A City of Mist régen felkeltette az érdeklődésemet, de pontosan tudtam, hogy a D&D-hez éppen hogy elegendő angoltudásom édeskevés lenne egy ennyire összetett játékhoz. 

Amikor meghallottam, hogy a Kalandhorizont gondozásában megjelenik magyarul, én elképesztően belelkesedtem, és a bejelentést követően pár hét múlva már a kezemben is volt a Játékosok könyve, majd pár hétre rá a Ceremóniamesterek eszköztára is. 

//Itt egy kis kitérő: Delta Vision, Tuan, mi van veletek? Én abszolút nem vagyok a Kalandhorizont irányába elkötelezve, de a két nagy kiadótól nagyon rég nem kaptunk semmit, csak bíztató bejelentéseket. Ezek tényleg bíztatóak amúgy, de jó lenne már kézbe venni a Fantasy Age-et, vagy a Cyberpunkot... az elmúlt pár évben a a Tuantól kaptunk egy D&D 5E Kezdőkészletet, de ezen kívül csak az Első Magyar D20 Társaság, a Rollins Publisher és a már említett Kalandhorizont adott ki szerepjátékot magyar nyelven (illetve kiadó nélkül megjelent még a Heimurinn, ami van annyira jó, mint ha kiadó állt volna mögötte). A teljességhez hozzátartozik, hogy a Tuan valójában adott ki egy elég komoly szerepjátékot (Castle Falkenstein), de azt tényleg csak kiadta, nem az ő projectjük volt (ettől még kedves gesztus). 
Amit ebből az egészből ki akarok hozni, hogy rengeteg jó játék magyar nyelvű kiadásának ígéretét megkaptuk, de fizikálisan csak magánemberek és kis kiadók munkájának gyümölcsét foghattuk a kezünkbe. Én speciel nem tartozom a szkeptikusok közé, akik szerint "ezek úgy sem fognak megjelenni", lásd D&D 5E kálváriája, de azt én se tudom nem észrevenni, hogy az eredetileg áprilisra ígért kiadványok szeptember elején még nem a polcomon állnak. Persze válság, papírhiány, stb. Értem, de ugyanez a kis kiadókat is érinti, ők mégis hozzák viszonylag rendszeresen a könyveket. Na, de dühöngés vége.//

Sikeresen átrágva magam a kiadványokon és egy teszt mesélést követően késznek érzem magam rá, hogy a saját szubjektív szempontomból írjak erről a játékról.

A két könyv egy egészet alkot.

Volt szerencsém az egyik szerepjáték csoportban egy csapatkereső hirdetéshez. Ami miatt ez nekünk is érdekes lehet, az alábbi mondat, mely a mesélőre vonatkozó igényt tartalmazta:

"Tudja, hogy ő a játék kalauza aki azért van, hogy színvonalas és hiteles módon szórakoztassa a játékosokat nem pedig azért, hogy ő szórakozzon a játékosok kárára."

Már érintettem ezt a témát a "Mi a mesélő dolga?" című írásomban, konkrétan a második pontjában, de ez az elvárás annyira szúrta a szemem, hogy véleményt kívánok formálni a témában, illetve nem is fejtettem ki kellő részletességgel.

Ez a mentalitás abból fakad, hogy egyrészt ő foglalkozik (jobb esetben) a legtöbbet a játékkal. Másrészt, "a nagy hatalom nagy felelőséggel jár", tehát ő dönt mindenben ("a mesélőnek mindig igaza van"), de ezért cserébe "dolgozzon meg". 

Nézzük, mit gondolok én a mesélő szerepéről!

Legalábbis jobb esetben.

A MAGUS egyik nagy bűne a sznobság volt. 

Mielőtt magamra haragítanám a játék rajongóit, mit értek ez alatt? Ipari mennyiségben szerepelt az alapkönyvekben vagy a Rúna magazinokban az "ezt a kasztot csak tapasztalt játékosoknak ajánljuk" vagy a "szigorúan NJK kaszt" (ezek általában a legmenőbbek voltak persze, mint pl. a kráni fejvadászok). Az első mögött az a mentalitás állt, hogy a kaszt szabálymechanikailag vagy morálisan annyira bonyolult, hogy tapasztalatlan játékos nem tudna vele jól játszani, a második esetben pedig az adott kasztok egyszerűen erősebbek voltak mint a szabálykönyvekben megjelentek, ezért nem akarták azt játékosok kezébe adni. Ugye ez az antitápolás és az "aki nem vérpisti, az nem játszik tápos karakterrel, mert nem ettől vagy jó szerepjátékos" szellemiség, ami gyökereiben nem rossz, de a gyakorlatban túltolták és szélsőséges méreteket öltött. 

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem egy embert ismerek, akinek az első karakterei nem ajánlott kasztúak közül kerültek ki. Fejvadászról és boszorkánymesterről konkrétan tudok. Ennek ellenére nem szakadt senkire sem a plafon, és a játék sem szenvedett maradandó kárt, ellentétben velem, amikor felmentem egy MAGUS fórumra, és ott ilyen szövegeket láttam leírva (szándékosan nem szó szerint, ne keressetek rá), hogy:

"Nálam először csak harcossal vagy gladiátorral játszhat, és ha szépen megtanulta, akkor lehet tolvaj, fejvadász és hasonló, majd sok év kemény tanulás után varázshasználó"

Mi van? Szintkövetelményt kell teljesítsen a játékos? Az nem kétséges, hogy sok kaszt összetettebb, mint mások, ezért egy kezdőnek okozhat rossz játékélményt, ha nem tud benne kiteljesedni. Én sem ajánlanék varázslót MAGUS-ban, vagy sorcerert (a 3. kiadás fordításában mágus volt a kaszt neve) D&D-ben. De megkövetelni egy több hónapos-éves tanulási időszakot már nevetséges. 

