A mai napon, pontosan 15 évvel az első kiadás megjelenését követően megérkezett a Kard és Mágia 2. kiadása!

Ahol fogékonyak erre a hírre az emberek, ott már órákkal ezelőtt végigsöpört (a napok óta tartó hangolódás posztok után :) ), így én arra gondoltam, hogy ennek az írásnak adok egy nagy nosztalgia faktort, és áttekintem, mit köszönhetek a Kard és Mágiának?

Ez a bejegyzés valahol egyfajta visszatérés is, mivel 07.30 óta nem írtam bejegyzést, szóval majdnem negyed éve hanyagoltam a blogolást, pedig magyar játékmegjelenéseket tekintve ez talán a valaha volt legerősebb szerepjátékos év.

Anno már írtam a személyes OSR-omról, írtam Kard és Mágia ismertetőt (még az első kiadásról persze), bemutattam a 3 szerintem legjobb, nyomtatásban is megjelent Kard és Mágia kalandmodult, és szóba került a KéM annak kapcsán is, hogy ajánlanám kezdő mesélőnek. Most pedig nézzük meg, miért pörgök én ezen a rendszeren ennyit?

A második kiadás első termékeinek képe, az alkotó oldaláról.

Amit kaptam a KéM-től: teljes szemléletváltást!
A MAGUS és a Vampire alapok (amikre rásegítettek a RÚNA magazin szerepjáték kultúrát edukáló írásai) után a KéM Mesélői irányelvek kiadványában megjelent eretnek gondolatok rám egyenesen sokkolóan hatottak. Hogy nem a karakter hiteles kijátszása a legfontosabb? Hogy a kalandok nem attól jók, ha jól megírt történetük van? Hogy egy karakter nem attól érdekes, hogy nagyon részletes az előtörténete, és nagyon komplex elvek mentén került kidolgozásra? Hogy a tápolás és a harácsolás nem eredendően és minden esetben rossz? 
Bár egy hosszabb másodpercig talán meg is botránkoztatott ez az anti-Rúna mentalitás, de utána nagyon gyorsan felülvizsgáltam mindent, amit én a szerepjátékról gondoltam, és immáron majdnem 15 éve (valamikor 2009 márciusában volt az első KéM kalandunk) a Kard és Mágia szellemisége mentém mesélek mindent, legyen az Cyberpunk Red, Fantázia Bajnokai, Kard és Mágia, vagy D&D 5. kiadás. Vagy akár MAGUS.

Amit kaptam a KéM-től: jófej embereket!
A Kard és Mágia miatt megismertem a Kishar elveszett völgye modult. Erről írt kritikám után hívott meg Dinnyés Geri a Kockák és Sárkányok csatornára beszélgetni (mint kiderült, a Kishar már a sokadik közös pontunk volt, de itt ütöttem át az ingerküszöbét), majd így megismerkedve vele jutottam el az első mesélői workshopomra, ahol találkoztam rengeteg emberrel (pl. Chomyval is), ami miatt idén voltam a Győrben rendezett workshopon, ahol még több jófej emberrel ismerkedtem meg (ismertebbek között van pl. Atusz), és innentől már nem nagyon van fék. NAGYON SOK jófej embert ismertem meg azért, mert anno játszottam Kard és Mágiát. Mindenkit képtelenség is lenne felsorolni, szóval akit nem nevesítettem, annak is köszönöm :)

Ott a Kishar a bal szélen!

Amit kaptam a KéM-től: jó harcokat
Amikor én először találkoztam a Kard és Mágiával, addigra már közel egy évtizedes mesélői és játékosi tapasztalatom volt, ezek főleg a MAGUS és a Vampire magyar nyelvű kiadására korlátozódtak (volt pár kikacsintás a Shadowrun és a D&D 3. kiadása, meg a Chtulhu hívása felé is, tehát kb. mindent játszottunk, amit elértünk magyarul). Ezeknek egységes jellemzője, hogy a harc nem egy túl jó élmény.

A MAGUS-ban mi gyakorlatilag nem játszottunk íjászokkal (valahogy közelharcban vagdalkozni meg varázsolni egy menőbb élményt ígért), emiatt a harcok nagyon sokáig tartottak. De tényleg nagyon, egy egyszerű rablótámadás lejátszása is fél-egy órát vett igénybe, miközben viszonylag nagy számokkal és kismillió módosítóval kellett számolni (harc magasabbról, meglepetésből, gyűlöletből, péntek délután, ha észak-nyugati szellő fúj, stb.).

