//Írásom ajánlom Körtvélyes Ákosnak, a Találkozzunk Torozonnál! youtube csatorna készítőjének, aki rengeteg energiát öl abba, hogy a MAGUS-ról minél több érdekességet megtudjunk. Csak így tovább Ákos! Egyszer biztos találkozunk Torozonnál...//

Mi az a Rúna magazin?

Nos, ez egy 1994 február és 2001 között (a pontos dátumról nem találtam infót) megjelenő szerepjátékos magazin. Korábban a Guru magazin (ma már PC Guru) szerepjátékos melléklete volt, ebből vált a Valhalla Páholy, a korszak meghatározó sci-fi és fantasy kiadójának egyfajta szócsövévé, akik elsősorban a MAGUS miatt érdekesek szerepjátékos szempontból, de pl. a Star Wars d6-ot is ők adták ki.

Riválisuk volt a Beholder kiadó hasonló témájú magazinja, a Bíborhold, mely később Holdtöltére változott. Ez a magazin 1992 és 1995 között működött, elsősorban (sok más mellett) D&D tartalmakat közölt, míg a Rúna (sok más mellett) a MAGUS zászlóhajója volt. A háborúskodásuk odáig tetőzött, hogy még napjainkban is létezik egy ki nem mondott D&D-MAGUS ellentét.

(Személyes véleményem: ideje lenne felnőni és békén hagyni egymást, egyáltalán kölcsönösen leállni a két oldalnak egymás sarazásával és rejtett alázásával. Szerencsére sokan már ezt nem is ismerik, és a helyzet kétségtelenül javult, de teljesen tényleg nem tűnt el, elég felmenni valamelyik közösség specifikus oldalára. Nem tudom mennyire tudatos, de irónikus, hogy a múltban a Delta Vision adta ki magyarul a D&D 3. kiadását 2001-ben, a Tuan a MAGUS Új Törvénykönyvet 2007-ben. Most a Delta Vision tervezi megjelentetni a MAGUS legújabb szabálykönyvét, az MKK-t, a Tuan pedig a D&D 5. kiadásának magyarnyelvű megjelenítéséért küzd... úgy fest, a D&D és a MAGUS örökre egymással szembe fog elhelyezkedni a skálán.)

Mai bejegyzésem a Rúnában a 7 év alatt megjelent, mai szemmel érdekes/vicces tartalmakról fog szólni. A gyüjtést a teljesség igénye nélkül, szórakoztatási céllal végeztem el. Előre leszögezném, hogy nagyon szerettem anno ezt az újságot és némelyik számát ereklyeként őrzöm a sok, szép emlék kapcsán.

Nos, kalandra fel!

Sikerült lebetegednem a hétre, így az átlagnál több szabadidőm volt. Írni mondjuk nem nagyon maradt erőm, de olvasni igen, így kicsit belemélyedtem a különböző szerepjátékos fórumok, oldalak, blogok olvasásába.

Ami nekem nagyon tanulságos volt, hogy valaki "szerepjátékos", még nem jelent semmit. Kis nosztalgia: korai játékosi éveimben evidenciának tekintettem, hogy mindenki azért szerepjátékozik, amiért én: hogy egy elképzelt karaktert minél "hitelesebben" kijátszon, megszemélyesítsen. Valahogy elfelejtettem, hogy éppen úgy nincs két egyforma szerepjátékos, mint két egyforma ember és ezért általános igazság sincs. Találkoztam más motiváció által mozgatott játékosokkal. Volt aki a feladat megoldását, volt aki a minél erősebbé váló karakterét (a tápolást, hogy szakszóval éljek) élvezte. Ekkor úgy véltem, vannak az enyémtől eltérő szerepjátékos igények, de azok alacsonyabb rendűek, mint a karakterkijátszás (na igen, a Rúna magazin volt akkoriban mentalitásom fő kovácsa). 

Nézzük meg, milyen szerepjátékos archetípusokkal találkoztam már élőben vagy interneten az elmúlt kb. 20 évben.

