Nagyon régóta szerettem volna egy valódi Kések az Éjben kampányt mesélni. És végre eljött a pillanat (egy nagyon sikeres Star Wars D6 kampány lezárását követően), mikor a narratív szerepjátéktól alapvetően idegenkedő csapatom rábólintott a kipróbálására.

A csapat a hangzatos Homálykufárok nevezetű házalló bandát alapította meg. Fő profiljuk, hogy szellemeket fognak majd el és ezzel fű alatt kereskednek, mivel hitük szerint ezzel ráakadtak egy piaci résre. Egyelőre úgy fest, igazuk van :) Az biztos viszont, hogy kizárólag nagyon minőségi áruval kereskednek. Egyelőre adót fizetnek a Dimmer nővérek nevű okkult női társaságnak, akiknek a területén helyezkedik el a központjuk (erről később).

A szerepjáték igenis bonyolult hobbi. Ezt lehet tagadni, lehet mondani, hogy vannak egyszerű rendszerek, de egy átlagos szerepjáték szabálykönyvet összevetve egy átlagos társasjáték szabálykönyvvel, az derül ki, hogy míg az egyik 200-300 oldalas, a másik pedig gigászi, ha eléri az 20-30 oldalt, ráadásul az nem is A4-es általában.

A szabályok fontosak. Ezek szabályozzák, mit és hogyan lehet megtenni. Ezek döntik el, sikerül-e egy próbatétel. Harc, mágia, csábítás, menekülés, rejtőzés, osonás, stb. mind-mind valamilyen módon szimulálja az általunk mozgatott karakter lehetőségeit és korlátait a világban.

Hogy mennyire szeretünk egy játékot, azt több dolog is befiolyásolhatja. Mennyire játszottunk vele jókat, vagy mennyire tetszett a világ amiben kalandoztunk, stb.. De ami most nekünk fontos: mennyire élvezetes játszani magával a rendszerével?

Igazából nem is akartam minden áron beszerezni, de tetszettek a képek. Meg úgy a hangulata is pofás volt. Így vettem végül meg anno a Kalandhorizont kiadó gondozásában megjelent Blades in the Dark magyar kiadását, melynek a honosított címe Kések az Éjben lett.

Sokat dicsértem ezt a játékot, most nagyon tömören mesélnék is róla.

A világ sokáig egy gépesített fantasy világ volt, aztán egy nem tisztázott katasztrófa miatt dark fantasy világ lett. Kicsit horror, kicsit steampunk. 

Az történt, hogy egyrészt megsemmisült a nap. Örök sötétség borult a világra. Csak gondoljunk bele, mit jelentene ez a mi világunkba (feltételezve, hogy valamiért nem az élet teljes kipusztulását - hé, ez egy fantasy játék...). Másrészt a Halál kapuja szintén megsemmisült, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy mindenki aki meghal, szellemként végzi. Csakhogy a szellemek nagy része megőrül és életerőre szomjazva végez mindennel ami él...

Nemrég megnéztem Kildar vállogatását az 5 kedvenc és 5 csalódást okozó játékáról és kedvem támadt nekem is összeírni ugyanezt. (Ha valaki nem tudná, Kildar egy nagyon kreatív szerepjáték tartalmakat készítő youtuber, aki pörgős beszédtsílusáról ismernek. Engem nem zavar, akit igen, az állítsa a sebességet 0.75-re.)

Természetesen ez is véleményes lesz, hiszen a jó és rossz, tetszik és nem tetszik is szubjektív kategóriák. Ami fontos viszont: a csalódást keltő játékok SEM rosszak. Egyszerűen nekem nem válltak be. 

Egyetértésre és/vagy felháborodásra fel!

Tavaly december végén írtam pár szót az akkor frissen megjelent Kazamaták és Kompániák (KéK) második kiadásáról.

Azóta futottam is vele pár kört a csapattal és be kellett látnom, hogy nem lett népszerű. Nekem (pár dolgot leszámítva) nagyon tetszett, de a többieknek nem. Ennek sok oka volt, de a rendszer halálossága nagyon nem jött be nekik, továbbá a karkaterek visszafogott képességei sem. (Pl. a pap és a druida első szinten nem tudnak varázsolni.)

