//Érdekes játék volt. Egyrészt jobb híján, péntek délután, munka után ültünk össze, többen igen felzaklatott vagy kimerült lelkiállapotban. Másrészt, nem mind voltunk teljesen egészségesek, én utána eléggé le is betegedtem. Szóval nem tudtam teljes értékű mesélést folytatni, de úgy láttam, egészen meg voltak elégedve a játékosaim. Mémek legalábbis tömegével készültek, egy részüket fel is fogom használni illusztráció gyanánt. Sajnos a fentiek miatt elég későn tudtam csak nekiülni a beszámolónak, így annyira nem emlékszem már részleteiben.//

Hőseink (?) nem sokat teketóriáztak. A Professzor előállt egy elmélettel, miszerint "egy ilyen esemény után kizárt, hogy ne erősítsék meg a raktáraik védelmét, viszont ahhoz valahonnan el kell vonni az erőt". A Szarkák, ki-ki a maga módszerével megpróbáltak információt nyerni ezzel kapcsolatban, és érdekes dolgokat találtak. Sok féle utánajárást követően (melyben volt terepfelmérés, szellemmezőre hangolás, szociális kapcsolatok igénybe vétele, és pár hasonló megoldás) arra jutottak, hogy Moriston tábornok a saját Fehér korona béli birtokát is őriztette (nem hivatalosan) egy osztagnyi császári gárdistával. Ezt természetesen sehol nem adminisztrálták, ellenben tudta vele fedezni a raktárainak megerősítését, míg a császári fővárosból megérkeznek a plusz csapatok. Kiváló lehetőségnek tűnt, hogy meglátogassák a kúriáját, főleg mikor megtudták, hogy privát fogadást tart a Hús Extázisának Egyházának pár követének.

Ez egyébként érdekes fejlemény volt. A Hús Egyháza egy félig-meddig legális, Doskvolban leginkább elterjedt, nagyhatalmú szervezet, mely a szellemektől való szabadulást (és a szellemek nélküli lét legtisztább formájának, a démonoknak a csodálatát (imádatát?) hirdeti. A múltkori kaland során megjelent démon szerű lényekre való tekintettel, különösen érdeklődni kezdtek ez iránt a szál iránt. 

//Összesen két környi információszerzést tartottam, amiből két dolgot szűrtem le. 
1. Annyira a legvégére akartam tartogatni a legfontosabb infókat, hogy az első kör pár sikertelen dobásának hála konkrétan nem adtam át azokat :D Tanulság: vissza kell venni a hatásvadászásból.
2. A játékosoknak nincs olyan, hogy elégséges információ. Alapvetően nagyon nehezen állnak át a játékosok arra, hogy gyakorlatilag (hagyományos értelemben) nincs tervezgetés, hogy folyamatosan még több és még több információra vágynak. Tanulság: egy kör elég kell legyen, viszont abból több infót kell tudjanak szerezni, amit már elfogadható mennyiségnek érezhetnek ők i. Látszik, hogy ritkán vagyok játékos, szinte örökös mesélőként elfelejtettem, milyen is éhezni a több adatot.// 

A banda szimbólumának egyik verziója (készült több is).

Hiába mesélek évek óta, hiába számítok tapasztalt szerepjátékosnak (11-12 éves koromban kóstoltam bele a szerepjátékba először, rögtön mesélőként), vannak dolgok, amiket nem tudok leküzdeni. 

Ezt most azért írom le, mert egy mesélő külső szemlélőnek tűnhet (tévesen) valami nagyon nagytudású alaknak, aki minden szabályt fejből nyom, minden döntésünkre csípőből reagálva viszi tovább a történetet, mindenre felkészült (és/vagy profin improvizál), és nem gond neki fél tucat NJK-t megszemélyesíteni, miközben sok játékos napokig-hetekig dolgozik egy karakteren. Hát hogy van ez? 

Nemrég írtam róla, milyen rendszert ajánlanék kezdő mesélőknek. Korábban általánosságban írtam a mesélésről. Most felfedek pár érdekes kulissza titkot magamról, amik lebontják a "profi mesélő mindent tud, én erre sose lennék képes" mítoszát. Remélem, hogy ezzel az írással segíteni tudok, hogy az is bele merjen vágni a mesélésbe, aki eddig "kevésnek" gondolta magát hozzá. 

Még itt az elején tisztáznám: vannak látványosan rosszul sikerült mesélések (még jó mesélő is produkálhat ilyesmit), szóval nem kizárt, hogy amikor ezeket a sorokat olvasod, csak pislogsz, mert benned ez a fajta túldicsőített mítosz fel se merült a mesélőid kapcsán. És ez jól is van így, viszont saját tapasztalataim azt mondják, hogy a legtöbb játékos szívesen kipróbálná magát mesélőként, de nem meri. (Erről pedig Kildar csinált videót.) Ez egyébként abszolút érthető, a mesélőé a legfelelőség teljesebb rész a játékban, és a "én csak kijátszottam a karakterem" mentalitással több órányi felkészülését vághatják tönkre. ettől függetlenül mesélni jó, én mindenkit bíztatnék a kipróbálására.

A csodálatos, az utánozhatatlan, a hatalmas Dungeon Master! Vagyis, pont hogy nagyon is utánozható, sőt! 

A Ködváros ismertetőmben (a filózás mellett) volt egy olyan gondolatom, hogy esetleg érdemes lenne írnom a Dungeon Worldről is, amely szintén egy PBTA (Powered by the Apocalypse) játék, sőt, talán a legismertebb PBTA játék. Azonban nem akartam anélkül okoskodni, hogy valamilyen formában kipróbálnám, viszont azt is tudtam, hogy a Szarkák kampány mellett nem lesz túl sok időm külön mesélésekre. 

A megoldás az volt, hogy a feleségemmel loptunk magunknak pár órát, és két részletbe lejátszottunk egy 1:1 felállású kalandot. Itt jegyezném meg, hogy gyerek mellett játszani nehéz, én magam időnként legózás közben meséltem az aktuális helyszínt, ezen kívül nem mehetsz bele véres részletekbe, így kicsit rajzfilmszerű élményt ad. Ezt semmiképpen nem ajánlom senkinek, mi sem szoktuk, de arra, hogy a játék alapjaiba belekóstoljak, elég jó volt. A kaland maga a Gornate Erdeje Kard és Mágia modul volt egyébként, mivel saját kaland írásra végkép nem volt időm.