Erre a fenti jelenségre érdekesen rezonál egy olyan dolog, amibe nemrég szaladtam bele. Szeptemberben Kések az Éjben kampányt fogok mesélni, egy másik csapatnak. Eredendően a három magyarul megjelent Forged in the Dark rendszert, a Feltört Bolygó, a Kések az Éjben és a Pengék Szövetsége közt kínáltam választást, és a Kések mellett döntöttek. Viszont ketten is azt írták nekem a Pengék Szövetsége kapcsán, hogy "kevés lennék hozzá".

Ez megint a "játékosként nem érzem magam elég tapasztalt szerepjátékosnak" gondolata, tehát kevés a játékosi szint. És erről szeretnék pár gondolatot megosztani.

Menő, mi? Na, akkor mondj le róla nagyon gyorsan, mert te ehhez még csirke vagy!

Visszatérő szempont a Roll Playeren, hogy ajánljanak-e egy rendszer kezdő mesélőnek? A témát érintette Kildar is a Miért nem merünk nekiállni mesélni? című videójában. Én kicsit más szempontból vizsgálva a kérdést, azt próbálom kitalálni, milyen az a rendszer, amivel érdemes elkezdeni mesélni? 

Nagyon fontosnak gondolom leszögezni, hogy valójában bármilyen szerepjátékkal el lehet kezdeni mesélni. Én MAGUS-sal kezdtem, ami ha már szabálynehéz, legalább lore nehéz is, így tökéletesen alkalmatlan kezdő mesélőnek. Ennek ellenére rajtam kívül több EZREN ezzel a játékkal vágtak bele a hobbiba. Most konkrétan azt tekintem kezdő mesélő barát rendszernek, ami ad valamilyen támogatást is a kezdőnek. A legjobb rendszerek ilyen téren azok, amiknél elég elolvasni a könyvet, hogy mesélni tudd, meg se kell nézned hozzá egy játékalkalmat, de ez sokszor inkább a lelkes mesélő eredménye, nem a szabálykönyvé.

A másik tételmondatom: nem létezik egyszerű szerepjáték. Ez egy gyakorlott játékosok által terjesztett mítosz, ami abból fakad, hogy számunkra mi egyszerű. Egy teljesen laikus számára még az egyszerűbb játékok is nehezebbek, mint a bonyolultabb társasok. (A mini rpg-k kivételek)

Mit számított akkor, szabálykönnyű-e egy játék? 

Kildar már csinált egy videót az improvizációról, ezért nem is ennek megfelelő módjáról szeretnék írni, hanem arról, mit nem érdemes rögtönözni. 

Leszögezném az elején: imprózni jó, ráadásul, elkerülhetetlen, hiszen a játékosok minden döntésére felkészülni kb. lehetetlen. Én magam is benne voltam abban a teljesen téves pózban, hogy "a profi mesélőnek nem kell készülnie", sőt, roppant büszke voltam rá, hogy a jegyzeteim gyakran csak pár szám szerepelt (a várható szörnyek statisztikáit tartalmazó oldalszámoké).

Valaha én is így álltam hozzá. Szerencsére kinőttem, de akkoriban nagyon menőnek éreztem magam tőle.  

 Ez persze hülyeség, de főleg lustaság volt, illetve pont egy olyan korszakomban történt, amikor szerepjáték-csömöröm volt. Mióta újra aktívan foglalkozom a hobbival, egészen másképpen készülök fel a játékalkalmakra, erről már részletesebben is írtam.

Nos, ennyi felvezetés bőven elég, nézzük mit ne improvizáljunk! Persze mint minden írásom, ez is személyes vélemény, szóval tessék ennek megfelelően kezelni.

Elkezdtem írni egy másik bejegyzést, talán egyszer majd befejezem, de most egészen más dolog foglalkoztat.

A minap az a megtiszteltetés ért, hogy felkértek mesélőnek egy csapathoz, mivel szerették volna az állandó mesélőjüket játékosként is látni. Amennyire én tudom, általa csatlakoztak be a hobbiba, így náluk nagy eseménynek számított, hogy a mesélőjük most nem az asztal túlvégén, hanem oldalt ül, velük.
Ha már lúd, legyen kövér: a felkérésem D&D5-re szólt. A csapat nem ismerte ezt a rendszert (ezelőtt még sosem játszottak benne), viszont a mesélőjüknek a kedvence, ismeri is nagyon. Én alapvetően szeretem az 5E-t, de nem vagyok benne különösebben gyakorlott, ráadásul, valamilyen steampunk jellegű világot szerettek volna, ami kb. az egyetlen stílus a fantasyn belül, amiről tényleg lövésem sincs, szóval kétszeresen is izgulhattam. Az már csak hab a tortán, hogy ritkán mesélek a saját csapatomon kívül másoknak. 

A fentiek fényében utána olvastam (és kérdeztem) a steampunknak, átnéztem a D&D szabályait, kitaláltam egy világot, és annyit kértem, hogy a játék előtt pár nappal had lássam a karaktereket. 

