Nem tudom miért, de a magyar szerepjáték alkotók némelyike szeret nagyot durrantani decemberben. Tavaly Boldog-Bernárd István és Gebei Sándor érezte úgy, hogy ideje van a Kazamaták és Kompániák 2. kiadásának, idén pedig Seress Gábor ébredt rá, hogy közzé kell tegye vikinges alapokon nyugvó szerepjátékát, a Heimurinn-t! És milyen jól tették! Ezekben a covid terhelte időkben minden év vége nehéz időszak volt (legalábbis nekem nagyon) és mindkét esetben új lendületet kaptam tőlük.

Egy kis személyes kitekintés: kisfiú korom óta viking mániás vagyok, kb. azóta, hogy a bátyám mesélt róluk és megmutatta nekem Robert E.Howard: A Tenger Tigrisei című könyvet. Azóta is kedvelem a szakállas, fejszés, serivó óriásokat, akik a kietlen fagy vidékén élnek, harcolnak és fosztogatnak, akár fikciós történetben, akár a történelemben betöltött szerepükről van szól. A Tűz és Jég dalaiban (laikusoknak: Trónok harcában) is a Greyjoy a kedvenc házam :D

Nyilván szerettem volna szerepeltetni őket ilyen-olyan szerepjátékokban, de sosem sikerült igazán jól. Egy-egy északi jellegű karaktert be-becsempésztem pl. Kard és Mágiába, de mégsem volt olyan igazán világra hatást gyakorló megjelenítésük. Nos, a Heimurinnak van.

Ezzel a könyvvel kezdődött.

A szerepjáték nagyon sokrétű hobbi. Egészen eltérő igényekkel lehet leülni játszani, akár zsáneren belül, sőt, akár egy játékon belül is.

Ameddig nagyjából (vagy teljesen) azonosak az igények, addig minden kiváló. A probléma akkor jelentkezik, ha egy vagy több résztvevő markánsan eltérő igénnyel ül le az asztalhoz. Mivel a szerepjáték társas hobbi, elengedhetetlen a kompromisszum (ez minden programra igaz, amelyben több egyenrangú szereplő vesz részt). Na de mennyi kompromisszum elvárható? Mi van, ha a szükséges alkalmazkodás mértéke már a szórakozás rovására megy? És van amikor egyszerűen nem lehetséges a kompromisszum.

A másik fele a történetnek, hogy sokszor a játékosok teljesen kisiklatják a kalandot. Nem hajlandóak foglalkozni a küldetéssel, elmennek egy tök más irányba, mint a tervezett, vagy éppen csak azért sem hajlandóak ráharapni a kalandkampóra. Ekkor szokás mondani, hogy bár a kaland félresiklott, de mindenki jól szórakozott. Saját tapasztalatom alapján, ez sokszor igaz, sokszor a mesélő is jól elvan, de sajnos figyelmen kívül hagyjuk azt, hogy mennyi munka van egy kaland megtervezésében. Ami gyakorlatilag kidobott idő és energia volt (talán máskor előkerül, de akkor sem ugyanaz, mint akkor lemesélni, amikor tervezted), ami biztosan megkeseríti az édes ízét annak a játéknak.

Megpróbálom körüljárni a témát, és talán megoldással is szolgálni... már amikor lehet.

A Kalandmester
Amit a családom szerint csinálok, amit a társadalom szerint csinálok, amit a barátaim szerint csinálok, amit a játékosaim szerint csinálok, amit szeretnék csinálni és amit általában csinálok. 

A szerepjátékok többsége kooperatív, azaz együttműködésre épülő játék. Természetesen, mivel a karakterek mögött hús-vér játékosok állnak, előfordulnak a karakterek közt konlfiktusok, még ha alapvetően egy cél is vezérli őket, ez a vitától kezdve a fenyyegetőzéssel kombinált vitán át a karakterek közti összecsapásig terjedő skálán mozog.

A címben szereplő "bocsi, csak kijátszottam a karakteremet" mondat általában akkor hangzik el az asztalnál, mikor az egyik játékos karaktere árt a másikénak. Elárulja, megsebesíti, szélsőséges esetben megöli. Ez a mondat ad önmaga (és reményei szerint az egész társaság) szemében felmentést arra, amit tett. 