Figyelem: az írás parodisztikus, görbe tükör. Megsértődni lehet, de felesleges, nincs bennem bántó szándék. Ha magadra ismersz, tudd: én is magamra ismertem :D

Megjegyzendő még: a legtöbben nem az egyik kategória vegytiszta megjelenése vagyunk, hanem több elemből álló keverék. Természetesen a felsorolás nem teljes. 

Olvastam egy csoportban egy érdekes gondolatot, ami elgondolkodtatott, noha mélységesen nem értek egyet:

"A KM DOLGA AZ, HOGY VESZÍTSEN."

Ezzel a gondolattal akkor tudnék bármennyire is azonosulni, ha a mesélő a játékosok ellenfele lenne. Személy szerint ezt teljes tévútnak gondolom. Nem kell minden apsektusát megvizsgálni, hogy belássuk: elég egyenlőtlen küzdelem lenne. Az egyik fél mindenhatóként uralja a világot, azt tesz amit akar. Még az isteneket, sőt, a szabályokat is uralja. A másik fél pedig ki van szolgáltatva a mesélő kényére kedvére, gúzsba kötik a szabályok. A mesélő nélkül a játékosok karakterei vakok, süketek. Semmit sem tehetnek az ellen, hogy rájuk omoljon egy hegy, rájuk szálljon egy sárkány, megnyíljon alattuk a föld, stb. 

A mesélő feladatáról Kildarnak van több remek videója is. Én csupán a saját véleményemet írom le.

Általában nem szoktam arról beszélni a szerepjáték kapcsán (mivel semmi köze hozzá), hogy mélyen vallásos vagyok. Egészen konkrétan, gyakorló görögkatolikus. A szerepjáték egyik csodája, hogy a világnézeti különbségek nem ásnak árkot, a hobbi össze tudja kötni az embereket. A Roll Player egyik rendezvényén meséltem Kard és Mágia kalandot, ahol az egyik játékosom mélységes ellenérzéssel viseltetett az egyházakkal szemben, de ez semmi problémát nem okozott. Olyannyira nem, hogy a csapat egyik legmeghatározóbb alakításával kb. félidőben megoldotta a kalandot :)

Ami miatt most mégis felhoztam a témát, az a Mágustorony pap karakterekről szóló videója volt. Ádám remek ötleteket adott a pap karakterek kijátszásához, nekem nagyon tetszett ez a videó :) Volt pár észrevételem, amit meg akartam osztani komment formájában, de hosszabb lett volna, mint amit jó érzéssel otthagyok egy komment falon. Egyszercsak ráébredtem, hogy nekem amúgy van egy blogom. :)

Figyelmeztetés: a bejegyzésben katolikus példákkal fogom illusztrálni a mondandóm. Ennek az oka, hogy ezt ismerem kielégítően. Ha ez elviselhetetlen, kérlek ne olvass tovább!

Az egész akkor kezdődött, mikor a Silverland webshopjában (vegyétek meg!) megpillantottam, hogy kapható a Harc és Varázslat. Az első magyar szerepjáték. Amiről valószínüleg nem is tudnék, ha nem olvasom a Kard és Mágia köszönetnyilvánításában. 

A feleségem áldásával megrendeltem hát és onnantól alig tudtam letenni. Elmerültem a múltban, gyönyörködtem a grafikákban, értelmeztem a szabályokat, majd lelkesen megírtam az első benyomásom alapján az ismertetőt. 

Nagyon szerettem volna felkutatni valami interjút erről a kiadványról, de semmit sem találtam, pedig engem mindig nagyon érdekel a szerepjáték alkotókkal készített beszélgetés. Bár nem dolgoztam a szakmában, eredeti végzettségem újságíró, és az interjú készítés mindig a kedvenc részem volt.