A játék egyébként jól sikerült, a résztvevők közül többen jelezték, hogy szívesen játszanának még ebben a világban, ezekkel a karakterekkel. Az egyik kreatív tag készített egy mémet, sőt, a játék alapján pár achievementet is (ha valaki nem tudná: ezek a videójátékokban használt kis kitüntetések, amelyek különböző elért célok, teljesített feladatok után járnak. Pl. a legtöbb ellenség megölése, vagy ha nem sérültél a pályán, stb).

A tartalma csak a résztvevők számára vicces, de azt, hogy a játékos milyen kreatív és lelkes volt, nagyon szépen ábrázolja ezt a pár kis érdemrend.

Ami érdekes, hogy ez a mesélés vált számomra az idei év legjobb és egészen más okból a legmegrázóbb szerepjátékos élményévé egyszerre (most ne számoljuk a mesélői workshopot, az külön kategória). 

Egyrészt fantasztikus élmény volt a játék is, a visszajelzések is, de már azelőtt is értek új ingerek, amelyekhez nem vagyok hozzászokva. Csak pár példa: a játékosok átnézték a játék alapvető szabályait. Nem mélyedtek el benne, de tudták, hogy kell támadódobást dobni. Ebből fakadóan átnézték a karakter opciókat, és tudatosan választottak, majd kis segítséggel, de el is készítették a karaktereiket. A végső megdöbbenés akkor ért, amikor szembesültem vele, hogy elolvasták (!) a világról írt rövid, pár oldalas ismertetőmet, és építettek is rá (!!!) a karakterek létrehozásakor. 

Tudom, hogy ennek alapnak kéne lennie, de kicsit olyan élmény volt, mint mikor azt hittem, a valódi szerelem nem létezik, túldimenzionált mítosz, csak hagytam magam becsapni a filmek és könyvek által, aztán megismertem a feleségemet, és rájöttem, hogy de igen, létezik. Csak ritka. Nos, most szembesültem vele, hogy a lelkes játékos, aki utána néz, aki foglalkozik a játékkal, akit tényleg érdekel, az nem csak egy legenda, amivel magukat vigasztalják a mesélők... 

Mátét valamikor a 2000-es évek elején ismertem meg, emlékeim szerint egy MAGUS kártya (röviden: MK) klubnapon. Ezek nem hivatalos alkalmak voltak, csak olyan természetes volt, hogy péntek este a Szellemlovasba megyünk játszani. Játékosként sokszor fogalmaztunk meg kritikát (pozitívat és negatívat egyaránt) a játék akkori kiadójával, a Kétmágus Kft-vel kapcsolatban. Teltek az évek, nekem a kártya hol eltűnt az életemből, hol újra megjelent, Máté pedig tesztelő lett. 
Egyik nap pedig felhívott, akkor már elég rég nem láttuk egymást, és azt mondta nekem: "régen sokat kritizáltuk a kiadót, mert nem volt jó a Ynev hűség. Mit gondolsz, te jobban csinálnád?" Igennel feleltem, és mire kettőt pislogtam, a MAGUS kártya háttér felelősévé váltam. Egy kiegészítő, egy kezdőkészlet és egy alapcsomag elkészítésébe segítettem, amennyire tudtam, én feleltem azért, hogy a lapok megfeleljenek a MAGUS hátterének (kánonjának) és az én dolgom volt (később többedmagammal) a képek leírását eljuttatni a grafikusokhoz. 

Együttműködésünknek a kislányom születése vetett véget, és bár ritkán találkozunk, továbbra is barátomnak tartom Mátét, és ő is engem. De miért írok erről egy szerepjátékos blogon? 

Nos, 25 éves lett idén a MAGUS kártya, én pedig több, mint 15 éves ismeretségünket (fene se számolja) kihasználva interjút kértem Mátétól, mint a kártya képviselőjétől. Ez nem példátlan, adott már interjút a Találkozzunk Torozonnál! Youtube csatornának, és persze a kártya saját oldalán is jelent már meg írásban ilyen beszélgetés (az elég kártya specifikus). Én igyekeztem úgy feltenni a kérdéseimet, hogy azoknak legyen általános szerepjáték vonatkozása, illetve beszélgettünk a MAGUS-ról általában is, amelyről a viszonyomat korábban már megírtam.  

Figyelmeztetés: Máté szókimondó ember, akinek ami a szívén, az a száján is. Ez csúnya szavakat és kendőzetlen véleményt is jelenthet. Nem véletlen nevezik Aquirnak, azaz a MAGUS világának szavával is ölni képes lényei egyikének. Kérek mindenkit, lehetőleg maradjunk meg a kulturált véleményformálás határain belül. Kemény témák mellett pár exkluzív infó is várható, a MAGUS irodalom rajongóinak :)

Máté nem szeretett volna fényképet küldeni nekem, de kijátszottam egy őt ábrázoló kártya grafikával. Ezt a jogot a játékosok szavazatával nyerte el. 