Azért a Kard és Mágia moduljai közt kezdtem kaland után nézelődni, mert egyrészt baromi jók. Én sok játék sokféle kalandjával találkoztam már, de a KéM kalandjait szeretem messze a legjobban. Másrészt, a Dungeon World olyan értelemben nagyon mesélő barát (más téren nagyon nem, de erről később), hogy a szörnyek konverziója sosem volt ennyire egyszerű. Potenciálisan minden szörnyet és ellenfelet besorol három alap kategóriába, azaz kis gyenge hordalény (goblinok, rablók, orkok, kentaurok, csontvázak, stb.), ezek sokan vannak, de keveset sebeznek és kevés a HP-juk is és ha van páncéljuk, az se ér sokat. Aztán vannak az erősebb, de még csoportban harcoló ellenfelek (sötételfek, óriások, pegazusok, elit ork harcosok, ogrék, stb.), ők kevesebben vannak általában, de több hp és nagyobb sebzés, használható páncél jellemzi őket. Végül pedig azok jönnek, akik egymagukban is kihívást jelentenek a kalandozóknak (sárkányok, elementálok, goblin sámánok, zselékocka, stb) sok HP-val, óriási sebzéssel és erős páncéllal. Ezt módosítja sok minden persze, de ez az alapváza minden ellenfélnek. (Egyébként a megnevezés kicsit csalóka, hiszen sárkányból is lehet egy pár, és goblin is mászkálhat magányosan, inkább úgy kell érteni, milyen tömegben jelent reális veszélyt egy kalandozó(csapat)ra.)

Nem nagy kaland a KéM kalandok NJK-it akár leimprovizálni sem a DW ellenfél-alapelvei mentén. Igazából bármely rendszer lényei könnyen átültethetők, akár fejben is. Mondom ezt úgy, hogy alapjáraton ellenzem az ellenfelek értékének improvizálását. 

Egy kb. 10 perces karakteralkotást követően Elohiir, a tünde harcoslány készen is állt, hogy felkutassa Lucretia Vinalli villáját a rettegett erdőben...

Az elf harcosnőhöz szerencsére van ideális képanyagom. :) 

A banda pontosan érkezett meg az Éjpiac egyik újonnan felhúzott, rendkívül modern, de közben impozáns épülete elé. Itt várta őket pártfogójuk, az igen rossz hírű Lord Scurlock, aki a kezdetek kezdetén felkarolta Vey Haig-ot. 
Scurlock nagyúrnak érdekes híre van Doskvolban. A csapat gyakorlatilag tényként kezelte, hogy nagyhatalmú vámpír, de előzetesen megállapodtak, hogy erről NEM beszélnek, mert addig jó, míg a nemes szimpatizál velük (a vámpírság itt érzékeny téma, mivel illegálisnak minősülnek a császári törvények értelmében).

Az ajtót Scurlock inasa, Mauricius nyitotta ki a csapat előtt. Ő teljesen néma, ezen kívül egy szőrszál nincs a testén (szemöldöke sincs), és teste minden milliméterét tetoválás fedi (a szemhéjét ás az ajkait is), mosolya pedig láttatni engedi dárdaformára csiszolt ragadozó fogazatát (talán tycherosi?). A hűséges szolga egy festményen dolgozott, ami egy távoli tájképnek tűnt (rendkívül absztrakt módon ábrázolt hegyeket vettek ki belőle). A képet többen is megvizsgálták, sőt, a Visszhang rá is hangolt (a sok durva vonás valójában mágikus szimbólumokká állt össze), így kiderült, hogy egy Ilaine nevű nő könyörög a képből, hogy szabadítsák ki. Ezt egyelőre figyelmen kívül hagyták, mert fő a jóviszony.

A lord a megérkezését követően udvariasan kezet csókolt a hölgyeknek és kezet nyújtott Vanak Vale-nek. Leültette őket egy asztal köré kényelmes fotelekbe, majd Mauricius teát szolgált fel. Egy ideig kedélyesen csevegett velük (a nemesekre jellemző módon rengeteget ad a látszatra, és ő most éppen jó házigazdaként kívánt feltűnni). Pár perc után végre a lényegre tért: egy  újságcikket mutatott a csapatnak (a Doskvoli Harsona legfrirssebb példányából), melyben az Enoch-romok feltárásáról és az ott elrejtett ereklyékről írtak. 

Mint kiderült, Lord Scurlock vágyik az egyik ereklyére, egy gazdagon faragott, nagyméretű (kb. másfélszer másfél méteres) ládára. Sajnos nem tudta, hogy azt már elszállították egy védett erődbe, vagy még a romok közt van, de tekintélyes összeget ajánlott érte. A csapat elfogadta a megbízást, és nyomban elsiettek információt gyűjteni. A kapiban még elkaptak a házból egy velőt rázó sikolyt, de jó vendégekhez illőn nem firtatták vendéglátójuk és pártfogójuk dolgait...

Scurlock kedvesen mosolygott a csapatra, de ha csak a szemük sarkából pillantottak rá, egy prédára leső fenevadnak látták. 

Történt egyszer, hogy alkalmam nyílt mesélni egy one shot D&D egy barátom csapatának, mert kíváncsiak voltak rá, milyen lenne játékosként. Ez olyan jól sikerült, hogy ugyanazoknak a karaktereknek meséltem még egy kalandot, egy eredetileg Kazamaták és Kompániákhoz írt, majd Kard és Mágiába átdolgozott horror (klissé) kastély-dungeont, melynek ez már a harmadik rendszer amiben mesélem (és a negyedik alkalom). 

Elég jól működött ez az "én mesélek nekik" dolog, így felvetettem, hogy van-e kedvük esetleg egy kampányba is belevágni. Elég rég nem próbálkoztam ilyesmivel, mert az utolsó néhány kísérlet nem sikerült túl jól, de itt láttam rá esélyt, hogy talán összejön egy 3-4 alkalomnál hosszabb sorozat is. 

