Ha csak két szerepjátékos könyvet tarthatnék meg, és használhatnék életem végéig, az a D&D 5. kiadásának 2014-es PHB-ja és az 5. kiadás 2025-ös Monster Manualja lenne. Egy PHB és egy Monster Manual egy életre elegendő kalandot és kampányt tudna nekem adni úgy, hogy mindegyik egészen más hangulatú lett volna. Ezért is volt nagyon fájdalmas, hogy a magyar 5E elvérzett, mert ez a két könyv biztosan kiadásra került volna, nekem pedig igazán nem kell több. 

Ennek a gondolatnak némileg ellentmond, hogy nagyon sokféle szerepjáték könyvet begyűjtöttem az évek alatt. Igazából rpg-hörcsög vagyok, ha valamiben egy kis fantáziát is látok, ha valami kicsit is megmozgat, hajlamos vagyok beszerezni, és szomorkodni, amiért nincs időm még kipróbálni se, nemhogy kampányra...

Elég sokan egész életükben egyetlen rendszerrel játszanak végig, ez általában a MAGUS vagy a D&D valamelyik kiadásának rajongóira igaz. Én ezt a (számomra beszűkült) mentalitást nem ítélem el, bár furcsállom, de feltételezem ők pedig azt furcsállják, mi értelme ennyi könyvet megvenni, ha töredékével sincs időm játszani?

A kérdés valójában jogos. Egy ideje foglalkoztat is, miért csinálom ezt? Mivel felelős családapa vagyok, már alaposan megszűröm, melyik játékokat vegyem meg (pl. nem veszek meg minden magyar nyelven kijött játékot), de így is messze a szabadidőm túlmutató mennyiséget zsákolok be. Miért?

Nagy fájdalmam, hogy nem jelent meg magyarul, akkor még inkább ellátná ezt a feladatát, hogy A mindenre jó szerepjátékom legyen.

A Mörk Borgról nagyon sokáig csak rémtörténeteket hallottam, hazai és nemzetközi fórumokon is. A közös pont mindegyikben az volt, hogy ez egy „külcsín a tartalom felett” játék, egyesek odáig merészkedtek, hogy „inkább művészeti album, semmint szerepjátékt”.

Amikor találkoztam a kiadvánnyal, megállapítottam, hogy a képi világa nagyon markáns, és számomra nagyon taszító. A szándékosan polgárpukkasztó, sátánista hangulatot keltő képek nálam túlságosan is célt értek: a mai napig enyhe hányinger kerülget, ha meglátom a Mörk Borg sárga-fekete képeit (lehet keresztény identitásom háborog, vagy csak hatásosan stimulálja az agyamat a grafika, a készítőknek szerintem ez célja is volt kicsit).

Elmondhatjuk, hogy nem éreztem különösebb vágyat, hogy elmélyedjek ebben a játékban, ráadásul ha ez nem lett volna elég, a Mörk Borg egyfajta zászlóshajója az artpunknak nevezett jelenségnek, amiről szintén elég rossz véleménnyel voltak az általam többé-kevésbé figyelemmel kísért hazai és nemzetközi OSR közösségben, ami egy OSR-ba sorolt játék esetén nem valami jó előjel.

Marvin LFG-re írt ismertetője sem győzött meg arról, hogy különösebben érdekelnie kellene a játéknak, így valószínűleg ez sem lépett volna ki a "tudom, hogy létezik, de jobban nem érdekel" játékok kategóriájából, ha Marvin nem írt volna ismertetőt a Cy_Borgról, a Mörk Borg cyberpunk zsánerkonverziójáról is.

Ettől a képtől, meg kb. az egész képi világától rosszul vagyok

Amikor jött a hír, hogy a D&D 5. kiadásának 10. évfordulójára érkezik egy megújult verzió, kicsit hümmögve fogadtam a teljes kompatibilitás ígéretét. Ebben igazam is volt és nem is, ezt majd később kifejtem, most első körben leírom, hogy mit gondolok a két kiadásról, mi tetszik és mi nem tetszik az új kiadásban, stb.

Nekem mindkét verzióból a Player's Handbook (PHB, azaz a játékosok könyve) és a Monster Manual (MM, azaz a bestiárium) van meg, a Dungeon Master's Guid (DMG, mesélők könyve) nincs meg egyik kiadásból sem. Ez nem valami sznobéria, nem arról van szó, hogy akkora mesélői etalonnak gondolom magam, hogy nekem már nem lehet újat mutatni. Egyszerűen ezek a könyvek drágák, én pedig, bár rengeteget fejlődtem az angolban, azért még nem használom konfortosan. A PHB-ban a játék alapvető szabályai szerepelnek, amire mindenképpen szükségem van, hogy játszani vagy mesélni tudja, az MM-ben az ellenfelek statisztikái, amik szintén létfontosságúak, ha mesélni akarok (meg nekem minden szerepjátékban a bestiárium a legérdekesebb), addig a DMG nagyon jó és hasznos, de nem elengedhetetlen. Ebből fakadóan a PHB-ból és az MM-ból fogok kiindulni.

2025. első napján erősen indított az lfg.hu: Christoforo forumtárs interjút készített Lux Gáborral, a Kard és Mágia alkotójával.

Ebben az interjúban volt egy érdekes rész, amikor Christoforo azt kérdezi (mosolyogva) Gábortól, hogy edition war jelenség esetleg volt-e? Aki nem tudná, az edition war nem más, mint amikor egyazon játék különböző kiadásának rajongói egymást ölik, hogy melyik kiadás volt AZ IGAZI, a TÉNYLEG jó, stb.

Erre Gábor ezt felelte: "Nem. Nyilván egy kicsit büszke is lennék rá, hogyha valaki azt mondaná, hogy „hát igen, az eredeti az még jó volt, ezt már csak a pénzért csinálta”, vagy remélem, hogy egyszer ír valaki valami olyasmit, hogy „én még akkor játszottam vele, amikor még jó volt.”

Kedves Gábor, így váljon valóra minden kívánságod!