Életem első mesélése általános iskola 5. vagy 6. osztályában történt meg.
Helyszín: a suli üres tanterme, tanítás után.
Résztvevők: néhány osztálytársam, a legtöbbjüknek fogalma sem volt, mi a fene ez.
Rendszer: MAGUS, Nagy Zöld.
Előzmény: a tesóimnak megvolt a MAGUS alapkönyv, de nem játszottak vele, én pedig kapva kaptam az alkalmon, hogy végre kipróbálhatom valakikkel. Akkor már vagy egy éve lapozgattam, nézegettem a képeket, próbáltam értelmezni a szabályokat. 
A kaland: amazonokat kellett elfogniuk, rabszolgának. (Jah, hát menőnek tűnt csinos nőket rabolni.)
A végeredmény: a takarítónő kivágott minket, mint a macskát...
Emlékezetes jelenet: haverom törpe harcosa 00-át dobott, és csákányával egy csapásból bezúzta az egyik amazon fejét. A fejtetőn ment be a csákány, de az állán ki. Jah igen, már akkor is jó voltam gore harcjelenetek lemesélésében. :D

Az amazon-killer osztálytársammal egy-két Vampire játékot még összehoztunk, de hamar lemorzsolódtak a srácok mellőlem. De azért annyi haszna mindenképpen volt, hogy rátaláltam a hobbira. De miért is mesélek erről?

Kildar 7 üzenet a múltba, avagy milyen tippeket adnék a mesélést kezdő önmagamnak? című videója ihletett meg.  Viszont annak nem látnám értelmét, hogy ugyanezt a formátumot adjam át, csak írásban. Egyrészt, mert van némi átfedés kettőnk között, másrészt, mert jobb szeretem nem szolgaian másolni az ihletőimet. A cél annyi, hogy összegzem a legnagyobb változásaimat a mesélésben. Mit csinálok másképpen? Miért csinálom másképpen? 

Miközben írom ezt a bejegyzést, rájöttem, hogy régebben írtam már egy nagyon hasonló témáról, de az inkább a mentalitásom béli változásra koncentrált, ez pedig a gyakorlatra fog.

Amivel nagyobb az átfedés, az a Három tipp mesélőknek és egy ráadás játékosoknak a Kockák és Sárkányokon, amelyen én voltam a vendég. 

Az örök alfa és omega

A Feltört Bolygó (Hack the Planet) egy Forged in the Dark játék (tehát a Kések az Éjben (Blades in the Dark) rendszerét használja), ezúttal cyberpunk stílusban. Én nagyon szeretem a FitD játékokat, írtam korábban a szintén magyarul megjelent Pengék Szövetségéről (Band of Blades) is. Itt és most meg is ragadom a lehetőséget, és köszönetet mondok a Kalandhorizont Kiadónak, és azon belül Bakk Lászlónak, aki nélkül sosem ismerem meg ezeket a játékokat, márpedig ez a rendszer a kedvencem (de legalábbis az egyik kedvencem) lett.

A Feltört Bolygóról azonban eredetileg nem akartam ismertetőt írni, noha tetszett a játék. De akkor mi a baj?

Maga a szabályrendszer nagyon kis mértékben tér el a Kések az Éjbentől. Aki ezt akarja megismerni, jobban jár, ha elolvassa Eraman ismeretőjét az LFG-n, ami egy nagyon szépen felépített bemutató. Én már a korábbi ismertetőimnél is inkább a világot, a hangulatot akartam megfogni, a rendszer tömör leírása sosem volt erősségem. Másrészt a cyberpunkról már írtam általánosságban itt a blogomon belül is. Felvetődött a kérdés, hogy mégis mit érdemes nekem még leírnom? 

A választ az LFG-n Theszeusz adta meg, aki feltette a kérdést: "Érdeklődnék, hogy a Blades és kiberpunk kistestvére, a Feltört Bolygó világai milyenek? Érdekesek maguk a világok? Vagyis ha lehámozom ezeket a szabályokat, akkor is van róluk annyi leírás, hogy izgalmasan lehessen velük játszani egy másik hozzárakott szabályrendszerrel?"

Később pedig azt a megjegyzést fűzte hozzá: "Az a "baj" a cyberpunk játékokkal, hogy amennyire izgalmasnak tartottam régebben a kibervereket régen így játékszinten, most már még játékszinten is kiráz tőlük a hideg... Viszont a cyberpunk (vagy inkább "neon noir"?) világokat még mindig érdekesnek találom."

Ezek jogos kérdések, és jogos következtetések. Megkísérlek tehát egy olyan, nem hagyományos ismertetőt írni, amely megragadja a hangulatát, segít eldönteni, kinek való vagy nem való a játék, és boncolgatom, mennyire Kések az Éjben és mennyire cyberpunk a Kések az éjbenes cyberpunk?

A borító szépen visszaadja a megcélzott hangulatot. Viszont több kép nem lesz, egyrészt van a játék oldalán legális betekintő a kiadványba (nem kötelező végignézni, de pörgessetek bele bátran),  másrészt vegyétek meg a könyvet.

Kedves olvasók!

Felvetődött, hogy a sötét alapon fehér betűk nagyon bántják a szemet. Mi a véleményetek, jobb ez a mostani megjelenés? Kellemesebb így a blogra nézni?

A Necron techno-mágus várja a válaszotokat! 

2020.09.11-én indult jelen formájában a Démonok és Sárkányok blog. Viszonylag sok írás született azóta, bár egy része nem publikus (azok egy hombrew világ leírásait tartalmazzák, de nem érzem őket elég erősnek a nyilvánossághoz. Igény esetén közzéteszem szívesen.)

