Az egész akkor kezdődött, mikor a Silverland webshopjában (vegyétek meg!) megpillantottam, hogy kapható a Harc és Varázslat. Az első magyar szerepjáték. Amiről valószínüleg nem is tudnék, ha nem olvasom a Kard és Mágia köszönetnyilvánításában. 

A feleségem áldásával megrendeltem hát és onnantól alig tudtam letenni. Elmerültem a múltban, gyönyörködtem a grafikákban, értelmeztem a szabályokat, majd lelkesen megírtam az első benyomásom alapján az ismertetőt. 

Nagyon szerettem volna felkutatni valami interjút erről a kiadványról, de semmit sem találtam, pedig engem mindig nagyon érdekel a szerepjáték alkotókkal készített beszélgetés. Bár nem dolgoztam a szakmában, eredeti végzettségem újságíró, és az interjú készítés mindig a kedvenc részem volt.

A véletlennek (és Szűcs Gyulának) hála tudtam meg, hogy a Harc és Varázslat alkotóinak egyike, Galgóczi Tamás fellelhető szerepjátékos berkekben a mai napig is. Két napon át vaciláltam rajta, de végül összeszedtem a bátorságot és interjút kértem tőle. Tamás kedves volt és közvetlen, nem csak hogy elfogadta az invitálást, de elhozta magával Mezei Attilát, aki tesztelőként vett részt a játék elkészítésében. Annyit leszögeztek, hogy mivel egy 30 éves termékről van szó, nem biztos, hogy mindenre emlékezni fognak, de engem nem is konkrét adatok érdekeltek :) Az elején elképesztően zavarban voltam, mivel nagyon tudok lelkesedni és rajongani, márpedig most két olyan emberrel találkoztam, akik egykor hatalmas dolgot tettek a magyar szerepjátékért.

//Off: a képek rossz minőségéért én vagyok a felelős. Ha akarjátok látni őket normális minőségben, vegyétek meg a kiadványt.//

Kérlek, bocsássátok meg a hosszúra nyúlt bevezetőt és fogadjátok szeretettel a velük folytatott beszélgetést!

Galgóczi Tamás és Mezei Attila, kezükben a műveikkel.

Xinaf: Az első kérdésem az lenne, hogy mennyire volt ismert ez a kiadvány a megjelenésekor?

Galgóczi Tamás: Akkoriban szerintem még semennyire. Egyrészt amikor megjelent, nem voltak még például blogok, csak BePének (Balázs Péter - Xinaf) működött az rpg.hu-ja (ma már lfg.hu – Xinaf). Ráadásul nem sokkal utánunk kijött a MAGUS, ami letarolt mindent. Csanádéknak (Novák Csanád, a MAGUS egyik alkotója – Xinaf) nagyobb tapasztalatuk volt a marketingben, ráadásul voltak csatornáik, melyekkel sok embert elértek, míg nekünk meg nem volt semmink.

X: A MAGUS-ra később akartam akartam rátérni, de ha már szóba került, hogyan találkoztatok vele először? Szembejött egy könyvesboltban?

G.T.: Tudtuk, hogy meg fog jelenni, hiszen a MAGUS bizonyos fejezetei már részletekben megjelentek valamelyik sci-fi vagy ezoterikus újságban. (Az Új Vénusz – Xinaf) Különösebben nem volt titok, ráadásul mi jártunk azokba a klubokba is, ahol Csanádék beszéltek róla, hogy nekik van egy tervük, hogy saját játékot csinálnak. Szerintem mi Attilával majdnem a kezdetektől jártunk klubokba játszani, ott voltunk az első Pecsa (Petőfi Csarnok – Xinaf) béli klubrendezvényeken is.

Mezei Attila: Ez 87-88 körül volt.

G.T.: Ott voltunk a San Marcoban (Budapesti Művelődési Központ – Xinaf), aztán visszament mindenki a Pecsába, tehát testközelből néztük végig, hogy a Csanádék hogyan építik fel magukat (TV, újságok, stb.). Nekünk nem volt meglepetés, hogy jönni fog a MAGUS.

M.A.: Sőt, valamilyen szinten egy idő után vártuk is, hogy megjelenjen, miután megtudtuk, hogy Csanádék csinálják.

X: Mai fejjel nézve, szerintetek azért jellemezte Csanád az Első Magyar Szerepjátékként a MAGUS-t, mert úgy gondolta, hogy a Harc és Varázslat nem az, vagy egyéb okból?

G.T.: Figyelj, erre azt tudom mondani, hogy definíció kérdése, mi az első. Csanádék soha sem azt mondták, hogy a Harc és Varázslat nem szerepjáték. Azt mondták, hogy a MAGUS azért az első, mert ez az, amelyik először országos terjesztéssel, könyvesboltokban is megjelent, tehát elmondták azokat a paramétereket, amiben valóban ők voltak az elsők. Sokkal jobban hangzik, hogy „én vagyok az első”, mint az, hogy „én vagyok a második, de az enyém jobb”. Csanáddal kapcsolatban el kell ismerni, hogy a marketinget, ahogy eladta magát a terméket, profi módon csinálta. Ezt nem lehet elvitatni tőle.

