Általában nem szoktam arról beszélni a szerepjáték kapcsán (mivel semmi köze hozzá), hogy mélyen vallásos vagyok. Egészen konkrétan, gyakorló görögkatolikus. A szerepjáték egyik csodája, hogy a világnézeti különbségek nem ásnak árkot, a hobbi össze tudja kötni az embereket. A Roll Player egyik rendezvényén meséltem Kard és Mágia kalandot, ahol az egyik játékosom mélységes ellenérzéssel viseltetett az egyházakkal szemben, de ez semmi problémát nem okozott. Olyannyira nem, hogy a csapat egyik legmeghatározóbb alakításával kb. félidőben megoldotta a kalandot :)

Ami miatt most mégis felhoztam a témát, az a Mágustorony pap karakterekről szóló videója volt. Ádám remek ötleteket adott a pap karakterek kijátszásához, nekem nagyon tetszett ez a videó :) Volt pár észrevételem, amit meg akartam osztani komment formájában, de hosszabb lett volna, mint amit jó érzéssel otthagyok egy komment falon. Egyszercsak ráébredtem, hogy nekem amúgy van egy blogom. :)

Figyelmeztetés: a bejegyzésben katolikus példákkal fogom illusztrálni a mondandóm. Ennek az oka, hogy ezt ismerem kielégítően. Ha ez elviselhetetlen, kérlek ne olvass tovább!

Egy történet a régmúltból
Egyszer, még réges régen (kb. 15 éve) egy izgalmas MAGUS életút mesélője voltam. Az egyik játékosom egy nagyon egyedi karaktert hozott: shadoni nemesi család másodszülötte volt, akit lovagnak képeztek. Ő azonban az esti mulatozások alatt véletlenül kapcsolatba került egy Domvik eltorzult hitét valló (talán Jedome?) szekta mesterével, aki történetesen mozaikmágus volt. Hősünk inkvizítor bátyja rajta ütött a szektán és végzett velük, de addigra a tulajdon öccse (akit mélységesen lenézett) kitanulta a "tiltott tudományt". 

Összefoglalva: egy páncélba öltözött, lovagkardot viselő fickó volt, aki valójában varázsló.

A kampány végső, eposzi küzdelmében egy aquirral (mi mással? :D) kellett szembenéznie a csapatnak. Én, a valóságban vallásos azt vártam, hogy a nyilvánvalóan esélytelen helyzetbe került, de mellette rendíthetetlenül, fanatikusan hithű karakter az istenéhez kiállt segítéségért A Kyrie Eleison!, azaz Uram, irgalmazz! helyi megfelelőjét vártam. De legalább egy Domvik segíts!-et. És ez nem jött. 

Nem emlékszem már, mi volt a dolog feloldása. Talán nem is érdekes. Ami viszont biztosan az, hogy egészen másmilyen képe van egy vallásos embernek (vallástól függetlenül) egy ilyen karkater "hiteles" kijátszásáról, mint valakinek, akinek a hit a figyelmének perifériáján vagy azon kívül helyezkedik el.

A vallásosságról általánosságban pár szó. 
Fontos leszögezni, hogy nagyon sok vallás van, valláson belül is rengeteg az irányzat, és az azonos irányú hívők is láthatnak rengeteg dolgot különbözően. Én magam meglepődtem pl. a halálbüntetés párti katolikusok létén, mert a saját hitképemet valami evidenciának tekintettem, pedig nyílvánvalóan nem az.

Ebből fakadóan, nem nagyon tudunk egységesen hiteles pap, paplovag, paladin vagy szerzetes (továbbiakban PAP) karakterkijátszást meghatározni. Teréz anya, Richelieu bíboros, VI Sándor, a Borgia pápa, Torquemada inkvízitor, Loyolai Szent Ignác, Szent Ferenc, stb. mind katolikus egyházi alakok, "játéktechnikailag" papok, szerzetesek, paladinok, stb.