Azonban a D&D-ben közel sem éreztem magam eléggé járatosnak, és egy kampány szintjén nem is kényelmes számomra egy angol nyelvű rendszer. A három magyarul is megjelent Forged in the Dark rendszer egyikét szerettem volna mesélni, így választást kínáltam a játékosaimnak, hogy a Kések az Éjben, a Feltört Bolygó vagy pedig a Pengék Szövetsége legyen a kampányjáték. Mindegyikről írtam pro és kontra érveket, és a végén megszületett a döntés: Kések az Éjben! 

Volt bennem némi aggodalom. Ezzel a rendszerrel már tettem egy próbát, és az akkori játékosaim nem igazán érezték a feelingjét, eléggé félresiklott a dolog (arról a kampányról anno írtam). De optimista voltam, mert magát a rendszert és a világot nagyon szeretem, és a játékosaim is nyitottak. A karakterlapok elkészültek, és kitaláltuk az első játékülés időpontját. 

Íme, egy severosi suttogó karakterlapja.

A City of Mist régen felkeltette az érdeklődésemet, de pontosan tudtam, hogy a D&D-hez éppen hogy elegendő angoltudásom édeskevés lenne egy ennyire összetett játékhoz. 

Amikor meghallottam, hogy a Kalandhorizont gondozásában megjelenik magyarul, én elképesztően belelkesedtem, és a bejelentést követően pár hét múlva már a kezemben is volt a Játékosok könyve, majd pár hétre rá a Ceremóniamesterek eszköztára is. 

//Itt egy kis kitérő: Delta Vision, Tuan, mi van veletek? Én abszolút nem vagyok a Kalandhorizont irányába elkötelezve, de a két nagy kiadótól nagyon rég nem kaptunk semmit, csak bíztató bejelentéseket. Ezek tényleg bíztatóak amúgy, de jó lenne már kézbe venni a Fantasy Age-et, vagy a Cyberpunkot... az elmúlt pár évben a a Tuantól kaptunk egy D&D 5E Kezdőkészletet, de ezen kívül csak az Első Magyar D20 Társaság, a Rollins Publisher és a már említett Kalandhorizont adott ki szerepjátékot magyar nyelven (illetve kiadó nélkül megjelent még a Heimurinn, ami van annyira jó, mint ha kiadó állt volna mögötte). A teljességhez hozzátartozik, hogy a Tuan valójában adott ki egy elég komoly szerepjátékot (Castle Falkenstein), de azt tényleg csak kiadta, nem az ő projectjük volt (ettől még kedves gesztus). 
Amit ebből az egészből ki akarok hozni, hogy rengeteg jó játék magyar nyelvű kiadásának ígéretét megkaptuk, de fizikálisan csak magánemberek és kis kiadók munkájának gyümölcsét foghattuk a kezünkbe. Én speciel nem tartozom a szkeptikusok közé, akik szerint "ezek úgy sem fognak megjelenni", lásd D&D 5E kálváriája, de azt én se tudom nem észrevenni, hogy az eredetileg áprilisra ígért kiadványok szeptember elején még nem a polcomon állnak. Persze válság, papírhiány, stb. Értem, de ugyanez a kis kiadókat is érinti, ők mégis hozzák viszonylag rendszeresen a könyveket. Na, de dühöngés vége.//

Sikeresen átrágva magam a kiadványokon és egy teszt mesélést követően késznek érzem magam rá, hogy a saját szubjektív szempontomból írjak erről a játékról.

A két könyv egy egészet alkot.

Volt szerencsém az egyik szerepjáték csoportban egy csapatkereső hirdetéshez. Ami miatt ez nekünk is érdekes lehet, az alábbi mondat, mely a mesélőre vonatkozó igényt tartalmazta:

"Tudja, hogy ő a játék kalauza aki azért van, hogy színvonalas és hiteles módon szórakoztassa a játékosokat nem pedig azért, hogy ő szórakozzon a játékosok kárára."

Már érintettem ezt a témát a "Mi a mesélő dolga?" című írásomban, konkrétan a második pontjában, de ez az elvárás annyira szúrta a szemem, hogy véleményt kívánok formálni a témában, illetve nem is fejtettem ki kellő részletességgel.

Ez a mentalitás abból fakad, hogy egyrészt ő foglalkozik (jobb esetben) a legtöbbet a játékkal. Másrészt, "a nagy hatalom nagy felelőséggel jár", tehát ő dönt mindenben ("a mesélőnek mindig igaza van"), de ezért cserébe "dolgozzon meg". 

Nézzük, mit gondolok én a mesélő szerepéről!

Legalábbis jobb esetben.

A MAGUS egyik nagy bűne a sznobság volt. 

Mielőtt magamra haragítanám a játék rajongóit, mit értek ez alatt? Ipari mennyiségben szerepelt az alapkönyvekben vagy a Rúna magazinokban az "ezt a kasztot csak tapasztalt játékosoknak ajánljuk" vagy a "szigorúan NJK kaszt" (ezek általában a legmenőbbek voltak persze, mint pl. a kráni fejvadászok). Az első mögött az a mentalitás állt, hogy a kaszt szabálymechanikailag vagy morálisan annyira bonyolult, hogy tapasztalatlan játékos nem tudna vele jól játszani, a második esetben pedig az adott kasztok egyszerűen erősebbek voltak mint a szabálykönyvekben megjelentek, ezért nem akarták azt játékosok kezébe adni. Ugye ez az antitápolás és az "aki nem vérpisti, az nem játszik tápos karakterrel, mert nem ettől vagy jó szerepjátékos" szellemiség, ami gyökereiben nem rossz, de a gyakorlatban túltolták és szélsőséges méreteket öltött. 