M.A.: Ez tény.

A játékosok füzete.

X: Mi volt az első találkozásotok a szerepjátékkal, mint hobbival?

M.A.: Lakótelepi gyerek vagyok és az egyik barátom a lakótelepről mondta, hogy nézzünk be a Petőfi Csarnokba, mert ott van „szerepjáték”. Addig fogalmam nem volt, hogy mi az. Így kerültem a Petőfi Csarnokba, talán „Magyar Szerepjáték Klub” néven futott, Csanád csinálta Nyúllal (Nyulászi Zsolt, a MAGUS egyik alkotója – Xinaf). Amikor először lent voltam, Csanád pont nem volt Magyarországon, akkor Nyúl vitte a klubbot. És akkor ott ragadtunk, miután megtetszett a játék. Tamást is ott ismertem meg. Ez 88-ban volt, azt hiszem 89-et még ott toltuk le, aztán a Petőfi Csarnokból átevickélt az egész brigád valahova máshova, azt hiszem akkor a Havannára költöztünk.

G.T.: Azt már nem Csanádék csinálták, hanem főként Dwyn (Cservák Gábor – Xinaf). Én úgy kerültem bele ebbe a közegbe, hogy katonaság után leszereltünk, talán 88 volt, ha jól emlékszem. Elmentünk egy sci-fi napra, amit még Trethon Judit (a Galaktika magazin szerkesztője, 2008-ban hunyt el – Xinaf) Kuczkával (Kuczka Péter, a Galaktika magazin szerkesztője, 1999-ben hunyt el – Xinaf) csinált annak idején, és ott láttam egy szórólapot, hogy ha érdekel a szerepjáték, akkor gyere a klubba és próbáld ki. Elmentünk, és ott azt láttuk, hogy nem értünk semmit, mert egy halom kezdővel leültettek bennünket, majd rámutattak valakire, hogy „akkor ő fog nektek mesélni”, mi meg csak néztünk ki a fejünkből, hogy „ez mi akar lenni?” Emlékeim szerint ez is a Pecsába történt. A többiek lemorzsolódtak én meg ott maradtam. Megismerkedtünk új emberekkel, és jött a szokásos kérdés, na de mit játszunk? Játszunk ADnD-t, mert akkor jött ki a 2. kiadás, az akkoriban mindent letarolt az országban, legalábbis amerre mi játszottunk. Elkezdtünk rendezvényekre járni, majd a Pecsából átkerültünk a San Marcoba, majd vissza a Pecsába, aztán a Havannára, aztán a Marczibányi térre, csináltunk egy klubbot Dunaújvárosban, aztán nagyjából vége is volt részemről a történetnek.

M.A: Addigra mi már annyira összebarátkoztunk, hogy együtt mentünk a Havannára, és ott találtuk ki, hogy csináljunk egy saját klubbot, mert a Havanna mind a kettőnknek rohadt messze volt. A nyakunkba vettük a várost, hogy találjunk egy művelődési házat és akkor megcsináltuk a Marczibányin a Dragonfire Klubbot.

G.T.: A történethez hozzá tartozik, hogy a Marczibányi klub csatlakozott egy egyesülethez, a Mítoszkeltők Egyesületéhez (ezt szintén Dwynnel közösen terveztük), és annak voltunk úgymond a leányklubja. Tehát az ő águkból indultunk ki, csak aztán kicsit kinőttük magunkat a végére.

M.A.: Kicsit?

G.T.: Kicsit. Több mint százan jártak le hozzánk hetente rendszeresen a végén.

Nevetés.

Tolkieni hangulatban.

X: Milyen szerepjátékokkal játszottatok?

M.A.: Először volt ugye a 2nd ADnD, aztán a MAGUS-t persze kipróbálta az ember, akkor ugye a Harc és Varázslatot összeraktuk közbe, aztán volt Shadowrun. A Middle Earth-t (MERP – Xinaf) egyszer kipróbáltuk, de az nekünk túl komplex volt. Nagyon sokáig Earthdawn-t játszottam, aztán nekem ott lett vége a dalnak.

G.T.: Nem mond igazat!

M.A.: Igaz, bocsánat, utána még nagyon sokáig Tamásékhoz jártam, egy saját játékot játszani.

G.T.: Csináltunk egy újat a Harc és Varázslat után.

M.A.: Egy saját fejlesztést, ami soha nem lett publikálva, és nem is akartuk publikálni.

G.T.: Részemről a 2nd ADnD-vel kezdtem, az nagyon sokáig kitartott. Egy kis Shadowrun és Cyberpunk volt, de csak érintőlegesen. A Harc és Varázslatot a megjelenésig játszottuk, utána picit elengedtük, hogy pihenjünk egyet. Utána csináltunk egy másik játékrendszert és azzal játszottunk évekig.

X: Erről a másik játékról esetleg pár érdekességet tudnátok mondani?