Arról már csak félve merek belemenni, hogy a hit sosem statikus. Az ember (a pap is) kételkedhet, megroppanhat a hite, érezheti magát közel az Istenéhez, de nagyon távol is. Vannak alapvető hitelvek ugyan, de azokat is lehet így vagy úgy értelmezni. Ha nem így lenne, akkor a "Ne ölj!" parancs mellett nem lenne külön szertartás a háborúba indulú katonák fegyvereinek megáldására...

Ariun al Maren, Darton kegyeltje, aki arcba rúgta az egész Dartonita egyházat és alapított egy sajátot.

A fantasy vallásosság
Ami a legfontosabb különbség a valóság és egy tipikus fantasy között, hogy az istenek biztosan léteznek. Ilyen értelmben a fantasy PAP nem hisz a szó valódi értelmében, hanem elköteleződik az egyik szuperentitás irányába. Pár kivétel persze biztosan van pár (a Trónok harca Hét istene és a Vízbefúlt isten létezése pl. legalábbis megkérdőjelezhető, a Rovásember történetek Everamjába még a papjai sem mind hisznek),  de általánosságban tényként kezelhetjük az istenek létét. A legszembeötlőbb bizonyíték erre a papi mágia. (Érdekes csavar az elméletemben, hogy lehetséges olyan PAP is, aki egy nem létező istenbe vetett hitből képes varázsolni. Na, ez már a mesélői rugalmasság témaköre.)

A fantasy PAP karakter hite tehát elsősorban nem istene/istennője létezésére, hanem tanításának, ügyének, elveinek igazságára irányul. A legtöbb általam ismert fantasy (és általam alkotott fantasy világ) közemberei között nem jellemző, az egyetlen isten iránti elköteleződés, már ha az nem államvallás. Egy MAGUS-os példa: míg az összes gorviki paraszt Ranagolt imádja, addig Új Pyaronnban a hajóút előtt Antohhoz fohászkodnak, bírósági ügyekben Dreinához vagy Uwelhez (biztos van aki Kyelhez), harc előtt Arelhez, lánykérés előtt Ellanához, stb. 
Az isteneknek funkciója van, tehát oda fordulunk, aki illetékes. Logikus. A PAP karakter azonban egy konkrét istenség mellett kötelezi el magát. 

Miért teszi ezt? Rengeteg oka lehet. Gyerekkora óta az adott egyházban nevelkedett, egyszerűen beleszeretett az adott istenség tanaiba, élete nehéz pillanatában az adott istenség vagy annak egy híve segített rajta, esetleg esküt tett? És még annyi lehetőség, amennyi fantáziája a játékosoknak van.

Ami biztos, hogy valamiért magára vállalja az adott vallással járó kötöttségeket, amit az isten vagy annak egyháza kiró a követőjére. Általánosan megfigyelhető, hogy egy hiten belüli, de különböző, akár egymással ellentétes egyházak hívei ugyanúgy kapnak varázslatokat a patrónusoktól. Úgy látszik, az isteneknek mindegy, hogy értelmezik a tanításaikat...

Nem szeretem, ha a PAP csak némi képesség csomag...
Ahány hit, annyi szokás. Conan istene, Crom baromira nem hatódik meg, ha a segítségéért könyörög a híve. Őt az erő érdekli. Ennek ellenére Conan imádkozik hozzá a nagy csata előtt, még ha nem is viszi túlzásba az ájtatoskodást.

"Crom! Még sohasem imádkoztam hozzád. Nem tudom, hogyan kell. Senki, még Te sem emlékszel majd, hogy a jó oldalon álltunk-e, vagy a rosszon. Hogy miért harcoltunk, és miért adtuk életünket. Nem! Csak az számít, hogy kevesen szembeszálltunk sokak ellen. Ez a lényeg. Te a bátrakat szereted, Crom. Ezért egyet kérek Tőled. Engedd, hogy bosszút álljak! Ha nem hallgatsz meg, a pokolba Veled!"