AMIKOR MÉG JÓ VOLT!!!!!!!!!!!!!!!!!4444NÉÉÉÉGY!!!!!

2020.11.08-án publikálták az MKK Narratív nyílt tesztre szánt anyagait. Nem igazán sikerült elnyerni a közösség szeretetét, pedig volt hozzá beharangozó videó, példajáték videó, Facebook csoport (ez már nem elérhető időközben kiderült, hogy de igen, csak a név változott.), tesztelő válaszolt az lfg-n... stb. Szóval volt mögötte szándék, volt akarat, volt szív... csak hát nem lett jó. Hogy mi ment félre, arról éveken át (nem túlzok, az MKK topic utolsó bekezdése 2024.07.02 az lfg-n) ment a társalgás. 

Az nyilvánvalóvá vált, hogy az embereket igenis érdekelné egy hivatalos M.A.G.U.S. Akkor is érdekli, ha nagyon más, mint az eddigiek. Akkor is, ha egyszerűen nem sikerült jól az első nekifutás. 

Nosztalgiából bele-bele olvastam a régi fórumbejegyzésekbe, és seti nevű fórumtársnak volt egy érdekes gondolata:
"Viszont még annyi, hogyha egy motorral akarnak rpg-t, társast, kártyát miegymást, akkor miért nem a kártyajáték motorját próbálták szerepjátékra alkalmassá tenni? Nem játszom a játékkal, és csak felületes ismeretségem van a szabályokról, de az nem lett volna jó alap egy rpg-hez?"

Én elég sokat játszottam a MAGUS kártyajátékkal, voltam tesztelő is, viszonylag ismerem a szabályokat. A szerepjáték pedig A hobbi az életemben.

Szóval a kísérlet lényege: megpróbálok összeütni az MKK színrelépésének ötéves évfordulójára egy tesztanyagot.

A vállalt kritériumok:
- Max. 50 oldalas lehet.
- Egyszerű és szabálykönnyű kell legyen, mégis vissza kell adjon valami féle MAGUS hangulatot.
- Tartalmaznia kell minden szabályt, néhány példakaraktert és ellenfelet (ezek között a közönséges rablótól a sárkányig le kell fedni a szélsőségeket.
- Ahol lehet, az MKK terminológiát kell használnom (befolyás pont pl. biztos nem lesz, ha van befolyásolás jellemző).
- Valamennyire a kártya szabályaiból kell kiindulni.
- Kell legyen benne olyan elem, ami miatt rámondhatom, hogy narratív (legalább egy kicsit).
- Amennyire lehet, alkalmasnak kell lennie a regénybéli karakterek és történések leképezésére.
- Foglalkozni kell benne olyan kérdésekkel, amikkel az MKK is foglalkozott, mint a manaháló vagy a kalandozó definíciója, de nem mehet a játszhatóság rovására. 

Szerencsére ezt abszolút a saját szórakozásomra csinálom, szóval ha nem sikerül, hát nem sikerül. :) 

Az idei év egy blogolásban szegény, de játékban szerencsére igen gazdag év volt. Ezt már rég megfigyeltem, hogy akkor pofázok többet a szerepjátékról, amikor valamiért kevesebb játékra jut időm, szóval ez végül is örvendetes. Annyiból sajnálatos, hogy ugyanezt a következtetést pontosan ugyanígy levontam tavaly is:

"Jövőre mindenképpen szeretnék többet írni, a dolgon az sem segít, hogy rengeteg projecten dolgozom. Általánosságban megfigyelhető, hogy ahogy egyre többet játszok, annál kevesebb időm van írni a szerepjátékról."

A tapasztalatokat levonva, 2025-re már nem merek több blogolást ígérni, mint idén tettem, meglátjuk.

Nézzük, mi történt ebben az évben, szerepjátékos szempontból!

Legfontosabb szerepjátékos megjelenés
Ezt a díjat idén nálam messze vitte a Heimurinn. Ennek okairól írtam eleget a lelkendező bejegyzésemben, tömören annyival foglalnám össze, hogy olyan, mint az amerikai a magyar álom: ha kellően tehetséges és kitartó vagy, elérheted amit akarsz, és akár megjelenhet egy túltelített piacon is a szerepjátékod (és szinte biztos, hogy sok elismert játék magyar kiadását verte meg anyagi szempontból is, és olyan szempontból is, hogy mennyien játszanak vele).

A Heimurinn jött, látott és győzött. Vegyétek meg!

Amikor végre megjelent magyarul a Cyberpunk Red, elképesztően lelkes voltam. Volt is okom rá, a Cyberpunk zsáner szerelmeseként kaptam egy nagyon hangulatos, gyönyörű kiadványt. Amikor azt mondom, hangulatos, sokáig konkrétan a leghangulatosabb kiadványomnak tartottam (eme képzeletbeli dobogó legtetejéről a nemrég megjelent Heimurinn tudta csak letaszítani), aztán lejátszottunk benne egy mini kampányt. Minit, mert egyszerűen besokaltunk a rendszer szép lassan kibukó gyermekbetegségeitől. A legjobban az egyik játékosom foglalta össze, mikor az adott év legjobb szerepjátékos kampányaként jelölte meg a CP Red kampányomat, amiből a "borzalmas rendszere ellenére" értékelhető kampányt varázsoltam.

Oké, de mi a baj a CP Reddel?
Amikor az ember leül egy jó kis one-shotra, akkor semmi. A gondok hosszabban elnyúló játékoknál jönnek elő, melyeket most csak azért nem sorolom fel, mert jelen bejegyzésemben mindegyikre ki fogok térni, és rögtön egy javítási javaslattal is előállok. Egyelőre maradjunk annyiban, hogy több háziszabályunk lett, mint annak idején a MAGUS ETK-hoz volt, és aki kicsit is képben van a témában, az tudja, hogy ez elég nagy szó... a játék néha kifejezetten teszteletlennek tűnik. Nagyon sokáig tagadtam, próbáltam meggyőzni magam az ellenkezőjéről, de a Cyberpunk Red sajnos nem jó játék. Rossznak sem tudnám igazán mondani, és még mindig az egyik leghangulatosabb a repertoáromból, a magyar fordítás pedig nagyon közel áll a tökéleteshez. Árad az egész könyvből a nagybetűs HANGULAT, és éppen emiatt döntöttem úgy, hogy nem nyugszom bele ebbe az állapotba, hanem feltűröm virtuális ingujjamat, és megszerelem ezt a játékot. 

