Napjainkban eljutottunk odáig, hogy sok szerepjátékos nevel gyereket. Felnőttünk, na!

Érezhető igény jelentkezett arra, hogy a szülők bevezessék szeretett hobbinkba a gyerekeiket. Nem is egy (egyébként aranyos) történetet hallottam/olvastam a 10 év körüli gyerek első önálló one shot kalandjáról, szóval érezhetően egy valós igényről beszélünk, és a kísérletek rendre pozitív eredménnyel végződnek. A hobbink örökségül adásának igénye annyira erős, hogy a Delta Vision kiadott kifejezetten gyerekeknek szóló szerepjátékot is, a Csillagrévet. Ez a leírás szerint: "Csillagrév 5-12 éves gyerekeknek készített, történetközpontú, egyedülálló képzeletbeli játék."

A kép a Delta Vision Facebook oldaláról származik.

Én magam is lelkes szerepjátékos, és még annál is lelkesebb szülő vagyok, egy 4 éves kislány büszke apukája, és éppen ezért meglepő lehet, de én kb. az egész gondolatmenettel nem értek egyet, erre utal a "nem leszek népszerű" alcím. 

Mielőtt elkezdem az egyet nem értésem okát kifejteni, szeretném leszögezni, hogy nincs semmi bajom azzal, aki lelkesen avatja be a 6-10 éves gyerekét a szerepjátékba, nem ítélem el vagy ilyesmi. Az írás arról szól, én miért látom ezt egy kicsit másképpen. Biztos vagyok benne, hogy minden pontra jut legalább egy ember, akinek ellentétes tapasztalatai vannak ("de ez az én lányomra/fiamra/unokatesómra/szomszédom gyerekére/stb. nem igaz"), de abban is, hogy a legtöbbekre speciel igen.

Szóval a gyereket szerintem NEM KELL szerepjátékra nevelni, mert...

1. a gyerek alapból szerepjátékozik.
Higyjétek el, ha valaki, én aztán tudom, hogy izgalmasabb szörnyeket ölni, megacégekkel kicseszni és megakadályozni a kultusz mágikus rituáléját, mint képzeletbeli teát inni, műanyag péksüteményt főzni (igen, FŐZNI! Mi van, nem tetszik?) a műanyag konyhában, vagy éppen beteg kutyusnak lenni. Sokkal. De ez nem kevésbé szerepjáték!
A gyerekek megteremtik a maguk lore-ját, méghozzá a szintjüknek megfelelően, ami egyre fejlettebb, egyre komplexebb lesz. Rengeteg szerepet játszanak, és sokszor a felnőtteket is bevonják, ha azok nyitottak erre. A fő gond, hogy ez nekünk tényleg nem túl szórakoztató, főleg ötvenedjére (a héten), ezért nincs akkora kedvünk, ezért nem veszünk részt szívesen benne, ezért a gyerek erről talán korábban leszokik, mint kéne. 

2. a gyerekeknél meglepően későn fejlődik ki az absztrakt gondolkodás képessége.
Gondolkodtatok már azon, hogy miért. általános iskola 5. osztályban kezdődik a történelem oktatás? Természetesen több oka van, amit én tudok, hogy kb. ez az a kor (persze egyénenként ez eltérhet) amikor már képes a gyerek olyan elvont fogalmakat értelmezni, mint az évtized (ami ugyebár nem egy év tizede). Ez azt jelenti, hogy 10-12 éves kora körül lehet olyan nehezen megfogható ismereteket traktálni az agyukat, mint a történelem.
Úgy gondolom, ha elvont fogalmak értelmezése általában gondot okoz 10-12 éves kor előtt, akkor az asztali szerepjátékot sem érdemes ennél fiatalabbaknak elővenni. 

3. a gyerekek fantáziája áldás, de átok is.
Ha valaki képes beleélni magát kitalált helyzetekbe, azok a gyerekek. Kis túlzással mindent az által tanulnak meg, hogy eljátsszák, hogy ők felnőttek, és elkezdenek járni és beszélni. Ez nyilván nagyon jól jön egy olyan inverzióra építő hobbiban, mint a szerepjáték. Az viszont probléma, hogy a gyerekeknek életre szóló traumákat és komplexusokat okozhatunk teljesen ártalmatlan dolgokkal. Eszembe jutott egy ismerősöm, akinek kisgyerekként annyit mondott az anyukája, hogy "mennyire jó, hogy te jó gyerek vagy és nem kell állandóan aggódnom miattad, mint a bátyád miatt". A hatás? Több, mint húsz évig betegesen játszotta azt a szerepet, hogy mindig, minden körülmények között jó volt. Mindig mindenkinek minden áron segített, mindig mindenki mást helyezett maga elé, mert ő jó kell legyen, mert miatta az anyukája nem szabad hogy aggódjon. Nem is volt normális kamasz, nem volt semmi stiklije, nem lázadozott, stb. Igen népszerű volt, amíg végül össze nem roppant, ki nem jött rajta a depresszió, nem jelentkeztek autoimmun betegségek. Végül is egy pszichológus által találta meg a bajainak okát.
A fenti példa azt is jól mutatja, hogy a legkisebb, ártalmatlan megszólal is rengeteget árthat, és szülőként senki sincs felvértezve ilyen ellen. A szerepjáték viszont kiemelten intenzív élmény. Egy karakterek által megölt pillangó, egy nekik hazudó NJK, egy sikertelen próbadobás miatti kudarc... NEM azt mondom, hogy a gyerekkel játszott asztali szerepjáték az életre szóló traumák melegágya, azt állítom, hogy egy kisgyerek még nem mindig tudja elválasztani a képzeletet és a valóságot, amit meglocsolva egy olyan intenzív érzéssel, amit a szerepjáték okoz, az akár olyan baj okozója is lehet, ami elkerülhető lett volna 1-2 év várakozással.