A Vampire pedig (bár a képességek nagy része szupermenő harci cucc, elég az árnyékcsápokra, a szörnyeteggé válásra, vagy a másik véredényeinek felrobbantására gondolni) szerintem rettenetesen rossz harcrendszerrel rendelkezik. (A játék elméletileg nem is harci játék, hanem személyes horror/intrika, de az biztos, hogy a képességek, a világkép és a rendszer mást és mást támogatott, így egyszerre lett mindhárom és egyik sem.)

Amikor egy hosszú (IRL több, mint egy éves) MAGUS kampányunkat lezárva Alister barátom felvetette, hogy talált egy új, magyar szerepjátékot (ami olyan D&D szerű), nem próbáljuk-e ki, én kifejezetten lelkes voltam, kettő okból:
1. Bár a D&D 3. próbálkozásunk nem sikerült jól, és annyira nem ragadott magával a rendszer, de inkább pozitív emlékeim voltak a fél aranysárkány-fél mennyei lény paladinomról :D
2. A MAGUS-tól kicsit megcsömörlöttem. Trillió háziszabályt vezettünk be addigra, és végtelenül utáltam benne a harcokat. Én már akkor sem ültem fel a "az igazzy szerepjátékos kerüli a harcokat, mert azt csak a vérpistik szeretik" vonatra, de ettől még utáltam az olykor magas szintű, rengeteg Fp-vel és magas VÉ-vel rendelkező karakterek több órán át tartó, lélekölő egymás csépelését. 

Szóval kipróbáltuk a Kard és Mágiát, Alister elmesélte, hogy kb. milyen szellemisége van a játéknak (erről írtam eleget, most nem fejtem ki), és belevágtunk. Csontvető, a sunyi, de inkább jóindulatú mint nem tolvaj behatolt Samat Rogon, az egocentrikus máguskirály palotakertjébe a társaival, végeztek a házikedvenc hidrával, túlélték a találkozást a (robbanó) zselékockával, és nem mert behatolni magába a palotakertbe, de a harcba azért bele tudott kóstolni. És gyors volt, egyszerű, hangulatos, és életemben először éreztem azt az izgalmat, amit alapvetően éreznem kellene a harcok miatt. Azóta több tucat (de inkább százas a nagyságrend) Kard és Mágia mesén és sok-sok más rendszerbe belekostolva elmondhatom, hogy a KéM harcai még mindig szórakoztatóak számomra. És lehet azóta találkoztam még jobb harcrendszerrel (tényleg lehet, biztosra nem mondanám, de elég sokat megismertem, nem szoktam listázni), de Kard és Mágiában élveztem először a harcokat!

Amit kaptam a KéM-től: szerepjátékos blogolást!
Ha nem lett volna Kard és Mágia, ez a blog sem létezne. A szép emlékű Lemuria blogot Alister indította. Nekem voltak ilyen-olyan blog kezdeményeim, de hogy szerepjátékos témákról is lehet, az nekem új volt.
Ma már nem divatos és nem kényelmes formátum a blogolás, a videók mennek inkább, ami érthető, de mellé sok minden jobban átadható írásban (szerintem). De mivel boomer vagyok, én ebbe így beleragadtam. Amit egyébként nem bánok. Ha meg nagy ritkán találkozom olyannal, aki ismeri a munkásságomat, az mindig öröm. (Nagyon ritkán promozom a bejegyzéseimet, nem érzem annyira jónak, hogy az internet népe elé tárjam azokat. De én speciel szeretek ezzel foglalkozni.

Amit kaptam a KéM-től: kalandokat, kalandokat és kalandokat!
Ez a záró gondolat két szálon is fut.
Egyrészt ipari mennyiségű kalandmodul készült a KéM-hez, és ezek általánosan magas színvonalat képviselnek. Másrészt megtanultam, hogy modulból mesélni nem ciki, és hogy milyen értékei vannak a helyszín és nem történet alapú kalandoknak. Megtanultam egy fontos leckét: nem cselekményt, hanem helyzetet írok, mikor kalandot tervezek. Nem mindig (soha semmit nem tolok el kényszeresen a falig).

  A régi szép idők kiadványainak nem teljes listája

Bár Lux Gábor nem érte el a célt, olyan értelemben, hogy nem tudta megreformálni a magyar szerepjátékos életet, de sok embernek nagyon sokat adott, köztük nekem is. Ma már nem a KéM a fő profilom, de olyan év, hogy ne játszak egyet-kettőt, biztosan nincs, és szerintem nem is nagyon lesz. 

A Kard és Mágia az első magyar nyelvű szerepjáték a MAGUS óta, amely képes volt tömeges hatást elérni. Az üvegplafont nem ütötte át ugyan, de megkarcolta, és remélem, hogy a második kiadás, melyben már vannak illusztrációk, ráadásul pénzért megvehető keményfedeles kiadvány (az emberek egy ingyenes pdf-et kevéssé vesznek komolyan) népszerűbb lesz, mint az első volt.