Jelzem, ha nem ismered a CP Red szabályrendszerét, ebből a bejegyzésből egy szót sem nagyon fogsz érteni.

Nem nyugszom bele, hogy nem vagyok elégedett.

Nagyon kevés játék lelkesít be engem annyira, mint a Heimurinn. Már az első megjelenésekor is eléggé belopta magát a szívembe, és később is fontos maradt nekem, bár a játék egy nem túl jól sikerült kampány próbálkozás után kimaradt a szerepjátékos életemből (valahogy nem tudtam jól prezentálni a játékot, nem igazán kaptak rá az ízére az akkori játékosaim). De azt mindig tudtam, hogy egyszer még elő fogom venni újra. És amikor felröppent a hír, hogy a Tuan kiadó megjelenteti, fellángolt bennem a régi láng. Annyira fellángolt, hogy lelkesedésemben felajánlottam a segítségemet Nocturnának (Seress Gábor, a játék szerzője), aki meglepetésemre nem csak megköszönte a gesztust, de valóban megkérdezte egy-egy dologban a véleményemet, és némelyik ötletemet be is emelte a könyvbe (ami NAGYON menő!). Ennek kapcsán elég sokat beszélgettünk az internet végtelen sztyeppéin, és a kevés személyes találkozóink során (elég messze lakunk egymástól).

De visszakanyarodva az első mondathoz: a Kard és Mágia óta nem lelkesített be szerepjáték, pedig akadt néhány ami beindította a fantáziámat. Mi annyira különleges a Heimurinnban?

Szerintem a legtöbb szerepjátékos eljut előbb-utóbb arra a pontra, hogy "milyen jó lenne, ha lenne egy saját szerepjáték rendszerem, amivel mások (tőlem függetlenül) is játszanak". Nekem legalábbis régóta motoszkált ilyesmi a fejemben, és bele is vágtam egy csomó rendszer megírásába, de a legtöbb a tesztig sem jutott el. Szerepjátékot írni nehéz, publikálni saját művet pedig igencsak nagy bátorság kell, mivel az internet könyörtelen, és szétcincálja ami nem üti meg a mércét (néha azt is, ami megüti). E sorok szerzője még a nem reklámozott blogja miatt is izgul :) 

Szóval, sokan belevágunk saját, fantasztikus rendszerünk megírásába, égünk ezer fogok, majd a lelkesedés nagyon gyorsan elhal. 

Nos, Nocturna kitartott. A Heimurinnal játszott a csapatával, tesztelték, finomították, formába öntötte, és publikálta az interneten, majd egy valódi kiadó gondozásában kiadták. A játék keletkezésének történetét itt elolvashatod.  A Heimurinn megjelenése egy olyan álom valóra válása, amiről én is álmodtam, de  nem volt meg bennem a kitartás, az akarat és talán a tehetség sem. És az, hogy Nocturnának ezek mind megvoltak, nem irigységgel, hanem boldogsággal tölt el.

Ez hát az érzelmi hátterem a játékhoz. A Heimurinn kicsit minden szerepjátékos győzelme, aki egyszer is belevágott egy saját játék megírásába.

Vegyétek meg! 

Alapvetően nem gondolom, hogy a politika egy szerepjáték blogra való, de ha egyszer érinti a hobbit, mégsem ördögtől való írni róla.

Nem szeretnék nagyon mélyen belemenni, hogy mi is az a woke. Akit érdekel mélyebben a téma, nézzen utána a neten, ennek a bejegyzésnek a megértéséhez elég annyit tudni, hogy a woke egy szélsőségesen liberális, elfogadást mindenek felett tartó ideológia. Mint a legtöbb eszme, ez is jól indult, aztán kicsit (nagyon) túlzásokba esett. Ha nagyon le akarom egyszerűsíteni, a woke mozgalom elvárja, hogy a diverzitás mindenhol jelenjen meg, azaz minden filmben, könyvben, színpadi műben, az élet minden területén legyen egy független erős nő, több nem fehér, nem hetero szereplő (és nem árt, ha legalább egy-kető nem hajlandó magát nemi és szexuális kategóriákba sorolni), és az se baj, ha a különböző fogyatékosságok is teret kapnak.

Kicsit egy vicc benyomását kelti. Egy fekete nő, egy meleg férfi, egy transz nő, egy transz férfi, egy tolószékes nembináris és egy leszbikus nő bemegy a kocsmába... de nem, most kaptam a hírt, hogy sértőnek találták, hogy pont a tolószékes a nembináris, ráadásul nem szerepeltettem ázsiaiakat a példámban.

Na, ez NAGYON felületes a woke jelenség. Hangsúlyozom, felületesen. A fenti példa szándékosan túlzó, és ezt nem a potenciális woke karaktergyilkosságtól való félelmemben írom, hanem mert nem akarok téves képet festeni. Inkább azt mutatta be a fenti szatírám, milyennek látják a woke mozgalmas azok, akik nem a tagjai.

És miért is írok erről?

Több szerepjáték miatt (legutóbb a D&D 5. kiadásának 2024-es ráncfelvarrása kapcsán) robbant fel az internet, miszerint "a woke beette magát a hobbinkba, hátmindmeghalunkbaszki". Ennek kapcsán megosztom a véleményemet a témában.

A 2024-es Players Handbook egyik képén jól látható, hogy a törpék közt van egy meleg pár. Ettől néhányaknak habzani kezdett a szája.