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem egy embert ismerek, akinek az első karakterei nem ajánlott kasztúak közül kerültek ki. Fejvadászról és boszorkánymesterről konkrétan tudok. Ennek ellenére nem szakadt senkire sem a plafon, és a játék sem szenvedett maradandó kárt, ellentétben velem, amikor felmentem egy MAGUS fórumra, és ott ilyen szövegeket láttam leírva (szándékosan nem szó szerint, ne keressetek rá), hogy:

"Nálam először csak harcossal vagy gladiátorral játszhat, és ha szépen megtanulta, akkor lehet tolvaj, fejvadász és hasonló, majd sok év kemény tanulás után varázshasználó"

Mi van? Szintkövetelményt kell teljesítsen a játékos? Az nem kétséges, hogy sok kaszt összetettebb, mint mások, ezért egy kezdőnek okozhat rossz játékélményt, ha nem tud benne kiteljesedni. Én sem ajánlanék varázslót MAGUS-ban, vagy sorcerert (a 3. kiadás fordításában mágus volt a kaszt neve) D&D-ben. De megkövetelni egy több hónapos-éves tanulási időszakot már nevetséges. 

Erre a fenti jelenségre érdekesen rezonál egy olyan dolog, amibe nemrég szaladtam bele. Szeptemberben Kések az Éjben kampányt fogok mesélni, egy másik csapatnak. Eredendően a három magyarul megjelent Forged in the Dark rendszert, a Feltört Bolygó, a Kések az Éjben és a Pengék Szövetsége közt kínáltam választást, és a Kések mellett döntöttek. Viszont ketten is azt írták nekem a Pengék Szövetsége kapcsán, hogy "kevés lennék hozzá".

Ez megint a "játékosként nem érzem magam elég tapasztalt szerepjátékosnak" gondolata, tehát kevés a játékosi szint. És erről szeretnék pár gondolatot megosztani.

Menő, mi? Na, akkor mondj le róla nagyon gyorsan, mert te ehhez még csirke vagy!

Visszatérő szempont a Roll Playeren, hogy ajánljanak-e egy rendszer kezdő mesélőnek? A témát érintette Kildar is a Miért nem merünk nekiállni mesélni? című videójában. Én kicsit más szempontból vizsgálva a kérdést, azt próbálom kitalálni, milyen az a rendszer, amivel érdemes elkezdeni mesélni? 

Nagyon fontosnak gondolom leszögezni, hogy valójában bármilyen szerepjátékkal el lehet kezdeni mesélni. Én MAGUS-sal kezdtem, ami ha már szabálynehéz, legalább lore nehéz is, így tökéletesen alkalmatlan kezdő mesélőnek. Ennek ellenére rajtam kívül több EZREN ezzel a játékkal vágtak bele a hobbiba. Most konkrétan azt tekintem kezdő mesélő barát rendszernek, ami ad valamilyen támogatást is a kezdőnek. A legjobb rendszerek ilyen téren azok, amiknél elég elolvasni a könyvet, hogy mesélni tudd, meg se kell nézned hozzá egy játékalkalmat, de ez sokszor inkább a lelkes mesélő eredménye, nem a szabálykönyvé.

A másik tételmondatom: nem létezik egyszerű szerepjáték. Ez egy gyakorlott játékosok által terjesztett mítosz, ami abból fakad, hogy számunkra mi egyszerű. Egy teljesen laikus számára még az egyszerűbb játékok is nehezebbek, mint a bonyolultabb társasok. (A mini rpg-k kivételek)

Mit számított akkor, szabálykönnyű-e egy játék? 

Kildar már csinált egy videót az improvizációról, ezért nem is ennek megfelelő módjáról szeretnék írni, hanem arról, mit nem érdemes rögtönözni. 

Leszögezném az elején: imprózni jó, ráadásul, elkerülhetetlen, hiszen a játékosok minden döntésére felkészülni kb. lehetetlen. Én magam is benne voltam abban a teljesen téves pózban, hogy "a profi mesélőnek nem kell készülnie", sőt, roppant büszke voltam rá, hogy a jegyzeteim gyakran csak pár szám szerepelt (a várható szörnyek statisztikáit tartalmazó oldalszámoké).

Valaha én is így álltam hozzá. Szerencsére kinőttem, de akkoriban nagyon menőnek éreztem magam tőle.  

 Ez persze hülyeség, de főleg lustaság volt, illetve pont egy olyan korszakomban történt, amikor szerepjáték-csömöröm volt. Mióta újra aktívan foglalkozom a hobbival, egészen másképpen készülök fel a játékalkalmakra, erről már részletesebben is írtam.

Nos, ennyi felvezetés bőven elég, nézzük mit ne improvizáljunk! Persze mint minden írásom, ez is személyes vélemény, szóval tessék ennek megfelelően kezelni.

Elkezdtem írni egy másik bejegyzést, talán egyszer majd befejezem, de most egészen más dolog foglalkoztat.

A minap az a megtiszteltetés ért, hogy felkértek mesélőnek egy csapathoz, mivel szerették volna az állandó mesélőjüket játékosként is látni. Amennyire én tudom, általa csatlakoztak be a hobbiba, így náluk nagy eseménynek számított, hogy a mesélőjük most nem az asztal túlvégén, hanem oldalt ül, velük.
Ha már lúd, legyen kövér: a felkérésem D&D5-re szólt. A csapat nem ismerte ezt a rendszert (ezelőtt még sosem játszottak benne), viszont a mesélőjüknek a kedvence, ismeri is nagyon. Én alapvetően szeretem az 5E-t, de nem vagyok benne különösebben gyakorlott, ráadásul, valamilyen steampunk jellegű világot szerettek volna, ami kb. az egyetlen stílus a fantasyn belül, amiről tényleg lövésem sincs, szóval kétszeresen is izgulhattam. Az már csak hab a tortán, hogy ritkán mesélek a saját csapatomon kívül másoknak. 

A fentiek fényében utána olvastam (és kérdeztem) a steampunknak, átnéztem a D&D szabályait, kitaláltam egy világot, és annyit kértem, hogy a játék előtt pár nappal had lássam a karaktereket. 

A játék egyébként jól sikerült, a résztvevők közül többen jelezték, hogy szívesen játszanának még ebben a világban, ezekkel a karakterekkel. Az egyik kreatív tag készített egy mémet, sőt, a játék alapján pár achievementet is (ha valaki nem tudná: ezek a videójátékokban használt kis kitüntetések, amelyek különböző elért célok, teljesített feladatok után járnak. Pl. a legtöbb ellenség megölése, vagy ha nem sérültél a pályán, stb).