A véletlennek (és Szűcs Gyulának) hála tudtam meg, hogy a Harc és Varázslat alkotóinak egyike, Galgóczi Tamás fellelhető szerepjátékos berkekben a mai napig is. Két napon át vaciláltam rajta, de végül összeszedtem a bátorságot és interjút kértem tőle. Tamás kedves volt és közvetlen, nem csak hogy elfogadta az invitálást, de elhozta magával Mezei Attilát, aki tesztelőként vett részt a játék elkészítésében. Annyit leszögeztek, hogy mivel egy 30 éves termékről van szó, nem biztos, hogy mindenre emlékezni fognak, de engem nem is konkrét adatok érdekeltek :) Az elején elképesztően zavarban voltam, mivel nagyon tudok lelkesedni és rajongani, márpedig most két olyan emberrel találkoztam, akik egykor hatalmas dolgot tettek a magyar szerepjátékért.

//Off: a képek rossz minőségéért én vagyok a felelős. Ha akarjátok látni őket normális minőségben, vegyétek meg a kiadványt.//

Kérlek, bocsássátok meg a hosszúra nyúlt bevezetőt és fogadjátok szeretettel a velük folytatott beszélgetést!

Galgóczi Tamás és Mezei Attila, kezükben a műveikkel.

A karkater testreszabásról szóló bejegyzésben elmerengtem azon, hogy egyszer talán lemesélem Kard és Mágiában a Skorpiók Mocsara című Kaland-Játék-Kockázat (rövidítve KJK), avagy lapozgatós könyvet. 

Erre a hétvégén alkalmam nyílt, de végül a Kazamaták és Kompániák mellett döntöttem, de alaposan átszabva a saját és a csapat ízlése szerint. 

Ennek a legfőbb oka az volt, hogy a Skorpiók mocsara, mint helyszín, nagyon is passzolt a KéK halálos közegébe. Másrészt pedig egyszerűen most több hangulatom volt a KéK-hez, mint a KéM-hez.

FRISSÍTÉS!
SPOILER VESZÉLY! Megtekinthető és letölthető a (módosított) TÉRKÉP és a JEGYZETEIM, Mesélőknek szóló anyag, játékosként nem ajánlott megtekinteni. 

Ez volt életem első lapozgatós könyve és az első KJK-szerepjáték konverzióm is.

Nem titok, rajongója vagyok a szerepjátéknak. Kb. 20 év alatt rengeteg élményt gyüjtöttem, többségében pozitívat.

Azonban valamit szeretni nem jelenti azt, hogy nem kritizáljuk. Sőt, a kritika fontos dolog, hiszen valamit a hibái ellenére szeretni szerintem nagyobb és mélyebb dolog, mint ha az a valami hibátlan lenne.

Összeszedtem hát a teljesség igénye nélkül pár jellemző szerepjátékos elemet, amelyekkel gyakran találkoztam a játékaim során. Ha véletlen olyanra bukkansz köztük ami jellemző a te játékaidra, meséléseidre, az kizárólag a véletlen műve :)

Fontos: az itt felsorolt dolgok nem hibák. Nem kell mindennek reálisnak lennie egy játékban. Viszont nem árt az sem, ha néha kicsit belegondolunk a természetesnek vett klissékbe, melyek elsődleges célja, hogy a játék működjön. Végül is, a cél a szórakozás :)

Éveken át abban a hitben éltem, hogy az első ténylegesen magyar fejlesztésű szerepjáték a MAGUS. Ezt egyébként a mai napig sokan gondolják, akik nem mélyednek el annyira a hobbi történelmének mélységeiben. Igazság szerint én is csak pár éve tudtam meg, hogy kiadtak 1991-ben egy Harc és Varázslat nevezetű játékot, ami megelőzte az 1993 decemberében megjelenő M.A.G.U.S. – Kézikönyv Kalandozóknak és Útmutató Kalandmestereknek könyvet.

Ez utóbbi beveztőjében ezt Írta Novák Csanád:

"Íme, hát itt van a Kalandorok Krónikája, az első valóban kidolgozott szerepjáték – magyar nyelven." 

Nézzük, igaza volt-e? Valóban ez volt az első "valóban kidolgozott" szerepjáték szép anyanyelvünkön?