Nem szeretek háziszabályozni. Régebben nagy háziszabály alkotó voltam, mindent meg akartam javítani, de volt egy pont, amikor szembesülnöm kellett vele, hogy egyszerűen nem értettem meg az eredeti szabályokat és azok okait. A háziszabályok egyébként külön téma is lehetne, talán lesz is, de most egyelőre nem akarok velük behatóan foglalkozni. Egyelőre fogadjuk el alap gondolatként, hogy a háziszabályozás az, amit igyekszem kerülni.

Mint arról én is írtam, 2023. október 15-én  megjelent az egyik kedvenc játékom, a Kard és Mágia második kiadása. Nagy volt az öröm, én magam is gyermeki izgalommal lapozgattam a könyveimet mikor végre megérkeztek, és most is azt mondom: ez egy REMEK játék.

Viszont történtek apróbb változások az első kiadáshoz képest, ami nem meglepő. (Fura is lenne ha minden ugyanúgy maradna, mégis 2. kiadásnak neveznénk.) Ezek egy része tetszett, egy része nem tetszett, egy részének pedig az alapötlete tetszett, de nem vagyok velük maradéktalanul elégedett.

Ennek a bejegyzésnek az egyik célja, hogy ha Kard és Mágia játékot hirdetek, elég legyen belinkelni ezt a bejegyzést, ezért nem is szaporítom tovább a szót: nézzük miben játszom én máshogy a Kard és Mágiát, mint ami a nagykönyvben meg van írva!

Fontos: az itt leírtakat senki se vegye úgy, hogy én bármit is megjavítottam volna. A Kard és Mágiát nem kell megjavítani, mert remek játék. Ezek az én személyes preferenciám, a személyes játék-ízlésem következményei.

Kard és Mágia könyvek. Vegyétek meg őket!

Tavaly 4 db ismertetőt írtam, ezeket sajnos a játékok kipróbálása előtt. Ez a rossz gyakorlat azért alakult ki, mert ha megveszek egy játékot, elolvasom és általában nagyon belelkesedem. És ezt a lelkesedést meg akarom osztani másokkal is.

Aztán vagy beváltják az ígéretüket ezeket a játékok, vagy nem. Sokszor jár úgy az ember, hogy ami papíron jól mutat, az a gyakorlatban rettenetesen rosszul sül el. Persze nem mindig, de a tavaly írtak közül nem egynél előfordult, ezért most végigmegyek azokon, amelyeket a gyakorlatban is kipróbáltam.

Spoiler: csak egy játék sül el olyan jól, vagy jobban, mint vártam...

Spoiler 2: ezt a játékot a mai napig nem tudtam még kipróbálni. 

A D&D 5. kiadása jelenleg a világ (és egyes felmérések szerint kis hazánk) legnépszerűbb szerepjátéka. De mivel érdemelte ezt ki? Tényleg ez a legjobb? Vagy csak a marketing? A hatalmas hype? És miért alakult ki egy markáns ellentábora?
Ráadásul ennek az ellentábornak jelentős része szintén a D&D közösség köréből jött, akik oldschool vagy a 3(.5) kiadás rajongó, a másik nagyobb egysége pedig azokból áll, akik nem is tartják igazán szerepjátéknak a D&D-t, hanem inkább egyfajta interaktívabb figurás játéknak, szerepjátékos elemekkel.

Mióta megszerettem az 5. kiadást (és dacosan fejleszteni kezdtem a tragikus angolomat, hogy tudjak vele játszani és mesélni) figyelemmel kísérem a megítélését, és néha olyan érzésem van, hogy ezt a játékot mindenki utálja, és egyfajta szükséges rossznak tekintik. Szegény mesélők, annyira mást szeretnének játszani, de csak erre van igény... stb. 

Most a teljesség igénye nélkül végigveszem az általam legtöbbet hallott kritikákat, és reagálok rájuk. Szerintem ez természetes, de azért fontosnak érzem leírni: az 5E NEM hibátlan játék, és ennek a bejegyzésnek sem az a célja, hogy ezt a hamis képet erősítsem, viszont a legtöbb neki hibának felrótt dolog szerintem egyszerűen a nem rendeltetésszerű használat eredménye. 

A teljes élvezhetőséghez megértéshez szükség van az 5E alapszintű ismeretére!A soha ki nem adott magyar PHB

Bevallom, én a Kalandhorizont bejelentéséig még csak nem is hallottam a Kígyókardról (eredeti cím Swords of the Serpentine). Mostanában annyi szerepjáték honosítást jelentettek be a különböző kiadók, hogy kicsit talán el is vesztem a rengeteg játék között, a lelkesedésem pedig biztosan alábbhagyott. Ha ez nem lenne elég, ért egy két csalódás is (külön bejegyzés várható a témában).

Mostanra eljutottam arra a pontra, hogy egyszerűen nincs elég időm minden új szerzeményt kipróbálni sem (az előző bejegyzésemben ismertetett AlVilág pl. ilyen, pedig nagyon bejött), ezért úgy döntöttem, egy időre szüneteltetem a szerepjátékos kiadványok vásárlását (a feleségem nem bánkódott a döntésem hallatán :D ). 

Ezt kicsit keresztül húzta a Kígyókard, amiről kb. annyit tudtam első körben, hogy ugyanazt a rendszert használja, mint a Chtulhu nyomában, ami az egyik kedvenc játékom (a listára lassan ráférne egy frissítés, de azért nem változott meg minden). 

Akármennyire szerettem is ezt a rendszert, annyira nekem sosem állt kézre. Alapvetően horrort is ritkán mesélek, mivel ahhoz különleges atmoszférára is szükség van, és nekem sincs sokszor hangulatom hozzá, másrészt a klasszikus detektív történetek is elég távol állnak tőlem. 

És ekkor jött a Kígyókard, ami az egész nyomozósdit behelyezte egy fantasy Velence környezetbe. Nemrég vettem észre magamon, hogy D&D 5E-ben is meglepően sokszor írok nyomozós kalandot, és általában csak utólag veszem észre, hogy azt csináltam. 