Mindenki szereti a karakterét, hiszen azért alkotta meg, hogy a bőrébe bújhasson. A legtöbben még az előre generált karakterei iránt is kialakít valami féle kötődést, amivel szimpatizálhat, hiszen ha nem élvezed, hogy irányítod a figurát, akkor a játékot magát sem. Ez is előfordul, de a legtöbb esetben találunk kapcsolódást a karakterünkkel, ezért fájdalmasan érinthet a halála, vagy ha örök életére megbénul, esetleg rabszolga lesz... és ez fokozódik, amennyiben egy csapattárs okozta neki. Egy csapattárs, akinek a játékosával a legtöbb esetben (alapvetően a legtöbben a saját baráti társaságukkal ülnek le játszani) jóban vagyunk a mindennapokban.

Akiben minimális empátia van, az érzi, hogy rossz érzést kelt amit ilyenkor a másik karakter ellen tesz, így a játékostól kér bocsánatot (és felmentést) emiatt. Engem valójában az a kérdés foglalkoztat ami az alcímben szerepel: "de miért ilyen karaktert hoztál?"

A karakterek kb. egy erőszinten vannak és komoly károkat tudnak tenni egymásban.

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én sokszor járok úgy, hogy olvasgatok egy szörnygyűjteményt, és mire észbekapok, már tervezem is a kalandot gyakorlatilag azért, hogy ezt a szörnyet bemeséljem.

A különböző (általában fantasy, de van más zsánerben is példa rá) szerepjátékokban rémségek százaival találkozhatunk. Megjelennek a mi világunk mitológiáinak lényei, mint a kentaúrok, mantikorok, főnixek, stb. Vannak Tolkien örökségéből ránk maradtak, mint az orkok. Találkozhatunk általános vadállatokkal és azok különleges változataival, mint az óriásdarázs, vagy a teljesen hagyományos oroszlán. Vannak visszatérő fantasy elemek, mint pl. az élőholtak, démonok, stb. És persze vannak világspecifikus lények is, mint a ynevi iblogh, a krynni sárkányfatty, vagy az alagaesiai váltott macskák (ötös annak, aki google nélkül megmondja, melyik könyvsorozat világa ez utóbbi).

Most a teljesség igénye nélkül összegyűjtöttem néhány szívemnek kedves szörnyet, amit mindig örömmel mesélek be, vagy nagy örömmel mesélnék be, ha lenne rá lehetőségem.

Az élőholt légiók mindig menők!

Szerepjáték tematikájú blogba ritkán kerül elő ilyen írás. Nem is tisztán szerepjátékos dolog, mert az életem minden területére igaz.

Nem is olyan rég olvastam valamelyik szerepjátékos csoportba egy kérdést, hogy kinek hogy viseli a párja, hogy ilyen fura hobbiba öl heti több órát?

Én szerencsés fazon vagyok, mert a feleségem akkor is támogatott a hobbimba, mikor nem igazán értette (akkor még csak barátnő volt), Mikor pedig megértette, mi is ez, játékostársam lett, és nagy lelkesedéssel vágott bele bármilyen játékot is akartam mesélni.

Amikor a gyerekem túl nagy lett, hogy mellette üljünk le játszani, vállalta, hogy bár szereti, de nagy részt kivonja magát a hobbiból, mert az nekem fontosabb.

Ő egy hős.

Rajong az elfekért. 

Életem minden területén, a szerepjátékban is ő a múzsám. Sokszor konkrét ötleteket ad nekem, és életem eddigi legkidolgozottabb moduljához egy az egybe ő tervezte és rajzolta meg a kastélyt.

Ő a feleségem. Köszönök neked mindent!

A kép a feleségemet ábrázolja, Nagy Gergely az alkotó, megjelent MAGUS kártya grafikán, és felhasználása szigorúan engedély köteles! 

Ez a beszámoló nem lesz olyan kalandos, mint a korábbiak, ugyanis alig történt valami. Egy óra alatt lezártuk az egészet.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ezt utolsó alkalomnak is szántuk. A Kések az Éjben nem nagyon szereti a 6-8 alkalomnál hosszabb kampányokat, a karakterek vagy játszhatatlanná traumatizálódnak benne, vagy túltáposak lesznek, ha ennél tovább nyúlik.

A kampány túl jó volt ahhoz, hogy egyszerűen félbehagyjuk. Méltó lezárást kellett kapnia, de igazán már nem volt meg a lelkesedés, más játékok jobban érdekelnek. Szerintem a csapat többi tagja is így van ezzel.