A Játékosok füzete tartalmazza az alapszabályokat.

A legtöbb szerepjátékos egy idő után eljut arra a pontra, amikor felvetődik benne a gondolat: de jó lenne egy saját szerepjátékot készíteni. És általában itt véget is ér ez a gondolatmenet. Néhányan azért megpróbálkoznak (megpróbálkozunk) vele, de szinte sosem sikerül jól. Szerepjátékot készíteni ugyanis nagyon nehéz, olyat ami jó, működik, következetes, élvezetes, stb. még nehezebb. Nem is ismerek olyat, akinek sikerült volna. Vagyis de. Egy ilyenről tudok...

Dávid barátom (avagy ahogyan sokan ismerik, Alister – együtt csináltuk a Lemuria blogot) még középiskolás korom elején (márpedig én 2007-ben, immáron 14 éve érettségiztem) kérdezte meg, hogy lenne-e kedvem tesztelni a házi rendszerét? Én meg már akkor is lelkesen ugrottam fejest az új rendszerekbe. Ez volt a Space Cowboys Urban Samurais, avagy a SCUS.

Ehez a bejegyzéshez egyetlen kép lesz, mivel saját rendszer volt, így nem sok grafika készült hozzá... 

A borító elég menő!

//Mivel egészségügyi, lelki és munkahelyi okokból alig alszok mostanában, kicsit elnagyoltabb ez a beszámoló a többinél. Remélem azért örömötökre szolgál.//

Bár az előző kalandunkban Vaskari kénytelen volt elvállalni egy veszélyes küldetést Scurlocknak, a jelenlegi góré, Irivina úgy döntött, ideje a Homálykufároknak letenniük a névjegyüket Doskvol alvilágában, így a küldetés helyett a banda területét kívánta növelni. A választás a Kék Gyöngy kávézó és úri szalonra esett, amely az Éjpiac egyik különösen exkluzív klubja. Ide járnak a távoli földekről vonattal érkező elegáns hölgyek és urak pletykálkodni, minőségi árut cserélni, jó borokat iszogatni, stb. Ha ez nem lenne elég, több elkülönített helyisége is van, ahol a diszkrét tárgyalások lebonyolíthatóak. A biztonságról egy valódi harci gólem gondoskodik és a tulaj is határozottan áll ki vendégei biztonságáért. Kiváló hely tehát - kizárt, hogy ne  legyen foglalt.

A Kék Gyöngy igazán elegáns hely. 

Egyik kedvenc szerepjátékom a Kések az Éjben. Egy rendkívül innovatív, egyszerű és jól megalkotott szabályokkal bíró játék, amihez egy nagyon különleges és hangulatos világ tartozik. 

Ráadásul a rendszere OGL (Open Game License), azaz szabadon felhasználható saját szerepjáték készítéséhez, feltétve, hogy feltüntetésre kerül, hogy a Forged in the Dark rendszer felhasználásával készült. Nem is egy játékot alkottak már belőle, akit érdekel, az látogasson el a játék honlapjára. 

Ami a mai bejegyzésünk témája, az a Pengék Szövetsége (Band of Blades), egy posztapokaliptiikus világban játszódó katonai horror-fantasy, mely a mai naptól előrendelhető a Kalandhorizont könyvkiadótól! 

A történelmi hűséghez hozzá tartozik, hogy a játék elég jól indított, miután elolvastam az EPICLEVER oldalán a kampányról készült beszámolót.

Spoiler: az első benyomások alapján zseniális játék

A bejegyzést diszítő képek innentől nem a játékból vannak. A grafikák egyébként elég jók, ha valakit érdekel, vegye meg legalább a PDF-et.

A múltkori sikeres akció után Al, a Bábmester úgy döntött, ideje felkutatni a hírneves professzort, Dr. Milos Karderát, a vudu mágia szakavatott mesterét.