G.T.: Azt mondták a játékosok, hogy a feleségem túl van benne tápolva. Ez egyébként valóban igaz. Ez egy mindenhonnan összeollózott, saját formánkra készített játék szisztéma volt, d20-al, ADnD alapokkal, egy halom más varázslattal. Ami talán más volt benne, hogy nagyon aktívan használtuk a mágikus tetoválásokat és a mágikus amuletteket, amiből a mágiahasználók vagy akik ezzel foglalkoztak, többet tudtak használni, mindenki más egyet vagy kettőt. Illetve a mágia rendszerben voltak eltérések (amiből a hagyományos varázslatokon kívül jel-, tánc-, gondolat- és gyertyamágia létezett), nem darabra ment, hanem úgy emlékszem, pontrendszerre épült, amit tetszés szerint szét lehetett szórni a szintek között. Pont alapú képzettségrendszert használtunk (szellemi és fizikai), az életerőt az egészség határozta meg, és ez nem változott szintlépésenként, csupán az, hogy ennek mennyi százalékát képes eszméletvesztés nélkül sebzésként elviselni a karakter. Új fajokat, születési mutációkat, rengeteg gyógynövényt, drágakőmágiát használtunk, alkottunk egy misztikus kasztot – erre érezhetően több idő jutott, illetve már tapasztaltabbak voltunk.

M.A.: Engem arra kényszerítettetek, hogy mágus legyek, mert nem volt mágusunk!

G.T.: Attila hajlandó volt megnézni, hogy milyenek a varázslatok, amikből megint nagyon sokfélét használtunk. Illetve volt egy-két olyan kaszt, amelyek speciális képességekkel bírtak (bár a fizikai képzettségek bárki által elérhetőek), pl. a nekromanta pusztakezes sebzéssel tudott gyógyítani magán. Tehát ami sebzést okozott, az a szintjétől függően visszatranszformálta magába. Miután ez a nekromanta alapból nem gonoszt, hanem semlegest játszott, általában az alsóbb szinteken, amikor már minden ellenség meghalt, de még kellett volna életerő (lélekpontnak hívtuk) a csapatnak, akkor a saját lovát kezdte el püfölni muszájból. Ott is komplett világot dolgoztunk ki, rengeteg varázslatot írtunk, varázstárgyat szedtünk össze hozzá. Talán egy vagy két évig játszottunk abban a világba. Én nagyon szerettem, abba is nagyon sok időt beletoltunk. Viszont, ahogy az Attila is mondta, már fel se merült az, hogy kiadjuk.

M.A.: Inkább játszottunk, amíg meg nem haltunk. A szituáció még mindig megvan, és nincsen lezárva: a mágikus falon éppen felrobban egy tűzgolyó, és benne áll a parti…. Egy „cliffhangernél” hagytuk abba.

X: Honnan jött az ötlet, hogy saját szerepjátékot készítsetek?

G.T.: Úgy gondoltuk, hogy az ADnD-nek vannak előnyei, de vannak hibái is. Akkor csináljunk egyet ami magyar nyelvű, saját elképzelés. Gondoltuk, hogy lehetne még jobban játszani, még jobb játékrendszert létrehozni. Fiatalok voltunk és nagyképűek.

Nevetés. 

M.A.: Én „bele lettem rángatva”, jó magyarosan mondva. A Marczibányin volt a Harc és Varázslat másik szerzőtársa, Páter (László Péter – Xinaf), ő volt az, aki ADnD-t mesélt, de a szabályokat kikukázta és megmaradt 2 db 10 oldalú kockánál. Ők Tamással összebandáztak, én pedig akkor kerültem bele, amikor mondták, hogy ők ezt komolyan gondolták és papíron van a rendszer. Vagy legalábbis elkezdték papírra vetni.

G.T.: Igazából akkor vált komollyá a dolog, mikor kiderült, hogy az egyik srácnak az apukája egy nyomdánál, egy kiadónál (Sportorg Kft. – Xinaf) meghatározó pozícióban van, és azt mondta, hogy nem tudja mi ez, de kiadja. És tényleg mindent papírra írtunk, mert nem volt még számítógépünk.

M.A.: Egy középiskolai osztálytársamnak a faterja volt az.

G.T.: Elmentünk, Páterrel beszéltünk az emberrel, aki vázolta a feltételeket, és mondtak pár dolgot, pl. a grafikákkal kapcsolatban, majd mondott egy határidőt. Azt feleltük, hogy megcsináljuk, két füzet lesz, egy a játékosoknak és egy a mesélőknek. Akkor még fel se fogtuk, hogy ez mennyi munka.

X: Miért pont d10? Miért nem d20? Ha ADnD volt terítéken, akkor biztos, hogy volt ilyenetek.

G.T.: Persze mindenkinek megvolt a komplett garnitúrája. A d10 egyszerűbbnek tűnt, és alapvetően egyszerű játékot terveztünk.

X: Honnan volt hozzá d10? A kiadványhoz eredetileg az is járt.

G.T.: A kiadó kapott mintapéldányokat és találtak valahol egy műanyag fröccsöntő kisiparost, aki megcsinálta az öntőformát, majd ők legyártották valakinél a tízoldalúkat. Tehát ez magyar termék, nem kintről hozták be, tudomásom szerint.

M.A.: Igen, ezt én is így tudom, ráadásul hogyha mondjuk egy külföldi kockához hasonlítja az ember, akkor látni lehet, hogy vastagabb a közepe. Mindezt azért, mert nem tudták egy öntőformával megoldani, hanem két formát forgattak össze és azért lett ilyen. Nekem legalábbis ezt mondták.