No, nézzük mi is történt.

Doskvol szar hely. Az is maradt.

Kedves olvasók!

Ez a bejegyzés egész hosszú volt, de hiába mentettem, egyszerűen eltűnt a szöveg, így nem jutottam el a végleges publikálásig. Sajnálom, de képtelen vagyok ismét megírni.

Hogy ne veszítsünk el mindent, a bejegyzésem legértékesebb részét azért közzéteszem:

Apa és a kislánya a D&D Monsters Manual-ját nézegeti.

A D&D 5. kiadásának magyar megjelenése csak azért nem volt a legjobb hír 2019-ben, mert a lányom is ebben az évben született. 

A legelső szerepjáték jelenleg legfrisebb kiadása magyarul? Hát nem csodás?

Sajnos a kiadók közti jogi "ereszd el a hajam" okán a már elkészült, nyomdakész magyar verzió nem juthat el a nyomdába és így a könyvesboltok polcaira. A cégek csatáinak vesztesei mi, a rajongók vagyunk, erről bővebben ITT lehet olvasni. A dolog annyiban változott, hogy a GF9 már elengedte a témát, a WoTC pedig nem reagál a magyarországi megkeresésekre. 

Nagyon sokáig így nézett ki, hogy nem tehetünk semmit. De most, talán mégis?

A Dungeons & Dragons közösségi oldalán megjelent egy hír, miszerint Október 8-án megjelennek az alapkönyvek (Játékosok könyve, Szörnyek könyve, Mesélők könyve és egy Kezdőkészlet kaland) németül, franciául, olaszul és spanyolul. Ez azt jelenti, hogy nem egész Európában állt le az anyanyelvű kiadás, hanem vannak akik jó vásárlóerővel bírnak, nekik lehet. Csak a kis országok, pl. Magyarország szívta meg.

Barna Bálint (aki Kard és Másodteremtés címmel készítette el saját Gyűrűk Ura szerepjátékát, a Kard és Mágia alapján, és egyébként is nagyon penge Tolkien munkásságából) úgy tűnik, legalább annyira zokon vette ezt mint én, ezért kommentelt a bejelentés alá. Az általa használt #releasethehungarian5ePHB hashtag (engedjétek (megjelenni) a magyar (nyelvű) 5. kiadású játékosok könyvét) pedig kisebb forradalmat indított. A kommentje ebben a pillanatban 289 lájknál jár, a #releasethehungarian5ePHB számait pedig már össze sem tudom számolni.

ITT A LEHETŐSÉG, HOGY TE IS SEGÍTSD A MAGYAR KIADÁST!

Konkrétan ezt a szépet!

Mit kell tenned?

1. Facebookon keresd meg ezt a bejegyzést.

2. Lájkold Barna Bálint válaszát és kommenteld alá (vagy csak külön a bejegyzéshez), hogy 

#releasethehungarian5ephb

3. Szólj a szerepjátékos ismerőseidnek, vagy bárkinek, aki hajlandó segíteni, hogy ez a kiváló játék megjelenhessen a szép anyanyelvünkön!

Tegyünk együtt azért, hogy legyen magyar D&D 5!

A szerepjáték egyik élménye, hogy úgy érezheted, mint ha egy regény hőse lennél. Átélhetsz olyan kalandokat, amiket a szeretet könyveid hősei élnek át. Sokan előbb kezdenek el fantasy könyveket olvasni, mint szerepjátékozni (ezzel én is így voltam), szóval teljesen a blog profiljába vág, ha kicsit foglalkozunk fantasy könyvekkel is. Ezek a könyvek voltak (vannak) nagy hatással a szerepjátékos életemre :)

Igyekeztem olyan sorrendet tartani, ahogy találkoztam az adott könyvvvel. Hogy ez sikerült-e, nem tudom, 20 éve is megvan már, hogy a fantasy irodalom szerelmese vagyok :)

Merüljünk el a könyvek varázslatos világában!

A bevezető bevezetője – mi is az OSR?
Az OSR (Old School Renaissance) nagyon tömören egy mozgalom, melynek a célja az volt, hogy ismét felfedezzék, ismét elővegyék az eredeti, 1974-es ős D&D (ODnD) hangulatát, értékeit, játékstílusát. A témáról röviden írtam a KÉK ismertetőmben, illetve a Kockák és Sárkányok csatornán volt egy nagyon alapos körüljárása a témának. Hogy ez mennyire nagy téma, jól mutatja, hogy egy röpke 1 óra 10 perces videóról van szó (és talán nem is ment bele minden aspektuásba, mindenesetre nagyon igényes munka). 

