A 2020-as év felemás volt szerepjáték szempontból. Sajnos a D&D 5. kiadása idén mégsem jelenhetett meg mindenféle jogi dolgok miatt. Az ilyen perek vesztesei mindig a rajongók.  

Ellenben megjelent a Kazamaták és Kompániák 2. kiadása, mely egy teljesen magyar fejlesztésű OSR (Old School Renaissance) játék.

Nem akarok nagyon mélyen belemenni az OSR fogalmába, maradjunk annyiban, hogy a régi, régi, régi, 1970-es évek szerepjáték hangulatát és értékeit kereső mozgalom/játékstílus/grafikai stílusként érdemes értelmezni.

Amikor elindult a legelső D&D, egészen másmilyenek voltak a szerepjáték ülések hangulatai. A játék szinte kizárólag a kazamaták kifosztásáról szólt, Nem voltak szociális dolgok, nem voltak karakterkedések. Sokkal jobban hasonlított a taktikai társas játékokra, mint egy jelenkori szerepjátékokra.

Ebben a bejegyzésben nem egy konkrét cyberpunk játékot vagy világot kivánok bemutatni (ez utóbbi csak félig igaz, lásd lentebb), hanem kicsit belekóstolok, mit is jelent maga a kiber-punk. 

Ugyanis a Cyberpunk nem csak egy szerepjáték címe, de egy műfaj meghatározása is. Több ilyen jellegű szerepjáték is van, pl. a Cyberpunk 2020 (ami a műfaj alapjait rakta le) és a Shadowrun (amelyben fantasy fajokat és mágiát is ötvöztek a hightech technológiával). De vannak filmek, pc és konzolos játékok, de még gyűjtögetős kártyajáték is a stíluson belül.

De mi is a cyberpunk azon túl, hogy valami nagyon népszerű?

A Cyberpunkban nem ritka az extrém külső.

A D&D 5. kiadását egyszerű rendszernek szokták mondani (szerintem is az), ennek ellenére a teljesen kezdő játékosok nem ritkán megrettennek a rengeteg szabály láttán. Alapvetően azt szokták elfelejteni elmesélni, hogy MÁS SZEREPJÁTÉKOKHOZ KÉPEST egyszerű a rendszere.

//Hogy csak a régi M.A.G.U.S. rendszert vegyem elő: ott D100-al dobtad a támadást (minél nagyobbat, annál jobb), passzív érték volt a védekezés, a sebzéskocka fegyverenként eltért, D10-el dobtad a tulajdonságpróbát (és minél kisebbet kellet dobnod), a képzettségek nagy részénél nem kellett dobj semmit, ellenben amire igen, azt D100-al (minél kisebbet). Ha varázsoltál, akkor D10-et kellett hozzáadnod a varázslat erejéhez (tehát minél nagyobbat kellett dobj). Asszem nem hagytam ki semmit. Jah, a fájdalomtűrésedet szintenként D6-tal emelted, plusz bizonyos módosítók.//

Nézzük, hogy működik ez a D&D 5. kiadásában?

//Mivel a bejegyzés nem a hivatalos kánon szerinti Kránról szól, nem használtam máguskártya képeket. Ez eléggé megnehezítette a dolgom.//

A M.A.G.U.S. világának gonosz birodalma. A gonoszság földje. Mordor Ynevi megfelelője. 

Krán.

Krán címere, a lét elkerülhetetlen körforgását ábrázolja

Igen, ez ismét egy M.A.G.U.S. jellegű írás, vagyis, inkább Ynev jellegű, mert nem hiszem, hogy MAGUS-ban játszanék kráni történetet.

Ha létezik olyan hely, olyan fogalom, ami megosztja a M.A.G.U.S. rajongóit, az biztosan ez. Alapvetően irodalmi szinten kétféle Krán létezik: a Nyulászi Zsolt (Dale Avery, a Renegát írója) féle emberléptékűbb Krán és a Kornya Zsolt féle Chtulhuid, nagyon dark, abszolút embertelen Krán.

A két író nagyon más irányba vitte el ezt a birodalmat. A Nyúl féle Krán az idősebb, mivel Dél-Ynev az ő AD&D világa volt :D A Kornya féle krán nemhogy erősebb, de felfoghatatlan léptékben hatalmasabb, pedig már Nyúl Kránja sem volt éppen gyenge.