A tartalma csak a résztvevők számára vicces, de azt, hogy a játékos milyen kreatív és lelkes volt, nagyon szépen ábrázolja ezt a pár kis érdemrend.

Ami érdekes, hogy ez a mesélés vált számomra az idei év legjobb és egészen más okból a legmegrázóbb szerepjátékos élményévé egyszerre (most ne számoljuk a mesélői workshopot, az külön kategória). 

Egyrészt fantasztikus élmény volt a játék is, a visszajelzések is, de már azelőtt is értek új ingerek, amelyekhez nem vagyok hozzászokva. Csak pár példa: a játékosok átnézték a játék alapvető szabályait. Nem mélyedtek el benne, de tudták, hogy kell támadódobást dobni. Ebből fakadóan átnézték a karakter opciókat, és tudatosan választottak, majd kis segítséggel, de el is készítették a karaktereiket. A végső megdöbbenés akkor ért, amikor szembesültem vele, hogy elolvasták (!) a világról írt rövid, pár oldalas ismertetőmet, és építettek is rá (!!!) a karakterek létrehozásakor. 

Tudom, hogy ennek alapnak kéne lennie, de kicsit olyan élmény volt, mint mikor azt hittem, a valódi szerelem nem létezik, túldimenzionált mítosz, csak hagytam magam becsapni a filmek és könyvek által, aztán megismertem a feleségemet, és rájöttem, hogy de igen, létezik. Csak ritka. Nos, most szembesültem vele, hogy a lelkes játékos, aki utána néz, aki foglalkozik a játékkal, akit tényleg érdekel, az nem csak egy legenda, amivel magukat vigasztalják a mesélők... 

Mátét valamikor a 2000-es évek elején ismertem meg, emlékeim szerint egy MAGUS kártya (röviden: MK) klubnapon. Ezek nem hivatalos alkalmak voltak, csak olyan természetes volt, hogy péntek este a Szellemlovasba megyünk játszani. Játékosként sokszor fogalmaztunk meg kritikát (pozitívat és negatívat egyaránt) a játék akkori kiadójával, a Kétmágus Kft-vel kapcsolatban. Teltek az évek, nekem a kártya hol eltűnt az életemből, hol újra megjelent, Máté pedig tesztelő lett. 
Egyik nap pedig felhívott, akkor már elég rég nem láttuk egymást, és azt mondta nekem: "régen sokat kritizáltuk a kiadót, mert nem volt jó a Ynev hűség. Mit gondolsz, te jobban csinálnád?" Igennel feleltem, és mire kettőt pislogtam, a MAGUS kártya háttér felelősévé váltam. Egy kiegészítő, egy kezdőkészlet és egy alapcsomag elkészítésébe segítettem, amennyire tudtam, én feleltem azért, hogy a lapok megfeleljenek a MAGUS hátterének (kánonjának) és az én dolgom volt (később többedmagammal) a képek leírását eljuttatni a grafikusokhoz. 

Együttműködésünknek a kislányom születése vetett véget, és bár ritkán találkozunk, továbbra is barátomnak tartom Mátét, és ő is engem. De miért írok erről egy szerepjátékos blogon? 

Nos, 25 éves lett idén a MAGUS kártya, én pedig több, mint 15 éves ismeretségünket (fene se számolja) kihasználva interjút kértem Mátétól, mint a kártya képviselőjétől. Ez nem példátlan, adott már interjút a Találkozzunk Torozonnál! Youtube csatornának, és persze a kártya saját oldalán is jelent már meg írásban ilyen beszélgetés (az elég kártya specifikus). Én igyekeztem úgy feltenni a kérdéseimet, hogy azoknak legyen általános szerepjáték vonatkozása, illetve beszélgettünk a MAGUS-ról általában is, amelyről a viszonyomat korábban már megírtam.  

Figyelmeztetés: Máté szókimondó ember, akinek ami a szívén, az a száján is. Ez csúnya szavakat és kendőzetlen véleményt is jelenthet. Nem véletlen nevezik Aquirnak, azaz a MAGUS világának szavával is ölni képes lényei egyikének. Kérek mindenkit, lehetőleg maradjunk meg a kulturált véleményformálás határain belül. Kemény témák mellett pár exkluzív infó is várható, a MAGUS irodalom rajongóinak :)

Máté nem szeretett volna fényképet küldeni nekem, de kijátszottam egy őt ábrázoló kártya grafikával. Ezt a jogot a játékosok szavazatával nyerte el. 

Életem első mesélése általános iskola 5. vagy 6. osztályában történt meg.
Helyszín: a suli üres tanterme, tanítás után.
Résztvevők: néhány osztálytársam, a legtöbbjüknek fogalma sem volt, mi a fene ez.
Rendszer: MAGUS, Nagy Zöld.
Előzmény: a tesóimnak megvolt a MAGUS alapkönyv, de nem játszottak vele, én pedig kapva kaptam az alkalmon, hogy végre kipróbálhatom valakikkel. Akkor már vagy egy éve lapozgattam, nézegettem a képeket, próbáltam értelmezni a szabályokat. 
A kaland: amazonokat kellett elfogniuk, rabszolgának. (Jah, hát menőnek tűnt csinos nőket rabolni.)
A végeredmény: a takarítónő kivágott minket, mint a macskát...
Emlékezetes jelenet: haverom törpe harcosa 00-át dobott, és csákányával egy csapásból bezúzta az egyik amazon fejét. A fejtetőn ment be a csákány, de az állán ki. Jah igen, már akkor is jó voltam gore harcjelenetek lemesélésében. :D

Az amazon-killer osztálytársammal egy-két Vampire játékot még összehoztunk, de hamar lemorzsolódtak a srácok mellőlem. De azért annyi haszna mindenképpen volt, hogy rátaláltam a hobbira. De miért is mesélek erről?