Tömören: az OSR jött, látott, győzött, legalábbis olyan értelemben, hogy mára kialakult egy réteghobbi a szerepjátékon belül, akik stabilan rajonganak a régi idők fülig szaros saras kalandozó fantasy stílusáért, ahol a karakterek nem erősebbek, mint a világ (sőt), és még a fáklyákat is számon kell tartani, különben vakon kell botladozni a kazamatákban.

A halálosság és a korlátozott erőforrások mellett fontos jellemző, hogy a karakterek személyiségére az oldschool stílus ritkán épít, inkább csak eszköz a játékos kezében, hogy hatni tudjon a világra. A fókusz itt a problémamegoldáson van, hogy milyen módon találod meg és kerülöd el a csapdát, vagy hogyan kerülsz előnyös helyzetben egy náladnál jóval erősebb ellenféllel szemben.

Nem érzem magam alkalmasnak, hogy az OSR-ról szakszerű ismertetőt írjak. Ezt meghagyom a nálam tájékozottabbaknak. Ez a bejegyzés ennél személyesebb jellegű lesz: hogyan fedeztem fel újra azokat a régi értékeket, amiket egykor szerettem a szerepjátékokban?

Minden ezzel kezdődött. 

Kane volt a soros góré, és úgy határozott, ideje végrehajtani ördögi tervét és lerombolni a kerítést, mely Doskvolt védelmezi a vad kísértetektől. Azonban azt is tudta, hogy Irivina, a csapat Suttogója kifejezetten ellenzi ezt a tervét, ezért ravasz módon elküldte a skovföldit, hogy hazája menekültjei közül toborozzon embereket a Kísértetek elleni háborúhoz. Irivina el is ment elvégezni a küldetés ráeső részét, közben Kane, Alake és Vaskari kíséretével a Selyempart egy elhagyatott, tengerhez közeli részéhez ment, hogy beteljesítsék a Skorpió őrült álmát.

Doskvol dokkjai

Nem szoktam előre megírt kalandokat mesélni. Nem mondom, hogy példátlan, de nem jellemző. Egészen kezdő mesélőként is saját (az elején nem túl jó :D) kalandokat írtam, mert riasztott az a rengeteg információ, ami le volt írva a kalandmodulokban.

Én is MAGUS-sal kezdtem, mint sokan mások és az ehez megjelent modulok erősen történet fókuszúak voltak (ez egyébként a D&D moduljaira is jellemző, ha jól tudom, a Phandelver elfeledett bányái pl. biztosan). Egy-kettőt lemeséltem, de összességében nem fogtak meg.

Mivel egy hosszabb betegállományon vagyok túl, volt időm nézelődni a neten, többek között a Kard és Mágia kiadójának, az EMDT (Első Magyar D20 Társaság) anyagaiba is belenéztem, aztán mire észbekaptam már meg is rendeltem három modult (Kishar Elveszett Völgye, A Városisten Árnyékában, Gornate Erdeje). Most ezeket fogom ismertetni, szigorúan spoiler mentesen!

A három kaland, Mur városának nagy méretű térképe és Lux Gábor sajátkezűleg írt intelmei.

Ki az, aki sosem akart még saját szerepjátékot készíteni? Oké, biztosan sokan vannak így, én mindenesetre nem tartoztam soha közéjük. Van sok félkész és félig se kész vázlatom, vannak komolyabbak és könnyedebbek is.

Amit most megosztok veletek, az egy pár óra alatt összeírt, kezdetleges játékocska. Játszható minden világon, bármilyen settingbe, lehet narratív jellegű, horrorisztikusabb, hősiesebb, stb. Címhez várok ötleteket :)

A játék nem kitesztelt, és biztosan rengeteg mindenen lehetne rajta javítani.

Miért érdemes esetleg kipróbálni?

 – Egyszerű. A játékosok max. 6 db hagyományos, 6 oldalú dobókockával dobnak és csak a 4-5-6 eredményeket kell összeszámolni. (Na jó, a hatos dobás esetén figyelni kell, lásd lent.)