Al és Dr. Kardera régóta levelező kapcsolatban álltak egymással, a Bábmester többek között miatta kezdett vudumágiával foglalkozni. Nagy hatást tett rá a professzor félelmetes tudása, olyannyira, hogy teljesen figyelmen kívül hagyott pár apróságot. Pl. Karderát fővesztés terhe mellett száműzték a tőr szigetekről, mert emberkísérleteket folytartott, kannibál rítusokat gyakorol és más szentségtelen dolgokat is művel. Ő tudta a címét, amit nem sokan mondhattak el Doskvolban, mivel a professzor itt is körözés alatt áll... otthona a Varjúláb.

Dr. Kardera ép olyan rémalak volt, mint Alake, csak a vöröses tincsek fakóbbak ősz hajában.

A MAGUS-sal kapcsolatban fogalmaztam meg ezt az elméletet, de átgondolva ez több fantasy világra is kiterjeszthető, pl. Worluk tipikusan ilyen.  

Itt a többi írásomnál is fontosabb: ez teljesen szubjektív véleményem. Akár tévedhetek is, bár a gyakorlat egyelőre engem igazol.

Alapfelvetés:

Egy világ optimális kidolgozottsága nem ugyanaz egy regény és egy szerepjáték esetében.

Ez az ok, ami miatt (szerintem) képtelenség egy szintre hozni a MAGUS regényeket és a szerepjátékot. Az MKK ezt zászlajára tűzte és remélem, hogy jól rámcáfolnak (ha így lesz, csupa nagy betükkel írok egy bejegyzést arról, hogy tévedtem).

Alapvetően a regények és a szerepjátékok világkidolgozottságára koncentrálok, de a regényekhez írtak a filmekre is igazak, így ezeket most egy kategóriának tekintjük.

Mivel már sokszor emlegettem a MAGUS szerepjátékot ezen a blogon, azt hiszem ideje lenne kicsit írnom róla. De nem bemutatni akarom, inkább az életemre gyakorolt hatását ízelgetném kicsit.

Azt írtam, hogy az életemre gyakorolt hatást és ez alatt nem csak a szerepjátékos életemet értem. Annak ellenére, hogy a MAGUS legrégebbi és legújabb verziója egyaránt az 5 legnagyobb csalódást okozó szerepjátékom élén végzett, Ynev világa nem csak a szerepjátékban gyakorolt rám hatást.

Ha csak ezt a blogot nézzük, akkor is feltünően sokat áradoztam a Kard és Mágiáról. Konkrétan a Bevezetőben, a mesélésről szóló írásomban, a szerepjátékos múltam és jövőm boncolgató írásomban és nem utolsó sorban a kedvenc játékaim közt az előkelő 3. helyen végzett. 

De igazán még sosem írtam róla. Utalgattam rá, hoztam fel követendő példaként, de sosem mutattam be.

Nos, elő a nagy fejszét, vágjunk bele!

Ebben szerepelnek az alapszabályok, a karakteralkotás, a felszerelések és a varázslatok részletezése, illetve a szerző saját világa.

Valamit tisztázni kell: a horror szerepjáték soha sem fogja tudni visszaadni a horror könyvek és filmek hangulatát. Ennek egyszerű oka van: míg a filmek, könyvek szereplői általában átlagemberek, akik sodródnak az eseményekkel és próbálnak nem belehalni, addig a játékos karakterek kompetens, a történetet aktívan formáló figurák. Továbbá a játékosok tudják, hogy egy horror történet szereplőit alakítják.

Nézzük, mik az én meglátásaim a horror játékokról.

Vaskari egy nap úgy határozott, hogy nagyon elege van abból, hogy a Dimmer nővéreknek rendszeresen fizetniük kell a bandaterületük használatáért. A többi Homálykufár is egyetértett vele, tehát találkozót kértek a titokzatos nővérektől. A két fátyollal takart arcú hölgy csendben végighallgatta a javaslatot, miszerint "megvennék" bérlés helyett ezt a pár utcácskát az Éjpiacon (és a bolt területét a Hattoronyban) tőlük. Rövid tanácskozás után azt felelték, hogy egy Hattorony béli nemes, Lord Scurlock birtokában van egy ereklye, melyre szükségük lenne, méghozzá 24 órán belül. Az ereklye kb. egy méter átmérőjű tojás alakú, lüktető tárgy. Ha megszerzik, övék lehet a jelenleg bérelt területük.