Tehát van egy nem teljesen tudatos igényem rá, hogy a fantasy kaland építsen rejtélyek vagy bűntények kinyomozására. És jött egy játék, ami pontosan erre való. (Teljesen jól működik 5E-ben is, de érezhetően kevés mechanikai támogatást ad hozzá.)

Végül kivételt tettem, elolvastam, és beleszerettem. A kiadvány nagyon szép, a stílusa szórakoztató, teljesen oda és vissza voltam tőle... de mégsem írtam ismertetőt. Egészen pontosan elkezdtem, de nem mertem publikálni. Féltem, hogy a gyakorlatban pofára esek, és nem is annyira jó, mint aminek éreztem. Spoiler: a Démonúr Árnyékában és a Cyberpunk Red is nagyon belelkesített, de a gyakorlatban sokkal kevésbé működött jól, mint ahogy olvasás alapján képzeltem.

De a napokban végre sikerült lemesélnem a könyvben publikált Elbitangolt Hulla című kalandot (a legjobb példakaland amit valaha alapkönyvben olvastam), és valós (bár csak egyszeri) tapasztalat alapján ugorhatok bele az ismertető írásába!

Ritka a hangulatot ennyire jól közvetítő borító.
(Forrás: Kalandorizont Facebook oldala)

Az AVU emberei kooperáltak egyet a Tuannal, és elhozták nekünk magyar nyelven az UnderWorld szerepjátékot, avagy magyarul az AlVilágot. Ezt nagyon köszönöm nekik, mert sikerült egy nem túl nagy, de mégis kicsit fájó űrt betölteni az rpg álmaimban.

Hogy ennek a szerepjátékos életemre gyakorolt hatását megértsük, kicsit bele kell néznünk Xinaf szerepjátékos múltjába, szerencsére kalauzolást vállalok. (Meta-poén: ebben a játékban Kalauznak hívják a mesélőt.)

Amikor még csak ismerkedtem a D&D 5. kiadásával, Alister barátom kitalált egy számomra nagyon szimpatikus környezetet egy D&D 5E one shot játékhoz, ez volt Új London. Egy viktoriánus korszak béli fantasy-Londont kell elképzelni, amelyben az 5E minden faja képviseltette magát ebben a gigászi metropoliszban. Emberek, elfek, minotauruszok, agyszívók... minden. Volt amiből több, volt amiből kevesebb, de mind létezett és semmi sem volt egzotikum. Ez adott egy kellemes multikulti kavalkádot.

Engem magával ragadott a mágikus lánggal világító lámpások utcaképe, amely alatt sétapálcás, cilinderes tiefling úr sétált egy elf hölggyel, az égen sárkány repült, és a minotaurusz városőrség udvariasan köszöntötte az uraságot, akinek rúnapisztolya az öltönye zakójában pihent. 

Ez volt az első találkozásom az urban-fantasyval. A játék amúgy szórakoztató volt, és sajnos nem szereztük meg a Faberge-tojást tojó Faberge-madarat, de számomra nagyon emlékezetes volt. 

Ez a zsáner sajnos nem nagyon tudott betörni a mindennapi játékaimba. Voltak rá kísérletek, de a többieket valahogy nem ragadta annyira magával, mint engem. Ez a fajta, nem hagyományos fantasy környezet szépen lassan igényből emlékké finomodott, és el is halványult.

A változást az AVU embereinek AlVilág szerepjátékot ismertető írása hozta el, melyből az is kiderült, hogy szeretnék megjelentetni magyarul. Mivel egy komplex cikksorozat foglalkozik az oldalukon a játék ismertetésével, kiegészítve játékbeszámolókkal és világleírásokkal, nem fogok belemenni a részletekbe, inkább egy gyors áttekintést adok.

Vegyétek meg, mert jó!

Senki sem kérdezte. Senki sem akarta tudni. Senki sem kért rá.

Ennek ellenére én most közzé teszek 15 db nem különösebben érdekes, de valós tényt magamról, szerepjátékos témában. 

1. A kedvenc kockáim a d20 és a d10. Az előbbi azért, mert rücskös (valamiért a kristályokba és ásványokba is szeretem ezt, még a Dunakavicsból is mindig olyanokat választok ki), a d10 pedig a régi M.A.G.U.S. hagyományokból maradt meg.

2.  Soha sem játszottam M.A.G.U.S.-ban gladiátort.

3. Volt olyan ötletem,  amire kampányt akartam építeni, de annyira kegyetlen volt, hogy szó szerint annyira elszomorodtam tőle, hogy könnyek gyűltek tőle a szemembe. Végül elvetettem. 

4. Nagyon sokszor merítek inspirációt az általam szeretett filmekből és könyvekből. Játékosként és mesélőként is, viszont ezeket annyira megcsavarom, hogy az eredeti alkotók sem ismernének rá soha.

5.Alkottam már teljesen saját mini-szerepjátékot. 

6. Az MKK alapszabályaiból készítettem egy Trónok harca játékfüzetet. 5 oldal az egész és szerintem baromi jó, de a társaságom nem ismeri eléggé a Trónok harcát, hogy kipróbálhassam  a gyakorlatban.

7.  A Cybeprunk az egyik, ha nem A kedvenc zsánerem. 

8. Eddigi életem folyamán több, mint 20 szerepjátékot próbáltam ki (sosem számoltam pontosan össze). Ez soknak tűnik, de a hardcore szerepjátékosok között az alsó ligába se férnék be.

9. Csaltam már mesélőként (a játékos javára) kockadobással, mikor a biztosan halálos csapást "csak" nagyon súlyos sebesítésre változtattam. Ez régen volt, ma már nyíltan dobok és aki meghal, az meghal.

10. Öcsém miatt készítek a kalandokhoz mesélői jegyzeteket. Régebben ez annyira nem volt jellemző rám, hogy volt, mikor az a kalandom egy cetli volt és azon is csak a bestiárium oldalszámai szerepeltek. De volt, hogy ennyit sem készültem előre.