– Bármilyen világba, környezetbe, settingbe beépíthető. Star Wars? Faerún? Ynev? Középfölde? Cyberpunk? Horror? DC vagy Marvel hősök? Ez a játék pont megfelelő lesz :)

– Rugalmas. A játék könnyen alakítható. Szabályokat kiveheted, újakat tehetsz bele, módosíthatsz rajtuk. Végül is, ez a te játékod...

Kinek nem ajánlom? 
– A komplex rendszerek rajongóinak.

– Akiknek nincs fantáziájuk megtölteni tartalommal a keretet és inkább csak a meglévő lehetőségekből szeretnek vállogatni.

– Akik elsősorban a realitás leképezését szeretik és nem kedvelik az absztrakciót. 

Nincs már hátra, mint jó szórakozást kívánjak eme egyszerű kis játékhoz :)

 Annyi szép kocka van, használjunk mondjuk kizárólag d6-ot :D

//Írásom ajánlom Körtvélyes Ákosnak, a Találkozzunk Torozonnál! youtube csatorna készítőjének, aki rengeteg energiát öl abba, hogy a MAGUS-ról minél több érdekességet megtudjunk. Csak így tovább Ákos! Egyszer biztos találkozunk Torozonnál...//

Mi az a Rúna magazin?

Nos, ez egy 1994 február és 2001 között (a pontos dátumról nem találtam infót) megjelenő szerepjátékos magazin. Korábban a Guru magazin (ma már PC Guru) szerepjátékos melléklete volt, ebből vált a Valhalla Páholy, a korszak meghatározó sci-fi és fantasy kiadójának egyfajta szócsövévé, akik elsősorban a MAGUS miatt érdekesek szerepjátékos szempontból, de pl. a Star Wars d6-ot is ők adták ki.

Riválisuk volt a Beholder kiadó hasonló témájú magazinja, a Bíborhold, mely később Holdtöltére változott. Ez a magazin 1992 és 1995 között működött, elsősorban (sok más mellett) D&D tartalmakat közölt, míg a Rúna (sok más mellett) a MAGUS zászlóhajója volt. A háborúskodásuk odáig tetőzött, hogy még napjainkban is létezik egy ki nem mondott D&D-MAGUS ellentét.

(Személyes véleményem: ideje lenne felnőni és békén hagyni egymást, egyáltalán kölcsönösen leállni a két oldalnak egymás sarazásával és rejtett alázásával. Szerencsére sokan már ezt nem is ismerik, és a helyzet kétségtelenül javult, de teljesen tényleg nem tűnt el, elég felmenni valamelyik közösség specifikus oldalára. Nem tudom mennyire tudatos, de irónikus, hogy a múltban a Delta Vision adta ki magyarul a D&D 3. kiadását 2001-ben, a Tuan a MAGUS Új Törvénykönyvet 2007-ben. Most a Delta Vision tervezi megjelentetni a MAGUS legújabb szabálykönyvét, az MKK-t, a Tuan pedig a D&D 5. kiadásának magyarnyelvű megjelenítéséért küzd... úgy fest, a D&D és a MAGUS örökre egymással szembe fog elhelyezkedni a skálán.)

Mai bejegyzésem a Rúnában a 7 év alatt megjelent, mai szemmel érdekes/vicces tartalmakról fog szólni. A gyüjtést a teljesség igénye nélkül, szórakoztatási céllal végeztem el. Előre leszögezném, hogy nagyon szerettem anno ezt az újságot és némelyik számát ereklyeként őrzöm a sok, szép emlék kapcsán.

Nos, kalandra fel!

Sikerült lebetegednem a hétre, így az átlagnál több szabadidőm volt. Írni mondjuk nem nagyon maradt erőm, de olvasni igen, így kicsit belemélyedtem a különböző szerepjátékos fórumok, oldalak, blogok olvasásába.

Ami nekem nagyon tanulságos volt, hogy valaki "szerepjátékos", még nem jelent semmit. Kis nosztalgia: korai játékosi éveimben evidenciának tekintettem, hogy mindenki azért szerepjátékozik, amiért én: hogy egy elképzelt karaktert minél "hitelesebben" kijátszon, megszemélyesítsen. Valahogy elfelejtettem, hogy éppen úgy nincs két egyforma szerepjátékos, mint két egyforma ember és ezért általános igazság sincs. Találkoztam más motiváció által mozgatott játékosokkal. Volt aki a feladat megoldását, volt aki a minél erősebbé váló karakterét (a tápolást, hogy szakszóval éljek) élvezte. Ekkor úgy véltem, vannak az enyémtől eltérő szerepjátékos igények, de azok alacsonyabb rendűek, mint a karakterkijátszás (na igen, a Rúna magazin volt akkoriban mentalitásom fő kovácsa). 