Bár kevés bejegyzésemet publikáltam nyilvános helyeken (bár volt ami az lfg-n megjelent másodközlésben, és erre egyébként baromira büszke vagyok, annak ellenére, hogy volt ismerősöm, akit annyira megsértettem vele, hogy letiltott a közösségi médiában), valamekkora ismertségre azért szert tettem az írásaim révén, illetve elkezdtem aktívabban véleményt formálni a különböző szerepjáték csoportokban. Ennek az útnak a vége pedig az lett, hogy lehetőséget kaptam részt venni a Kockák és Sárkányok Youtube csatorna 2022.05.21-én tartott mesélői workshopján. Ráadásul (bár már a megkeresést is megtiszteltetésnek vettem) felkérést kaptam arra is, hogy a "Saját világ készítése" témakör kerekasztal beszélgetésének egyik résztvevőjeként legyek ott.

Mivel az alkalomról lesznek videófelvételek, a bejegyzést később frissíteni fogom. Képeket sajnos nem készítettem, így most azok nem lesznek. Továbbá nem hiteles krónikásként kívánok beszámolni az eseményekről, hanem az érzelmi oldalát próbálom megfogni, így előre is elnézést, ha ez az írás csapongó lesz. 

Ez egy kicsit személyesebb jellegű írás lesz, de azért megmarad a szerepjátékos blog keretein belül. Viszont úgy érzem, érdemes nyilvánosan kiadnom magamból, mert talán más is jár hasonló cipőben, mint én. Nekem jól jött volna, ha valaki beszél nekem ilyesmiről.

A mai poszt témája egyrészt, hogy miért nem megy nekem a kampánymesélés, továbbá érinteni fogja, hogy mire van nekem mesélőként igényem és mi az, amire nagyon nincs. Mivel itt sok esetben a saját csapatommal szembenálló vélemény is leírásra fog kerülni, igyekszem minél általánosabban fogalmazni, de lássuk be, én is a saját tapasztalataimból tudok következtetéseket levonni.

Amit előre leszögeznék: nem ítéletet akarok mondani senki felett. Nem tartom a saját ízlésemet értékesebbnek mint a másokét.

Na elég a felcsigázásból, vágjunk bele!

A mesélő fantáziája.

//Mesélői megjegyzés: Sjón játékosa most saját kommentárjaival is elátta beszámolóját, melyeket igen hasznosnak találtam. Kicsit a ló túloldala volt az előző rövidke játékhoz képest, kb. 7 órás játékidőt ölelt fel (szünetekkel). Én élveztem, de kiderült, hogy egyes játékosaim közel sem annyira tudnak azonosulni a rendszerrel és a setting hangulatával. Megjegyzendő, hogy nekem továbbra is sokat ad és adott a Heimurinn, és remélem, hogy lesz még folytatása, de a csapat nagy része inkább térne át kevésbé véres-halálos rendszerre. A krónika jövője még nem dőlt el, Sjón és Enku játékosának biztosan tetszik a kaland.//

Heimurinn-hangulat.

Áprilisra ígérik a FAGE szerepjáték magyar nyelvű alapkönyvet, júliusra várható a Cyberpunk Red magyarul, és minden nap tűkön ülve várjuk, hogy mi lesz a D&D 5E magyar kiadásával. Vannak más bejelentések is, de engem ez a három érdekel.

//Update 2022.03.24 - A Kalandhorizont ma bejelentette a City of Mist (Ködváros) magyar kiadását, ami még simán belefér ebbe a sorba, mert évekkel ezelőtt olvastam róla, és nagyon királynak tűnt!//

Aktívan zajlik a Heimurinban játszott lundborgi krónika, és hamarosan belevágunk egy többé-kevésbé Worlukon (erősen lore light felfogásban) játszódó Kard és Mágia kampányba is. Játékosként pedig bele-bele kóstolok (jobb híján angolul) a D&D 5. kiadásába.

Személy szerint én egyébként nagyon szeretem az 5E-t. Ezen biztos sokan felhördülnek, de véleményem szerint ritka elegáns megoldásokkal operál, akár csak az előny-hátrány rendszerre, vagy a rövid és hosszú pihenőkkel kezelt HP értelmezésre, avagy: a HP nem életerő.

A FAGE szintén egy tetszetős rendszernek tűnik, én rengeteg lehetőséget látok benne, de azzal hosszú távra majd az év végén tudok tervezni, mikor kijött az alapkönyv mellé a bestiárium és a Companium (a fordítás még nem ismert). Ami érdekessé teszi, hogy nagyon ynev kompatibilisnek látszik, ami alávághat a lassan, de biztos forrásból tudom, hogy valóban készülgető MKK-nak.

Apropó MKK!
Szerintem mostanra eljutottunk arra a pontra, hogy az MKK nem nyerhet. Persze biztosan sokan megveszik már csak a logó miatt is, de annyit kell rá várni, hogy a világ legjobb szerepjátéka is lehet, akkor sem fogja tudni beteljesíteni, amit elvárnak tőle. Én az eddig látottak alapján egy közepes, kb. 10/5-ös játéknak tartom, 10/10-esként van beharangozva és sokan 10/1-nek kiáltották ki... igen hangosan. De ha elkészül, én biztos, hogy részletesen ki fogom vesézni, aztán meglátjuk, milyen végső pontszámot adok.

Cyberpunk Red: a Cyberpunk 2077 óta rajongó vagyok (bár én a 2020-at is bírtam), szóval van bennem egy komoly pezsgés, viszont remélem változik majd amit eddig láttam a fordításából, mert annyira nem szerettem bele. 

Aminek még nagyon örülnék:
Kard és Mágia 2. kiadás. Szó van róla egy ideje, hátha összejön ma.
Hét tenger 2. kiadás, vagy Legend of the Five Rings 5. kiadás magyarul. Mivel a Delta Vision beszállt a szerepjáték piacra, tőke van rá. Reménykedjünk...