Elképesztően hangulatos kép.

X: Volt valami üzleti célotok ezzel a játékkal?

G.T.: Nem. Egyikünknek sem.

M.A: Annak örültünk volna persze, ha mit tudom én, országos sláger lesz, de hát azt tudtuk, hogy ahhoz minimum további fejlesztéseket kell letenni az asztalra.

G.T.: Az volt a cél, hogy csináljuk meg. Hogy utána mi lesz, azzal menet közben nem volt időnk foglalkozni. Úgy voltunk vele, hogy egyelőre ezt adják ki, ez is rengeteg időt elvitt. Arra, hogy elkezdjük közben csinálni a folytatást, egyszerűen nem jutott időnk. Úgy voltunk vele, hogy nézzük meg, mi lesz belőle, aztán majd meglátjuk.

X: Anyagilag ráfizetéses volt, kijött nullára, vagy esetleg még hozott is valamennyit?

G.T.: Te nézed, hogy a hobbid ráfizetéses-e? Ez egy hobbinak felfogható valamiként futott, és az alkotás örömén kívül közben jól szórakoztunk, leszámítva az utolsó három hetet, amikor a határidő szorított, és még nem voltunk kész a nyomdakész szöveggel.

X: Mennyi időt vettek el a tesztek, nagyjából mennyi idő után készült el ez a játék?

G.T.: Egy évnél biztos nem tartott tovább. Azt mondanám, kb. kilenc hónapot biztosan ráfordítottunk, mindennel együtt. 

X: A Harc és Varázslat nagyjából milyen példányszámba lett kinyomtatva?

G.T.: Pár ezer darab, tudtom szerint. Egyszer és utoljára.

X: Ha jól tudom, Attilánál voltak a tesztek.

M.A.: Igen. De nem úgy kell elképzelni, hogy végigjátszottunk egy saját vagy ADnD modult, hanem inkább szituációs gyakorlatok voltak. Konkrétan arra ment ki a dolog, hogy egy adott szituációban különböző kasztokkal, vagy különböző varázslatokkal mi mindent lehet, vagy nem lehet megcsinálni. Pl. volt ilyen, hogy ott volt egy teljes parti, harcos, pap, varázsló és még mit tudom én, még két másik, és jött szembe 10 db csontváz. Mindnyájan első szintűek voltak. Na nézzük, hogy ki mit csinál. Rendben, akkor most nem csontvázak jönnek, hanem sima rablók. Azokat hogy lehet ledarálni, ha egyáltalán le lehet darálni. Tehát, ilyen szituációs gyakorlatok voltak addig, amíg meg nem jelent. Nekem olyasmi, hogy egybefüggően valami modult letoltunk volna, nem rémlik, de nem is ez volt a cél. Mindenki azt indíthatott, meg azt rakhatott össze amit akart, de pl. akkor legyen maxos mindene, meg legyen nála minden, most meg semmije se legyen, stb.
Volt olyan is, hogy eleve abból indultunk ki, hogy jól szét volt verve a parti és akkor hogyan lehet túlélni. Ezeket mind ki kell próbálni, különben a végtermék nem lesz jó. Pontosan tudtuk, hogy vannak szituációk, amiket nem fognak tudni megoldani, mert nem lehet megoldani. Nem tudsz annyit varázsolni, nem tudsz annyit gyógyítani, ronggyá fognak verni és meg fogsz halni.

G.T.: Annak idején rengeteg idő elment arra, hogy elkezdtünk magyar néprajzi könyveket vagy meséket bújni. Hogy milyen varázstárgyak, milyen varázslatok vannak benne, milyen szörnyeket használ, mit lehet átvenni, vagy egyszerűen továbbfejleszteni az ott olvasott ötleteket. Nagyon sok mindennel foglalkoztunk. Az, hogy kilenc hónapot-egy évet szántunk rá hogy elkészüljön a játék, az nem jelenti azt, hogy a tesztelés folyamatosan ment. Egyszerre egy-két csapatnál többen nem teszteltek, egyszerűen időhiány miatt nem fért bele, hogy az összes tárgyat, az összes varázslatot kipróbáljuk. Tehát ahogy Attila is mondta, megnéztük, hogy ha pajzsod van, akkor az mennyire borítja fel a játékot, mennyire nem. Mennyire macerás az, hogy magasabb szintű vagy, és elveszted az életerőd x százalékát, akkor ki és hogyan fogja azt a 20-30-40-50-x db életerő pontot visszaadni és mennyi idő alatt? Voltak olyan dolgok, amiket ma már másképp csinálnánk.

X: Amikor olvastam az istenek leírásait, feltűnt, hogy Korzil, aki a gyógyítás istennője, semleges és nem jó jellemű. Sőt, a papjai lehetnek jók és gonoszak is. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi áll emögött? Hisz a gyógyítást alapvetően a jó dolgokhoz kötjük.