4. a gyerek nem hülye, de a gondolkodása egyszerű.
Amiket mi felnőttek gyerek dolgoknak tekintünk, azok sok esetben egyszerűen bárgyúak. Emlékszünk a Teletubikra? Láttatok már Dóra a felfedezőt? De tovább megyek: kinek van kedve kielemezni az alábbi klasszikust Weöres Sándor tollából?

Csiribiri csiribiri
Zabszalma -
Négy csillag közt
Alszom ma.

Csiribiri csiribiri
Bojtorján -
Lélek lép a
Lajtorján.

Csiribiri csiribiri
Szellő-lány -
Szikrát lobbant,
Lángot hány.

Csiribiri csiribiri
Fült katlan -
Szárnyatlan szállj,
Sült kappan!

Csiribiri csiribiri
Lágy paplan -
Ágyad forró,
Lázad van.

Csiribiri csiribiri
Zabszalma -
Engem hívj ma
Álmodba.

Én speciel szeretem ezt a versikét, főleg a Halász Judit feldolgozást, Bevallom, én gyerek nélkül is hallgattam/hallgatom, szóval pontosan értem, miért szeretik a gyerekek is. De ha belegondolunk a szövegbe, legalábbis fejvakarós a négy csillag közt alvás, a szikrát lobbantó és lángot hányó szellőlány, hogy a fült katlanba szárnyatlanul szálljon be a sült kappan vagy hogy a zabszalma hívjon be az álmába.

A szerepjátéknak szerintem elemi része a nehéz akadályok legyőzése, a döntések és azok következményei, meg egy csomó olyan dolog, ami nem igazán gyerek-kompatibilis. Nem csak akkor nem való valami gyereknek, ha ömlenek a belek, ha komoly morális dilemák közt kell döntenünk, és ha valami baromira ijesztő, Egy gyereknek szánt szerepjátékos kalandban (kiadványban) biztosan nem lesz ilyesmi, de azzal valahol elvész a szerepjátéknak az a többlete, ami miatt több(nek gondoljuk), mint a képzeletbeli teázást és játékbaba gyógyítást. (Lásd 1-es pont.)

Akkor én nem is fogom szerepjátékra nevelni a gyerekemet?
Röviden: nem.
Kicsit hosszabban: aki annyira benne van ebben a hobbiban, mint én, annál biztosan eljön a pillanat, amikor a gyerekemet érdekelni kezdi, hogy vajon mit is csinál egy-két hetente hosszú órákon át apa? Esetleg mit csinál anya és apa, ha már elég nagy hozzá, hogy nélkülünk is ellegyen több órán át. Erről szívesen beszélek majd neki, és ha elég idős lesz, akár ki is próbálhatja. Hogy mivel? Ez függ az érdeklődésétől.

Mennyi az ideális kor?
10-12 éves kora után, lásd 2. pont.

És addig?
Nem kezelem tabuként a kérdést. A legtöbb kiadványomat meg is tudom mutatni a gyereknek ha érdekli, amit nem szeretném, hogy véletlen is lásson, azt elzárva tartom. 

Nem álszenteskedem, én is lapozgattam már át a kislányommal az 5E Monster Manualját, az ijesztőbb szörnyek átugrárásával. Az állatos szörnyek (griff, gnoll) és a sárkányok tetszettek neki a legjobban.

Valami következtetés féle
Ki ne szeretné, ha a gyereke az ő hobbiját folytatná? Kevés mennőbb dolog lenne, mint a családi nyaraláson 10 év múlva lenyomni valamilyen szerepjátékot. Én is örülnék neki, ha a lányomat érdekelné a hobbi, de biztos, hogy soha nem fogom én kezdeményezni hogy ezt ismerje meg. Én 14 éves kora körül vetném fel magamtól leghamarabb, és tippre ha addig nem érdeklődik ez irányba, aztán se fog.

Ettől függetlenül aki nem ért egyet velem, és korábban bevezeti a gyereket a hobbiba, annak jó szórakozást. Amiket írtam, nem tévedhetetlen igazságok, hanem azok a szempontok, amikért én másképpen döntöttem. Lehet hogy nagyon nagy tévedésben vagyok, mert tényleg sok pozitívabbnál pozitívabb beszámilókat olvasok a 10 év körüli gyerekével történt játékokról.