Létezik öt sarlóból álló címer is.

Én anno a Nyúl féle Kránnal találkoztam az alapkönyven (és a Renegátban), később ismerkedtem meg a Summáriumba vázolt Kornya-Krán vonallal. Nem tagadom, ez utóbbiba akkor beleszerettem. Így, több mint 10 évvel később, mikor véletlen események miatt beleláttam Kornya úr eddig nem kiadott háttéranyagaiba, elment a kedvem tőle. Ismét visszakanyarodtam a Nyúl féle Kránhoz, majd még azt is finomítottam, formázgattam, és most eljött az idő, hogy "papírra" vessem a Xinaf féle Kránt.

Ez nem kánon. Nem is irodalmi. Ez szerepjátékos, méghozzá a D&D 5. kiadásában, esetleg kard és Mágiában gondolkodva.

Van egy érdekes szokásom, ami sok-sok évre nyúlik vissza.

Még középiskolás voltam, mikor Alister barátom megmutatta új, teljesen saját fejlesztésű sci-fi játékának első tesztverzióját. A játék egyébként jó, de most nem erről akarok mesélni.

Van egy karakterem, akit már több rendszerben megalkottam. Mindig változtattam rajta valamennyit, hogy illeszkedjen a világ hangulatába és a játék szabályaihoz, de az alap többé-kevésbé megmaradt.

Amikor először hallottam arról, mi is a szerepjáték, az fogott meg legjobban (a paplovag képe melett), hogy mindenféle kitalált figurává válhatok. Gyerekként persze keveset konyítottam a fantasyhoz, de hála a bátyámnak, egyfajta alapvető ismeretem már ekkor is volt. Tudtam, mik azok az orkok, kik a toroni Ikrek, illetve volt történelmi érdeklődésem, ezért nindzsák, szamurájok, vikingek, lovagok, indiánok és hasonló misztikus harcosok (később varázslók) képe lebegett a lelki szemeim előtt. Erre rátettek egy lapáttal a "lapozgatós könyvek" (az első ilyen amivel játszottam a Skorpiók mocsara volt).

A Skorpiók Mocsara, zseniális könyv. Lehet egyszer lemesélem mondjuk Kard és Mágiában.

Igazság szerint, a Kezdőkészlettel való játék felemás érzéseket ébresztett bennem. 

Azt a célt, hogy a játékosok megismerjék a játék szabályait és eldöntsék, ugyan akarnak-e beruházni további D&D könyvekre, na arra tökéletes. És igazából ennyi. Ha még nem játszottatok vele, a tapasztalataim leírása abszolút spoileres minden szempontból, szóval játékosoknak csak saját felelőségre szabad elolvasniuk.

Elég menő a külseje is a kiadványnak!

//Ajánlom ezt az írást Alister barátomnak, akikkel együtt küzdöttük át magunkat a magyar szerepjátékok rögös útjain. Fogunk még mig IRL éveken át egy kampányt játszani!//

A Bevezető című írásomban nagyon tömören meséltem már a szerepjátékos életem kialakulásáról és alakulásáról. A mai nap elkapott a nosztalgia és kicsit visszaemlékeztem egykori kalandjaimra. Azonban ez az írás most nem régi játékaim elmesélése, hanem inkább egyfajta elmerengés arról, mit is szerettem egykoron a kalandozó fantasy műfajában és mit szeretek benne napjainkban.

Ez egyébként érinteni fogja a játékosaimat is, hiszen nem is lehet és nem is cél függetleníteni a mesélési stílusomat az izlésemtől. A szerepjáték olyan társasjáték, melynek célja, hogy mindenki jól érezze magát. Nincs hagyományos győztes és vesztes. Amit sokan elfelejtenek: a mindenki egyik tagja a kalandmester is. Azonban legalább annyi mesélő elfelejti, hogy nem kell neki "győznie".

Mivel kb. 20 éve "kalandmesterkedek" (ki számolja?:D), elmondhatom, hogy van némi tapasztalatom a szerepjáték mesélésben. Mivel többen érdeklődtetek, hogy mégis hogyan kell ezt csinálni, gondoltam írok erről is pár szót.