Nézzük meg, milyen szerepjátékos archetípusokkal találkoztam már élőben vagy interneten az elmúlt kb. 20 évben.

Figyelem: az írás parodisztikus, görbe tükör. Megsértődni lehet, de felesleges, nincs bennem bántó szándék. Ha magadra ismersz, tudd: én is magamra ismertem :D

Megjegyzendő még: a legtöbben nem az egyik kategória vegytiszta megjelenése vagyunk, hanem több elemből álló keverék. Természetesen a felsorolás nem teljes. 

Olvastam egy csoportban egy érdekes gondolatot, ami elgondolkodtatott, noha mélységesen nem értek egyet:

"A KM DOLGA AZ, HOGY VESZÍTSEN."

Ezzel a gondolattal akkor tudnék bármennyire is azonosulni, ha a mesélő a játékosok ellenfele lenne. Személy szerint ezt teljes tévútnak gondolom. Nem kell minden apsektusát megvizsgálni, hogy belássuk: elég egyenlőtlen küzdelem lenne. Az egyik fél mindenhatóként uralja a világot, azt tesz amit akar. Még az isteneket, sőt, a szabályokat is uralja. A másik fél pedig ki van szolgáltatva a mesélő kényére kedvére, gúzsba kötik a szabályok. A mesélő nélkül a játékosok karakterei vakok, süketek. Semmit sem tehetnek az ellen, hogy rájuk omoljon egy hegy, rájuk szálljon egy sárkány, megnyíljon alattuk a föld, stb. 

A mesélő feladatáról Kildarnak van több remek videója is. Én csupán a saját véleményemet írom le.

Általában nem szoktam arról beszélni a szerepjáték kapcsán (mivel semmi köze hozzá), hogy mélyen vallásos vagyok. Egészen konkrétan, gyakorló görögkatolikus. A szerepjáték egyik csodája, hogy a világnézeti különbségek nem ásnak árkot, a hobbi össze tudja kötni az embereket. A Roll Player egyik rendezvényén meséltem Kard és Mágia kalandot, ahol az egyik játékosom mélységes ellenérzéssel viseltetett az egyházakkal szemben, de ez semmi problémát nem okozott. Olyannyira nem, hogy a csapat egyik legmeghatározóbb alakításával kb. félidőben megoldotta a kalandot :)

Ami miatt most mégis felhoztam a témát, az a Mágustorony pap karakterekről szóló videója volt. Ádám remek ötleteket adott a pap karakterek kijátszásához, nekem nagyon tetszett ez a videó :) Volt pár észrevételem, amit meg akartam osztani komment formájában, de hosszabb lett volna, mint amit jó érzéssel otthagyok egy komment falon. Egyszercsak ráébredtem, hogy nekem amúgy van egy blogom. :)

Figyelmeztetés: a bejegyzésben katolikus példákkal fogom illusztrálni a mondandóm. Ennek az oka, hogy ezt ismerem kielégítően. Ha ez elviselhetetlen, kérlek ne olvass tovább!

Az egész akkor kezdődött, mikor a Silverland webshopjában (vegyétek meg!) megpillantottam, hogy kapható a Harc és Varázslat. Az első magyar szerepjáték. Amiről valószínüleg nem is tudnék, ha nem olvasom a Kard és Mágia köszönetnyilvánításában. 

A feleségem áldásával megrendeltem hát és onnantól alig tudtam letenni. Elmerültem a múltban, gyönyörködtem a grafikákban, értelmeztem a szabályokat, majd lelkesen megírtam az első benyomásom alapján az ismertetőt. 

Nagyon szerettem volna felkutatni valami interjút erről a kiadványról, de semmit sem találtam, pedig engem mindig nagyon érdekel a szerepjáték alkotókkal készített beszélgetés. Bár nem dolgoztam a szakmában, eredeti végzettségem újságíró, és az interjú készítés mindig a kedvenc részem volt.