Ami viszont vicces: 
Volt egy olyan hét idén, amelyen az egyik fórumon a Delta Vision embereként hivatkoztak rám, míg máshol a Tuan emberének neveztek. Az egyik tábor szerint nem vagyok elég kritikus, míg a másik szerint túl kritikus vagyok a Delta felé, így ezt a következtetést vonták le.
Na, akkor most, hányadán is állok...
Nos, valamikor a MAGUS kártya fejlesztőjeként volt közöm a Deltához, kb. képviseltem a kiadó egyik termékét. Ez alatt jó fiú voltam, egy rossz szót sem szóltam akkor sem, ha valami nem tetszett. De jelenleg teljesen független vagyok minden kiadótól, teljesen vásárlóként képviselem magam, és igenis fenntartom a jogot, hogy kritizáljam azt, ami nem tetszik. Márpedig nekem nem tetszik, hogy a rendszeresnek ígért MKK posztok több hónap alatt frissülnek csak. Nekem nem tetszik, hogy nem kapok hírt a D&D magyar kiadásáról, bár március közepére ígértek bejelentést. Amellett, hogy tetszik a FAGE és a Cyberpunk kiadása is. Köszönöm szépen, de én nem vagyok egyik oldal mellett sem, én egy hol elégedett, hol elégedetlen célközönség vagyok. Viszonylag könnyű engem boldoggá tenni: tartsuk magunkat az ígért határidőkhöz, és ha ez nem megy, akkor jelezzük, hogy ez most nem fog menni, ezért és ezért. Nem hiszem, hogy sokat kérek... 

//Ismét Sjón játékosának tollából jöjjön első tényleges játékalkalmunk története. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy elkövettem egy nagy hibát: a kaland rövid lett. Tudtam, hogy nem valami hosszú, de valamiért túlbecsültem a karakterkedéssel töltött időt, így nettó 3 óra alatt véget is ért. Erre mostantól sokkal komolyabban fogok figyelni.//

Valami ilyesminek képzelte el azt a trollt, melynek teteme fontos részét képezte ennek a kalandnak, a részleteket lásd lentebb. 

Lehet csak én vagyok ilyen szégyentelenül szubjektív személyiség, de nekem hajlamom van a "jót" úgy fordítani: "ami nekem tetszik". Persze az ember (jobb esetben) igyekszik objektív szempontokat is mérlegelni, csak hát ez nem egyszerű. Senki sem szereti azt mondani, hogy "ami nekem tetszik, az igazából nem jó". Ösztönösen úgy gondolkodunk (én biztos), hogy nyilván azért szeretek valamit, mert az a valami jó.

Most, hogy túl vagyunk a konyhapszichológiai felvezetőn, térjünk rá a bejegyzés megírásának okaira. A különböző szerepjátékos csoportokban visszatérő téma, hogy ez vagy az a játék jó vagy nem jó? És az adott rendszer rajongói és utálói késhegyre menő vitába bocsátkoznak a témában. Utoljára a D&D 5E és a MAGUS ETK kapcsán olvastam ilyen vitát, és szerintem a magyar neten ezek a legvisszatérőbb témák (mivel ez a két legnépszerűbb rendszer), de valójában kb. minden játékkal előkerül, amit viszonylag sokan ismernek.

Most kísérletet teszek rá, hogy önmagamból kilépve, objektív mércét állítsak fel, ami alapján egy szerepjáték rendszer jó, független attól, hogy szeretem-e. Vágjunk hát bele.

Adjunk neki!

//Egyik játékosom tollából szóljon most Heimurinn betanuló játékának hiteles  krónikája. Ez volt a 0. alkalmas karakteralkotás utáni "tutorial" játék, amiben kicsit kipróbálhatták a rendszer lényegét.// 

Magasztos Karnonou, hatalmas Rén Atya, hát ezt is megértük, Kráka! Ma felnőtté avatott a godi. De talán inkább az elején kezdem.

Sjón, a szellemek barátja

A "mitől MAGUS a MAGUS, mi adja a MAGUS feelinget" az MKK fejlesztőinek visszatérő kérdése, amely egyébként egy okos érvelés, tekintve, hogy baromira nem definiált dolog. Mert az tény, hogy 5 M*-ozó társaságból 5 fog más stílusban játszani, hiába játszanak mind ETK-t.

Mivel egykor nekem is az KKUK (Kézikönyv Kalandozóknak és Útmutató Kalandmestereknek) és az ETK (Első Törvénykönyv) //a MAGUS első alapkönyvének két, apróságokban eltérő kiadása// volt A szerepjáték, együtt tudok érezni azzal a csoporttat, amely évtizedek után is így van vele. Azonban időközben sok más rendszerbe is belevágtam (sokszor markánsan eltérőkbe, vagy csak a zsánerhez szerintem jobbakba), ezért mégis kívülállóként nézem a M* közösségeket. Közösségeket, mert a MAGUS nem egységes. 

Első és legfontosabb: nincs azzal baj, ha valaki soha semmit nem vesz a kezébe ETK-n kívül. És ez nem a leereszkedő, kisujjeltartós sznobkodás, amit egyébként gyűlölök. Egyszerűen nem kevesebb ember, akit nem maga a hobbi, hanem kizárólag a M* érdekel. Ezek az emberek nem is igazán szerepjátékoznak, hanem M*-oznak, a szerepjátékok elmélete, evolúciója, módszertana, na ez az ami nem érdekli őket.