Kildar 7 üzenet a múltba, avagy milyen tippeket adnék a mesélést kezdő önmagamnak? című videója ihletett meg.  Viszont annak nem látnám értelmét, hogy ugyanezt a formátumot adjam át, csak írásban. Egyrészt, mert van némi átfedés kettőnk között, másrészt, mert jobb szeretem nem szolgaian másolni az ihletőimet. A cél annyi, hogy összegzem a legnagyobb változásaimat a mesélésben. Mit csinálok másképpen? Miért csinálom másképpen? 

Miközben írom ezt a bejegyzést, rájöttem, hogy régebben írtam már egy nagyon hasonló témáról, de az inkább a mentalitásom béli változásra koncentrált, ez pedig a gyakorlatra fog.

Amivel nagyobb az átfedés, az a Három tipp mesélőknek és egy ráadás játékosoknak a Kockák és Sárkányokon, amelyen én voltam a vendég. 

Az örök alfa és omega

A Feltört Bolygó (Hack the Planet) egy Forged in the Dark játék (tehát a Kések az Éjben (Blades in the Dark) rendszerét használja), ezúttal cyberpunk stílusban. Én nagyon szeretem a FitD játékokat, írtam korábban a szintén magyarul megjelent Pengék Szövetségéről (Band of Blades) is. Itt és most meg is ragadom a lehetőséget, és köszönetet mondok a Kalandhorizont Kiadónak, és azon belül Bakk Lászlónak, aki nélkül sosem ismerem meg ezeket a játékokat, márpedig ez a rendszer a kedvencem (de legalábbis az egyik kedvencem) lett.

A Feltört Bolygóról azonban eredetileg nem akartam ismertetőt írni, noha tetszett a játék. De akkor mi a baj?

Maga a szabályrendszer nagyon kis mértékben tér el a Kések az Éjbentől. Aki ezt akarja megismerni, jobban jár, ha elolvassa Eraman ismeretőjét az LFG-n, ami egy nagyon szépen felépített bemutató. Én már a korábbi ismertetőimnél is inkább a világot, a hangulatot akartam megfogni, a rendszer tömör leírása sosem volt erősségem. Másrészt a cyberpunkról már írtam általánosságban itt a blogomon belül is. Felvetődött a kérdés, hogy mégis mit érdemes nekem még leírnom? 

A választ az LFG-n Theszeusz adta meg, aki feltette a kérdést: "Érdeklődnék, hogy a Blades és kiberpunk kistestvére, a Feltört Bolygó világai milyenek? Érdekesek maguk a világok? Vagyis ha lehámozom ezeket a szabályokat, akkor is van róluk annyi leírás, hogy izgalmasan lehessen velük játszani egy másik hozzárakott szabályrendszerrel?"

Később pedig azt a megjegyzést fűzte hozzá: "Az a "baj" a cyberpunk játékokkal, hogy amennyire izgalmasnak tartottam régebben a kibervereket régen így játékszinten, most már még játékszinten is kiráz tőlük a hideg... Viszont a cyberpunk (vagy inkább "neon noir"?) világokat még mindig érdekesnek találom."

Ezek jogos kérdések, és jogos következtetések. Megkísérlek tehát egy olyan, nem hagyományos ismertetőt írni, amely megragadja a hangulatát, segít eldönteni, kinek való vagy nem való a játék, és boncolgatom, mennyire Kések az Éjben és mennyire cyberpunk a Kések az éjbenes cyberpunk?

A borító szépen visszaadja a megcélzott hangulatot. Viszont több kép nem lesz, egyrészt van a játék oldalán legális betekintő a kiadványba (nem kötelező végignézni, de pörgessetek bele bátran),  másrészt vegyétek meg a könyvet.

Kedves olvasók!

Felvetődött, hogy a sötét alapon fehér betűk nagyon bántják a szemet. Mi a véleményetek, jobb ez a mostani megjelenés? Kellemesebb így a blogra nézni?

A Necron techno-mágus várja a válaszotokat! 

2020.09.11-én indult jelen formájában a Démonok és Sárkányok blog. Viszonylag sok írás született azóta, bár egy része nem publikus (azok egy hombrew világ leírásait tartalmazzák, de nem érzem őket elég erősnek a nyilvánossághoz. Igény esetén közzéteszem szívesen.)

Bár kevés bejegyzésemet publikáltam nyilvános helyeken (bár volt ami az lfg-n megjelent másodközlésben, és erre egyébként baromira büszke vagyok, annak ellenére, hogy volt ismerősöm, akit annyira megsértettem vele, hogy letiltott a közösségi médiában), valamekkora ismertségre azért szert tettem az írásaim révén, illetve elkezdtem aktívabban véleményt formálni a különböző szerepjáték csoportokban. Ennek az útnak a vége pedig az lett, hogy lehetőséget kaptam részt venni a Kockák és Sárkányok Youtube csatorna 2022.05.21-én tartott mesélői workshopján. Ráadásul (bár már a megkeresést is megtiszteltetésnek vettem) felkérést kaptam arra is, hogy a "Saját világ készítése" témakör kerekasztal beszélgetésének egyik résztvevőjeként legyek ott.

Mivel az alkalomról lesznek videófelvételek, a bejegyzést később frissíteni fogom. Képeket sajnos nem készítettem, így most azok nem lesznek. Továbbá nem hiteles krónikásként kívánok beszámolni az eseményekről, hanem az érzelmi oldalát próbálom megfogni, így előre is elnézést, ha ez az írás csapongó lesz. 

Ez egy kicsit személyesebb jellegű írás lesz, de azért megmarad a szerepjátékos blog keretein belül. Viszont úgy érzem, érdemes nyilvánosan kiadnom magamból, mert talán más is jár hasonló cipőben, mint én. Nekem jól jött volna, ha valaki beszél nekem ilyesmiről.

A mai poszt témája egyrészt, hogy miért nem megy nekem a kampánymesélés, továbbá érinteni fogja, hogy mire van nekem mesélőként igényem és mi az, amire nagyon nincs. Mivel itt sok esetben a saját csapatommal szembenálló vélemény is leírásra fog kerülni, igyekszem minél általánosabban fogalmazni, de lássuk be, én is a saját tapasztalataimból tudok következtetéseket levonni.