Nagy szívfájdalom volt ez nekem. Én rengeteg potenciált láttam a rendszerben, de nem tudtam nem megérteni a többiek gondjait. Kevés a szabadidőnk, ha szerepjátékra szánunk belőle, akkor szeretnék magukat különlegesnek érezni. Olyannak, aki előtt hullanak a szörnyek, mint ősszel a legyek.

Hogy-hogynem, de az OSR képi világában a hősök mindig szarban vannak...

A 2020-as év felemás volt szerepjáték szempontból. Sajnos a D&D 5. kiadása idén mégsem jelenhetett meg mindenféle jogi dolgok miatt. Az ilyen perek vesztesei mindig a rajongók.  

Ellenben megjelent a Kazamaták és Kompániák 2. kiadása, mely egy teljesen magyar fejlesztésű OSR (Old School Renaissance) játék.

Nem akarok nagyon mélyen belemenni az OSR fogalmába, maradjunk annyiban, hogy a régi, régi, régi, 1970-es évek szerepjáték hangulatát és értékeit kereső mozgalom/játékstílus/grafikai stílusként érdemes értelmezni.

Amikor elindult a legelső D&D, egészen másmilyenek voltak a szerepjáték ülések hangulatai. A játék szinte kizárólag a kazamaták kifosztásáról szólt, Nem voltak szociális dolgok, nem voltak karakterkedések. Sokkal jobban hasonlított a taktikai társas játékokra, mint egy jelenkori szerepjátékokra.

Ebben a bejegyzésben nem egy konkrét cyberpunk játékot vagy világot kivánok bemutatni (ez utóbbi csak félig igaz, lásd lentebb), hanem kicsit belekóstolok, mit is jelent maga a kiber-punk. 

Ugyanis a Cyberpunk nem csak egy szerepjáték címe, de egy műfaj meghatározása is. Több ilyen jellegű szerepjáték is van, pl. a Cyberpunk 2020 (ami a műfaj alapjait rakta le) és a Shadowrun (amelyben fantasy fajokat és mágiát is ötvöztek a hightech technológiával). De vannak filmek, pc és konzolos játékok, de még gyűjtögetős kártyajáték is a stíluson belül.

De mi is a cyberpunk azon túl, hogy valami nagyon népszerű?

A Cyberpunkban nem ritka az extrém külső.

A D&D 5. kiadását egyszerű rendszernek szokták mondani (szerintem is az), ennek ellenére a teljesen kezdő játékosok nem ritkán megrettennek a rengeteg szabály láttán. Alapvetően azt szokták elfelejteni elmesélni, hogy MÁS SZEREPJÁTÉKOKHOZ KÉPEST egyszerű a rendszere.

//Hogy csak a régi M.A.G.U.S. rendszert vegyem elő: ott D100-al dobtad a támadást (minél nagyobbat, annál jobb), passzív érték volt a védekezés, a sebzéskocka fegyverenként eltért, D10-el dobtad a tulajdonságpróbát (és minél kisebbet kellet dobnod), a képzettségek nagy részénél nem kellett dobj semmit, ellenben amire igen, azt D100-al (minél kisebbet). Ha varázsoltál, akkor D10-et kellett hozzáadnod a varázslat erejéhez (tehát minél nagyobbat kellett dobj). Asszem nem hagytam ki semmit. Jah, a fájdalomtűrésedet szintenként D6-tal emelted, plusz bizonyos módosítók.//

Nézzük, hogy működik ez a D&D 5. kiadásában?

//Mivel a bejegyzés nem a hivatalos kánon szerinti Kránról szól, nem használtam máguskártya képeket. Ez eléggé megnehezítette a dolgom.//

A M.A.G.U.S. világának gonosz birodalma. A gonoszság földje. Mordor Ynevi megfelelője. 

Krán.

Krán címere, a lét elkerülhetetlen körforgását ábrázolja

Igen, ez ismét egy M.A.G.U.S. jellegű írás, vagyis, inkább Ynev jellegű, mert nem hiszem, hogy MAGUS-ban játszanék kráni történetet.

Ha létezik olyan hely, olyan fogalom, ami megosztja a M.A.G.U.S. rajongóit, az biztosan ez. Alapvetően irodalmi szinten kétféle Krán létezik: a Nyulászi Zsolt (Dale Avery, a Renegát írója) féle emberléptékűbb Krán és a Kornya Zsolt féle Chtulhuid, nagyon dark, abszolút embertelen Krán.