A véletlennek (és Szűcs Gyulának) hála tudtam meg, hogy a Harc és Varázslat alkotóinak egyike, Galgóczi Tamás fellelhető szerepjátékos berkekben a mai napig is. Két napon át vaciláltam rajta, de végül összeszedtem a bátorságot és interjút kértem tőle. Tamás kedves volt és közvetlen, nem csak hogy elfogadta az invitálást, de elhozta magával Mezei Attilát, aki tesztelőként vett részt a játék elkészítésében. Annyit leszögeztek, hogy mivel egy 30 éves termékről van szó, nem biztos, hogy mindenre emlékezni fognak, de engem nem is konkrét adatok érdekeltek :) Az elején elképesztően zavarban voltam, mivel nagyon tudok lelkesedni és rajongani, márpedig most két olyan emberrel találkoztam, akik egykor hatalmas dolgot tettek a magyar szerepjátékért.

//Off: a képek rossz minőségéért én vagyok a felelős. Ha akarjátok látni őket normális minőségben, vegyétek meg a kiadványt.//

Kérlek, bocsássátok meg a hosszúra nyúlt bevezetőt és fogadjátok szeretettel a velük folytatott beszélgetést!

Galgóczi Tamás és Mezei Attila, kezükben a műveikkel.

A karkater testreszabásról szóló bejegyzésben elmerengtem azon, hogy egyszer talán lemesélem Kard és Mágiában a Skorpiók Mocsara című Kaland-Játék-Kockázat (rövidítve KJK), avagy lapozgatós könyvet. 

Erre a hétvégén alkalmam nyílt, de végül a Kazamaták és Kompániák mellett döntöttem, de alaposan átszabva a saját és a csapat ízlése szerint. 

Ennek a legfőbb oka az volt, hogy a Skorpiók mocsara, mint helyszín, nagyon is passzolt a KéK halálos közegébe. Másrészt pedig egyszerűen most több hangulatom volt a KéK-hez, mint a KéM-hez.

FRISSÍTÉS!
SPOILER VESZÉLY! Megtekinthető és letölthető a (módosított) TÉRKÉP és a JEGYZETEIM, Mesélőknek szóló anyag, játékosként nem ajánlott megtekinteni. 

Ez volt életem első lapozgatós könyve és az első KJK-szerepjáték konverzióm is.

Nem titok, rajongója vagyok a szerepjátéknak. Kb. 20 év alatt rengeteg élményt gyüjtöttem, többségében pozitívat.

Azonban valamit szeretni nem jelenti azt, hogy nem kritizáljuk. Sőt, a kritika fontos dolog, hiszen valamit a hibái ellenére szeretni szerintem nagyobb és mélyebb dolog, mint ha az a valami hibátlan lenne.

Összeszedtem hát a teljesség igénye nélkül pár jellemző szerepjátékos elemet, amelyekkel gyakran találkoztam a játékaim során. Ha véletlen olyanra bukkansz köztük ami jellemző a te játékaidra, meséléseidre, az kizárólag a véletlen műve :)

Fontos: az itt felsorolt dolgok nem hibák. Nem kell mindennek reálisnak lennie egy játékban. Viszont nem árt az sem, ha néha kicsit belegondolunk a természetesnek vett klissékbe, melyek elsődleges célja, hogy a játék működjön. Végül is, a cél a szórakozás :)

Éveken át abban a hitben éltem, hogy az első ténylegesen magyar fejlesztésű szerepjáték a MAGUS. Ezt egyébként a mai napig sokan gondolják, akik nem mélyednek el annyira a hobbi történelmének mélységeiben. Igazság szerint én is csak pár éve tudtam meg, hogy kiadtak 1991-ben egy Harc és Varázslat nevezetű játékot, ami megelőzte az 1993 decemberében megjelenő M.A.G.U.S. – Kézikönyv Kalandozóknak és Útmutató Kalandmestereknek könyvet.

Ez utóbbi beveztőjében ezt Írta Novák Csanád:

"Íme, hát itt van a Kalandorok Krónikája, az első valóban kidolgozott szerepjáték – magyar nyelven." 

Nézzük, igaza volt-e? Valóban ez volt az első "valóban kidolgozott" szerepjáték szép anyanyelvünkön?

A Játékosok füzete tartalmazza az alapszabályokat.

