalmas percet és körömrágós izgalmat ígérő címet viselte – és megállapította, hogy tőr-szigeteki áspisméreggel vannak bekenve a lapjai, így jobb nem piszkálni. Vey észrevette, hogy el van rejtve benne egy kicsi, összetekert lapocska is, de egyelőre ezzel nem tudtak foglalkozni.

Vanak Vincentnek maszkírozva becsalogatta Edricket a kincstárba azzal, hogy elkapta Nariát, amikor a férfi belépett, Vey rácsukta az ajtót, Naria pedig felkente a falra. (Mivel Edrick némileg tompa, itt kapott egy rádöbbenés-órát, ami azt számolta, mikor jön rá, hogy “Vincent” elárulta.)

Edrick: Vincent, ezért még számolunk!

“Vincent”: Tud számolni?

Erdick addig-addig ütötte a vasat, míg Naria el nem kapta a mutogató ujját, és el nem törte. A férfi visított, mint egy puha kis takony, akinek épp most törték el az ujját, betelt a rádöbbenés-órája és észrevette a többieket is.

Vey: Arra még sosem gondoltál, hogy Vincent esetleg elárulna?

Naria: Mindig is egy kis hülye volt…

“Vincent”: Azért, mert sosem gondolkodott, uram.

Megfenyegette őket azzal, hogy Rinbeck kisasszony kibelezi őket, majd a megbeszéltek (visszapörgetés) szerint Vey leguggolt Edrick mellé, és láthatóan figyelmen kívül hagyva azt, hogy a férfi minden alkalommal összerándul a fájdalomtól, a kezébe vette és elkezdte nyugtatólag paskolgatni a kézfejét, miközben megpróbálta beadni neki azt, hogy nem Rinbeckért jöttek, hanem érte, mert hatalmas veszélyben van. A mese szerint a nővére oda akarta adni Rinbeck kisasszonynak, hogy feláldozzák valami démoniákus rituáléban, hogy egyedül az övé legyen a családi vagyon.

Sajnálatos módon azonban Edrick abban a szörnyű téveszmében szenvedett, hogy Leona sosem bántaná őt, hiszen szereti, ettől pedig nem volt hajlandó tágítani, így Vey végül feladta a győzködését és lecsapta.

Artemisia felhajtotta a sisakrostélyt: Na, kezdjünk el pakolni!

Vanak átmaszkírozta a két jómadarat, majd ládákba gyömöszölték őket összekötözve. Naria magához vette Edrick családfői gyűrűjét, és egy gyors szóbeli rituáléval mindenkit bevett a családba, hogy ideiglenesen az összes Szarka Welkernek számítson.

Ezután elindultak felfelé a családfő rezidenciájába. 

(Xinaf: A beházasodás lehet hogy segítené a biztonságot, csak nem tudom szeretnétek-e életre szóló hűséget egymással.

Artemisia: A hűség már most is életre szóló a bandánkban, mármint aki megszegi, az ugye…)

Vey cselédnek álcázta magát, mikor elhaladtak a szolgálók lakrésze mellett. “Vincent” vezette a csapatukat, Artemisia a páncélban követte, és Naria mutatta előrelopakodva az utat. Noét azonban, ahogy felértek a családi lakrészbe, észrevette Leona és kérdőre vonta. “Vincent” azt hazudta neki, hogy ő az egyik városi kémük, Noe pedig jelentést tett a nőnek arról, hogy az öccse fel akarta áldozni Rinbeck kisasszonynak valami démoniákus szertartás keretében. 

Vincentet egy az egyben Spicer Lovejoyról mintáztam a Titanicból.

Leona ezt csont nélkül elhitte, “Vincent” megnyugtatta: Az öccse elfoglalt egy viszonylag szűk helyen, viszonylag nagy mennyiségű kábítószer hatása alatt. Amikor a nő elfordult, megpróbálta őt is megszúrni az altatós tűvel, de Leona kifordult előle és felpofozta Vincentet. Elkiáltotta magát: – Árulás! – de nem történt semmi, amire számított. Naria a következő pillanatban felkapta a folyosóról Leona kedvenc, undorító lila vázáját, és leütötte vele a nőt.

A csapat bement Leona szobájába, és Noet Edricknek álcázták. Mivel még korábban (visszapörgetés) megszerezték a kúria alaprajzás és keresztmetszeti ábráit, tudták, hogy a lakosztályok kéményei mind ugyanabba az égéstérbe futnak be. Így Naria felmászott a lakosztály kandallóján keresztül, onnan pedig a családfő szobája kandallójának égésterébe dobta az altatót.

Kis idő elteltével “Vincent” bekopogott a családfő lakosztályába. Meglepetésére a cerkófmajom nyitott ajtót, őrülten gesztikulálva befelé, ahol a két üszökőr a fejüket fogva kókadozott, de nem dőltek ki. Valamivel hátrébbról pedig maga az Éjboszorka szólalt meg: 

– Dárgaságom, mi van ennek a háznak a levegőjében? Éjfürtméregnek érződik.

