//Érdekes játék volt. Egyrészt jobb híján, péntek délután, munka után ültünk össze, többen igen felzaklatott vagy kimerült lelkiállapotban. Másrészt, nem mind voltunk teljesen egészségesek, én utána eléggé le is betegedtem. Szóval nem tudtam teljes értékű mesélést folytatni, de úgy láttam, egészen meg voltak elégedve a játékosaim. Mémek legalábbis tömegével készültek, egy részüket fel is fogom használni illusztráció gyanánt. Sajnos a fentiek miatt elég későn tudtam csak nekiülni a beszámolónak, így annyira nem emlékszem már részleteiben.//

Hőseink (?) nem sokat teketóriáztak. A Professzor előállt egy elmélettel, miszerint "egy ilyen esemény után kizárt, hogy ne erősítsék meg a raktáraik védelmét, viszont ahhoz valahonnan el kell vonni az erőt". A Szarkák, ki-ki a maga módszerével megpróbáltak információt nyerni ezzel kapcsolatban, és érdekes dolgokat találtak. Sok féle utánajárást követően (melyben volt terepfelmérés, szellemmezőre hangolás, szociális kapcsolatok igénybe vétele, és pár hasonló megoldás) arra jutottak, hogy Moriston tábornok a saját Fehér korona béli birtokát is őriztette (nem hivatalosan) egy osztagnyi császári gárdistával. Ezt természetesen sehol nem adminisztrálták, ellenben tudta vele fedezni a raktárainak megerősítését, míg a császári fővárosból megérkeznek a plusz csapatok. Kiváló lehetőségnek tűnt, hogy meglátogassák a kúriáját, főleg mikor megtudták, hogy privát fogadást tart a Hús Extázisának Egyházának pár követének.

Ez egyébként érdekes fejlemény volt. A Hús Egyháza egy félig-meddig legális, Doskvolban leginkább elterjedt, nagyhatalmú szervezet, mely a szellemektől való szabadulást (és a szellemek nélküli lét legtisztább formájának, a démonoknak a csodálatát (imádatát?) hirdeti. A múltkori kaland során megjelent démon szerű lényekre való tekintettel, különösen érdeklődni kezdtek ez iránt a szál iránt. 

//Összesen két környi információszerzést tartottam, amiből két dolgot szűrtem le. 
1. Annyira a legvégére akartam tartogatni a legfontosabb infókat, hogy az első kör pár sikertelen dobásának hála konkrétan nem adtam át azokat :D Tanulság: vissza kell venni a hatásvadászásból.
2. A játékosoknak nincs olyan, hogy elégséges információ. Alapvetően nagyon nehezen állnak át a játékosok arra, hogy gyakorlatilag (hagyományos értelemben) nincs tervezgetés, hogy folyamatosan még több és még több információra vágynak. Tanulság: egy kör elég kell legyen, viszont abból több infót kell tudjanak szerezni, amit már elfogadható mennyiségnek érezhetnek ők i. Látszik, hogy ritkán vagyok játékos, szinte örökös mesélőként elfelejtettem, milyen is éhezni a több adatot.// 

A banda szimbólumának egyik verziója (készült több is).

Végül is a sunyi belopózás mellett döntöttek, az alábbi módon:
Voras professzor asszony (férfinak álcázva magát) és Vanak, a csábító rosszfiú (nőnek álcázva magát) felvetették magukat pincérnek ahhoz a céghez, amelyik a bál lebonyolításáért felelt, majd kis machinációval elérték, hogy őket is rendeljék oda első feladatuk gyanánt. //Ehhez hozzá tartozik, hogy a Voras játékosa férfi, míg Vanaké nő. Engem sosem zavart, ha valaki másik nemmel játszik, de nehezen szokom meg, így sok energiával végre megtanultam. Na, ennek örömére az ellentétes nemnek álcázták magukat (ami a saját valódi nemük), amitől kb. szétrobbant a fejem :D De hozzáteszem, baromi vicces volt, nem panaszképpen írom :) //
Közben Naria, a csapat besurranója és csapdaelhárítási szaktekintélye, Noe, a tőr szigeteki feltaláló és ügyeletes robbantási szakértő és Vey, a meghatározhatatlan nemű severosi suttogó a Gondolások nevezetű banda segítségével a csatornákon át behatoltak a birtokra. 