Viszont hazudnék, ha azt mondanám, hogy értem a "csak egy játék létezik, az nekem megfelel" csoportot (egyébként ez D&D-s és WoD-os verzióban is létezik, de most M* a téma). Szerintem rengeteg mindentől megfosztja magát, aki tudatosan nem akar más világokat, más rendszereket megismerni. Konkrétan más világoktól és rendszerektől.

E hosszúra nyúlt bevezető után azt fogom megvizsgálni, mi az a plusz, amit a KKUK/ETK és esetleg az UTK (Új Törvénykönyv) ad, és más rendszerek (pl. Kard és Mágia, D&D, Forged in the Dark, FAGE, stb.) nem adnak meg a ynevi kalandokhoz. Kísérletet teszek egyfajta M* minimum objektív megállapítására, és ezzel egyszerre megfogalmazom, mi adja meg nekem a Ynev érzést/MAGUS hangulatot. 

Ez egy elég nagy terjedelmű írás lesz, remélem ennek ellenére remélem, hogy lesz aki érdekesnek találja majd.

Az a bizonyos pentagramma.

Kissrác korom óta játszom számítógépes játékokkal (a sárga kazettás "Sega Mega Drive" játékok mellett). Prince of Persia, Stunts, majd később Age of Empires, Mortal Kombat, Commandos, Imperium Galaktika 1-2, stb... csupa nagy nevek :) 

De igazi gémer sosem voltam. Szerettem persze gépezni, de mindig több éves (néha évtizedes) lemaradásban voltam, mert modern PC-re sosem futotta. Ha egyik tönkrement, bontóból vettünk egy valamivel jobbat. Mikor lett internetem, akkor Youtube-ról néztem csorgó nyállal a játékbemutatókat, amelyekkel mások játszanak.

Persze a legjobb grafikájú játékok, tehát az asztali szerepjátékok (melyeket az elmém jelenít meg) mindig ott voltak. :)

Ez a tendencia idén karácsonykor változott, mikor egy felső-közép kategóriás gémer PC-vel lepett meg csodálatos feleségem, és egy egészen addig teljesen elérhetetlen játékkal, melynek címe: CYBERPUNK 2077.

Hello, Night City!

2021 nem volt túl jó év, a covid továbbra sem kímélt minket, a papírhiány pedig sok megjelenést elcsúsztatott, és szerintem mindenki tudna még pár negatív dolgot mondani idénről, pl. a családomban történt pár haláleset is. Én most kifejezetten a szerepjátékosi életemből fogom áttekinteni az elmúlt 365 napot.  

Nem számoltam a játékalkalmakat, de kevés volt belőlük. De valószínűleg a szikár számok nem sok embert érdekelnének (különösebben engem sem). 

Nézzük hát, az észrevételeket, ráébredéseket, elhatározásokat!

Nem tudom miért, de a magyar szerepjáték alkotók némelyike szeret nagyot durrantani decemberben. Tavaly Boldog-Bernárd István és Gebei Sándor érezte úgy, hogy ideje van a Kazamaták és Kompániák 2. kiadásának, idén pedig Seress Gábor ébredt rá, hogy közzé kell tegye vikinges alapokon nyugvó szerepjátékát, a Heimurinn-t! És milyen jól tették! Ezekben a covid terhelte időkben minden év vége nehéz időszak volt (legalábbis nekem nagyon) és mindkét esetben új lendületet kaptam tőlük.

Egy kis személyes kitekintés: kisfiú korom óta viking mániás vagyok, kb. azóta, hogy a bátyám mesélt róluk és megmutatta nekem Robert E.Howard: A Tenger Tigrisei című könyvet. Azóta is kedvelem a szakállas, fejszés, serivó óriásokat, akik a kietlen fagy vidékén élnek, harcolnak és fosztogatnak, akár fikciós történetben, akár a történelemben betöltött szerepükről van szól. A Tűz és Jég dalaiban (laikusoknak: Trónok harcában) is a Greyjoy a kedvenc házam :D

Nyilván szerettem volna szerepeltetni őket ilyen-olyan szerepjátékokban, de sosem sikerült igazán jól. Egy-egy északi jellegű karaktert be-becsempésztem pl. Kard és Mágiába, de mégsem volt olyan igazán világra hatást gyakorló megjelenítésük. Nos, a Heimurinnak van.

Ezzel a könyvvel kezdődött.

A szerepjáték nagyon sokrétű hobbi. Egészen eltérő igényekkel lehet leülni játszani, akár zsáneren belül, sőt, akár egy játékon belül is.

Ameddig nagyjából (vagy teljesen) azonosak az igények, addig minden kiváló. A probléma akkor jelentkezik, ha egy vagy több résztvevő markánsan eltérő igénnyel ül le az asztalhoz. Mivel a szerepjáték társas hobbi, elengedhetetlen a kompromisszum (ez minden programra igaz, amelyben több egyenrangú szereplő vesz részt). Na de mennyi kompromisszum elvárható? Mi van, ha a szükséges alkalmazkodás mértéke már a szórakozás rovására megy? És van amikor egyszerűen nem lehetséges a kompromisszum.