Amit előre leszögeznék: nem ítéletet akarok mondani senki felett. Nem tartom a saját ízlésemet értékesebbnek mint a másokét.

Na elég a felcsigázásból, vágjunk bele!

A mesélő fantáziája.

//Mesélői megjegyzés: Sjón játékosa most saját kommentárjaival is elátta beszámolóját, melyeket igen hasznosnak találtam. Kicsit a ló túloldala volt az előző rövidke játékhoz képest, kb. 7 órás játékidőt ölelt fel (szünetekkel). Én élveztem, de kiderült, hogy egyes játékosaim közel sem annyira tudnak azonosulni a rendszerrel és a setting hangulatával. Megjegyzendő, hogy nekem továbbra is sokat ad és adott a Heimurinn, és remélem, hogy lesz még folytatása, de a csapat nagy része inkább térne át kevésbé véres-halálos rendszerre. A krónika jövője még nem dőlt el, Sjón és Enku játékosának biztosan tetszik a kaland.//

Heimurinn-hangulat.

Áprilisra ígérik a FAGE szerepjáték magyar nyelvű alapkönyvet, júliusra várható a Cyberpunk Red magyarul, és minden nap tűkön ülve várjuk, hogy mi lesz a D&D 5E magyar kiadásával. Vannak más bejelentések is, de engem ez a három érdekel.

//Update 2022.03.24 - A Kalandhorizont ma bejelentette a City of Mist (Ködváros) magyar kiadását, ami még simán belefér ebbe a sorba, mert évekkel ezelőtt olvastam róla, és nagyon királynak tűnt!//

Aktívan zajlik a Heimurinban játszott lundborgi krónika, és hamarosan belevágunk egy többé-kevésbé Worlukon (erősen lore light felfogásban) játszódó Kard és Mágia kampányba is. Játékosként pedig bele-bele kóstolok (jobb híján angolul) a D&D 5. kiadásába.

Személy szerint én egyébként nagyon szeretem az 5E-t. Ezen biztos sokan felhördülnek, de véleményem szerint ritka elegáns megoldásokkal operál, akár csak az előny-hátrány rendszerre, vagy a rövid és hosszú pihenőkkel kezelt HP értelmezésre, avagy: a HP nem életerő.

A FAGE szintén egy tetszetős rendszernek tűnik, én rengeteg lehetőséget látok benne, de azzal hosszú távra majd az év végén tudok tervezni, mikor kijött az alapkönyv mellé a bestiárium és a Companium (a fordítás még nem ismert). Ami érdekessé teszi, hogy nagyon ynev kompatibilisnek látszik, ami alávághat a lassan, de biztos forrásból tudom, hogy valóban készülgető MKK-nak.

Apropó MKK!
Szerintem mostanra eljutottunk arra a pontra, hogy az MKK nem nyerhet. Persze biztosan sokan megveszik már csak a logó miatt is, de annyit kell rá várni, hogy a világ legjobb szerepjátéka is lehet, akkor sem fogja tudni beteljesíteni, amit elvárnak tőle. Én az eddig látottak alapján egy közepes, kb. 10/5-ös játéknak tartom, 10/10-esként van beharangozva és sokan 10/1-nek kiáltották ki... igen hangosan. De ha elkészül, én biztos, hogy részletesen ki fogom vesézni, aztán meglátjuk, milyen végső pontszámot adok.

Cyberpunk Red: a Cyberpunk 2077 óta rajongó vagyok (bár én a 2020-at is bírtam), szóval van bennem egy komoly pezsgés, viszont remélem változik majd amit eddig láttam a fordításából, mert annyira nem szerettem bele. 

Aminek még nagyon örülnék:
Kard és Mágia 2. kiadás. Szó van róla egy ideje, hátha összejön ma.
Hét tenger 2. kiadás, vagy Legend of the Five Rings 5. kiadás magyarul. Mivel a Delta Vision beszállt a szerepjáték piacra, tőke van rá. Reménykedjünk...

Ami viszont vicces: 
Volt egy olyan hét idén, amelyen az egyik fórumon a Delta Vision embereként hivatkoztak rám, míg máshol a Tuan emberének neveztek. Az egyik tábor szerint nem vagyok elég kritikus, míg a másik szerint túl kritikus vagyok a Delta felé, így ezt a következtetést vonták le.
Na, akkor most, hányadán is állok...
Nos, valamikor a MAGUS kártya fejlesztőjeként volt közöm a Deltához, kb. képviseltem a kiadó egyik termékét. Ez alatt jó fiú voltam, egy rossz szót sem szóltam akkor sem, ha valami nem tetszett. De jelenleg teljesen független vagyok minden kiadótól, teljesen vásárlóként képviselem magam, és igenis fenntartom a jogot, hogy kritizáljam azt, ami nem tetszik. Márpedig nekem nem tetszik, hogy a rendszeresnek ígért MKK posztok több hónap alatt frissülnek csak. Nekem nem tetszik, hogy nem kapok hírt a D&D magyar kiadásáról, bár március közepére ígértek bejelentést. Amellett, hogy tetszik a FAGE és a Cyberpunk kiadása is. Köszönöm szépen, de én nem vagyok egyik oldal mellett sem, én egy hol elégedett, hol elégedetlen célközönség vagyok. Viszonylag könnyű engem boldoggá tenni: tartsuk magunkat az ígért határidőkhöz, és ha ez nem megy, akkor jelezzük, hogy ez most nem fog menni, ezért és ezért. Nem hiszem, hogy sokat kérek... 

//Ismét Sjón játékosának tollából jöjjön első tényleges játékalkalmunk története. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy elkövettem egy nagy hibát: a kaland rövid lett. Tudtam, hogy nem valami hosszú, de valamiért túlbecsültem a karakterkedéssel töltött időt, így nettó 3 óra alatt véget is ért. Erre mostantól sokkal komolyabban fogok figyelni.//

Valami ilyesminek képzelte el azt a trollt, melynek teteme fontos részét képezte ennek a kalandnak, a részleteket lásd lentebb. 