A két író nagyon más irányba vitte el ezt a birodalmat. A Nyúl féle Krán az idősebb, mivel Dél-Ynev az ő AD&D világa volt :D A Kornya féle krán nemhogy erősebb, de felfoghatatlan léptékben hatalmasabb, pedig már Nyúl Kránja sem volt éppen gyenge.

Létezik öt sarlóból álló címer is.

Én anno a Nyúl féle Kránnal találkoztam az alapkönyven (és a Renegátban), később ismerkedtem meg a Summáriumba vázolt Kornya-Krán vonallal. Nem tagadom, ez utóbbiba akkor beleszerettem. Így, több mint 10 évvel később, mikor véletlen események miatt beleláttam Kornya úr eddig nem kiadott háttéranyagaiba, elment a kedvem tőle. Ismét visszakanyarodtam a Nyúl féle Kránhoz, majd még azt is finomítottam, formázgattam, és most eljött az idő, hogy "papírra" vessem a Xinaf féle Kránt.

Ez nem kánon. Nem is irodalmi. Ez szerepjátékos, méghozzá a D&D 5. kiadásában, esetleg kard és Mágiában gondolkodva.

Van egy érdekes szokásom, ami sok-sok évre nyúlik vissza.

Még középiskolás voltam, mikor Alister barátom megmutatta új, teljesen saját fejlesztésű sci-fi játékának első tesztverzióját. A játék egyébként jó, de most nem erről akarok mesélni.

Van egy karakterem, akit már több rendszerben megalkottam. Mindig változtattam rajta valamennyit, hogy illeszkedjen a világ hangulatába és a játék szabályaihoz, de az alap többé-kevésbé megmaradt.

Amikor először hallottam arról, mi is a szerepjáték, az fogott meg legjobban (a paplovag képe melett), hogy mindenféle kitalált figurává válhatok. Gyerekként persze keveset konyítottam a fantasyhoz, de hála a bátyámnak, egyfajta alapvető ismeretem már ekkor is volt. Tudtam, mik azok az orkok, kik a toroni Ikrek, illetve volt történelmi érdeklődésem, ezért nindzsák, szamurájok, vikingek, lovagok, indiánok és hasonló misztikus harcosok (később varázslók) képe lebegett a lelki szemeim előtt. Erre rátettek egy lapáttal a "lapozgatós könyvek" (az első ilyen amivel játszottam a Skorpiók mocsara volt).

A Skorpiók Mocsara, zseniális könyv. Lehet egyszer lemesélem mondjuk Kard és Mágiában.

Igazság szerint, a Kezdőkészlettel való játék felemás érzéseket ébresztett bennem. 

Azt a célt, hogy a játékosok megismerjék a játék szabályait és eldöntsék, ugyan akarnak-e beruházni további D&D könyvekre, na arra tökéletes. És igazából ennyi. Ha még nem játszottatok vele, a tapasztalataim leírása abszolút spoileres minden szempontból, szóval játékosoknak csak saját felelőségre szabad elolvasniuk.

Elég menő a külseje is a kiadványnak!

//Ajánlom ezt az írást Alister barátomnak, akikkel együtt küzdöttük át magunkat a magyar szerepjátékok rögös útjain. Fogunk még mig IRL éveken át egy kampányt játszani!//

A Bevezető című írásomban nagyon tömören meséltem már a szerepjátékos életem kialakulásáról és alakulásáról. A mai nap elkapott a nosztalgia és kicsit visszaemlékeztem egykori kalandjaimra. Azonban ez az írás most nem régi játékaim elmesélése, hanem inkább egyfajta elmerengés arról, mit is szerettem egykoron a kalandozó fantasy műfajában és mit szeretek benne napjainkban.

Ez egyébként érinteni fogja a játékosaimat is, hiszen nem is lehet és nem is cél függetleníteni a mesélési stílusomat az izlésemtől. A szerepjáték olyan társasjáték, melynek célja, hogy mindenki jól érezze magát. Nincs hagyományos győztes és vesztes. Amit sokan elfelejtenek: a mindenki egyik tagja a kalandmester is. Azonban legalább annyi mesélő elfelejti, hogy nem kell neki "győznie".

Mivel kb. 20 éve "kalandmesterkedek" (ki számolja?:D), elmondhatom, hogy van némi tapasztalatom a szerepjáték mesélésben. Mivel többen érdeklődtetek, hogy mégis hogyan kell ezt csinálni, gondoltam írok erről is pár szót.