M.A.: Ez anno nekünk is feltűnt, akkor nem tudom melyikünk, de valaki elég komoly ideológiát lepakolt mögé, hogy miért így van. Szerintem az volt az alaptézis, hogy ha gyógyítani tud, akkor a pap tudja a gyógyító mágiát megfordítani, tudjon vele ölni és akkor rögtön nem jó. És ezért lett az isten szerintem semleges és nem jó, és ezért lehetnek gonosz papjai is. Szerintem ez volt a koncepció.

G.T.: Szerintem természetes dolog, hogy a gyógyítás nem kizárólag a jók privilégiuma. Ha van egy gonosz sereg, azok megdöglenek, mert nincs aki gyógyítson? Nem életszerű szerintem. Az istenek megalkotására rengeteg időt fordítottunk, sokat vitatkoztunk rajtuk.

X: Késznek éreztétek, mikor le kellett adni a határidő miatt, vagy még szívesen csiszoltatok volna rajta valamennyit?

G.T.: Ha lett volna egy-két hónapunk, mindenképpen csiszoltunk volna rajta. Voltak olyan részek, amik csak a végén kerültek egymás mellé. Mi csináltuk a harcrendszert, a varázslatokat meg a többit, a Páter viszont elkezdte megírni a szöveget. Az elején van az a felvezető novella, azt, hogy Vorg miként kommunikál, mit csinál, azt mind Páter írta meg. Páter szerintem veszni hagyott tehetség, mert nagyon jól írt, olvastam egy-két novelláját, ami tudomásom szerint sehol nem jelent meg. Igazi magyar fantasy, pompás nyelvezettel – az egyik például egy havilap első számához készült (egy lapozgatós sztori mellé). Kár, hogy nem lett belőle elismert író. Szóval, ezt a részét ő írta, és mi is csak a végén találkoztunk azzal, hogy ezek lesznek a szövegek, illetve van egy kerettörténet is. Akkor jöttek Páter kérései, miszerint „Ilyen szörnyeteg van? Nincs? Akkor csináljatok egyet! Ilyen varázslatotok van?” Van. Akkor jó, mert ezzel találkozik Vorg a füzet elején, és akkor később is legyen ott a varázslatok között, stb.

X: Vorg egyébként csak novella szereplő, vagy valakinek a karaktere volt?

G.T.: Nem játszottunk vele. Páter hozta be, korábban nem találkoztunk a karakterrel. De szerintem zseniális húzás volt.

X: Én személy szerint nagyon kíváncsi lettem volna, mi lett a története vége, hanyadik szintig jutott...

G.T.: Ezt a Pátertől kellene megkérdezni.

X: Vele már egyikőtök sem tart kapcsolatot?

G.T.: Nem, sajnos nem értettünk egyet hogy miként kéne továbbvinni a játék történetét.

Mesélők füzete.

X: Milyen további kiegészítők voltak tervben? A Mesélők füzetében meg lett említve a Mesélők füzete II., melyben a Holtak Uráról olvashattunk volna, illetve a Harc és Varázslat II. Mesélők füzete haladók részére, amelyből többet meg lehetett volna tudni a jó és semleges istenek Felvilágáról és a gonosz istenek Alvilágáról. Ez két külön kiadvány lett volna, vagy pedig ugyanaz kétféleképpen lett leírva?

G.T.: Ezt így akkor sem tudtuk volna megmondani, most meg pláne nem. Attól függött a dolog, hogy mekkora az érdeklődés, milyen visszajelzéseket kapunk. Ha úgy néz ki, hogy megéri, akkor kidolgoztuk volna részletesen. Ötletcsírák voltak, de kidolgozott dolgok biztos nem. De hát ugye az is hozzá tartozik a történethez, hogy Attiláék a világ országain még nagyon sokáig dolgoztak, csiszolgatták. Valahol talán még megvannak ezek a fájlok.

M.A.: Megvannak. Mi konkrétan a világ országainak, illetve a kontinens történelmét írtuk le, de elég nagy volt a merítés. Ha belegondolsz, 5123-at írtunk (ezt Attila fejből tudta – Xinaf), ez azt jelenti, hogy 5123 év történelmét kellett megírni úgy, hogy ne legyen unalmas. Tehát kb. 3-4 hónap egy országot megcsinálni, utána próbáld meg összehangolni a többiekkel. Ha pl. valaki a szomszédos országot írja és mondjuk a két ország egymásnak ugrik vagy összeolvad, stb. akkor lehetőleg mindketten ugyanazt a dátumot írjátok le. Nincsen kész az egész világ, csak kb. a 30-50% van kidolgozva. De egyébként mi fogtuk a világot és elkezdtünk ADnD-t játszani rajta, és működött amit megírtunk. Általában aki mesélt, azt az országot választotta, amit ő írt meg.

X: Fel sem merült az a gondolat, akár így évekkel később, hogy bármilyen formában közzétegyétek ezeket az anyagokat?

G.T.: Nem, ahogy mondtam a Páterral nem sikerült megegyezni a „hogyan tovább”-ról, és innentől teljesen egyértelmű volt, hogy Harc és Varázslatot jogszerűen folytatni nem lehet. Ahhoz, hogy ezt továbbvigyük, abba társszerzőként beleszólása van, csak az jelenhetett volna meg amit ő is elfogad, meg jóváhagy és ennek a mikéntjén nem bírtunk megegyezni; itt befejeződött a történet.