10. Bár általában szeretem a karaktereimet, nem gond, ha valamelyik meghal. 

11. A D&D5E rengeteget javított az angolomon, legalábbis ami az írott szöveg értését illeti. Ironikus, hogy a magyar megjelenés hírére kezdtem el az angollal foglalkozni. 

12. Utálok jegyzetelni, és rosszul is csinálom. 

13. A legnagyobb kampány-vágyam egy heti rendszerességgel játszott Pengék Szövetsége kampány, amiben a feleségem is rendszeres résztvevő.

14. Egyszer nagyon szeretném, ha kiadnák egy önálló kalandomat. Csak szükség lenne egy elég magas színvonalon megírt kalandra. :D

15. Sosem meséltem még be Beholdert, de nagyon szeretnék egyszer. 

Remélem örömmel vettétek ezeket a roppant hasznos tényeket :D 

Nektek vannak ilyen "amit mindig el akartál mondani, de soha senki nem kérdezte meg" dolgaitok? 

A blog szempontjából eseménytelen év volt (így mondjuk szépen, hogy alig írtam valamit is), de szerepjáték fronton nagyon aktívan telt.

Jövőre mindenképpen szeretnék többet írni, a dolgon az sem segít, hogy rengeteg projecten dolgozom. Általánosságban megfigyelhető, hogy ahogy egyre többet játszok, annál kevesebb időm van írni a szerepjátékról.

Amin túl szeretnék esni az elején: a MAGUS ETK exkluzív, gyűjtői, egyszeri újrakiadása.
A negatív tónusa a megfogalmazásnak onnan jön, hogy kicsit kényszernek érzem, hogy írjak róla (mégis csak a legjelentősebb hatású magyar szerepjáték ismételt megjelenéséről beszélünk!), hülyén nézne ki egy 2023-as év szerepjátékos dolgairól szóló bejegyzés úgy, hogy ezt kihagyom.
DE!

Engem nem mozgatott meg különösebben. 

Megérkezett! Még kapható - a készlet erejéig!

Értem, hogy ez MAGUS. Én is ezzel kezdtem. DE játszani tutira nem fogok ETK-t. Ha mégis (nemrég volt rá példa) akkor ott a régi, fekete-fehér. Minek nekem új?

Látom, hogy színes, szagos, gazdagon illusztrált. Van róla ezer betekintő. DE nekem annyira egyébként nem tetszett. Gondosan nem hangoztattam erről a véleményemet, mivel rengeteg embernek örömöt hozott ez a kiadvány, és semmiképpen sem akartam senkit megbántani, senki örömét megkeseríteni, de most halkan leírom, hogy ha csak MAGUS kártya képeket használtak volna fel, már akkor is sokkal Ynevesebb kiadvány is összejöhetett volna. A képek kicsit randomoknak érződnek, legalábbis nekem.

Tudom, hogy jótékonysági kiadás. DE annyi ember érdemelne támogatást. Gáspár András lánya is megérdemli. Akárcsak az árvaházban élő gyerekek, a fogyatékos gyereket nevelők, a kis falvak közmunkán tengődő szegényei, stb. Soroljam még? Örülök, hogy jó célra megy az összeg, de önmagában nekem nem volt elég ok, hogy meg akarjam venni.

Tök jó, hogy megjelent, mert boldoggá tett rengeteg embert. Sokan újraélték a gyerek vagy kamaszkorukat. Én magam lelkesen támogattam, hogy megjelent ez a kiadvány, és annak örülnék igazán, ha nem egyszeri kiadvány lenne, hanem állandó, és Gáspár András lánya folyamatosan kapna támogatást miatta.

Szóval az ETK kicsit sem izgatott fel, ellenben ha kiadnák a Bestiárumot, azt jó eséllyel (ha megfelelő az ára) beszerezném. Ha csak MAGUS kártya illusztrációt használnak hozzá, egy olyan szép kiadvány lehetne belőle, amit csak képes albumként és inspirációforrásként megérné megvenni. 

A fentiek miatt nekem nem ez volt a legfontosabb szerepjátékos történés idén, hanem messze a Kard és Mágia 2. kiadásának megjelenése. Nem annyira népszerű, nem annyira ismert, nem annyira csillogó, és nem ezzel kezdtem, de ez az a játék, ami miatt még napjainkban is szerepjátékos vagyok. 

És most belevághatunk a tényleges bejegyzésbe!

Számomra a Kard és Mágia 2. kiadásának megjelenése volt az év legfontosabb szerepjátékos történése.

Napjainkban eljutottunk odáig, hogy sok szerepjátékos nevel gyereket. Felnőttünk, na!

Érezhető igény jelentkezett arra, hogy a szülők bevezessék szeretett hobbinkba a gyerekeiket. Nem is egy (egyébként aranyos) történetet hallottam/olvastam a 10 év körüli gyerek első önálló one shot kalandjáról, szóval érezhetően egy valós igényről beszélünk, és a kísérletek rendre pozitív eredménnyel végződnek. A hobbink örökségül adásának igénye annyira erős, hogy a Delta Vision kiadott kifejezetten gyerekeknek szóló szerepjátékot is, a Csillagrévet. Ez a leírás szerint: "Csillagrév 5-12 éves gyerekeknek készített, történetközpontú, egyedülálló képzeletbeli játék."

A kép a Delta Vision Facebook oldaláról származik.

Én magam is lelkes szerepjátékos, és még annál is lelkesebb szülő vagyok, egy 4 éves kislány büszke apukája, és éppen ezért meglepő lehet, de én kb. az egész gondolatmenettel nem értek egyet, erre utal a "nem leszek népszerű" alcím. 

A MAGUS megkerülhetetlen jelenség a magyar szerepjátékos életben. Írtam már róla sok helyen, pl. itt. A mai napig az egyik legnépszerűbb szerepjáték rendszer itthon, és az ETK újrakiadása valószínűleg nagyot lendít majd rajta (miközben alapból nagyon aktív közösség van mögötte)..

Viszont 30 éves. 