A másik fele a történetnek, hogy sokszor a játékosok teljesen kisiklatják a kalandot. Nem hajlandóak foglalkozni a küldetéssel, elmennek egy tök más irányba, mint a tervezett, vagy éppen csak azért sem hajlandóak ráharapni a kalandkampóra. Ekkor szokás mondani, hogy bár a kaland félresiklott, de mindenki jól szórakozott. Saját tapasztalatom alapján, ez sokszor igaz, sokszor a mesélő is jól elvan, de sajnos figyelmen kívül hagyjuk azt, hogy mennyi munka van egy kaland megtervezésében. Ami gyakorlatilag kidobott idő és energia volt (talán máskor előkerül, de akkor sem ugyanaz, mint akkor lemesélni, amikor tervezted), ami biztosan megkeseríti az édes ízét annak a játéknak.

Megpróbálom körüljárni a témát, és talán megoldással is szolgálni... már amikor lehet.

A Kalandmester
Amit a családom szerint csinálok, amit a társadalom szerint csinálok, amit a barátaim szerint csinálok, amit a játékosaim szerint csinálok, amit szeretnék csinálni és amit általában csinálok. 

A szerepjátékok többsége kooperatív, azaz együttműködésre épülő játék. Természetesen, mivel a karakterek mögött hús-vér játékosok állnak, előfordulnak a karakterek közt konlfiktusok, még ha alapvetően egy cél is vezérli őket, ez a vitától kezdve a fenyyegetőzéssel kombinált vitán át a karakterek közti összecsapásig terjedő skálán mozog.

A címben szereplő "bocsi, csak kijátszottam a karakteremet" mondat általában akkor hangzik el az asztalnál, mikor az egyik játékos karaktere árt a másikénak. Elárulja, megsebesíti, szélsőséges esetben megöli. Ez a mondat ad önmaga (és reményei szerint az egész társaság) szemében felmentést arra, amit tett. 

Mindenki szereti a karakterét, hiszen azért alkotta meg, hogy a bőrébe bújhasson. A legtöbben még az előre generált karakterei iránt is kialakít valami féle kötődést, amivel szimpatizálhat, hiszen ha nem élvezed, hogy irányítod a figurát, akkor a játékot magát sem. Ez is előfordul, de a legtöbb esetben találunk kapcsolódást a karakterünkkel, ezért fájdalmasan érinthet a halála, vagy ha örök életére megbénul, esetleg rabszolga lesz... és ez fokozódik, amennyiben egy csapattárs okozta neki. Egy csapattárs, akinek a játékosával a legtöbb esetben (alapvetően a legtöbben a saját baráti társaságukkal ülnek le játszani) jóban vagyunk a mindennapokban.

Akiben minimális empátia van, az érzi, hogy rossz érzést kelt amit ilyenkor a másik karakter ellen tesz, így a játékostól kér bocsánatot (és felmentést) emiatt. Engem valójában az a kérdés foglalkoztat ami az alcímben szerepel: "de miért ilyen karaktert hoztál?"

A karakterek kb. egy erőszinten vannak és komoly károkat tudnak tenni egymásban.

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én sokszor járok úgy, hogy olvasgatok egy szörnygyűjteményt, és mire észbekapok, már tervezem is a kalandot gyakorlatilag azért, hogy ezt a szörnyet bemeséljem.

A különböző (általában fantasy, de van más zsánerben is példa rá) szerepjátékokban rémségek százaival találkozhatunk. Megjelennek a mi világunk mitológiáinak lényei, mint a kentaúrok, mantikorok, főnixek, stb. Vannak Tolkien örökségéből ránk maradtak, mint az orkok. Találkozhatunk általános vadállatokkal és azok különleges változataival, mint az óriásdarázs, vagy a teljesen hagyományos oroszlán. Vannak visszatérő fantasy elemek, mint pl. az élőholtak, démonok, stb. És persze vannak világspecifikus lények is, mint a ynevi iblogh, a krynni sárkányfatty, vagy az alagaesiai váltott macskák (ötös annak, aki google nélkül megmondja, melyik könyvsorozat világa ez utóbbi).

Most a teljesség igénye nélkül összegyűjtöttem néhány szívemnek kedves szörnyet, amit mindig örömmel mesélek be, vagy nagy örömmel mesélnék be, ha lenne rá lehetőségem.

Az élőholt légiók mindig menők!

Szerepjáték tematikájú blogba ritkán kerül elő ilyen írás. Nem is tisztán szerepjátékos dolog, mert az életem minden területére igaz.

Nem is olyan rég olvastam valamelyik szerepjátékos csoportba egy kérdést, hogy kinek hogy viseli a párja, hogy ilyen fura hobbiba öl heti több órát?

Én szerencsés fazon vagyok, mert a feleségem akkor is támogatott a hobbimba, mikor nem igazán értette (akkor még csak barátnő volt), Mikor pedig megértette, mi is ez, játékostársam lett, és nagy lelkesedéssel vágott bele bármilyen játékot is akartam mesélni.

Amikor a gyerekem túl nagy lett, hogy mellette üljünk le játszani, vállalta, hogy bár szereti, de nagy részt kivonja magát a hobbiból, mert az nekem fontosabb.

Ő egy hős.

Rajong az elfekért. 

Életem minden területén, a szerepjátékban is ő a múzsám. Sokszor konkrét ötleteket ad nekem, és életem eddigi legkidolgozottabb moduljához egy az egybe ő tervezte és rajzolta meg a kastélyt.

Ő a feleségem. Köszönök neked mindent!

A kép a feleségemet ábrázolja, Nagy Gergely az alkotó, megjelent MAGUS kártya grafikán, és felhasználása szigorúan engedély köteles!