X: Tehát semmi esély egy Harc és Varázslat 2.0 kiadásra?

G.T.: Ahhoz, hogy ez egyáltalán megvalósulhasson, egyrészt rendezni kéne a jogi viszonyokat, tehát valakinek meg kéne keresni a Pátert és megegyezni vele. De nem tudom van-e értelme, mert ez akkor is egy 30 évvel ezelőtti játék, az összes bájával és hibájával együtt. Szerintem nem tudna versenybe szállni a mai rendszerekkel. Maga a kiadvány pedig a Silverlandnél tudtom szerint kapható, aki venni akar belőle, megteheti. Én nem látok akkora fantáziát egy újra kiadásban, még tupírozva sem.

Tigrises kép, nekem nagyon bejött, bár nem kötődik a szöveghez. 

X: Mi miatt halt el, mi az ok, amiért nem lett sikeres?

G.T.: Én úgy gondolom, hogy sem a kiadó nem volt teljesen képben, hogy ezt hogy is kéne kezelni, sem mi. Ugye mi nem csináltuk azt, hogy most akkor elkezdünk minden fórumot telereklámozni, hogy „helló itt van egy ilyen játék, próbáljátok ki”. Azokba a klubokba ahova lejártunk, persze szóltunk róla, aztán voltak ismerős játékosok, akik bizományiban elkezdték terjeszteni, nagyon sokat ők adtak el. Pár üzletben lehetett kapni, stb., de tény az, hogy messze nem volt olyan elérhetősége, reklámja, amit bele kellett volna ölni ahhoz, hogy tényleg egy sikeres kiadvány legyen.

M.A.: Az biztos, hogy nagyobb marketinget, reklámot kellett volna mögé tenni, de huszonéves emberektől mit lehet várni? Főleg a rendszerváltoztatás környékén, amikor örült mindenki, hogy lyuk van a fenekén. Az biztos, hogy ha a kiadó be tud hozni még több tőkét, ha mögé tud állni, az ugye inspirálóan hatott volna a szerzőbrigádra. Pár év alatt simán föl lehetett volna futtatni egy terméket, de miután ez egy elég úttörő tevékenység volt, konkrétan azon a rétegen kívül, aki ezzel játszott, más nem is foglalkozott vele Magyarországon. Nem találtál volna szerintem befektetőt, aki úgy gondolta volna, hogy ebből pénzt tud kicsikarni. Plusz ugye nem sokkal később jött ki a MAGUS is.

X: Napjainkban még szerepjátékoztok?

G.T.: Én nem, évek óta nem játszottam.

M.A.: A pandémia alatt rábeszéltek, hogy online játszunk, D&D 5E-t, de ez elhalt egy 5-6 alkalom után és azóta se folytattuk. Mondjuk a társaság folytatná, viszont én eleve fenntartásokkal álltam neki a dolognak. Változik az ember és nekem is megváltozott a szerepjátékhoz az egész hozzáállásom. Ettől függetlenül annak örülök, hogy van 5. kiadás, olvastam a kalózfordítást meg az angolt is, amit el lehet érni (Basic Rules – Xinaf), meg ugye pont előtte egy fél évvel-évvel derült ki, hogy a Tuan próbálja a magyar kiadást, amiről úgy tudom, hogy jelen állás szerint nem lesz semmi. Ennyi szerepjáték volt mostanában az életemben.

X: És kívülállóként, valamennyire nyomon követitek a hobbit?

G.T.: Valamennyire igen. Amikor kijött angolul az 5E, akkor megfordult a fejembe, hogy össze kéne ülni és megint elkezdeni játszani, de idő és parti hiány miatt ebből nem lett semmi.

M.A: Kb. ugyanez nálam is. Amikor összeültünk, én meg mondtam a többieknek, hogy ezek meg fognak jelenni magyarul, akkor mindenki belelkesedett, sőt, a Kezdőkészletet be is rendelték, mert az meg is jelent magyarul, és akkor várták, mikor jön a Players Handbook. Talán ott halt el a dolog, hogy a beígért időpontra nem tudott megjelenni az ismert okok miatt. Ha megjelenne, azokban a bohó fiatalokban van még annyi lelkesedés, hogy megveszik és akkor esetleg nekiállnak. Aztán esetleg belerángatnak engem is egy-két dologba... De az embernek van egy élete, egy telített időbeosztása és ebbe még beleszorítani nem kevés időt hetente... Tehát vagy igen, vagy nem. Lehet, hogy nem minden alkalommal, de néha, talán...

G.T.: Szerintem az Attilát is be lehetne vonni egy partiba… Tavasszal költöztünk és előkerültek mindenféle régi dolgok a szekrények mélyéről, többek között egy halom modul, és felmerült, hogy ezt se játszottuk végig, ez is félbe maradt, stb. Egyszer valamikor jó lenne befejezni, de egyelőre én se látok erre túl sok esélyt.

M.A.: Majd ha nyugdíjasok leszünk!

X: Mai fejjel nézve, milyen hatása volt a Harc és Varázslatnak, illetve volt-e egyáltalán hatása a hazai szerepjátékos életre?