A pincérként bejutott csapat tagjait nem érte különösebb veszély, bár Vorast megkísérelte megtéríteni egy elmebeteg fanatikus a Hús egyházától, viszont ki tudták figyelni a tábornok inasát és intézőjét, a mindent kellemetlenül kézben tartó Joachimot, ahogy egy titkosajtón át távozik. 

A besurranók a kertbe jutottak, ahol éppen elkerülték őket a szellemek szagára érzékeny vadászkutyák, majd némi tétovázás után (emelet vagy pince?) az emeletre mentek, ahol a felderítést végző Naria szembetalálkozott egy ideges férfival, aki valószínűleg összekeverhette valakivel, mert azonnal bizalmaskodva egyeztetni kezdet vele egy általa nem ismert tervet. Annyit ki tudott hámozni, hogy a titkár közreműködésével (akiben az idegen nem bízott) valaminek a megszerzésére érkeztek, és szintén a pincérek közé épültek be (továbbá a két "idegen" pincért likvidálni akarta). Miután a surranó biztosította, hogy itt fent kézben tartja a dolgokat, lelépett. Vey Haig még egy szellemet (egy komornyikot) is a szolgálatába kényszerített, miközben alaposan kipakolták a tábornok dolgozóját (a szajré mellé pár császári iratot is elcipelve, amit a helyszínen még nem tudtak megfejteni, de később a szabadidő során megtudták, hogy a tábornok kvázi háborús bűnös, aki egy nagy hatalmú rovar démonnal lepaktálva elpusztította a skovföldiek termését az egyesítő háborúban. Ez volt az a titok, amit a császár személyes parancsára el kellett simítani).

A két pincérnek állt kalandor közben lerázta a fanatikust (nyíltan kinyitották a titkos ajtót, mint ha cselédfolyosó lenne, mire a kultista inkább visszament a társaihoz) meglelte a titkosajtó mögötti létrát, ami fel és le is vezetett. Fentről éppen érkezett egy alak, akit Vanak felismert, hisz egykori szeretőjének, Bazso Baznak volt az egyik alvezére. A fickót eliminálták (nem ölték meg, de kiütötték a játék végéig), amivel nem is sejtették, de a pincérnek álló Lámpaoltogatókat kb. le is fejezték (csak az akció vezetője tudta mit akarnak pontosan, mivel nagyon szeretett titkolózni és fontoskodni).

Bazso saját kárán megtanulta, hogy jobb lenne minden emberét beavatni, mert az alvezérei nem feltétlenül olyan intelligensek, mint ő. 

Végre összeállt a csapat két fele. Gyors egyeztetés után abban maradtak (egy gyerekdalt éneklő női hangot hallva), hogy megnézik, mi a helyzet a pincével.
A pincével a helyzet az volt, hogy skovföldi hadifoglyok (rettenetes állapotban) voltak kiláncolva a falakhoz, mágikus szimbólumok közé, míg középen egy rettenetes, démoni teremtmény rostokolt (szintén szimbólumok által bezárva). A lény (ha kihúzta magát) három méter magas lehetett (volna), szájában több sornyi tűhegyes fog, bőre úgy vibrált, mint ha folyamatosan vonuló bogárrajokból állna, mégis valahogy szilárdnak tűnt. A terem túlfelén pedig a Lámpaoltogatók különítménye nézett értetlenkedve a Szarkákra (ők pedig vissza). 