Az ereklye igen különleges volt. 

Hőseink nem is húzták az időt...

Ezt a bejegyzést elintézhetném azzal is, hogy olvassátok el az ALISTER BARÁTOM ÁLTAL ÍRT SZÖSSZENETET. De azért ennél egy picivel megpróbálok személyesebben fogalmazni, de tény ami tény: ennél jobban összeszedett írást még nem láttam a témában.

Nagyon tömören: itt nincsenek idegen fajok. Itt nem a jóság és a gonoszság csap össze. Itt a mágia nem jellemző minden kasztra, sőt, itt a mágia valami nagyon félelmetes valami.

Ebben a stílusban a legismertebb figura biztosan Conan, ami nem véletlen. Az egész hardfantasy stílus a barbarizmus, az éledező civilizáció, a veszélyes vadon, a gonosz vallások és az emberevő kannibálok hangulatát árasztja. Nincs benne sok kifinomultság, ellenben annál több az erőszak.

Kifejezetten a hölgyek kedvéért nem Schwarzenegger, hanem Jason Momoa Conanje.

Sok féle szerepjáték létezik. Ezek némelyike nagyon műfajspecifikus (pl. Chtulhu nyomábanban nem nagyon lehet mást játszani, mint nyomozós horrort), más rendszerek viszont egészen sok féle stílust megtámogatnak.

Emögött a sorozat mögött nem lesz tudományos kutatás, inkább csak saját tapasztalataim, elképzelésem, gondolataim jelennek meg.

Az együléses játékok, vagy akár teljes kampányok esetében is nagyon fontos dolog a hangulat. Nagyon nem mindegy, hogy olyan karaktert hozol, aki fittyet hány a veszélyre és a csápos iszonyat láttán csak megvetően kiköp, majd kihúzza ősei kardját hüvelyéből és vagdalthúst csinál belőle, vagy olyat, aki a félelemtől tébolyultan menekülni kezd, hisz csak egy könyvtáros aki rosszkor volt rossz helyen.

Mindkettő lehet jó élmény, lehet jó karakter, de tudnunk kell, mit akarunk megélni az adott karakterrel való játék folyamán.

Nézzük, milyen is a hősies játék!

Sajnos az idegen nyelvek sosem mentek. Még az angol sem. Akartam én megtanulni, de sosem sikerült. Egyrészt, a tanulási módszerem biztosan rossz volt. Másrészt a környezetemben lévők rendre kigúnyolták rossz kiejtésemet és/vagy nyelvtanomat, így hamar elment a lelkesedés.

A végeredmény az lett, hogy cirka 10 év alatt sem tudtam megtanulni angolul. 

Ez rengeteg szempontból hátrány, több más dolog mellett a szerepjáték miatt is. Ebben a bejegyzésben azokat a játékokat veszem sorra, amivel nagyon szívesen játszanék, de nyelvtudás hijján valószínüleg kimarad.

Fontos: ez nem sorrend. Úgy írtam, ahogy eszembe jutott, a terjedelem sem jelent semmilyen priorítást. 

Nagyon régóta szerettem volna egy valódi Kések az Éjben kampányt mesélni. És végre eljött a pillanat (egy nagyon sikeres Star Wars D6 kampány lezárását követően), mikor a narratív szerepjátéktól alapvetően idegenkedő csapatom rábólintott a kipróbálására.

A csapat a hangzatos Homálykufárok nevezetű házalló bandát alapította meg. Fő profiljuk, hogy szellemeket fognak majd el és ezzel fű alatt kereskednek, mivel hitük szerint ezzel ráakadtak egy piaci résre. Egyelőre úgy fest, igazuk van :) Az biztos viszont, hogy kizárólag nagyon minőségi áruval kereskednek. Egyelőre adót fizetnek a Dimmer nővérek nevű okkult női társaságnak, akiknek a területén helyezkedik el a központjuk (erről később).