Ellentétben a jó borral, a szerepjátékok a korral nem nemesednek, hanem inkább nehézkessé válnak. Vitathatatlan, hogy vannak elfeledett értékek a régi játékokban is, elég abba belegondolni, hogy az OSR mozgalom is ennek a gondolatnak a mentén alakult meg. 

Ebben a bejegyzésben eredetileg azon akartam elmélkedni, milyen rendszerben játszanék Yneven, de mivel jó eséllyel D&D 5E vagy Fantasy AGE, nem sok értelme lenne ezen pörögni, vagy izzadságos áron beleírni "végül is" elven még 2-3 rendszert. Inkább arról szeretnék elmélkedni, mi a népszerűségének oka, mitől az egyik (ha nem a) legnépszerűbb szerepjáték Magyarországon?

Sosem szabadulok a MAGUS-tól. :) 

A "politikai korrektség", avagy PC az a jelenség/mozgalom, amivel senki sincs kibékülve. Az egyik oldal sokalja, a másik oldal pedig még kevesli. A politikai korrektség jelen állásával senki sem elégedett.

Nem ezen a blogon fogom eldönteni, hogy túl kevés vagy túl sok a színesbőrű és/vagy LMBTQ karakter a popkultúrában, vagy  hogy szabad-e egy meleg karaktert negatív szerepben ábrázolni, amikor nemrég még csak negatív vagy komikus módon jelenhettek meg. 

De miért írok erről egyáltalán? Ez nem szerepjátékos, hanem politikai/közéleti téma. 

Azért, mert a Kalandhorizont kiadó új játéka, a Démonúr Árnyéka (Shadow of the Demonlord) szerintem egyfajta immunválasz a politikai korrektség túltolására. Méghozzá olyan válasz, ami berúgja az ajtót, majd hasba rúgja, falhoz keni, és rávizel. És ha ez nem lenne elég, még csak nem is egyfajta anti-PC ellenforradalomként teszi mindezt, hanem csak egyszerűen nem foglalkozik azzal, hogy szabad-e valaminek szerepelnie szerepjátékban, avagy nem. Azt hinnénk, hogy ebben semmi extra nincs, de valóban kritika érte azért a D&D-t, mert a régebbi kiadványaiban az orkokat és sötételfeket gonosz fajként írta le. Az új kiadványaiban már nincsenek eredendően gonosz fajok, sőt, fajok sincsenek csak származások. Egyébként a Démonúrban is származás van, innen is látszik, hogy nem célja görcsösen anti-PC-nek lenni.

A képek a Kalandhorizont Facebook oldaláról származnak (köszönöm Bakk Laci engedélyét a felhasználásukhoz), és a borító kivételével nem a játékból vannak, hanem MI generált képek.

Itt jelezném, hogy a kritika a Kalandhorizonttól független és abszolút a saját véleményem. Ha valami nem úgy van, vagy utálod a megfogalmazást, azt rajtam lehet számonkérni. Elolvasni csak saját felelőségre, bla, bla. 

Ez itt nem vanília-fantasy, ez itt kérem sötét és darkos és véres!

A mai napon, pontosan 15 évvel az első kiadás megjelenését követően megérkezett a Kard és Mágia 2. kiadása!

Ahol fogékonyak erre a hírre az emberek, ott már órákkal ezelőtt végigsöpört (a napok óta tartó hangolódás posztok után :) ), így én arra gondoltam, hogy ennek az írásnak adok egy nagy nosztalgia faktort, és áttekintem, mit köszönhetek a Kard és Mágiának?

Ez a bejegyzés valahol egyfajta visszatérés is, mivel 07.30 óta nem írtam bejegyzést, szóval majdnem negyed éve hanyagoltam a blogolást, pedig magyar játékmegjelenéseket tekintve ez talán a valaha volt legerősebb szerepjátékos év.

Anno már írtam a személyes OSR-omról, írtam Kard és Mágia ismertetőt (még az első kiadásról persze), bemutattam a 3 szerintem legjobb, nyomtatásban is megjelent Kard és Mágia kalandmodult, és szóba került a KéM annak kapcsán is, hogy ajánlanám kezdő mesélőnek. Most pedig nézzük meg, miért pörgök én ezen a rendszeren ennyit?

A második kiadás első termékeinek képe, az alkotó oldaláról.

Ha valaki annyi éve mesél, mint én, elkerülhetetlenül kialakulnak benne bizonyos mesélői szokások. Ezek egyike nálam az, hogy kihasználva, hogy viszonylag sok rendszert ismerek, ezekből ellopom kölcsön veszem ami tetszik, és ha lehet, beépítem más játékaimba.

Persze közel sem mindent lehet mindenhol alkalmazni. Bármennyire is tetszik a D&D 5E előny-hátrány rendszere, azt semmi szín alatt nem tudnám Kések az Éjben rendszerre adoptálni. De azért akad néhány szabály, ami túlzás nélkül bármilyen szerepjátékba beépíthető és tökéletesen működik. Most ebből adok közre két példát. Többet is ismerek, de ezeket tényleg használom is :)

Nézzük, mit főzött ki Xinaf boszorkánykonyhája

A Delta Vision bejelentései közül az első körben is a Paleomythic érdekelt a legjobban. Igen, a FAGE-nél is jobban.

Ennek az oka az volt, hogy öcsémmel nagyon régóta gondolkodtunk valamilyen ősemberes settingben, mivel mindketten rajongói vagyunk Jean M. Auel: A Barlangi Medve népe című könyvének (a sorozat többé darabja közel sem annyira jó, de ez nagyon, ajánlom).

A történet arról szól, hogy egy cro-magnoni kislány elveszíti a családját, és befogadja őt egy neandervölgyi horda. Ez egy tudományos leleteken nyugvó, de alapvetően fantasy elemekkel fűszerezett történelmi regény nagyon megfogott. Nagyon szerettük volna valahogy ezt szerepjátékba importálni, de valahogy sosem voltunk elégedettek. A legközelebb egy Kard és Mágia hack állt a tökéletességhez (ha 1-es a dobás, eltörik a fegyver, ez fontos alapelv volt :D), de ott is meg-megbicsaklott a feeling. A Kard és Mágiában nagyon farsúlyosak a vértek, amiket ki lehet persze váltani védőtalizmánokkal, de valahogy nem volt tökéletes.