A PAP karakterről feltételezhető, hogy a saját istenségét valamiért többre tartja a többinél. Mindegy, hogy rajongva imádja, vagy úgy véli, így elkerülhető, hogy eltapossa, mint egy bogarat. A lényeg, hogy a sok egyéb isten közül mellette kötelezte el magát. Logikusan imádkozik is hozzá, főleg öröm és baj idején. Nyilván így tölti fel a mágiáját, de ez inkább "járulékos haszon", mint cél. Szerepjátékokban jellemző, hogy úgy kezeljük ezt, mint a varázslók könyv olvasgatását, vagy a harcosok gyakorlását. X idő eltelik és tudok varázsolni. 

Nos, ez annál több. Akár szereti istenét, akár fél tőle, akár be akar neki nyalni, mindenképpen egy erőteljes érzelmi kötelék van a PAP és az istenség között. Nem szeretem, ha a PAP a "hp tarisznya/nagyot üt és még varázsol is" elvén kerül kijátszásra. Egyszerűen pazarlás szerepjátékos szempontból, ha a vallás, amely meghatározza egész emberiségünk történelmét, háborúkban emberek az életüket áldozták érte, elmarad és csak játéktechnikává "silányul".

Általánosságban úgy gondolom, hogy egy nem vallásos személy nehezebben alakít hitelesen PAP karaktert, mint egy vallásos. Nekem katolikus keresztényként van egy szervezett egyházban való mindennapok megéléséből szerzett tapasztalatom. Ez roppant hasznos akkor is, ha egészen más hitet követő karaktert alakítok, mint az enyém, pl. Ranagol intellektuális-náci hite, vagy a Nagy Chtulhu, emberi ésszel nem is felmérhető kultusza.

... de ne felejtsük a lényeget!
A legfontosabbról nem szabad elfelejtkezni: hogy ez egy játék. A hiteles PAP kijátszás nem más, mint a saját világban megélt tapasztalatomon alapuló elvárás. Valójában csak annyira fontos, amennyire azzá tesszük. Így a fenti eszmefuttatás végén azért leszögezem: a lényeg, hogy minden résztvevő jól szórakozzon. A PAP karakter hiteles kijátszása éppen úgy egyéni megítélés kérdése, mint az elf faj kijátszása, vagy a harcos alakítása. Egyikünk sem több száz éves lény. Legtöbbünknek nincs háborús harci tapasztalata. Ahogy ezeket nem várjuk el, tévút a vallásosságot elvárni. Tény: ha elolvasol egy könyvet arról, milyenek a vallásosok, valójában nem tudod meg. Ahogy azt sem derül ki egy könyvből, milyen átélni a háborút. 

Tehát kedves vallásos szerepjátékos társaim: engedjük el a játék idejére a realista elvárásokat, és szórakozzunk! Mai eszemmel a fenti történetben szereplő vallásos lovag esetében vagy narratívan bemesélném, hogy Domvikhoz fohászkodk, vagy nem is várnék el ilyesmit. 

A Roll playeres eseményen résztvevő, vallásellenes játékosom Tibi atya karaktere nem úgy viselkedett, ahogy én kijátszottam volna. Egy erőteljesen sztereotíp alak volt. De szórakoztatóan játszotta, tehát jól csinálta.  

Lolth, a Forgotten Realms D&D világ sötételf pók istennője. Papnői dominaszerkós, dögös sötételf csajok. Baromi reális, ugye?

Összegzés
Bár szerintem egy vallásos karakter kijátszása rengeteg karakterkijátszásra ad lehetőséget, és nagy pazarlás simán a képességei alapján játszani, de NEM elvárás. Ha azért tetszik a pap (cleric) a D&D 5. kiadásában, mert királyok a varázslatai, jó kis vértet kap, stb. akkor játszd így. Legyél eretnek pap. Ne is legyél pap társadalmilag. Sőt, még közöd se legyen egyházhoz. Enged el a kaszt képességeit és a karakter megjelenítésének összemosását. Vagy éppen legyél az egyház tagja, de ne befolyásoljon téged. Csak érezd jól magad. És lehetőleg élvezzék a bulit mások is :)