A szerepjáték igenis bonyolult hobbi. Ezt lehet tagadni, lehet mondani, hogy vannak egyszerű rendszerek, de egy átlagos szerepjáték szabálykönyvet összevetve egy átlagos társasjáték szabálykönyvvel, az derül ki, hogy míg az egyik 200-300 oldalas, a másik pedig gigászi, ha eléri az 20-30 oldalt, ráadásul az nem is A4-es általában.

A szabályok fontosak. Ezek szabályozzák, mit és hogyan lehet megtenni. Ezek döntik el, sikerül-e egy próbatétel. Harc, mágia, csábítás, menekülés, rejtőzés, osonás, stb. mind-mind valamilyen módon szimulálja az általunk mozgatott karakter lehetőségeit és korlátait a világban.

Hogy mennyire szeretünk egy játékot, azt több dolog is befiolyásolhatja. Mennyire játszottunk vele jókat, vagy mennyire tetszett a világ amiben kalandoztunk, stb.. De ami most nekünk fontos: mennyire élvezetes játszani magával a rendszerével?

Igazából nem is akartam minden áron beszerezni, de tetszettek a képek. Meg úgy a hangulata is pofás volt. Így vettem végül meg anno a Kalandhorizont kiadó gondozásában megjelent Blades in the Dark magyar kiadását, melynek a honosított címe Kések az Éjben lett.

Sokat dicsértem ezt a játékot, most nagyon tömören mesélnék is róla.

A világ sokáig egy gépesített fantasy világ volt, aztán egy nem tisztázott katasztrófa miatt dark fantasy világ lett. Kicsit horror, kicsit steampunk. 

Az történt, hogy egyrészt megsemmisült a nap. Örök sötétség borult a világra. Csak gondoljunk bele, mit jelentene ez a mi világunkba (feltételezve, hogy valamiért nem az élet teljes kipusztulását - hé, ez egy fantasy játék...). Másrészt a Halál kapuja szintén megsemmisült, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy mindenki aki meghal, szellemként végzi. Csakhogy a szellemek nagy része megőrül és életerőre szomjazva végez mindennel ami él...

Nemrég megnéztem Kildar vállogatását az 5 kedvenc és 5 csalódást okozó játékáról és kedvem támadt nekem is összeírni ugyanezt. (Ha valaki nem tudná, Kildar egy nagyon kreatív szerepjáték tartalmakat készítő youtuber, aki pörgős beszédtsílusáról ismernek. Engem nem zavar, akit igen, az állítsa a sebességet 0.75-re.)

Természetesen ez is véleményes lesz, hiszen a jó és rossz, tetszik és nem tetszik is szubjektív kategóriák. Ami fontos viszont: a csalódást keltő játékok SEM rosszak. Egyszerűen nekem nem válltak be. 

Egyetértésre és/vagy felháborodásra fel!

Tavaly december végén írtam pár szót az akkor frissen megjelent Kazamaták és Kompániák (KéK) második kiadásáról.

Azóta futottam is vele pár kört a csapattal és be kellett látnom, hogy nem lett népszerű. Nekem (pár dolgot leszámítva) nagyon tetszett, de a többieknek nem. Ennek sok oka volt, de a rendszer halálossága nagyon nem jött be nekik, továbbá a karkaterek visszafogott képességei sem. (Pl. a pap és a druida első szinten nem tudnak varázsolni.)

Nagy szívfájdalom volt ez nekem. Én rengeteg potenciált láttam a rendszerben, de nem tudtam nem megérteni a többiek gondjait. Kevés a szabadidőnk, ha szerepjátékra szánunk belőle, akkor szeretnék magukat különlegesnek érezni. Olyannak, aki előtt hullanak a szörnyek, mint ősszel a legyek.

Hogy-hogynem, de az OSR képi világában a hősök mindig szarban vannak...