A Paleomythic-kel az egyik Deltás kereksasztal beszélgetésen ismerkedtem meg jobban, mikor Venris beszámolt az akkor négy megjelenés közt (Fantasy AGE, Paleomythic, Csillagrév, Root) erről is. Hangulatra nagyon hasonlított a Barlangi Medve népére, a rendszeréről azonban nagyon sokáig semmit sem tudtam (ezt az ismertetőt is csak pár hete találtam meg, FélszipókásŐsmoly "tollából"). 

De most már megjelent, én pedig kiolvastam, szóval írok is róla pár szót. A fenti ismertető egyébként elég jó, szóval a technikai részleteket érdemes onnan megsimerni, én most is inkább érzésekre, benyomásokra fogok építkezni.

Ez indította el bennem az igényt a kőkori settingre.

Az idei szerepjátékos évbe úgy mentem bele, hogy biztosan tudtam, hogy jön a Kard és Mágia 2. kiadása, ezen kívül valahol lebegett még egy-két játék a távoli "egyszer talán megjenik" képernyőmön. Reménykedve vártam a Cyberpunk Red-et, érdekelt a Heimurinn rebootja, amiről közvetlenül Nocturnától tudok, láttam a Delta Vision tengernyi bejelentése között a Fantasy AGE kiadványok mellett a Vampire 5. kiadását, stb.

De ami ebből lett, az alaposan felülmúlta a várakozásaimat, és most már a fejemet vakarom, mert bőven többe fog kerülni a hobbim, mint szeretném.

Szóval, nézzük, milyen játékok azok, amik várhatóan tényleg kijönnek idén, és engem kifejezetten érdekelnek?

Mivel ez nem verseny, nincs "ezt várom a legjobban" kiemelés, ezért kiadók szerint, ABC sorrendben fogok haladni. Kíváncsi vagyok, mi jelenik meg ezekből ténylegesen idén.

//Ezt a bejegyzést tavaly szilveszterkor megígértem, de most végre lett is rá indittatásom a megírására.//

Vallomás: nem vagyok oldschool mesélő.

Oké, ez annyira azért nem volt nagy coming out.

Nézzük meg először is, mi az a bizonyos "olschool" a szerepjátékokban? 

Nagyon tömören, oldschoolnak tekinthető a régi, 70-es-80-as évek béli játékfelfogás. Akkoriban főleg a különböző föld alatti labirintusok felfedezése volt a játékok központi témája, A karakter és jellemjátékok nem sok teret kaptak, ellenben fontos szerepe volt a felfedezésnek, az akadályok leküzdésének, a megfelelő erőforrás menedzsmentnek és a logisztikának.

A karakterek nem vagy alig bírták személyiséggel, inkább egyfajta eszközök voltak, hogy a játékos interakcióba léphessen a játék világával. Ebből fakadóan nem is voltak képzettségeik, a játékosok kellett helyettük "szakértsenek", Azaz, nem dobhattak csapdakeresésre, hanem leírták, hogy keresnek csapdát és a mesélő elmondta, mire mennek vele.

A játékok halálosak voltak, nagyon kevés Hp, rengeteg a "save or die" hatás (azaz vagy nagyot dobsz, vagy meghalt a karakter) jellemezte őket. 

Ez a játékstílus kikopott, egy idő után sokkal fontosabbá vált a karakterjáték, aminek a túltolása eredméhyezte az OSR mozgalom megjelenését, majd a mozgalom elérte célját, és az oldschool stílus helyet követelt magának a szerepjátékos életbe. Itthon is van erre magyar példa, a nagyon oldschool Kazamaták és Kompániák 2, és a szabályaiban kevésbé mint mentalitásában oldschool Kard és Mágia. És egyszer írtam a saját OSR-omról.

És most visszakanyarodhatunk az alaphelyzethez: nem vagyok oldchool mesélő. Sőt, túl nagy dózisban inkább taszít, mint vonz ez a műfaj. Ellenben kis dózisban szeretem, és ami még fontosabb, egyes elemeit beépítettem  az általános mesélői repertoáromba. Nézzük, mik azok a régi iskolás elemek, amik rendszertőé függetlenül szinte bármely játékomba megjelenhetnek? 

Ahogy én tudom, az ADnD Dragonlance kiadványaival ért véget az eredeti oldschool korszak.

Volt már olyan veletek, hogy NAGYON vártatok valamit, és szinte féltetek attól, hogy megtörténik, mert mekkora pofon lesz, ha mégsem olyan jó, mint hittétek?

Nos, nálam ez volt a Cyberpunk Red. 

Már komolyan izgultam, hogy a magyar nyelvű D&D sorsára jut, mivel több, mint egy évet csúszott. Egy ideig bizony úgy nézet ki, a Turáni átok Tuani átokká válik.

Amikor megkaptam az e-mailt, hogy átvehetem, éppen homeofficeban voltam, és az ebédszünetem rovására szó szerint rohantam (van rá egy erős tippem, hogy én voltam az első, aki átvette a rendelését), és onnantól a szabadidőmben olvastam és olvastam és olvastam és olvastam...

De annyira olvastam, hogy szerdán átvettem és szombatra meg is hirdettem egy tesztjátékot. Ez jól sikerült, olyan játékosom is élvezte, akitől kifejezetten távol áll a cybeprunk játék hangulata (inkább egy jó fantasyt díjazna), de még ő is úgy döntött, hogy beszáll a hamarosan induló kampányomba.

A játékról rengeteg magyar nyelvű ismertetőt írtak már. Például jelent meg az lfg-n, az Ipon.hu-n és Grungi RPG blogján is. Ezeket is mind elolvastam, még jóval a magyar kiadás híre előtt. Nézzük, tudok-e valami újat hozzájuk tenni?

Végül csak megvalósult...