A kalandmester élet és halál ura

Fontosnak tartom az elején leszögezni: a mesélés nem egzakt tudomány. Még évekkel ezelőtt volt egy fickó, aki gondolt egyet és "Mesélői tanfolyamot" hírdetett, pénzért, tematikus órarenddel, melynek elvégzését követően vizsgák várták a "hallgatókat", melyeket ha sikerrel teljesítettek, oklevelet kaptak. Vagyis, kaphattak volna, mert a magyar szerepjátékos élet egy emberként röhögte ki a dicső próbálkozót. Amennyire tudom, senkit sem tudott becsapni végül.

Ugyanis a mesélés nem megtanulható tankönyvből. Ezt bizony úgy lehet megtanulni, hogy belevágsz és a meséid vagy jól sikerülnek, vagy nem. Aztán újra és újra.
Nem mindenkinek való a kalandmester szerepe. De hogy rajtad hogyan állna a mesélői palást, csak akkor tudhatod meg, ha felöltöd párszor. (Egyébként nekem tökre tetszik a mesélőre a Kalandmester szó és bírom az angol Dungeon Master kifejezés is, ami szó szerint "Kazamata mestert" jelent.)

Amikor kitaláltam, hogy írni fogok a Hp-ról, már tudtam, hogy ezt a bejegyzést sem szabad kihagyni, ugyanis a D&D5E kicsit másként kezeli a harcot, mint a legtöbb, eddig általam (vagy mondhatom, hogy csapat szinten általunk) használt játék.

Hogy működik a harc egy általánosabb játékban, pl. Kard&Mágia, vagy M.A.G.U.S. esetén?
- Dobjatok kezdeményezést. *sorrend számolgatás* - Oké, HarciasJohnny, te kezdesz, mit teszel?
- Megtámadom.
- Oké, dobj támadást!
- Ennyi és ennyi.
- Oké, ez talált. Dobj sebzést!
- 8!
- Oké. Meglendíted a kardod, éééés *narratív leírás* - Most te jössz VarázslóJustin.
- Varázsolok egy tűzcsapást.
- Oké, dobj sebzést!
- 12
- Oké, akkor *narratív leírés*, rajtad a sors OrgyilkosStefán!

És így tovább. Baj ez? Nem. Bármelyik játékos tud kivárni, tud mindenféle trükköt alkalmazni, stb. Mondhatni bármit tehet, ami reálisan belefér a rendszerbe.

A D&D 5E kicsit kategórikusabban szabályozza a lehetséges cselekedeteket. Ne feledjük: egy asztali, taktikai játékból fejlődött ki (több, mint 40 éve... szép karrier ez egy játéknak...)

Igérem, nem fogok gyakran szabályokkal foglalkozni a blogon, egyrészt mert ez az, ami a mi csapatunk játékosait kevésbé érdekli, másrészt mert aki nagyon akar utána tud nézni nálam jóval nagyobb szakértők írásaiban is.

Ezt viszont fontosnak érzem, mert jelentős eltérés a "hagyományos" szerepjáték terminológiától, ráadásul (bár ez nem érinti a csapatot), de a D&D 3. (magyar nyelvű) kiadása sem kezelte helyesen.

Szóval nézzük, mi is a Hp? 

Üdvözöllek, kedves olvasóm!

Veszelszki-Dunai Bálint vagyok, avagy ahogy a legtöbben ismernek: Xinaf. Általános iskola 5. vagy 6. osztályban próbálkoztam először szerepjátékkal, méghozzá M.A.G.U.S.-al. Azóta persze sok mindent kipróbáltam, a teljesség igénye és időrendiség nélkül: Vampire (Vámpír, a Maszkabál), Cyberpunk 2020, Shadowrun 3. kiadás, Kard és Mágia, Helvéczia, Kések az Éjben, D&D 3.0, D&D 5E, Hét tenger, Scus (Alister barátom saját játéka),  Chtulhu hívása, Chtulhu nyomában, Rettenet, Legend of the Five Rings (Öt gyűrű legendája), Patkányok a Falban, Vörös ködök, Technoir, Star Wars d6 stb.

Ez az írás nem lesz rövid. Ez az írás arról mesél, hogy kerültem kapcsolatba a szerepjátékkal és azon belül a D&D 5. kiadásával, mely hamarosan megjelenik magyar nyelven (elvileg pár napon belül a kezembe lesz a Kezdőkészlet).