Miután megtárgyalták azt “Vincenttel”, hogy a császári udvarban a merénylet hétfő esti elfoglaltság, ez pedig egy béna merénylet, kifújt valamiféle port az őrökre, akik ettől azonnal jobban lettek.

Vey elérkezettnek látta az időt, hogy cselédként odaszaladjon “Vincenthez” azzal, hogy elkapták a… “tudja azt, akiről nem beszélünk.” A boszorkány mindenképpen beszélni akart ezzel a harmadik testvérrel, így elküldte érte a cseléd-Veyt és az Artemisiát rejtő mozgó páncélt. Míg jöttek felfelé, (visszapörgetés) Artemisia elhelyezte a megbuherált napfényfegyver egy prototípusát a ládában, ami képes arra, hogy egy suttogót ideiglenesen elvágjon a szellemvilágtól. Artemisia paranoiájának köszönhetően a Noetól induláskor elszedett robbanóanyagokat is belecsempészte a láda tetejébe.

Mire visszaértek a ládával, összeszaladt mindenki. A boszorkány belenézett a ládába, de hiába volt ott a módosított napfényfegyver, nem találta el a lövedék. Rinbeck észrevette, hogy “Edrick” gyűrűje nincs rajta, és megtámadta a férfinek maszkírozott Tócsát, egy olyan méregbe mártott bottal, amit a Tőr-szigeteken elvi okokból nem alkalmaznak, mert normális ember ilyet nem csinál. Noe összecsuklott és traumatizálódott. “Leona” szerepében Naria még nem bukott le. A páncélban megbújó Artemisia megpróbált ráborulni és összezúzni Ya-Yanra, de legnagyobb megdöbbenésére a kismajom felkapta és a földhöz vágta a páncélt, majd megszólalt a boszorkány hangján: – Sejtettem, hogy lesz még trükk a dologban.

Kiderült végre hát a csapat számára, hogy az Éjboszorka egy gólem.

A Vincentnek maszkírozott Vanak észrevétlenül életre rugdosta a földön fekvő Noet, és mielőtt az egyik üszökőr elindulhatott volna a páncélban rejtőző professzor felé, a cselédlánynak öltözött Vey sikítva belekapaszkodott, és bár az üszökőr próbálta megnyugtatni a láthatóan hisztérikus lányt, annyit ért el vele, hogy az elsírta magát.

Kétségbeesett küzdelem vette kezdetét. Naria ráuszította a Welker ház védelmi rendszerét az üszökőrökre és a gólemre. Vey, miközben továbbra is taknya-nyála egybefolyva zokogott, és rángatta az üszökőrt, hogy véletlenül se figyeljen másra, hangolással segítette a házi őrszellemeket. A két üszökőr kezében kétkezes csatabárd szellemfegyver jelent meg és bevetették magukat a harcba. Az Éjboszorka botja, mire eddig támaszkodott kígyóvá változott, megmarta Nariát, aki ájultan csuklott össze.

Artemisia elérkezettnek látta a pillanatot, hogy aktiválja a láda tetejében lévő robbanószert. A robbanás ereje letépte róla a páncélt, és súlyosan megrongálta a láda mellett álló Éjboszorkány gólemtestét.

Miközben Artemisia elkezdett mindenféle nonszenszt ordítani, mint: ÉLJEN A TÁBORNOK! SZABAD SKOVFÖLD! ÉLJEN MORRISTON CSÁSZÁR! és odébb mászni a gólemtől, Noe a fúvócsövével leszedte az egyik üszökőrt. 

Vey villámot csapott a majomba és a boszorkányba. Közben befutottak (visszapörgetés) az Ulf által megbeszélten küldött skovföldi harcosok is. A falakból kinyúló zöld szellemkezek széttépték a majmot, a skovföldiek pedig leverték a megmaradt üszökőrt. Vanak megpróbálta savval megtámadni a boszorkányt, de a gólem beszívta a folyadékot és visszaköpte rá.

Vey szellemlátásának köszönhetően pontosan tudta, hová kell lőnie a következő villámot, és olyan erővel (kritikus) sikerült ez, hogy a gólem felrobbant, a feje pedig belepottyant Vey kezébe, aki az egyik skovföldi katona markába nyomta.

A cuki kis majom hírtelen nagyon ijesztő lett, mikor kiderült, hogy ő az Éjboszorka.

A csapat ellátott minden itt maradót egy jó kis koponyatüzes fejfájással, berendezték a helyszínt az érkező nyomozóknak, majd felkapták a szajrét és Nariát, és szokás szerint nyom nélkül távoztak.

//Eseménydús játék volt, és nem kicsit veszedelmes, de rendkívül ügyesen helytálltak. És végre Naria is bosszút állt az őt ért sérelmekért!//