Lehet csak én vagyok ilyen szégyentelenül szubjektív személyiség, de nekem hajlamom van a "jót" úgy fordítani: "ami nekem tetszik". Persze az ember (jobb esetben) igyekszik objektív szempontokat is mérlegelni, csak hát ez nem egyszerű. Senki sem szereti azt mondani, hogy "ami nekem tetszik, az igazából nem jó". Ösztönösen úgy gondolkodunk (én biztos), hogy nyilván azért szeretek valamit, mert az a valami jó.

Most, hogy túl vagyunk a konyhapszichológiai felvezetőn, térjünk rá a bejegyzés megírásának okaira. A különböző szerepjátékos csoportokban visszatérő téma, hogy ez vagy az a játék jó vagy nem jó? És az adott rendszer rajongói és utálói késhegyre menő vitába bocsátkoznak a témában. Utoljára a D&D 5E és a MAGUS ETK kapcsán olvastam ilyen vitát, és szerintem a magyar neten ezek a legvisszatérőbb témák (mivel ez a két legnépszerűbb rendszer), de valójában kb. minden játékkal előkerül, amit viszonylag sokan ismernek.

Most kísérletet teszek rá, hogy önmagamból kilépve, objektív mércét állítsak fel, ami alapján egy szerepjáték rendszer jó, független attól, hogy szeretem-e. Vágjunk hát bele.

Adjunk neki!

//Egyik játékosom tollából szóljon most Heimurinn betanuló játékának hiteles  krónikája. Ez volt a 0. alkalmas karakteralkotás utáni "tutorial" játék, amiben kicsit kipróbálhatták a rendszer lényegét.// 

Magasztos Karnonou, hatalmas Rén Atya, hát ezt is megértük, Kráka! Ma felnőtté avatott a godi. De talán inkább az elején kezdem.

Sjón, a szellemek barátja

A "mitől MAGUS a MAGUS, mi adja a MAGUS feelinget" az MKK fejlesztőinek visszatérő kérdése, amely egyébként egy okos érvelés, tekintve, hogy baromira nem definiált dolog. Mert az tény, hogy 5 M*-ozó társaságból 5 fog más stílusban játszani, hiába játszanak mind ETK-t.

Mivel egykor nekem is az KKUK (Kézikönyv Kalandozóknak és Útmutató Kalandmestereknek) és az ETK (Első Törvénykönyv) //a MAGUS első alapkönyvének két, apróságokban eltérő kiadása// volt A szerepjáték, együtt tudok érezni azzal a csoporttat, amely évtizedek után is így van vele. Azonban időközben sok más rendszerbe is belevágtam (sokszor markánsan eltérőkbe, vagy csak a zsánerhez szerintem jobbakba), ezért mégis kívülállóként nézem a M* közösségeket. Közösségeket, mert a MAGUS nem egységes. 

Első és legfontosabb: nincs azzal baj, ha valaki soha semmit nem vesz a kezébe ETK-n kívül. És ez nem a leereszkedő, kisujjeltartós sznobkodás, amit egyébként gyűlölök. Egyszerűen nem kevesebb ember, akit nem maga a hobbi, hanem kizárólag a M* érdekel. Ezek az emberek nem is igazán szerepjátékoznak, hanem M*-oznak, a szerepjátékok elmélete, evolúciója, módszertana, na ez az ami nem érdekli őket.

Viszont hazudnék, ha azt mondanám, hogy értem a "csak egy játék létezik, az nekem megfelel" csoportot (egyébként ez D&D-s és WoD-os verzióban is létezik, de most M* a téma). Szerintem rengeteg mindentől megfosztja magát, aki tudatosan nem akar más világokat, más rendszereket megismerni. Konkrétan más világoktól és rendszerektől.

E hosszúra nyúlt bevezető után azt fogom megvizsgálni, mi az a plusz, amit a KKUK/ETK és esetleg az UTK (Új Törvénykönyv) ad, és más rendszerek (pl. Kard és Mágia, D&D, Forged in the Dark, FAGE, stb.) nem adnak meg a ynevi kalandokhoz. Kísérletet teszek egyfajta M* minimum objektív megállapítására, és ezzel egyszerre megfogalmazom, mi adja meg nekem a Ynev érzést/MAGUS hangulatot. 

Ez egy elég nagy terjedelmű írás lesz, remélem ennek ellenére remélem, hogy lesz aki érdekesnek találja majd.

Az a bizonyos pentagramma.

Kissrác korom óta játszom számítógépes játékokkal (a sárga kazettás "Sega Mega Drive" játékok mellett). Prince of Persia, Stunts, majd később Age of Empires, Mortal Kombat, Commandos, Imperium Galaktika 1-2, stb... csupa nagy nevek :) 

De igazi gémer sosem voltam. Szerettem persze gépezni, de mindig több éves (néha évtizedes) lemaradásban voltam, mert modern PC-re sosem futotta. Ha egyik tönkrement, bontóból vettünk egy valamivel jobbat. Mikor lett internetem, akkor Youtube-ról néztem csorgó nyállal a játékbemutatókat, amelyekkel mások játszanak.

Persze a legjobb grafikájú játékok, tehát az asztali szerepjátékok (melyeket az elmém jelenít meg) mindig ott voltak. :)

Ez a tendencia idén karácsonykor változott, mikor egy felső-közép kategóriás gémer PC-vel lepett meg csodálatos feleségem, és egy egészen addig teljesen elérhetetlen játékkal, melynek címe: CYBERPUNK 2077.

Hello, Night City!

2021 nem volt túl jó év, a covid továbbra sem kímélt minket, a papírhiány pedig sok megjelenést elcsúsztatott, és szerintem mindenki tudna még pár negatív dolgot mondani idénről, pl. a családomban történt pár haláleset is. Én most kifejezetten a szerepjátékosi életemből fogom áttekinteni az elmúlt 365 napot.  

Nem számoltam a játékalkalmakat, de kevés volt belőlük. De valószínűleg a szikár számok nem sok embert érdekelnének (különösebben engem sem). 

Nézzük hát, az észrevételeket, ráébredéseket, elhatározásokat!