A legtöbb szerepjátékos egy idő után eljut arra a pontra, amikor felvetődik benne a gondolat: de jó lenne egy saját szerepjátékot készíteni. És általában itt véget is ér ez a gondolatmenet. Néhányan azért megpróbálkoznak (megpróbálkozunk) vele, de szinte sosem sikerül jól. Szerepjátékot készíteni ugyanis nagyon nehéz, olyat ami jó, működik, következetes, élvezetes, stb. még nehezebb. Nem is ismerek olyat, akinek sikerült volna. Vagyis de. Egy ilyenről tudok...

Dávid barátom (avagy ahogyan sokan ismerik, Alister – együtt csináltuk a Lemuria blogot) még középiskolás korom elején (márpedig én 2007-ben, immáron 14 éve érettségiztem) kérdezte meg, hogy lenne-e kedvem tesztelni a házi rendszerét? Én meg már akkor is lelkesen ugrottam fejest az új rendszerekbe. Ez volt a Space Cowboys Urban Samurais, avagy a SCUS.

Ehez a bejegyzéshez egyetlen kép lesz, mivel saját rendszer volt, így nem sok grafika készült hozzá... 

A borító elég menő!

//Mivel egészségügyi, lelki és munkahelyi okokból alig alszok mostanában, kicsit elnagyoltabb ez a beszámoló a többinél. Remélem azért örömötökre szolgál.//

Bár az előző kalandunkban Vaskari kénytelen volt elvállalni egy veszélyes küldetést Scurlocknak, a jelenlegi góré, Irivina úgy döntött, ideje a Homálykufároknak letenniük a névjegyüket Doskvol alvilágában, így a küldetés helyett a banda területét kívánta növelni. A választás a Kék Gyöngy kávézó és úri szalonra esett, amely az Éjpiac egyik különösen exkluzív klubja. Ide járnak a távoli földekről vonattal érkező elegáns hölgyek és urak pletykálkodni, minőségi árut cserélni, jó borokat iszogatni, stb. Ha ez nem lenne elég, több elkülönített helyisége is van, ahol a diszkrét tárgyalások lebonyolíthatóak. A biztonságról egy valódi harci gólem gondoskodik és a tulaj is határozottan áll ki vendégei biztonságáért. Kiváló hely tehát - kizárt, hogy ne  legyen foglalt.

A Kék Gyöngy igazán elegáns hely. 

Egyik kedvenc szerepjátékom a Kések az Éjben. Egy rendkívül innovatív, egyszerű és jól megalkotott szabályokkal bíró játék, amihez egy nagyon különleges és hangulatos világ tartozik. 

Ráadásul a rendszere OGL (Open Game License), azaz szabadon felhasználható saját szerepjáték készítéséhez, feltétve, hogy feltüntetésre kerül, hogy a Forged in the Dark rendszer felhasználásával készült. Nem is egy játékot alkottak már belőle, akit érdekel, az látogasson el a játék honlapjára. 

Ami a mai bejegyzésünk témája, az a Pengék Szövetsége (Band of Blades), egy posztapokaliptiikus világban játszódó katonai horror-fantasy, mely a mai naptól előrendelhető a Kalandhorizont könyvkiadótól! 

A történelmi hűséghez hozzá tartozik, hogy a játék elég jól indított, miután elolvastam az EPICLEVER oldalán a kampányról készült beszámolót.

Spoiler: az első benyomások alapján zseniális játék

A bejegyzést diszítő képek innentől nem a játékból vannak. A grafikák egyébként elég jók, ha valakit érdekel, vegye meg legalább a PDF-et.

A múltkori sikeres akció után Al, a Bábmester úgy döntött, ideje felkutatni a hírneves professzort, Dr. Milos Karderát, a vudu mágia szakavatott mesterét.

Al és Dr. Kardera régóta levelező kapcsolatban álltak egymással, a Bábmester többek között miatta kezdett vudumágiával foglalkozni. Nagy hatást tett rá a professzor félelmetes tudása, olyannyira, hogy teljesen figyelmen kívül hagyott pár apróságot. Pl. Karderát fővesztés terhe mellett száműzték a tőr szigetekről, mert emberkísérleteket folytartott, kannibál rítusokat gyakorol és más szentségtelen dolgokat is művel. Ő tudta a címét, amit nem sokan mondhattak el Doskvolban, mivel a professzor itt is körözés alatt áll... otthona a Varjúláb.

Dr. Kardera ép olyan rémalak volt, mint Alake, csak a vöröses tincsek fakóbbak ősz hajában.