G.T.: Szerintem volt, de meghatározónak, vagy fontosnak nem nevezném. Egyszerűen annyi, hogy akik nem tudtak angolul, nem tudtak németül (mert azért láttunk pár német nyelvű ADnD könyvet emberek kezében), hozzáférhettek egy szerepjátékhoz. Nem kellett felutazni érte Pestre, sokkal több embernek volt lehetősége arra, hogy játsszon. Annak idején, nem mondom azt, hogy divat volt, inkább egyfajta életérzés. Amikor 14-18 évesen, vagy a főiskola, egyetem elején, ha akartál tartozni valahova, akkor elkezdtél szerepjátékozni. Akinek ez akadt a kezébe, az el tudta kezdeni, arra ez egy teljesen alkalmas kiadvány volt, Azt se felejtsük el, hogy ezt az alap rendszert nagyon sokan háziszabályokkal, saját fejlesztéseikkel bővítették. Tehát azt mondom, hogy igen, volt hatása, ha más nem is, de azt megmutatta, hogy magyarul is lehet egy komplett rendszert és világot létrehozni.

M.A.: És nem is annyira komplikált. Ha összeállt egy brigád, ha megfelelőek voltak az alapok, ha nem liheg a nyakukban egy kiadó és nem nyomja őket a határidő, egy év alatt simán össze tudták rakni a maguk szórakozását. Igazából ennyi, a többit meg Tamás elmondta, hogy mi volt a pozitív hozadéka a Harc és Varázslatnak.

Személyes kedvenc képem.

X: Napjainkban kifejezetten divatja van, a saját szerepjátékok készítésének. Sőt, szerintem aki komolyan szerepjátékozik, az előbb utóbb eljut arra a pontra, hogy úgy érzi, ő is megvalósítja önmagát (többek között én is így vagyok vele). Az önjelölt játékfejlesztőknek lenne-e valami tanácsotok, ami segíthet álmaik szerepjátékának megvalósításában?

G.T.: Ismerjen meg minél több szerepjátékot. Akkor egyrészt nem lesz az, hogy kitalál egy olyat, ami már létezik. Másrészt, hogy ha nagyon sokkal játszik, pl. 5-10 játékkal is, akkor utána lesz egy olyan érzete, hogy mi az ami hiányzik neki. Akár feeling, akár technikai dolgok, mint a harcrendszer, mágiarendszer, akármi. És amikor van egy elképzelése, akkor már tudja, merre induljon el. Másik, hogy szánjanak rá időt. Inkább több időt, mint kevesebbet. Ha csak nem valami tőkeerős multicég van a hátuk mögött, akkor nincs olyan, hogy „kész rendszer”. Az mindig változni fog, mindig fejlődni fog, mindig találnak majd valamit, ami jó pl. az első három szinten, de hatodik szinten már borítja a játékegyensúlyt. Szerintem jó móka, legalább van mit mondani a barátoknak, családnak, hogy „bocsi, mi most játékot fejlesztünk, hagyjál békén, nem megyek ki locsolni a kertbe, mert játékot fejlesztek”. Zseniális indok.

M.A.: Amit mindenféleképpen ki lehet emelni, hogy jól nézze meg, hogy mi az, ami miatt neki akar állni egy ilyennek. Legyen tisztában azzal, hogy milyen rendszerek működnek, legalább a nagyon nagyokkal. Mert oké, az, hogy az asztalfióknak, meg a haveroknak csinálsz egy ilyen játékot, rendben van, csak amikor szembejön veled a boltok polcán ugyanez, az azért nem fincsi dolog. Egyébként, ha most azt mondaná valaki, hogy „oké, találjatok ki egy szerepjáték rendszert”, akkor lehet, hogy egy év múlva állna neki bárki is, mert egy évig csak azt nézi, hogy milyen játékok léteznek. Szerintem én nem akarnék most egy új rendszert kitalálni.

G.T.: Úgy gondolom, hogy csinálni egy játékszisztemát, az önmagában kevés. Nem árt, ha egy olyan világot is teszel mellé, ami egyedi. Hogy valaki kijöjjön egy Dragonlance vagy egy Earthdawn szerű világgal, annak sok értelmét nem látom. Hiába van egy király rendszerem, ha az a 85. Középfölde, ahol Cthulhu szörnyei is feltűnnek, de csak mert erre vezet az útjuk. Mindenképpen kell egy ötlet. Mi annak idején a Harc és Varázslattal főleg az észak-nyugati területen játszottunk, és ott volt egy-két, szerintem egész jó ötlet. Pl. ha jól emlékszem, volt egy olyan város, hogy Kapuvár. Adódik a kérés, hogy akkor milyen kapu van abban a városban? És ha ott van, akkor ki jön át rajta? És akkor a partinak mi a feladata?
Akár magyaros dolgokat is ki lehet találni, talán annak lenne keletje. Nem vagyok annyira képben, hogy az elmúlt 30 évben mi történt, lehet, hogy valaki már megcsinálta a táltos-garabonciás, magyar mitológiás szerepjátékot, biztos az is jó móka. Tündékkel, ördögökkel...

M.A: … strigákkal!