A kalandmester élet és halál ura

Fontosnak tartom az elején leszögezni: a mesélés nem egzakt tudomány. Még évekkel ezelőtt volt egy fickó, aki gondolt egyet és "Mesélői tanfolyamot" hírdetett, pénzért, tematikus órarenddel, melynek elvégzését követően vizsgák várták a "hallgatókat", melyeket ha sikerrel teljesítettek, oklevelet kaptak. Vagyis, kaphattak volna, mert a magyar szerepjátékos élet egy emberként röhögte ki a dicső próbálkozót. Amennyire tudom, senkit sem tudott becsapni végül.

Ugyanis a mesélés nem megtanulható tankönyvből. Ezt bizony úgy lehet megtanulni, hogy belevágsz és a meséid vagy jól sikerülnek, vagy nem. Aztán újra és újra.
Nem mindenkinek való a kalandmester szerepe. De hogy rajtad hogyan állna a mesélői palást, csak akkor tudhatod meg, ha felöltöd párszor. (Egyébként nekem tökre tetszik a mesélőre a Kalandmester szó és bírom az angol Dungeon Master kifejezés is, ami szó szerint "Kazamata mestert" jelent.)

Amikor kitaláltam, hogy írni fogok a Hp-ról, már tudtam, hogy ezt a bejegyzést sem szabad kihagyni, ugyanis a D&D5E kicsit másként kezeli a harcot, mint a legtöbb, eddig általam (vagy mondhatom, hogy csapat szinten általunk) használt játék.

Hogy működik a harc egy általánosabb játékban, pl. Kard&Mágia, vagy M.A.G.U.S. esetén?
- Dobjatok kezdeményezést. *sorrend számolgatás* - Oké, HarciasJohnny, te kezdesz, mit teszel?
- Megtámadom.
- Oké, dobj támadást!
- Ennyi és ennyi.
- Oké, ez talált. Dobj sebzést!
- 8!
- Oké. Meglendíted a kardod, éééés *narratív leírás* - Most te jössz VarázslóJustin.
- Varázsolok egy tűzcsapást.
- Oké, dobj sebzést!
- 12
- Oké, akkor *narratív leírés*, rajtad a sors OrgyilkosStefán!

És így tovább. Baj ez? Nem. Bármelyik játékos tud kivárni, tud mindenféle trükköt alkalmazni, stb. Mondhatni bármit tehet, ami reálisan belefér a rendszerbe.

A D&D 5E kicsit kategórikusabban szabályozza a lehetséges cselekedeteket. Ne feledjük: egy asztali, taktikai játékból fejlődött ki (több, mint 40 éve... szép karrier ez egy játéknak...)

Igérem, nem fogok gyakran szabályokkal foglalkozni a blogon, egyrészt mert ez az, ami a mi csapatunk játékosait kevésbé érdekli, másrészt mert aki nagyon akar utána tud nézni nálam jóval nagyobb szakértők írásaiban is.

Ezt viszont fontosnak érzem, mert jelentős eltérés a "hagyományos" szerepjáték terminológiától, ráadásul (bár ez nem érinti a csapatot), de a D&D 3. (magyar nyelvű) kiadása sem kezelte helyesen.

Szóval nézzük, mi is a Hp? 

Üdvözöllek, kedves olvasóm!

Veszelszki-Dunai Bálint vagyok, avagy ahogy a legtöbben ismernek: Xinaf. Általános iskola 5. vagy 6. osztályban próbálkoztam először szerepjátékkal, méghozzá M.A.G.U.S.-al. Azóta persze sok mindent kipróbáltam, a teljesség igénye és időrendiség nélkül: Vampire (Vámpír, a Maszkabál), Cyberpunk 2020, Shadowrun 3. kiadás, Kard és Mágia, Helvéczia, Kések az Éjben, D&D 3.0, D&D 5E, Hét tenger, Scus (Alister barátom saját játéka),  Chtulhu hívása, Chtulhu nyomában, Rettenet, Legend of the Five Rings (Öt gyűrű legendája), Patkányok a Falban, Vörös ködök, Technoir, Star Wars d6 stb.

Ez az írás nem lesz rövid. Ez az írás arról mesél, hogy kerültem kapcsolatba a szerepjátékkal és azon belül a D&D 5. kiadásával, mely hamarosan megjelenik magyar nyelven (elvileg pár napon belül a kezembe lesz a Kezdőkészlet).