A szituáció nagyon kaotikussá vált, de végül is sikerült meggyőzni a Lámpaoltogatókat, hogy ők is közéjük tartoznak (jól jöttek Vanak ismeretei a bandáról és Naria párbeszéde a vezetőjükkel). Közben Vanak (aki tycherosiként nem volt kifejezetten ellenséges a démonnal) bevállalta, hogy lesz a lény hangja (sikerült kézzel-lábbal elmutogatnia, hogy nem tud közvetítő nélkül emberi hangot használni). Mint kiderült, ő volt az, akit a tábornok a szolgálatába kényszerített (vagyis, akkor még csak megalkudtak, de aztán elfogta), és a skovföldiek életerejével tartott fogságban. A csapat (a Lámpaoltogatókat is bevetve) kiszabadította a foglyokat (a démon lelkesen a megölésükre bíztatta őket, de nem hallgattak rá), így lassan meggyengítették a démon zárkájának mágikus védelmét.

Nem feltétlen aratott osztatlan sikert az ötlet a csapaton belül sem, és a Lámpaoltogatók is izgultak kicsit emiatt.

Közben Vey szomorúan szembesült azzal, hogy az elfogott komornyik szellem baromira nem maradt hűséges hozzá, mikor eltávolodott (elküldte megkeresni a titkárt), így mágikus hatalmával magához kényszerítette a szellemet és bezárta egy szellempalackba (később elkezdett egy mágikus rituálét kidolgozni, hogy tudna napfényt előállítani a szellemből, hátha szükség lesz rá vámpírok (pl. Scurlock) ellen).

A történet vége az lett, hogy a Szarkák leléptek, a Skovföldiek megmenekültek (ők alapból úgy gondolják, hogy a Lámpaoltogatók mentették meg őket, de a Szarkákkal maradtak kapcsolatban, így egyfajta törékeny státuszú verőember osztaggá váltak), És végül persze Noe Helvar ismét robbantott egy hatalmasat (kb. a fél házat).

Később Vanak szeretőjének (a katonai ügyész Holtz Helkernek) a felesége (aki egy Kékkabátos hadnagy, bizonyos Laroze Helker) tört rájuk egy osztaggal, mivel elkapta a férje szerelmi vallomását, amit egy Gregori nevű utcagyerek vitt. Szerencsére nem volt névre megcímezve a levél, így sikerült elhitetni a dühöngő asszonnyal, hogy ez a levél voltaképpen neki szól, és így baráti viszonyba került a bandával (Gregori pedig specialistaként csatlakozott.)

Sajnos a lazítást követően Vanak kicsit túltolta a kokót, így eltűnt. A banda azonban nem ér majd keresni, mert a távoli Tőr-szigetekről hamarosan vendégük érkezik, Noe  egy rokona, akinek sürgős segítség kell. (Vanak játékosa túltolta a stressz leadását, és ezt az opciót kérte, mivel amúgy is volt más karakter ötlete, amit ki szeretett volna próbálni.)

//Sok tanulságot tartogatott nekem ez a játék. Egyrészt, hogy a játékosok kreativitása elképesztő, olyan dolgokat tudnak kitalálni, amire sosem gondolnék. Másrészt, én elszoktam attól, hogy a játékosaimat tényleg érdekeljék a mellékszállak, de ezt a csapatot kifejezetten. Ez kb. azt jelenti, hogy a jövőbeni terveik közé tartozik a tábornok hírnevének teljes tönkretétele, Noe elveszett testvérének felkutatása, a Lámpaoltogatók megbuktatása, és lehetőleg a Vörösszalagosok (akikkel háborúban állnak)  meggyengítése is, és nagyon hosszútávú tervként a Halhatatlan Császár elpusztítása. A csapatmunka nagyon jól működik, a játékosok a való életben is nagyon szeretik egymást, így nekem szokatlan módon nem próbálnak kitolni egymással.

Saját magam felé feladat: a fókosz (spotlight) ügyesebb szétosztása, hogy senki se kerüljön "peremre". Ahogy mindenhol, itt os vannak dominánsabb és visszahúzódóbb játékosok, ami nem baj, viszont feladat, hogy a kevesebb reflektorfényt igényló játékosaimnak is biztosítsak annyit, hogy elégedettek legyenek.

Összességében még mindig nagy élmény egy igazi Kések az Éjben kampányt mesélni. Lelkesen várom a következő alkalmat.//

A kép roppant frappáns. De természetesen egy idő után ennek is lesz következménye.