G.T.: Így van, csak hogy a vámpírokat is belevegyük a történetbe.

X: Valamilyen színes érdekességet, kulissza titkot tudnátok mesélni, ami még eszetekbe jut? Akár a Harc és Varázslatról, akár a korabeli szerepjátékos közéletről, akár saját élményeitekről?

G.T.: Aki nem élte át, annak nehéz elmagyarázni, hogy akik az elején ott voltak, azok olyannak a részesei lehettek, ami addig nem létezett. Kicsit a mostani manga, anime, rajongótáborhoz, az „underground” közösséghez tudnám hasonlítani (egyszer mindenki menjen el egy MondoConra – na ahhoz hasonló hangulat uralkodott a szerepjátékos klubokban). Teljesen normális volt, hogy péntek estétől vasárnap estig ment a parti valakinél, aki már elég idős volt ahhoz, hogy legyen lakása. Elmentünk ehhez játszani, ahhoz játszani. Tudod:

– Kisfiam, akkor most hova is mész? Ismered őket?

– Hát nem, és nem tudom hol laknak, de ott játszunk.

Egy nagyon nyitott, nagyon toleráns közeg volt és nagyon sokféle ember megfordult benne. Emlékszem, mi is évekig játszottunk Páterékkel, még Attila nélkül a mostani Király utca egyik kocsmájában hetente egyszer, kora délutántól zárásig. Évekig így játszottunk, mentünk jobbra-balra. Meg klubokba. A Pecsában például sokáig velünk egy időben tartották a Depeche Mode klub rendezvényeit, a szomszédos teremben. Azt azért érzed ugye, hogy volt egy kis különbség a tagságok között? Illetve ekkoriban a társadalom nem tudott mit kezdeni ezzel az egésszel, ezért egy-két kifejezést mi azért használtunk más formában, mert nem volt jó sajtója a korabeli szerepjátéknak.

M.A.: Ami eszembe jutott, hogy, a kisebb képeket konkrétan ilyen 10*10-es jegyzettömbökre talán Lénárt István készítette. Őt én fűztem be, hogy csináljon egy-két rajzot.

G.T.: Előtte a kiadó is csinált hozzá sok mindent. Menet közben kiderült, hogy kevés lesz az illusztráció, és a képek egy részét a kiadó hozta. Tehát a szöveg közi rajzokat. Főleg a varázslatok és a varázstárgyak közé kellettek dolgok.

M.A.: És a térkép, az még fergeteges volt. Valami borzasztó A2-es méretű papíron létezett. És onnan másolgattuk át az A/4-es papírra.

Rajzoltam már térképet, ez elég szép munka!

G.T.: Nekem még megvan az eredeti nyomdai film.

M.A.: Valahol nálam is.

G.T.: Aki a borítókat, meg az egész oldalas rajzokat készítette (Mátéfy Szabolcs - Xinaf), Tolkien rajongóként érkezett, tehát a törp rúnás képek teljesen természetes módon kerültek bele. Szerintem zseniális rajzokat csinált.

Tisztelgés Tolkien mester előtt.

X: Én a kérdéseim végére értem, ezért nagyon szépen megköszönöm mind a kettőtöknek a válaszokat.

G.T.: Mi köszönjük a megkeresést, az emlékidézést.

Utószó
A felvétel kb. egy órán át tartott, de utána még fél órát beszélgettem Tamással és Attilával. Nekem hatalmas élmény volt, ők pedig nem is tudtak igazán mit kezdeni a fanboy állapotommal. Érthető, hiszen a Harc és Varázslat sosem volt befutott játék. Nem nagyon van olyan írásos nyoma a neten amit nem olvastam volna, mikor készültem a beszélgetésre, de nagyon ritka volt, hogy valaki játszon is vele. Az elején főleg az ADnD, később a MAGUS volt a sláger, a Harc és Varázslat pedig nem tudott előjönni a ködből.

Nagy öröm nekem, hogy kereken a 30 éves évfordulóra találtam meg a Harc és Varázslatot. Tamás elmesélte, hogy az egyik rpg találkozóra modult is írt hozzá, mert igény mutatkozott egy versenyre (bár végül csak egy csapat indult rajta). Jól mutatja, hogy a Harc és Varázslat, bár sosem élt igazán, de nem is halt meg. Ahogy az OSR mozgalom vissza-visszanyúl az ODnD-hez, úgy merítenek néha az első magyar szerepjátékból is. Én magam pl. a saját Kazamaták és Kompániák világomhoz átemeltem Sárkányláng isteneit, mert zseniálisak!

Ajánlom a mű beszerzését bárkinek, akit érdekel, milyen is volt az első magyar szerepjáték. Ha ki nem is akarod próbálni (én egyébként ki is fogom, már megvannak a háziszabályaim is :D), akkor is remek inspiráció forrás! 

Egy dolgot sajnálok: mivel László Péterrel ("Páterrel") nem tartják a kapcsolatot, így vele nem volt módom beszélgetni. Sosem tudom meg, merre vitt Vorg útja. Kedves Péter! Ha véletlen olvasod ezeket a sorokat, kommentelj ide! Örömmel beszélgetnék veled is, pár kérdésre csak te adhatsz választ.